Kevesebb jut közvetlen filmtámogatásra
2006. december 20. 22:10, szerda - Forrás: Napi Online
A magyar kormány koprodukciós megállapodást köt a magyar filmgyártás első és harmadik legfontosabb partnerének, Németországnak és Olaszországnak a kormányaival.

A 2007 első félévében - a szakmai és diplomáciai egyeztetések lezárulásával - hatályba lépő megállapodásokkal a részt vevő országok hazaiaknak tekintik a koprodukciós alkotásokat, amelyeket ugyanazok a kedvezmények illetnek meg, mint a nemzeti gyártásúakat.

A kulturális kormányzat ezektől a külföldi és a magántőke eddigieknél nagyobb arányú bevonását várja a magyar filmiparba. A filmelőállítók büdzséhez való hozzájárulásainak legalább 20, legfeljebb 80 százalékosnak kell lenniük, de ettől el is lehet térni, illetve ha egy országból több előállító vesz részt a film készítésében, akkor elegendő 5 százalék.

A kedvezmények megilletik azokat a koprodukciókat is, amelyek létrehozásában harmadik országból való előállító is közreműködik, ha azzal Magyarországnak, Németországnak vagy Olaszországnak van ilyen megállapodása. A hazai elbánás mellett az együttműködő országoknak meg kell könnyíteniük a forgatócsoportok ki- és beutazásait, munkavállalását, eszközszállítását, valamint segíteni az alkotások népszerűsítését és forgalmazását.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. dec. 21. 11:37 | válasz | #1
Ismét összejönnek a tengelyhatalmak? Már csak Ausztria meg Japán hiányzik.