Ingyen Opera Wii-re
2006. december 21. 09:10, csütörtök
A Wii-felhasználóknak csupán egy szélessávú kapcsolatra lesz szükségük a böngésző letöltéséhez, hogy a Wii menüjének Internet Channel pontját aktiválva belekezdjenek az internetes szörfölésbe.

Hirdetés

Az Opera december 22-én megjelenteti saját - Nintendo Wii konzolra írt - böngészőjének próbaverzióját. A Nintendónak - az elszabadult távirányítók ellenére is - sikerült mindent elsöprő karácsonyi támadást indítani a konzolpiacon, és úgy tűnik, a japán óriásnál ez még csak a kezdet. A héten ingyenesen elérhetővé teszik az Opera konzolos változatát, így a jövőben mindenki tévéjére beköltözhet a világháló.

"Az újító és izgalmas játékélmény mellett a Wii további szolgáltatásokat és kikapcsolódási lehetőségeket kínál az egész családnak" - áll Laurent Fischernek, a Nintendo európai marketingigazgatójának marketingízű nyilatkozatában. A wiis rajongóknak 2007. március végéig kell várniuk, hogy letölthessék az Opera teljes verzióját. Június végéig minderre ingyenesen lesz lehetőségük, azután pedig 500 Wii-pontért (5 dollár) a Wii-boltban vásárolhatják majd meg az alkalmazást.


A Nintendo és az Opera tehát arra vállalkozott, hogy átformálja az emberek internethasználati szokásait. Jövőképük szerint a családok a tévéképernyők előtt gyűlnek össze, és közösen nézik a sporteredményeket, terveznek a nyaralást, intézik online vásárlásaikat vagy látogatják meg kedvenc weboldalaikat. Úgy vélik, a Wii távirányítója olyannyira megkönnyíti mindezt, hogy a család legidősebb tagjainak sem okozhat majd gondot a netezés. A Wii Remote a kattintgatások mellett a képernyőn megjelenő billentyűzet vezérlésére is alkalmas lesz.

Ráadásul az internetes hozzáférés jóvoltából, egy új, időjárás-előrejelző opció is elérhetővé válik. Ezen a csatornán keresztül a jelenlegi és a jövőbeni időjárási adatokhoz is hozzájuthat a felhasználó, elég csupán egy listából kiválasztani a keresett települést, vagy a távirányítóval ráközelíteni a képernyőn megjelenő 3D-s interaktív fölgömbre.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. dec. 22. 01:35 | válasz | #12
Nem ártott volna felülről is megvilágítani kicsit a csajt. :D
2006. dec. 22. 00:31 | válasz | #11
öö, hát izé, USB port, meg USB billentyűzet...
kvp  
2006. dec. 22. 00:21 | válasz | #10
Egy erdekes megjegyzes. Az opera eddig is tamogatta a mouse gestures funkciot, ami arrol szol, hogy integetni kell az egerrel es gombok helyett ezzel lehet vezerelni a bongeszest. (pl. lapozas elore/hatra) A wand rendszer pedig lehetove teszi, hogy egy jelszot csak egyszer irjunk be, azutan pl. a fast forward mar magatol beleptet. (ha tobb account van, akkor rakerdez melyikre) Egy sima kepernyo billentyuzettel (a wii-ben van) pedig barmit meg lehet oldani. (egyebkent nem lepne meg ha keszitenenek a taviranyitohoz egy radughato qwerty billentyuzetet, mint amilyen pl. az ericsson telefonokhoz van)

ps: Egyre szimpatikusabb a wii, ha megnyitjak a devkit-jet barki elott, akkor veszek egyet. (ha nem, akkor ugy nez ki hogy egy via epia lesz sajat linux-al)
2006. dec. 21. 14:38 | válasz | #9
ja, van egy billentyuzet a kepernyon es a wiimoteval meg klikkelsz arra a beture amelyikre akarsz, vagy atkapcsolhatsz hasonlo rezsimben mint a mobilokon van (abc, def...).. marmint nem tudom operaban igy e lesz de a nevedet meg hasonlo dolgokat igy kell beiirni a profilodba..
(van wii-m onnan tudom :) )
2006. dec. 21. 13:46 | válasz | #8
mondjuj a beírás úgy megy, hogy célozni jell a wiimoteval a tv-re, gondolom, hogy van egy kis pötty, ami mutatja hogy merre célzunk, és ha a jó betűn van, akkor megnyomjuk a gombot. szerintem nem olyan könnyü, mint billenytyűzettel, de jóval könnyebb lehet, mint bármely máas konzolal.
2006. dec. 21. 13:43 | válasz | #7
Inkább a nintendo ds-emre... Ja bocs, arra van xD
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2006. dec. 21. 13:25 | válasz | #6
Inkább PSP-re csinálnának Operát...
Anubys  
2006. dec. 21. 11:03 | galéria | válasz | #5
Billentyűzettel, leginkább... Úgy látom, az előttem szólok még mindig a Master Systemnél tartanak, ha konzolról van szó. Már elég régen túl haladt a dolog a "négy irány, start, select, A, B"-gombos kontrolereken... :)
2006. dec. 21. 10:30 | válasz | #4
de akár a keresztel is lehet mint a konzolos játékokban ha a neved akarod beírni az eredményekhez vagy neet adni a híródnak...
Cat  
2006. dec. 21. 10:15 | galéria | válasz | #3
kiraknak a képernyőre egy billentyűzetet, és a távirányítoval rá kell mutogatnod a betükre. Körülményes, szerintem.
smv  
2006. dec. 21. 10:11 | válasz | #2
Az Operás srácok okosak és imádnak újítani (legalábbis funkciók terén, a motoron van még mit javítgatni). Megoldják, hidd el.
assdf  
2006. dec. 21. 09:49 | válasz | #1
Azt nem értem hogy ezzel a távirányitóval hogy fogja beirni a nevét meg a jelszavát ha pl meg akarja nézni az emailcimét?