Bejelentésekkel kezdi 2007-et a két HD-tábor
2006. december 28. 11:38, csütörtök
A HD DVD első számú támogatója fontos bejelentéssel kezdi a következő évet, ám a részletekről egyelőre mélyen hallgatnak. Az új termékek mellett árcsökkentés is szóba jöhet, amely vonzóbbá teheti a platformot.

Hirdetés

A Toshiba terveiről maga Yoshihide Fujii elnök-vezérigazgató beszélt a napokban, megemlítve, hogy a január 7-én elrajtoló CES-kiállításon fontos bejelentésre készülnek. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy ez a bejelentés mivel lesz kapcsolatos, ám az újságírói kérdésekre reagálva az elnök lehetségesnek tartotta a további jelentős árcsökkentést. Ezzel alaposan feladnák a leckét a konkurens Blu-ray támogatóinak, hiszen ezek eddig is a magasabb árak miatt szorultak némileg háttérbe az éppen csak kibontakozóban lévő versenyben.

Fujii elmondása szerint a Las Vegasban megrendezendő CES-en a teljes HD DVD tábor készül a sajtókonferenciára, amelyhez a Toshiba is csatlakozik majd. A várható bejelentésekről ugyan semmit nem árulnak el, ám igencsak valószínű, hogy az esetleges új termékek mellett az eddig megjelent lejátszók árait is csökkentik majd. Az elnök erre utalt, amikor megemlítette, hogy a korábban fontos határnak számító 499 dolláros ár 2007-ben előbb 399 dollárra, majd akár egészen 299 dollárra eshet, ami előrevetíti a teljes termékcsalád vonzóbbá válását.


Nem vitás, hogy a bejelentésekkel a konkurensek dolgát szeretnék megnehezíteni, hiszen a két optikai formátum harca az idei megjelenések ellenére is éppen csak kibontakozni látszik. A vásárlók egyelőre kivárnak, kevesen hajlandóak elkötelezni magukat egyik vagy másik tábor mellett, és a piaci elemzők is óvatosságra, kivárásra intenek.

Természetesen a CES az ellenfeleknek is kitűnő lehetőséget jelent a vásárlók előtti megjelenésre, a formátum népszerűsítésére, amelyet a Sony vezette tábor sem hagyhat ki. A Blu-ray szabvány mellett felsorakozott gyártók január 8-án tartják meg saját sajtótájékoztatójukat, amelyről eddig szintén nem szivárgott ki semmilyen részlet.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. dec. 30. 22:20 | válasz | #18
Bitrátához: na persze két magas bitrátás cucc között alig-alig látszik a különbség, de ha olyan a film hossza, hogy az egyik már kikerül a "magas" körből, akkor az látható lesz.
dez  
2006. dec. 30. 22:17 | válasz | #17
Per pillanat esetleg (bár tudtommal a hd dvd kezdetektől a h.264-et használja), de hamarosan h.264-re állnak mindketten. És az esetek kisebb részében a vc-1-et is használják majd.
dez  
2006. dec. 30. 22:14 | válasz | #16
Mindkettő használhatja ezeket:
- mpeg2
- h.264
- vc-1

"Az alacsonyabb bitrátából fakadó esetleges minőségbeli romlást meg az emberi szem nem képes észrevenni."

Ne röhögtess!
2006. dec. 30. 12:43 | válasz | #15
Ugyanazt a szar MPEG-2 codecet használják.
2006. dec. 30. 09:37 | válasz | #14
Nem lehet hogy esetleg a hd-dvd hatékonyabb formátumot használ? Az alacsonyabb bitrátából fakadó esetleges minőségbeli romlást meg az emberi szem nem képes észrevenni.
dez  
2006. dec. 30. 01:42 | válasz | #13
"(mielőtt valaki belém kötne, hogy a blu-ray így 25Gb és a hd-dvd meg csak 15 annak meg mondom, hogy a flimek hosszában és minőségében nincs különbség)"

Akkor magyarázd meg, hogy érted ezt, ugyanis ehhez vagy kisebb bitráta kell az egyiknél, vagy azonos bitrátán rövidebb lesz a film. (Azonos kódolás esetén persze.)
2006. dec. 29. 12:18 | válasz | #12
a szakértők még úgyse dőlt el hozzá állása azért nevetséges, mert addig nem is fog el dőlni, amíg nem vesznek az egyikből többet. Szerintem a hd-dvd a nyerő mert olcsobban ugyanazt a minőséget nyújtja (mielőtt valaki belém kötne, hogy a blu-ray így 25Gb és a hd-dvd meg csak 15 annak meg mondom, hogy a flimek hosszában és minőségében nincs különbség)
2006. dec. 29. 10:20 | válasz | #11
mint pl a holografikus adattárolás? ha jó emléxem már van egy hitelkártya méretű cuccra 300GB! lehet csak prototípus..
vax  
2006. dec. 29. 00:23 | válasz | #10
A BR meg a HD pc-be lévő írók eleve "sokkal" alacsonyabb árrol indulnak visszafelé mint a normál DVD írók (vagy akár anno CD írók) jó pár évvel ezelőtt. Az asztali író készülékek meg már ki is jöttek nem úgy mint a DVD esetében. Én szerintem ha még akarnak ezekből a kütyükből eladni nagyobb mennyiséget akkor szerintem még a másfél év is hosszú időnek tűnik figyelembe véve, hogy ezzel a kapacítással önmagukban véve már most "halálra" vannak itélve ha valósággá válnák a további fejlesztések.
2006. dec. 29. 00:05 | galéria | válasz | #9
Az azé megnézem másfél év alatt lemegy e az asztali pc iró ára 20 rongy alá/körülire. De neked legyen igazad. Remélem a lemez ára is beáll majd olyan 1000ft körülre.
2006. dec. 28. 23:43 | válasz | #8
Valaki törölje ki ezt a szart gyorsan
Geeryy  
2006. dec. 28. 21:59 | válasz | #6
masfél.
2006. dec. 28. 21:35 | galéria | válasz | #5
Ez a Blue Ray meg a HD DVD asztali pc-be mire megfizethető lesz pff 3 év legalább. :(
2006. dec. 28. 20:12 | válasz | #4
Ez így nagyon szép csak épp a kulcsokat nem mellékelte hozzá
2006. dec. 28. 18:11 | válasz | #3
Lol. Ha már bejelentések:

HD DVD Encryption AACS cracked?
A programmer, Muslix64 believes that AACS on HD DVD can be cracked. He has written a utility to do just that.

The tool is known as BackupHDDVD, a tool to decrypt AACS protected movies. After which, you can play it back later using an HD DVD player software. e.g. PowerDVD 6.5

"This is the first version, and it's not very stable yet.

This software don't provide any cryptographic keys, so you have to add your own keys." he said


Ja és, hogy "mindenki örüljön" feldobták a programot forráskóddal együtt a netre, meg egy videót, ahol végig mutatják hogyan "archiváéltak" egy HD-DVD filmet nézhető verzióban.
És mint megtudtam a BluRay Disk is ilyesmi "védelmet" használ.
Viet  
2006. dec. 28. 15:47 | válasz | #2
Ja.
2006. dec. 28. 15:35 | válasz | #1
Hajrá, mindent olcsóbban :)