Energy Star-szerverek a láthatáron?
2007. január 3. 10:52, szerda
Az amerikai EPA (Environmental Protection Agency) Energy Star minősítését eddig jobbára környezetkímélő monitorok, hűtőszekrények, DVD-lejátszók, légkondicionálók vagy villanykörték kaphatták meg. Úgy tűnik, most a szervereken a sor.

Hirdetés

A szövetségi szervezet IT cégeknek eljutatott levelében arról tájékoztatott, hogy a jövőben a szerverekhez is bevezetni tervezik a jól ismert Energy Star minősítést. Andrew Fanara, az Energy Star programigazgatója szerint az EPA és a számítógépes eszközök gyártói, illetve a különböző adatközpontok üzemeltetői közötti korábbi egyeztetések során vált világossá az igény egy ilyen jellegű EPA-minősítésre.

Fanara az elmúlt évben többször is figyelmeztetett a számítógépes ipar - azon belül pedig az adatközpontok szerverei - által jelentett fokozott energiafelhasználás veszélyeire. A környezetkímélés problémája új kutatási irányoknak is teret adott. Az AMD és az Intel a minél nagyobb órajel helyett inkább a többmagos technológiát részesíti előnyben, éppen az előbbivel járó nagyobb fogyasztás miatt. Az IBM következő generációs Power6 processzorai fejlett energiakezelésüknek köszönhetően akár 100 Watt áramfelvételig is képesek lesznek lemenni. A Sun Microsystems már több mint egy éve reklámozza UltraSparc T1 Niagara-alapú szerveit az energiahatékonyság zászlaja alatt. Legutóbb pedig a Dell jelentette be alacsony fogyasztású szervercsaládját.

Emellett úgy tűnik, a kormányzati befolyás egyre nagyobb hatást gyakorol a számítástechnikára. George W. Bush amerikai elnök nemrég olyan törvényjavaslatot írt alá, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy egyre több amerikai vásároljon energia-hatékony szervert a közeljövőben - írja a CNet.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jan. 03. 23:40 | válasz | #3
mert ez amerikai szabvány ügyi cég vagyis aki be tartja az az usa bevételét gyarapítja
de ha Kína jönne egy hasonlóval akkor azt tűzzel vassal kiírtanák
smv  
2007. jan. 03. 19:39 | válasz | #2
Mert az olaj, és a gyárak álltal termelt javak jóval fontosabbak (több pénzt hoznak nekik), mint egy pár vacak égő, meg szerver.
2007. jan. 03. 16:30 | válasz | #1
nem értem az usát (nem is először) energia takarékos szervereket támogattja de a co2 kibocsájtás csökkentését nem.