Olcsó laptop helyett több egér?
2006. december 22. 09:11, péntek
A szoftveróriás egy igen egyszerű trükkel szeretné elérni, hogy nőjön a harmadik világ országaiban a számítógépet használó gyerekek és felnőttek száma. A megoldás egyszerűségében nagyszerű.

Hirdetés

A világ szegény országaiban minden segítség ellenére is kevés a számítógép. Hiába népszerű a kormányok körében a One Laptop Per Child (OLPC) program, a számítógépek és notebookok számát így is csak nehezen tudják növelni. Ezért hozta létre a MultiMouse nevű, most már MultiPointnak átnevezett programját a Microsoft. Az ötlet egyszerű: ha nincs minden gyermek és felnőtt számára elegendő számítógép, akkor osztozzanak többen egy készüléken.

A projekt keretében kifejlesztett szoftvert már jövő januártól elkezdik tesztelni, akkortól lesz elérhető a program első SDK-verziója is. A MultiPoint végső változata előreláthatóan 2007 májusában jelenik majd meg. Az ötlet bármennyire is egyszerűnek tűnik, a gyakorlati megvalósítása mégis egy komoly problémába ütközik. A Windows operációs rendszerek ugyan támogatják több egér egyidejű használatát, azonban ezek mellé még nem rendelhető hozzá külön egérmutató.

A Microsoft szakemberei úgy szeretnék megoldani a problémát - vagyis magyarán becsapni a Windowst -, hogy különböző színű egérmutatókat alkalmaznának. Az amerikai Berkeley Egyetem munkatársai által elkészített tanulmány szerint a megoldást már tesztelték indiai iskolákban és kiderült, hogy egyetlen számítógépen akár tíz egér is használható hatékonyan. A szakemberek szerint azonban az ideális eset az, hogy ha öt gyermek osztozik egy PC-n vagy notebookon, így a leggyorsabb a cserélődés.

Bár a diákok számára elsőre nehéz volt megszokni, hogy osztozniuk kell a számítógépen a társaikkal, végül elfogadták ezt a helyzetet. A kutatás külön kiemeli a gyerekek viselkedésének változását: a monitor előtt ülve az egér nélkül is irányító mozdulatokat végeztek, és míg addig türelmetlenül várniuk kellett hogy sorra kerülhessenek, az irányítást részben birtokolva tökéletesen elégedetté váltak.

Megszűnt a korábbi zúgolódás, hiszen most már azok is odaülhettek a monitor elé, akik eddig nem fértek oda és javult a gyermekek kommunikációs készsége is. A tanulmány szerint egyáltalán nem zavaró számukra, hogy egyszerre több egér van a képernyőn, és azonnal megértették az ebben rejlő lehetőségeket.

Mindenesetre ez a megoldás még mindig olcsóbb és elfogadhatóbb, még ha kicsit szokatlan és kényelmetlen is, mintha a szegény országoknak minden egyes lakosuk számára számítógépet kellene vásárolniuk.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. dec. 29. 23:07 | válasz | #45
"A microsoft otlete egyebkent jo, de akkor tamogassak mar rendesen a tobb videokartyat meg a tobb window station-t. Ha a linux kepes erre, akkor a windows is megtehetne."

Technikailag megoldott a dolog, a terminal services gyakorlatilag ezt csinálja. Ugyan külön géppel kell fellépni a szerverre, de a lényeg ugyanaz.
2006. dec. 25. 11:41 | válasz | #44
Ez jó, a végén még tényleg 2 munkaállomást tudok üzemeltetni a pc-m mel. Mert a videokártyák 90%-a tud 2 független monitort (asztalt) kezelni, lehet 2 klaviatúrát a géphez kötni (bár a feladatok között váltogatni kell), de igazán a független egerek hiányoztak. hehehe
hypno  
2006. dec. 25. 10:13 | válasz | #43
A hozzászólások nagyon jól tükrözik a nyugati ember arroganciáját.

Csakis a saját értékrendszere alapján képes bármit megítélni. Az itt hozzászólók zömének soha nem jutott volna eszébe, hogy lábbal hajtós varrógépre van szükség a fejlődő országokban, mert el sem tudják képzelni, hogy valahol nem használnak áramot.

2006. dec. 24. 17:13 | válasz | #42
Ez az "újítás" egy nagy baromság. Ha iskolába kellene ilyet telepíteni, akkor azt úgy csinálnám hogy telepítenék egy terminál szervert és sok diskless gépet. Itthon is van ilyen hálózatom, és a diskless gépek kb. 40 ezer forintból jönnek ki, TFT monitorral együtt; közben meg gyorsabban fut rajtuk 1-2 program mint a normál irodai gépeken. Igaz hogy a szerver többe kerül, de egy gépre leosztva ezt az árat 20 ezer alá lehet szorítani. Az USA-ban simán a szeméttelepre dobják azokat a gépeket amiket ott használni tudnának. Sőt, veszélyes hulladéknak számít és azért kell fizetni hogy kidobhasd őket. Jobban járnának ha hajóval átszállítanának 1-2 tonnát. Persze az nyilvánvaló, hogy akkor nem lehetne rá Windows Vista-t telepíteni, és akkor ugye ebből mi a haszna az Micro$oftnak? Ez egy iszonyú nagy porhintés. Semmi értelme. Egyébként régen is volt már ilyen rendszer, Win98-hoz. Úgy hívták hogy "Buddy", egy géphez két monitor két billentyűzet és két egér volt. Nagyon megbukott. Ismét meg fog bukni.
dez  
2006. dec. 23. 03:45 | válasz | #40
/off
Bocs, erről eszembe jutott egy tegnapelőtti riport a tévében, amit vétek lenne az enyészetnek hagyni.
Naszóval, fogyasztóvédelmi riport, karácsonyfaégők. Riporternő: ime, ez az egő-sor megráz, ha bedugják. És ime egy másik, ez már akkor is ráz, ha be sem dugják! (Mindezt holt komoly hangon.)
kvp  
2006. dec. 22. 23:36 | válasz | #39
"Azt csak úgy megjegyzem, hogy egy 800*600-as képernyő egynegyede (ha pl. úgy osztják meg az egerek közt) is is úgy 400*300-as felbontás mellett vagy 7-8 col átmérő, ami ugye egy mobiltelefonnál igencsak jónak számít(ana)."

Ez kb. az olpc felbontasa... A microsoft otlete egyebkent jo, de akkor tamogassak mar rendesen a tobb videokartyat meg a tobb window station-t. Ha a linux kepes erre, akkor a windows is megtehetne. A legegyszerubb megoldas az, ha kap egy monitor osztot a gep, igy 1 kimenet 4 monitorra mehet (a matrox gyart is ilyet), majd minden monitorra (a kepernyo negyedere) mehetne egy kulon window station (ezt ismertebb neven login session-nek hivjak), igy a 4 eger, 4 billentyuzet pont 4 terminalt eredmenyezne. Ha menne, akkor ilyen rendszert vennenek a kevesbe gazdag tobbgyerekes csaladok is. (4 monitor/4 billentyuzet/4 eger/4+1 user-es login limit) A technikai megvalositashoz egyebkent csak egy specialis erre a celra irt video+hid driver kell. (kb. 2 nap feladat lenne a microsoft szamara)
2006. dec. 22. 21:51 | válasz | #38
Máshol is jól jönne, mert így könnyebb lesz a pasziánsz. Egyik egérrel elhúzza az ember a kártyákat, a másikkal az alattuk lévő felfedetlen lapra tud kattintani. Biztosan kijön minden leosztás, nyugodtabb titkárnők többet dolgoznak!
dez  
2006. dec. 22. 21:45 | válasz | #37
"A Microsoft szakemberei úgy szeretnék megoldani a problémát - vagyis magyarán becsapni a Windowst -, hogy különböző színű egérmutatókat alkalmaznának."

Aha, az tuti. :D

2006. dec. 22. 21:13 | válasz | #36
Azt csak úgy megjegyzem, hogy egy 800*600-as képernyő egynegyede (ha pl. úgy osztják meg az egerek közt) is is úgy 400*300-as felbontás mellett vagy 7-8 col átmérő, ami ugye egy mobiltelefonnál igencsak jónak számít(ana). (és nem mellékesen 20 éve még akadt Macintosh is ami hasonló képeséggekkel volt megáldva)És egy mobilteló képernyőjén is sok mindent lehet már csinálni. Persze nyilván nekünk szokatlan lenne, mert máshoz vagyunk már szokva, de amihez meg ők vannak szokva, ahhoz képest meg esetleg királyság lenne.
2006. dec. 22. 20:47 | válasz | #35
persze, h nem a játékról v a munkáról szól az 5 egér! pusztán arról h a gyerek _érdeklődését fenttartja_ ha ő is csinálhat valamit a monitoron. (mozgathatja a saját egerét). borzasztó mértékben növeli az érdeklődést a legminimálisabb interakció is. és amelyik gyerek így kapcsolatba kerül a számítógéppel, sokkal jobb esélyei lesznek, ha mondjuk húsz év múlva elkerül egy olyan helyre melózni, ahol gépet használnia kell(ene) megtanulni.
nyílván senki sem gondolja, hogy word meg excell parancsokat fognak magolni és ha marad idő az óra végén, majd 5 egérrel wow-oznak. az már egy sokkal másabb szint.
az már óriási eredmény lenne ha 1-1 gyerek mondjuk összesen 20 órát el tudna tölteni egy számítógép elött, akárcsak egértoligászással. most persze úgy tűnik ennek semmi jelentősége, de 15-20 év múlva baromi sokat fog számítani az adott országok gazdaságának. (sok nagyságrenddel többet, mint amibe ez most nekik kerül)
Benoke  
2006. dec. 22. 17:56 | válasz | #34
Vehhehehe
Ezt szerintem hót komolyan gondolják, hogy ezért nincs sok számítógép. Az fel sem merül bennük, hogy azért szegény régó, mert szegények, tehát nincs pénzük. Ami azt jeléenti, hogy ha 100 patkányt kötnek egy gépre, akkor sem fogják megvenni. Na meg gondolom senki nem próbálta ki az MS nél, hogy mondjuk 2 embert leültessenek egy géphez 2 egérel és kapjanak külön kölön valamilyen melót. Nah kíváncsi lennék az eredményére :D. Biztos osztatlan sikert aratna a használók körében :D
2006. dec. 22. 17:15 | válasz | #33
Ettol nagyobb baromsagot! (Nekem is meg kene eroltetnem magam, hogy enyire hulye legyek :) )
Ha az MS valami jot akar tenni, es meg Win -jet is szethinteni, akkor rendezen gyujteseket regi monitorokra, es gepekre, telepitsen rajuk win9x -et es kuldje el.
Biztos lesz egy-ket ember aki adamonyaz, a helyett, hogy szemettelepre kuldene a gepeket.
2006. dec. 22. 16:51 | válasz | #32
Bár igen riktán nyaralok Afrikában, de azért kétlem, hogy a harmadik világban a gyerekeknek Windowsra van szükségük. Persze, ha ettől egy kicsit is jobb, már megérte...
2006. dec. 22. 16:31 | válasz | #31
Mit tudod te? Lehet, hogy az egereken van a mobilokról átvett billentyüzet, pl. 3-4 gombos egér, és ugyanúgy alatta van az egész billentyüzet, ahogy telón például sms írásakor. Beíró mezőben ha kattintgat akkor mondjuk bal egérgomb A-tól K-ig, középső L-től P-ig, jobb egérgomb meg R-től Zs-ig. És még millió egy más lehetőség is lehet...
2006. dec. 22. 16:21 | válasz | #30
nekem anno az a hír tetszett, hogy indiában egy gettóban kiraktak egy terminált az egyik falba, biztonsági bill, üveg stb
az ottani gyerekek nagy része analfabéta volt, de 1-2 hét múlva már mp3at töltöttek le a netről :)
aranyosak lehettek és mondjuk azt sajnálom, hogy ott is van millió tehetséges gyerek és esélyt sem kap arra, hogy éljen vele, nálunk/usában meg akár balfaszként is lehet sikeresnek lenni.
ha viszont önző akarok lenni, akkor azt mondom, hogy addig jó az európaiaknak, amíg india/kína be nem indul teljesen. Kína már most durva, majd az olimpián jól lealáznak mindenkit és szép lassan mindenre érvényes lesz.
2006. dec. 22. 16:17 | válasz | #29
játszhatnak multiplayer javas játékokat :)
bundee  
2006. dec. 22. 15:59 | válasz | #28
Én nem egészen értem ezet :) Jó, van 4 egér, de mit csinálnak a gyerekek a közös képernyőn, 1 billentyűzettel???
arty  
2006. dec. 22. 15:52 | galéria | válasz | #27
lufi
Flashy  
2006. dec. 22. 14:47 | válasz | #26
a Microsoft szakembereinek _át kell verniük_ a Windowst? és ami még abszurdabb, hogy különböző színű egérmutatókkal? mer az egérmutatót a Windows a _színe_ alapján azonosítja? anyám.
az a feature hogy több egeret dugok a gépre mindegyik ugyanazt a mutatót irányítja és konfigolni se kell semmit, jó dolog. de az hogy több egér, több mutató, egy monitor (vagyis közös desktop), elég használhatatlan. (4 gyerek elkezd mindenfelé kattintgatni akkor abból mi lesz?) az működhetne, amit mondtatok, hogy vagy osztott képernyő, vagy több monitor a több egérhez. már ha mindenáron egy notebookhoz akarunk több gyereket ugye...
2006. dec. 22. 14:10 | válasz | #25
A több egérrel akár versenyfeladatokat is kiadhatnak a tanulóknak. Amolyan kvízszerűen, aki hamarabb kattint a jó megoldásra vagy aki hamarabb kattint az válaszolhat, stb.
2006. dec. 22. 14:09 | válasz | #24
Mindamellett az eredeti cél SZÉP ÉS NEMES. Párszáz év alatt az emberiséget valahogyan egy szintre kellene hozni.

A baj csak az, hogy most (az utóbbi 10-20 évben) éppenhogy nem ezirányba indult el az emberiség, hanem ellentétesen. És nem látok olyan erőket, amelyek ezt a tendenciát meg tudnák fordítani, sőt: ezen sorsfordító erők elleni egyre vadabb és ocsmányabb harcot látom mindenütt erősödni.

A többi csak duma. Demokrácia, egyenlőség, segítőkészség stb...
2006. dec. 22. 14:08 | válasz | #23
Láttam egy-két képet, ahol többen használják ilyen módon a gépet és van ahol úgy oldják meg, ahogy te is írod, hogy négy részre van felosztva a képernyő, de van amelyiknél meg máshogy. Végülis ez szoftver függő, nyilván a fejlesztő dönti el, hogy szerinte, hogy tudja legalkamasabban nyújtani a programját egyszerre több felhasználó egere számára.

Egyébként szvsz. a billentyüzet használt se teljesen kizárt. Hisz egy-két betű vagy szó leütésén még akár 4-5-en is osztozhatnak néhány percen belül, csak az egérre kell helyezni annak kiválásztását, hogy éppen ki is használja a billentyüzetet... Márpedig elég sokszor az ember csak egy-egy betüt, szót vagy hivatkozást ír be.
2006. dec. 22. 14:04 | válasz | #22
Különböző színű egérmutatók.... óóó, a M$

Erre írni kell egy új op.rendszert, legyen mondjuk Astala.. (a Vista utódja:-)
Természetesen az addigi programokat és számítógépeket ki kell hajítani, mert újak lesznek a driverek, meg minden... Ahogyan mostanában kezdik csinálni

Amerika a korlátlan lehetőségek hazája! (A Microsoftnak legalábbis)
2006. dec. 22. 14:00 | válasz | #21
Á, az eredeti kérdés nem jól van feltéve. Helyesen így lenne: több egér helyett olcsó laptop?
Válaszom: IGENNN!!

Nálunk is volt egypár egér, de megmérgeztem őket (pusztítom a környezetet). Most hogyan kapok értük olcsó laptopot?
smv  
2006. dec. 22. 13:57 | válasz | #20
Aztarohadt. Ez vad. Kell! :D
2006. dec. 22. 13:42 | válasz | #19
erre külön ilyen progik lennének gondolom... Oktatógép révén egérrel használható interaktív tanítóprogik (pl mi van a képen (angolul), és adnak 4 lehetőséget...)
smv  
2006. dec. 22. 13:41 | válasz | #18
Úgy lenne értelme szerintem, ha 1 gépre lehetne kötni 5 egeret, meg 5 monitort, és 5 billentyűzetet. Akkor végülis kis terminálokon dolgozna mindenki, és akkor még munkára is felhasználható lenne a cucc.
lazly  
2006. dec. 22. 13:36 | válasz | #17
Linuxon mar reg osszelehet ezt igy tolni... :) no problem... Annyi Xet inditasz annyi iputtal, es annyi deviceal, amennyit csak akarsz... Innentol kezdve lenyegeben a fent leirt cumot kapod meg...

Udv!
ssdb  
2006. dec. 22. 13:19 | válasz | #16
ez de baromság... istenem mennyi hülye amcsi van a világon...
2006. dec. 22. 12:57 | válasz | #15
Esetleg ha már homár az apple nem akarja ezt javasolni?
2006. dec. 22. 12:56 | válasz | #14
baromság.

10 000 forintért kapnak gépet, monitorral, egérrel, amin elfut már a vindóz is... miért pont laptop kell mindenáron? kössünk rá 5 egeret, 5 billentyüzetet, meg egy nagyobb monitort, és kaptunk egy asztaligépet 6x áron.
lokko  
2006. dec. 22. 12:41 | válasz | #13
a probléma ott leledzik, hogy ha billentyűzeteket is adunk userenként, akkor már nem férnek oda, és billentyűzet nélkül számítógépet használni ... hát úgy mondjuk sok érdekességről lemarad a szegény user ... Amúgy szvsz a 2D környezetek csak nagyon korlátozott szinten teszik lehetővé a kooperációt
TH448  
2006. dec. 22. 12:27 | válasz | #12
Én már csak azt nem értem, - bár erről konkrétan egy szó sincs a cikkben - hogy miért nem lehet elosztani egy képernyőt több részre? Mert ha jól értem, itt 5 kurzor egyszerre garázdálkodik a képernyőm. Viszont ha mondjuk egy 19"-os képernyőt felosztanának 4 részre, akkor gyakorlatilag mintha mindenkinek lenne saját gépe, ez már egy pár éves gépnek sem jelentene problémát, ha tényleg tanulási célra használják...
És akkor tényleg felmerül, hogy 2 moncsit a gépre, és dupla annyi gyerek, ráadásul akkor legalább világszintű kompatibilitást nyújtó prgramokat is tanulhatnának, nem csak amit a harmatgyenge OLPC tud...
Cactus  
2006. dec. 22. 12:25 | válasz | #11
Hogy fog történni a számonkérés? :D
És ha bosszúból belebarmolnak egymás dolgozatába? :]
2006. dec. 22. 12:13 | válasz | #10
Istenem, szerintetek ezek a gyerekek ténlyeg játszásra használják a számítógépet? Ugye ezt ti sem gondoljátok komolyan. Örülnek, hogy láthatnak egyet, még ha több egérrel is de tanulhatnak rajta. El tudjátok képzelni mekkora előrelépés ez az iskoláknak?
2006. dec. 22. 12:10 | válasz | #9
+ szolgáltatásnak nem rossz, de ez azért nem egy forradalmi ötlet.

Ami miatt meg fejlesztik, az meg baromság. Arra az OLPC sokkal életképesebb megoldás.
Tetsuo  
2006. dec. 22. 12:06 | válasz | #8
LOL :DD
2006. dec. 22. 12:01 | válasz | #7
Anno Settlers 2-t játszottunk úgy 2 egér volt 2 COM porton, és a monitor felezve volt. GYK két független kurzor volt, és emlékeim szerint az még DOS-os volt :)

Az ötlet amúgy nem rossz, pedagógiai szempontból sem, mert pl. csoportmunkához kiváló lehet.
2006. dec. 22. 11:51 | válasz | #6
Ki mondta, hogy nem innovatív az ms?

fogadunk, hogy egy 7n belül linuxra is kijön az implementáció (persze jogvédelem ide vagy oda)
2006. dec. 22. 11:22 | válasz | #5
És otthon a házi feladattal nem lesz gond?

Szerintem ez f@szság...

Sokkal jobb a 100 dolláros laptop, még ha kisebb is a kijelzője...

Vagy 100 dolláros laptop 5 egérrel
2006. dec. 22. 11:15 | válasz | #4
így van :D
2006. dec. 22. 10:40 | válasz | #3
Egyszerre 2-5 egeret mozdítasz külön irányba, és izomból szétszakad a főhős (önmegsemmisítés)...
Rednek  
2006. dec. 22. 10:04 | válasz | #2
háát ez a megoldás inkább csak egy jópofa valami, mert valaki akar mongyuk jáccani, vagy egy teljesképernyős alkalmazást használni, akkor már a többi delikvens lópikulát sem ér az egerével, kivétel ha az a cél, hogy a másikat idegesítsék
NEXUS6  
2006. dec. 22. 09:39 | galéria | válasz | #1
"Az amerikai Berkeley Egyetem munkatársai által elkészített tanulmány szerint a megoldást már tesztelték indiai iskolákban és kiderült, hogy egyetlen számítógépen akár tíz egér is használható hatékonyan."

"Megszűnt a korábbi zúgolódás, hiszen most már azok is odaülhettek a monitor elé, akik eddig nem fértek oda és javult a gyermekek kommunikációs készsége is."

Höhöhö, csak a 22'-os monitor kb annyiba kerül mint 5 occsó laptop.

Amúgy stipistop nekem már jó pár éve eszembe jutott. Egy sima netezésre irodai munkára zenehallgatásra, miért nem lehetett eddig is kihasználni, hogy a legtöbb számítógépben van egy rahedli USB bemenet, meg általában 2 video kimenet, és amúgy is ezek olyan 5%-ot használnak fel az erőforrásokból.