![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Az LG dobja piacra elsőként a hibrid meghajtókat
2007. január 4. 18:27, csütörtök
Az LG bejelentette, hogy a jövő héten elsőként mutatja be a kereskedelmi forgalomba szánt optikai lejátszóját, amely mindkét következő generációs formátumot támogatja. A megjelenéstől a bizonytalanság felszámolását várják.
A bejelentés szerint a fontos technikai és egyéb részleteket a jövő héten kezdődő Consumer Electronics Show elnevezésű kiállításon ismertetik a nagyközönséggel. A Las Vegasban megrendezendő találkozón áttanulmányozhatjuk a paramétereket és megtudhatjuk a megjelenés várható időpontját, valamint a tervezett kereskedelmi árakat. Az LG ígéretet tett arra nézve, hogy minden fontos információt elérhetővé tesznek a rendezvény alatt, vagyis nem kell további heteket, hónapokat várni ezek nyilvánosságra kerülésére. A hibrid lejátszók ötletét már tavaly több gyártó is felkarolta, ám kész termékkel eddig egyikük sem állt elő. Az LG lassan magára maradt saját terveivel, a folyamatot eközben a NEC igyekezett felgyorsítani speciális chipkészletével, amely állításuk szerint igencsak leegyszerűsíti a két formátumot támogató lejátszók elkészítését. A januári megjelenéssel végre belekóstolhatunk az első gyümölcsbe, igaz, az ár egy darabig még biztosan visszatartja majd az érdeklődők jó részét. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|