Rocky kiütötte ellenfeleit
2006. december 23. 09:16, szombat
A Rocky Balboa sikerében talán Sylvester Stallonen kívül senki nem hitt. A stúdió le akarta beszélni a hatodik részről, ám végül a kiöregedett ökölvívó mindenkit padlóra küldött.

Sylvester Stallone-hét van nálunk. Az egykori sztár szinte minden nap ad valami (jó) okot arra, hogy hírrovatunkban foglalkozzunk vele. Ezúttal legújabb filmje premierje kapcsán érdemes szót ejtenünk róla.

A Rocky Balboa sorsa ugyanis elég sanyarú volt. Először is a gyártó stúdió csak hosszas tárgyalás és győzködés után volt hajlandó pénzt áldozni a filmre, majd a forgatáson Sly-t kiütötték és kórházba kellett vinni. Ráadásul az első képek és előzetesek alapján egy elég gagyi mozit várt az ember, ám Rocky újból megmutatta.


Megcsináltam!

A szerdai bemutató ugyanis remekül sikerült. A hatodik rész 6,2 millió dolláros nyitánya rögtön közel 3 milliót vert a múlt péntek óta élen álló The Pursuit of Happyness című Will Smith filmre. Ráadásul a tavaly ilyenkor bemutatott filmeket is lemosta a színről. A Dick és Jane trükkjei illetve a Tucatjával olcsóbb 2 nyitányára is közel 3 milliót vert rá.

Ráadásul a kritikusok is jól elvoltak Rocky Balboa utolsó (?) mérkőzésén. Egyesek még azt is kijelentették, hogy a Rocky első része óta ez a legjobb rész.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. márc. 18. 15:12 | válasz | #21
én nem tom mért kell leszolni a rocky filmeket ez nem a profi box bemutazásárol szol hanem másrol,mondjuk van aki nem érti de hát ez van.akkor meg ne fikázza.marajdon a suttyó nyomott pite szintü vigjátékoknál
2007. márc. 18. 14:35 | galéria | válasz | #20
sztem is király film ez.
2007. feb. 25. 18:39 | válasz | #19
Mindegyik rész jó volt, megnézem ezt is.
2007. feb. 14. 20:58 | galéria | válasz | #18
2007. március (nap még nem ismert)

Rocky Balboa (Rocky Balboa)


jön jön jön a magyar mozikba is.
2006. dec. 25. 18:12 | válasz | #17
Láttam a filmet és jó. A boksz lehetne élethűbb, de a drámai rész ötös.
assdf  
2006. dec. 25. 16:56 | válasz | #16
Azért ez meg egy hülyeség. Ez egy film, ha igazi boxot akarok nézni akkor átkapcsolok az eurosportra aztán nézek egyet. Mivel a legtöbb ember nem tud boxolni (max azt hiszi hogy tud) ezért szerintem nem azt nézik hogy mennyire "igazi" a box, hanem azt hogy mennyire élvezhető. Egy boxolóból pedig elég soká lesz sikeres szinész és forditva is, szóval ez eléggé mese hogy Roy Jones hamarabb tanul meg szinészkedni...
És mégvalami. Én elég sok boxot nézek, és bizony a profi box sokszor élvezhetetlen. Az ütések sokszor nem látványosak, tempós lábmunka, de ebből megintcsak nem sok jön át a tévén és végeredményben sokszor egy egy profi boxmecs halál unalmas. Igy aztán én nem bánom ha egy moziban inkább látványos álboxot mutatnak, mint igazit de unalmasat.
Tetsuo  
2006. dec. 25. 15:00 | válasz | #15
A forgatáson real, utalva arra, h a bunyó is valóságosabb; de csak poén volt, hiszen Sly nem tud bunyózni (boxolni), soha nem is tudott, mert ő színész.
Boxolni pl Roy Jones Junior vagy Wladimir Klitschko tud. Ők előbb tanulnának meg színészkedni mint Sly boxolni..

Az lehet h a film dráma és nem akció, de (én eleve nem szeretem a stílusbesorolásokat, a komplex filmeket szeretem) azért jó lenne ha a valósághűségre is törekednének, pl nem árt ha boxolós filmben nem csak imitálják a balhorgot, hanem keményen odaütik. :)
2006. dec. 25. 13:24 | válasz | #14
Én az előző 5 részt nem is láttam, sose érdekelt a Rocky-saga. A legutóbbira viszont kíváncsi voltam, és nem csalódtam. Akárcsak a Happyness-film, igazi nézőbarát és emberi érték-orientált mű. Még sok ilyet!
2006. dec. 24. 22:49 | válasz | #13
Én nagyon örülök Sly sikerének, bár nem vagyok nagy rajongója. Sajnos az utóbbi időben nem aratott nagy sikereket filmjeivel, de úgy látszik, ha kamera mögé áll, akkor az már fél sikernek számít (kár, hogy ezt oly ritkán tette meg). Lordboxihoz kell csatlakoznom, hiszen ez a film egy ember felemelkedéséről és bukásáról szólt. Ez a film elsősorban dráma, ami leginkább az első és második részben volt érezhető. Sajnos a harmadik, negyedik és ötödik már csak töltelék volt. Mégis kelletek ahhoz, hogy most egy újabb és egyben utolsó rész megszülethessen, amely remélhetőleg azoknak is tetszeni fog, akik Sly-ban csak az”akcióhőst" látják. Én szorítok neki, hogy a Cop Land sikerei után ismét a közelebb kerüljön a hollywood-i bödönhöz, mert a szakma valljuk be kicsit mostohán bánt vele az utóbbi 10 évben.
Vucli  
2006. dec. 24. 22:33 | válasz | #12
Most a való életre vagy a filmbéli kütésre gondolsz, mert Rockyt a 3. részbe Mr. T ütötte ki
2006. dec. 24. 10:46 | válasz | #11
Ebben a filmben, nem az akcijelenetek a fontosak, hanem az a személyiség akiről szól, egy amolyan sportoló etalon, amit minden sportoló, pláne, ha maga is küzdősportol, szivesen néz. Ez inkább amolyan dráma. És meg kell, hogy cáfoljalak titeket, mer pé Apollo-t nem volt rosszfiú, és ott nem is győzött Rocky (1 rész). A kiütésről, pedig anniyt, hogy nem nagy szám, mer már 4. részben is kiütötték.
2006. dec. 24. 08:15 | válasz | #10
thx a szakmai véleményt, de a kritikusok is elismerték, hogy milyen jó a film és a bevételek is téged cáfolnak
szoval...
Tetsuo  
2006. dec. 24. 02:32 | válasz | #9
Mégha rendes ütések lennének.. aki már látott igazi boxot (gondolom mindenki), az nem tudja beleélni magát a filmbe, hiszen röhejesek a bunyók.
Ami 10en évesen tetszett, azt most 20on évesen nem bírtam végignézni. A sztori meg olyan lapos, mint ahogy Sadist írta.
Persze lehet h ez a film jó lesz -hiszen Slyt kiütötték :), de nagyobb esélyem van a lottó 5ösre. :) Persze ha Sly mellé ütne valaki egy nagyot, ő attól is kifeküdne, hiszen csak egy színész (pl az Oscarban nagyon is jó). Nála már csak Will Smith játszott bénábban boxolót..
Egy boxoló előbb tanul meg színészkedni, mint egy színész boolni, az tuti.
Sadist  
2006. dec. 24. 00:39 | galéria | válasz | #8
Valaki árulja már el, mi a jó ezekben a Rocky filmekben? :D Minden részben jön egy újabb rosszfiú, akit a film végére szétver :D
2006. dec. 23. 21:10 | válasz | #7
ez nagyon jó lessz, én már tuti ott fogok lni a mziban
2006. dec. 23. 21:03 | válasz | #6
kösz
Derapo  
2006. dec. 23. 21:01 | válasz | #5
Dögöjjönek meg a kritikusok!!!!!!!Én mindenáron meglesem.
2006. dec. 23. 19:55 | válasz | #4
szép volt Rocky!:D
2006. dec. 23. 19:05 | válasz | #3
http://www.movieweb.com/movies/film/82/682/summary.phpRocky info,trailer,stb válaszd majd ki valamelyik trailert
2006. dec. 23. 18:15 | válasz | #2
nem tud vki belőle előzetest, vagy képeket?
winnie  
2006. dec. 23. 16:07 | válasz | #1
a hype miatt viszinylag jól nyitott, de másnapra már majdnem 50%-ot esett. nem jó előjel. lényegében az omen-film is jobban nyitott:) azért kíváncsi leszek a további teljesítményre.