![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A hibrid merevlemezek mellett lobbiznak a gyártók
2007. január 5. 15:20, péntek
Az öt vezető merevlemezgyártó szövetségbe tömörült, hogy így hívják fel a figyelmet a hibrid háttértárolókra és így segítsék elő az új termékek elterjedését.
Az öt cég az első hibrid háttértárolóit a tervek szerint a január 6-án kezdődő Storage Visions 2007 nevű rendezvényen közösen mutatja be. A hibrid winchestereket egyébként elsősorban a laptopokba építik majd be, mivel az integrált flashmemóriák segítségével jelentősen lerövidíthetik a notebookok bootidejét. Ráadásul, amint azt az Intel a konkurens Robson koncepcióval bebizonyította, nemcsak a bootidő rövidül le, de az egész rendszer reakcióideje, illetve a hibernálásból való visszatérés is. Ezenkívül csökken a készülékek fogyasztása. Azonban a hibrid háttértárolók előnyeinek kihasználásához szükség van egy megfelelő operációs rendszerre is. A Windows Vista rendelkezik két ilyen funkcióval, ezek a Ready Drive és a Ready Boost. Az utóbbi lehetővé teszi, hogy a flash memóriákat vagy például az USB-kulcsokat a rendszer gyorsítására használjuk fel. A flashmemóriák egyre olcsóbbak, így nagyobb tárolókapacitású modelleket tudnak piacra dobni a gyártók. Jó példák erre a SanDisk legutóbbi és a Samsung tervezett SSD termékei. A gyártók azonban a hibrid merevlemezek minden előnye ellenére sem számíthatnak az új modellek gyors elterjedésére. Az IDC piackutató cég felmérése szerint ugyanis 2010-re csupán a laptopok 35 százalékában lesz hibrid háttértároló. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|