![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Meghirdették a VII. 24 órás programozóversenyt
2006. december 20. 08:28, szerda - Forrás: SG.hu
2007. május 4-6. között hetedik alkalommal kerül megrendezésre a már
hagyományosnak tekinthető BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny.
A verseny elsődleges célja az informatikával és programozással foglalkozó emberek (egyetemi hallgatók, iparban dolgozó profik, vagy akár középiskolások) számára kihívást és lehetőséget biztosítani tudásuk és képességeik összemérésére extrém körülmények között. A korábbiakhoz hasonlóan a verseny idén is kétfordulós, és a nyeremények értéke meghaladja az 5000 eurót. A 2006. december 20-i meghirdetés után jelentkező csapatok először 2007. március 5-én mérkőznek meg egymással az Interneten bonyolított elektronikus előválogató keretében. Ezen az on-line erőpróbán a kiadott feladatok megoldására öt óra áll rendelkezésre. A kiértékelés után a legjobbnak bizonyuló harminc csapat jut tovább a 2007. május 4-6-án, a Műegyetemen megrendezendő 24 órás döntőbe. Sem az elektronikus előválogató, sem a helyszíni döntő során nincs megkötés a versenyzők által használt fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre vonatkozóan. Akárcsak a selejtező fordulóban, a helyszíni versenyen is a saját számítógépeiken dolgoznak a résztvevők, a szervezők a helyszínen csak elektromos áramot és a verseny idejére létrehozott helyi hálózathoz való csatlakozást biztosítják. Ezzel a megközelítéssel oly módon lehet egyenlőséget tenni a csapatok között, hogy mindegyikük a számára leginkább kényelmes körülmények között versenyezhet. A viadal során a csapattagoknak természetesen tilos a külvilággal kommunikálni. A tavalyi verseny svéd feladatszerkesztői után idén ismét magyarok állítják össze a problémákat. Az előző években sikeresen szerepelt programozókból álló feladatkiírókat az alapítók, Marx Dániel és Benedek Balázs is segíti. A versenyre tavaly 309 csapat nevezett, 4 kontinens összesen 24 országából. Az európai országokon és az Egyesült Államokon kívül olyan egzotikus helyekről is regisztráltak, mint Kína, Irán, India, Banglades és Kolumbia. Egy tengeren túli csapatot a helyszíni döntőben is üdvözölhettünk, így a tavalyelőtti argentin csapat után ismét rendkívül távoli résztvevők érkeztek a budapesti döntőbe. A szervezők mindent megtesznek, hogy ezt a kifejezetten színes, nemzetközi szakemberekből és egyetemistákból álló versenyzői gárdát idén még tovább bővítsék. Regisztrálni a verseny hivatalos honlapján, a www.challenge24.org címen lehet, 2007. február 23-ig. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |