|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A klímaváltozás állíthatja meg Kínát
2006. december 30. 13:41, szombat - Forrás: MTI
A klímaváltozás hatásaként szaporodnak a természeti katasztrófák, vízhiány, a mezőgazdasági termelés visszaesése várható, ami jelentősen visszavetheti Kína gazdasági fejlődését - áll az első, a globális felmelegedés hatását Kínára kivetítő tanulmányban.
A jelentés ugyanakkor az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a környezetvédelem ügye melletti állásfoglalásra indította az ország vezetését. Hu Csin-tao, a párt és az állam első számú vezetője egy értekezleten kifejtette: a pártnak és a társadalomnak fel kell ismernie, hogy "túlélésünk és fejlődésünk alapjai" kerülnek veszélybe, ha nem sikerül növelni az energiafelhasználás hatékonyságát, takarékoskodni a nyersanyagokkal és javítani a környezetvédelem helyzetén. Ennek jelentőségét aláhúzza az a tény, miszerint most is a kínai a legtöbb szenet fogyasztó nemzetgazdaság, és gyors növekedése miatt széndioxid-kibocsátásban akár három éven belül átveheti az első helyet az Egyesült Államoktól. A tanulmány legfontosabb megállapításai szerint a következő évtizedek "extrém" időjárást hoznak Kínára. A szárazságtól leginkább sújtott északi területeken ugyan gyakoribb lesz a csapadék, a hőmérséklet emelkedése miatt azonban gyorsabban el is párolog, így a szárazság várhatóan még pusztítóbb lesz. Az ország déli területein ellenben ténylegesen megugrik az éves csapadékmennyiség, ennek hatására pedig az áradások és földcsuszamlások rendszeressé válhatnak. A hőmérséklet-emelkedés miatt elszaporodhatnak a legyek és a szúnyogok, jelentősen nőhet az olyan járványok - például a malária - kialakulásának kockázata, amelyek az apró szárnyas rovarok útján terjednek. Átalakul a mezőgazdasági termelés szerkezete: egyes területek alkalmatlanná válnak a termelésre, míg máshol új földeket lehet művelés alá vonni, 2030 és 2050 között ennek ellenére is mintegy tízszázalékos termés-visszaesést jelez előre a tanulmány. Az éves termés átlaga a rendkívüli időjárási jelenségek megszaporodása miatt ugyanakkor erősen ingadozni fog, így kiszámíthatatlanná válik az élelmiszeripar. A bajt csak növeli, hogy az emelkedő hőmérséklet miatt gyakrabban fognak pusztítani rovarinváziók és egyre újabb növénybetegségek is, a védekezés pedig jelentősen növeli a termelési költségeket. A mezőgazdaság így egyre kevésbé lesz vonzó gazdasági ágazat, ami már csak azért is vészjósló tendencia, mert Kínában lakik a világ népességének egyötöde, a mezőgazdasági termelésbe világszerte bevont területnek azonban most is csak a hét százaléka található az országban. A 12 minisztérium szakértőinek részvételével készült tanulmány rövid kivonatát szerdán hozta nyilvánosságra a kínai sajtó, az egész anyag pedig csak hónapokkal később jelenik meg. Kapcsolódó cikkek
![]() King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|