![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Számítógépek tiszadobi állami gondozottaknak
2006. december 20. 10:44, szerda - Forrás: MTI
Számítógépekkel segíti egy gazdasági társaság a tiszadobi roma kisebbségi önkormányzatot és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen működő Volt Állami Gondozottak Országos Egyesületét; az eszközök a hátrányos helyzetű gyermekek képzését segítik a községben.
A képzésen délutánonként a település általános- és középiskolásai, valamint a helyi gyermekotthonban élő, állami gondozott fiatalok vesznek részt. A diákokat egyénre szabott tanterv alapján oktatják, mindenki abból a tantárgyból kap segítséget, amelyben a leggyengébben áll iskolájában. A Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete két évvel ezelőtt alakult meg a szabolcsi településen, s mint azt Gallyas József elmondta: a szervezet vezetői sorstársaiknak igyekeznek hatékony segítséget nyújtani életkörülményeik javításához. Az otthonokból kikerülő fiatalok tanulását, munkához jutását egyaránt támogatják, sőt a lakáshoz jutásukat is segítik. A tiszadobi székhellyel működő országos egyesületnek már 1500 tagja van, s a tehetősebb egykori állami gondozottak jelentősen mértékben támogatják sorstársaikat. A Nyírerdő Zrt. adományával az egyesület a multimédiás kapcsolattartás feltételeit is javítja kívánja a szerveződés és az ország minden részében élő volt állami gondozottak között. A cég már korábban is adományozott multimédiás eszközöket a Tiszadobi Általános Iskolának és a gyermekvárosnak - emlékeztetett a most átvett adományt jelentőségét méltatva Gallyas József. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) |