Tévé-körkapcsolás 2006
2007. január 2. 11:23, kedd
Az idei divatot követve a tévék még nagyobbak és vékonyabbak lesznek, mint valaha. 2006-ban a karcsúsodás mellett egyértelműen HDTV-k elterjedéséé volt a főszerep. Az 1080 soros képet 16:9 arányban megjelenítő készülékek valódi felszálló ágba kerültek. A csökkenő ár, valamint a bővülő tartalmi kínálatnak köszönhetően egyre többen veszik fontolóra HDTV-k vásárlását.

Hirdetés

Úgy tűnik, a vásárlók és a gyártók is úgy vélik: a méret a lényeg. A tengerentúlon manapság az elfogadható képméret nagysága 32 inchről (81,29 cm) 40 inchre (101,6 cm) ugrott. Riddhi Patel, az iSuppli tévés elemzője szerint az egykor "főállásban" szolgálatot teljesítő készülékek közül a nappaliból sok átkerült a másodlagos helynek számító hálószobába, konyhába.

A mérettel együtt a technológia is megváltozott. Az öreg katódsugaras (CRT) technika még ugyan nem halt ki, az ipar lélegeztetőkészüléken tartja, viszont a döntés egyértelmű: nem újraélesztendő. Helyét elsősorban a folyadékkristályos utódok, valamint a plazmatévék veszik át. Bár a SED-hez (Surface Conduction Electron Emitter Display), a lézer-tévéhez, vagy a szén nanocsöves technológiákhoz hasonló más alternatívák is léteznek már az iparágban, de egyelőre még inkubátor alatt.

Az előbbi technika a CRT-t az LCD-megjelenítés sajátosságaival ötvözi. A hagyományos készülékekhez hasonlóan a képet az üveglapra felvitt foszforréteget bombázó, elektronok keltette fényből állítja elő. A fő különbség azonban az, hogy mindezt nem egy eltérített elektronsugárral, hanem képelemenként egy-egy önálló, pixelméretű elektronforrással teszi. Itt nincs szükség nagyméretű elektroncsőre, tehát a végeredmény olyan vékony lehet, akár egy LCD. Ráadásul a fekete szín és a kontrasztarány igen kiemelkedő lehet, mivel a SED panel addig teljesen sötét marad, amíg nem éri elektronsugár.

A CRT mindenütt részesedést vesztett a piacon, beleértve a fejlődő dél-amerikai és ázsiai területeket is. Az iSupply arról adott hírt, hogy a kiszállított darabok száma 140 millió darab alá esett, míg a DisplaySearch azt jelentette, hogy az idén az LCD készülékekből először fogyott több, mint hagyományos társaikból.

A korábban a sík-képcsöves megjelenítők jövőjének tartott plazma-technológia továbbra is legnépszerűbbnek számít 40 inch fölött; ebben a kategóriában a kiszállított mennyiség mintegy 38%-át uralta az amerikai piacon. Az LCD-k népszerűsége azonban megállíthatatlan üstökösként szárnyal a világ minden táján. Amennyiben hinni lehet a DisplaySearch adatainak, az idei harmadik negyedévben a folyadékkristályosokból közel kétszer annyi került a boltok polcaira, mint egy évvel korábban. A 40 millió kiszállított darab után nem meglepő tény, hogy a legtöbben ezt a technológiát választják, ha HD TV-ről van szó.


Akinek a méret a lényeg: két és fél méteres képátló

A hirtelen jött térhódítás egyik vitathatatlan oka a gyors árcsökkentés. Míg tavaly év végén épphogy 3500 dollár alatt mozgott a 40-44 inches modellek átlagára, addig idén már 2300 dollár környékén beszerezhető volt egy ilyen darab. Mindezek ellenére a Panasonic továbbra is hű maradt a plazma-technológiához. Hogy elkötelezettségét még jobban kifejezze, 2006-ban megalkotta a világ legnagyobb átmérőjű, 103 inches sík-képcsöves kijelzőjét. A plazma-szektor vezetője 33%-os részesedést tudhatott magáénak az idei harmadik negyedévben.

A többi tévégyártó nagykutya - élükön a Sharppal, az LG.Philips LCD-vel, valamint a Sonyval - elsősorban a folyadékkristályra voksolt. Ám a sokáig a Sharp által uralt kategóriában idén új szelek fújtak. A nevenincs márkák együtt már 10%-kal túlszárnyalták a japán óriás részesedését - derül ki az iSuppli felmérésből.

Természetesen más megjelenítési eljárások is felbukkantak a piacon. A DPL (Digital Light Processing) eljárás a Texas Instrument 1987-ben kifejlesztett DMD-jén (Digital Micromirror Device) alapuló technika, amely tulajdonképpen nem más, mint egy gyors, félvezető alapú, digitálisan vezérelhető, fényvisszaverő kapcsolókból álló mátrix. A DMD chip - megfelelő elektronikai háttérrel és optikával támogatva - kontrasztos, meglehetősen homogén és nagy fényerejű kép előállítására képes.

Az LCD és a DLP technika egyfajta ötvözetének tekinthető LCoS (Liquid Crystal on Silicon) fényvisszaverő technológia lényege pedig, hogy a DLP tükröcskéi helyett folyadékkristályt használ a pixel-alkotáshoz. A Sony Silicon X Reflective Displayénél (Silicon Crystal Reflective Display) a vezérlőáramkörök az LCD-vel ellentétben nem a pixelek között futnak, hanem a panel hátlapján, így a 7 mikrométeres képpontok mindössze 0,35 mikométerre kerülnek egymáshoz, ami tiszta, rácsmentes, természetes képet eredményez.

Azonban a hozzájuk hasonló micro-megjelenítős, hátsó kivetítésű tévék - köszönhetően az LCD-k árzuhanása miatt - többek várakozásait alulmúlták. De 2006 végén már megvillanhatott a hátsó kivetítés jövője, amikor a Mitsubishi bemutatta a lézert fényforrásként használó RPTV modelljét, vagy amikor a Toshiba és a Canon SED-es megjelenítőjükkel kápráztatta el a rajongókat.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jan. 04. 02:16 | válasz | #47
legolcsóbb HD projektor, amit találtam (pixmania.hu) 291k, legdrágább 2 milla, átlag 350-420k... Lámpák jellemző élettartama 2000 óra normál, és 3000 óra takarékos üzemmódban. ez 83 illetve 125 nap folyamatos használat (mindenki döntse el, mennyi ez neki, többek tapasztalata szerint ez olyan 3-5 év), csereégő árát passzolom, úgy 60-120k közé teszem... Vászon volt 15-csillagos égig, úgy 100k körülit ajánlanak... szóval a projektor rendszer sem olcsó (alapból olyan 500k + égőcsere minden évtizedben kétszer...) Ennyiszer mondjuk TV-t is cserél jópár ember (főleg, hogy gyorsul a technika fejlődése), bár nálunk otthon minden tv legalább 8 éves (pontosabban 8, és 13 éves, nagymamámé 16, így tovább...)
HD ready TV-t jellemzően 350k-ért láttam a szépeket (90-100 centiseket, ami persze kisebb mint a projektor képe, de nekem a színei jobban bejönnek, mint a vetítetté)
2007. jan. 04. 01:57 | válasz | #46
és az égők a projektorba? Drágák nem?
avman  
2007. jan. 03. 17:42 | válasz | #45
azért az 1 millával meg a vászon mizériával nálam hozzábbértőek is elvitakoznának.
350-380-ért már kapsz hd projektort és vászont sem érdemes 100 felett venni.
250-280-ból meg már egy tisztességes otthoni rendszer is összerakható. bár mint mondtam kontraszt és szivárványeffekt/rácspont terén kompromiszumokat kell kötni.
2007. jan. 03. 15:04 | válasz | #44
Nem akarlak elkeseríteni, de el vagy Te egy kicsit tájolva... 150e-ért szuper HD felbontású projektor? Érdekes lenne. Nyugodtan felszorozhatod 3-al vagy 4-el, az alatt nem is érdemes foglalkozni velük. Egy jó vászon szintén nem árt, mert falon közel sem lesz olyan jó a színvisszaadás és a képélesség.
Privát véleményem szerint projektor + vászon projektbe kb. 1 milla alatt nem is érdemes belevágni és akkor még sem mozgatómotorokról sem automatizásáról nem beszéltünk...
2007. jan. 03. 14:23 | galéria | válasz | #43
Én egyébként nem értem annyira, ha veszek egy kivetítőt és rákötöm a gépre, majd onnan játszom a hd videot vagy filmet, akkor az rendes képet ad nem? Az én 17 colos monitoromon is szebben néz ki a HD video, mint egy DVD (érdekes), gondolom akkor kivetítve is.
Egyébként a fal az szép fehér, meg van sok hely (ha vászonon szebb akkor vászon is felférne valahogy sztem :D, csak egy rendes sötétítő kéne, hogy semmi fény ne jöjjön be ha nem akarom, és jó lenne :)

Szóval szerintem egy jobb minőségű kivetítőt olcsóbban lehet kapni, mint egy HDTV-t, és nagyobb képet vetít a falra. Már 150ezerért biztos lehet kapni nagyon szupert, hdtv meg 500ezer Ft felett van, nem? Annyiból simán még mozi-t is lehet csinálni a szobából :)))
2007. jan. 03. 13:44 | válasz | #42
pont ezt akartam írni én is, h vicces a kép összeállítás :DDDDDDD
dez  
2007. jan. 03. 13:38 | válasz | #41
Az analóg képzaj problémáját meg lehet szüntetni a digitális adásokkal. (Már több szolgáltalás - magyar - közül lehet választani, adott esetben még olcsóbb is, mint a kábeltévé.) Ezzel már elmegy a tévéadás már nagyobb képernyőn is (bár néha-néha látható a tömörítés). Persze természetesen a HD (lenne, hazaiból) az igazi, főleg filmekre.
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2007. jan. 03. 13:31 | galéria | válasz | #40
Egy TV annál jobb, minnél nagyobb. Az első, 82 cm-es LCD TV-met a hálószobámba vettem. Kb 2 m-ről nézem, akkor nagynak tűnt, de ma már kicsinek látom. A nappaliban 107-es plazma van, 3-4 m-ről nézzük, szerintem lehetne nagyobb is (ha lett volna több pénzünk rá...) Jelenleg Ausztráliában vagyok a bátyámnál és most vett karácsonyra egy 107 cm-es LCD TV-t. Itt van több HDTV adás, és több digitális adás (a TV analóg és digitális tuneres). Meg kell mondjam, a látvány lenyűgöző! Le kell tölteni egy HD felbontású IMAX természetfilmet a netről és mindjárt meglátni a különbséget még egy sima 17"-os monitoron is!
2007. jan. 03. 13:28 | válasz | #39
Látom a kedves hozzászólóknak leginkább az jött le a cikkből, hogy nagyon fáj nekik hogy mekkora átmérőre törnek manapság a tévégyártók... Kissé szűk látókörre vall, ugyanis ez majd annak is jó lesz, aki nem akar majd ekkora készüléket venni, hiszen a nagyméretű tévék piacra kerülése (azaz megfizethetővé válása) lenyomja majd a méretben alattuk lévő kategóriák árát is. És persze, ha az ember beruház egy tévére szeretne majd olyat venni, amit majd a lehető legkésőbb kelljen lecserélnie, tehát igyekszik majd minden kortárs funkciót benne tudni, így pl. a méretet is. És persze, a gyártók nem a 3×4 m-es szobában tévéző magyar (Kelet-európai) polgárokat tekintik célközönségnek, hanem az ennél jóval nagyobb hodályokban lézengő Lajtán (óceánon) túliakat. És persze, egy megjelenítőnek nem csak az a funkciója, hogy a nappaliban tévézzünk vele, hanem sok egyéb más területen is helyt állhat (csökkenő áruk miatt egyre bővülő körben). És persze, abban az országban ahol pl. az autók (és a hamburgerek) is sokkal nagyobbak, mint az még célszerű lenne, ugyanolyan nagy tévé kell (vagy nagyobb) mindenkinek mint amilyen szomszédnak van. És ott szerintem sosem hangzik el ez a kérdő mondat: „Minek olyan nagy?”.
2007. jan. 03. 10:50 | válasz | #38
Azért egy HD képes kivetítő nem olcsó, ráadásul egy jó minőségű vászon önmagában is többe kerül, mint egy normál plazma/LCD TV.

De ha sok pénz van és külön moziszoba (de jó is lenne :-), akkor nem kérdés, hogy a projektor mindent visz!
2007. jan. 03. 10:37 | galéria | válasz | #37
Tényleg, szerintem egy kivetítő olcsóbb lehet, azt meg szinte mindenhova lehet kötni, géphez, videohoz! És azzal nagyobb képet is lehet vetíteni a falra, mozi jelleg :) Mondjuk abba az a gond, hogy csak teljes sötétben élvezhető.
2007. jan. 03. 10:33 | válasz | #36
(Egyébként abban természetesen igazad van, hogy ez közel nem olyan zavaró, mint a TV szélén a csíkok)
2007. jan. 03. 10:31 | válasz | #35
Miért? Ugyanúgy csak a vászon egy részét használod ki, ha nem megfelelő képarányt használsz...
2007. jan. 03. 10:24 | válasz | #34
A képarány problémákra szerintem a projektor a jó megoldás. Az tudja mindkettőt torzítás, vagy elpazarolt felület nélkül.
2007. jan. 03. 09:52 | válasz | #33
Normálisabb TV-ken általában van valamiféle smart zoom is, ami azt jelenti, hogy kicsit nagyítja a 4:3-as képet, kicsit pedig széthúzza, de egy spéci algoritmusnak megfelelően a közepét alig, a széleit pedig valamivel jobban - így 16:9-es lesz a kép, de mégsem látszik torzulás (én legalábbis nem látok - hacsak nem a képernyő legszélén, háttérben levő tárgyakat vizsgálom árgús szemekkel)
Tetsuo  
2007. jan. 03. 00:24 | válasz | #32
A HD tv-műsorok természetesen szélessávban mennek.. a szélesképernyő pedig ergonómikusabb mint a 4:3.
Ha pl sorozatfan lennél, a Lostot, A Desp of Houswife-ot, a Herost már HD minőségben nézhetnéd. De az Attenborough filmeket is. A jelenlegi magyar tv-műsorokról meg már volt szó lejjebb. :) Inkább menj kirándulni, v sörözni a haverokkal! :)
Aki széthúzott (torz) képet néz, az meg egy idióta poecs! :))
avman  
2007. jan. 02. 20:47 | válasz | #31
ahogy mész az árban felfele, úgy csökken a szivárvány effektus vagy a rácspont/tyúkketrec és nő a kontraszt. persze sötétítés kell, és értelemszerűen nem prezis, hanem házimozi projikról beszélünk.
2007. jan. 02. 20:32 | válasz | #30
Alulfelül csík engem jobban zavar, be szoktam állítani pan&scan-t hogy vágja le a szélesvásznú film két szélét, de így ugye nagyítja a képet és romlik a felbontás. Két függőleges csík a két szélen 4:3-as adásoknál szerintem elfogadhatóbb, 4:3-ban általában nem filmet néz az ember hanem mondjuk balázs sót vagy híradót ahol nem annyira számít a látvány. A film viszont legyen széles, úgy az igazi.
Rage47  
2007. jan. 02. 20:31 | galéria | válasz | #29
szal a 16:9-es tv-ket be lehet állitani h az oldalán legyen fekete csík, és így ne legyen szétnyújtva a kép?
2007. jan. 02. 20:25 | válasz | #28
"amennyiben hinni lehet a displaysearch adatainak, az idei harmadik negyedévben a folyadékkristályosokból közel kétszer annyi került a boltok polcaira, mint egy évvel korábban..."

Idei harmadik negyedév múltidőben? Huh de szalad az idő, alig józanodtam ki szilveszterről és eltelt háromnegyed év? Nemgyengén be lehettem állva ezek szerint... :D most akkor ez tavalyi (2006) harmadik negyedéves adat, vagy idei (2007) negyedéves előrejelzés?
2007. jan. 02. 20:17 | válasz | #27
Nekem a projektorok valahogy nem jönnek be, nem igazán tetszik a képük.
A hd tv jelenleg valóban fölösleges a tv-műsorokhoz, de ez szerintem szép lassan változni fog. Azok a demó adások amik az üzletekben mennek rajtuk tényleg lélegzetelállítóak.
Ami engem nagyon zavar az újabb tv-kben az a 9/16-os képarány. Ugyanis én dvd-t mindig a monitoron néztem a tv-műsorok meg 4/3-ban jönnek, így ha az ember nem akar széltében nyújtott képet nézegetni (ami szerintem kurvára nem elfogadható torzított képet nézni, csak mert az passzol a készülék képarányához) akkor a képernyő két szélén kell bámulnia két fekete csíkot. Én szívesebben vennék egy 4/3-os képarányút (ha lenne) és mikor nagy néha megnézek rajta egy dvd-t akkor el fogom viselni a fekete csíkot alul felül, ami egyébként sem néz ki olyan hülyén mint az alul-felül lévő.

avman  
2007. jan. 02. 20:10 | válasz | #26
nos, ennyi a különbség a 10 éves mpeg2 és fiatal mpeg4 között (h.264) + a single dvd-ken max 2 hangsáv, de inkább egy 448-as ac3, a kép bitrétese átlag 4200/4800 között mozog (általában 1080i .ts hdtv felvételekből rilízelik). egy 150 cm-es vetített képátmérőnél azért már itt is kijönnek a hibák, pixelesedés, de
igazából nálam inkább az számít, h legtöbb esetben jobb képminőséget ad még így is a 480p projektoron, mint a dl gyári dvd-k. lsd. terminator 2. ezen a méreten kockás, pixeles (főleg sötét helyeken), zajos, stb.
hd korongos tartalomra meg kerülnek a gondolom 1080-as kép mellé tömörítetlen sokcsatornás hangsávok, extra tartalmak. bitrétes jó magas, tudtommal blúréj mpeg2 egyelőre, és az azért nagy bitrátában ad csak szép képet. szóval zabálja a helyet rendesen. mellesleg asszem single hd-dvd 15 (ez úgy tudom h.264 vagy wmv hd alapú), single br 27 giga (legalábbis nagyjából :D).
2007. jan. 02. 19:39 | válasz | #25
Egyvalamit nem értek: egy 720p hd release méretben nemnagyobb mint egy sinle layer dvd (4.5 giga) mégis odaver minőségben. Hogyisvanez? És akkor mire az 50 gigás hd lemez?
2007. jan. 02. 19:36 | válasz | #24
Eddig én sem voltam híve ennek a hd-mizériának, aztán most már gondoltam mégiscsak megnézem, hogy mit is tud. Első hd élményem a mátrix volt, amit vhs-en, divx-ben majd dvd-n jópárszor már legyűrtem, szóval szinte pixelről pixelre ismerem már a film minden képkockáját. Mondanom sem kell hogy ég és föld, pedig csak egy 1024-es 15'' tft moncsin néztem, de legalább akkora a különbség, mint a divx és a dvd között, úgyhogy erősen gondolkodóba estem hogy szerváljak-e valami jófajta plazma/lcd tévét. Tévét nemnagyon nézek, a híradóra meg tényleg nem kell hd, elég a "youtube-minőség" az rtlklub online-on. Viszont torrenten egyre több a hd cucc, úgyhogy lenne mit nézni.
2007. jan. 02. 19:29 | válasz | #23
Simán... :(

Sony KDS-55A2000 (itt egy ismertető itt)

Hátulról vetítős (projektoros) TV. Állítólag nagyon szép a képe, és jobban adja vissza az analóg adásokat, mint pl. a plazma. Ja, és 750 ezer Ft, 140cm-es képátlóval...
Rocko  
2007. jan. 02. 19:18 | válasz | #22
Uhh manapság már a filmeket is vágják a TVben???
arty  
2007. jan. 02. 19:03 | galéria | válasz | #21
filmre vetitő, tévére meg ... marad a régi CRT, szánalmas a magyar adások minősége, technikai szinvonala, 4 sarokban 5 logó, megvágott filmek, millió reklám, igénytelenség...
Sadist  
2007. jan. 02. 18:47 | galéria | válasz | #20
Ne inchelkedj mert kitörlik a hozzászólásod :)
2007. jan. 02. 16:15 | galéria | válasz | #19
Nem érdemes mindent átváltani SI ben, amit úgyse aszerint gyártanak.
A col viszont elférne..
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2007. jan. 02. 15:20 | galéria | válasz | #18
És van nem idióta, nem őskori mértékegység megfelelője is, a cm :)
2007. jan. 02. 15:14 | válasz | #17
"Az 1080 pixeles képet..." -> senkinek sem tűnt fel, hogy ez mekkora baromság? :o)

A szerző figyelmébe ajánlanám továbbá, hogy az inch-nek van ám magyar megfelelője, nevezetesen a hüvelyk vagy legalább a coll.
2007. jan. 02. 15:09 | válasz | #16
lol
2007. jan. 02. 15:04 | válasz | #15
Felejtsd már el ezt a TV nézés dolgot! Nagyfelbontású TV-t nem azért vesz az ember, hogy normál TV adást nézzen rajta. Egy jobb fajta DVD-vel már igazi élmény, nagyfelbontással pedig egyenesen lélegzetelállító. Nem vagyok egy nagy filmes, de amióta plazma TV-m van sokkal szívesebben házimozizom, még a korábban látott filmeket is megnézem újra, mert teljesen más élmény egy 127 cm-es képernyőn, nagy felbontásban filmezni.

Amúgy aki Mónika Show-t néz, az szerintem semmilyen TV-t nem érdemel, nemhogy HD-t...
2007. jan. 02. 14:54 | válasz | #14
Ne haragudj, de láttál már rendes HDTV felbontású természetfilmet? Nekem egy 21"-oson volt szerencsém 1280-as (tehát "csak" 720-as) hd felvételt nézni David Attenborough természetfilmeket, és biztosíthatlak, még sokkal lenyűgözőbb, az a sok részlet, amit az ember nem feltétlen szánt szándékkal néz, de érez (szinte érezni a sarki szelet, ahogy látod, hogy borzolja a sarki róka bundáját...) Kősivatagos filmnél meg utólérhetetlen... Nem feltélen a dolby a lényeg (van akinek az), de számomra még sokkal lélegzetelálítóbbak ezek a videók (5. elem HDTV-ben rulz :D)
Btw nekem sincs tv-m, én is gépen nézem, mikor van időm (akkor sem tv adást, hanem netes műsort/filmeket)

abban viszont egyetértek, hogy szörnyű választás nagy, 100 centi feletti tv-t venni a mai tvfelbontásra, sokkal rosszabb, mint normális kisebb tv-n... nagy tv-re hd adás kell! :D
2007. jan. 02. 14:54 | galéria | válasz | #13
Ezeknek az adáminősége a béka segge alatt van. Nálnuk legalábbis olyan zajos a vétel, hogy ehaj...
2007. jan. 02. 14:36 | válasz | #12
nem is nézek tv-t mert nincs is
2007. jan. 02. 14:10 | válasz | #11
hehe, ez tetszik: a képen a világ első 102 colos plazma tévéje a samsungtól, de a pana megalkotta a legnagyobb 103 colosat :D
avman  
2007. jan. 02. 13:54 | válasz | #10
azért én egy spektrum/disznóveri/nationalgeo/travel vonalat el tudnék viselni hd-ben, természetesen magyarul (inkább felirattal) 106 cm-en. monnyuk ehhez keményen át kéne rendezkednem, mert a jelenlegi felállásba nem tudnám hová tenni ezt a méretű tv-t. amit még kiadnék érte az 120 ropi a készülék, és havi 2-3e hufos előfizetés. és csak ezekért, mert mást úgysem nézek. esetleg cartoon és egyéb rajzfimcsatornák.
2007. jan. 02. 13:31 | galéria | válasz | #9
Még mindig nem értem esküszöm. Minek ez a minőség? Én teljesen feleslegesnek érzem, de ezek szerint akkor nem tartozom bele az átlagba. Én a TV-t is a monitoromon nézem tuner karival 1024x768-ban. Bőven elég.

Ha a sima TV nagyfelbontásban jön dolbyban az miért lesz jó? Dolbyban hallgathatom Mónkiát, Balázst, Fábry-t és a Biopon reklámot és tűéles kontúrokkal. Húúúúúúúúúúúúúúúúú, hát ez tényleg fontos.
Tetsuo  
2007. jan. 02. 13:30 | válasz | #8
A piac, ahova szánják ezeket, nem kishazánk sajna.. USA, Japán, esetleg nyugat-EU.
Soxor a műsorok sem indokolják a nagy felbontást (Mónika-show, Barátok Közt, stb..). Itthon -jelenleg- csak elég spéci helyzetben tudod élvezni a HDt.
Reméljük h a műsoros lemezek (DVD, HD-DVD..) is követik a TV-készülék változásait.. engem pl csak ez az egy érdekel, xarok én a TV-műsorokra.
Penge4  
2007. jan. 02. 13:16 | válasz | #7
Hiradóra még a 70 centis is elég. TV-n meg inkább hagyjuk a filmeket, mert már több logó van benne, mint a filmből látható rész. De egy-egy filmre ha már nagy képernyőben akar valaki "mozizni", akkor kifizetődőbb a projektor.
FecaA  
2007. jan. 02. 12:57 | válasz | #6
Háth aki ekkora TV-t vesz az max híradót néz rajta TV2-n :D Onnantól kezdve konzol + műholról fogható HD csatorna, és azér akinek van 1 misije egy ekkora TV-re annak már valószínűleg tanítottak angolt...
avman  
2007. jan. 02. 12:43 | válasz | #5
azért gyünnek mán az égbű' hd adások. olyan műhódon, vagymin. de én túl prosztó és csóró vagyok hozzájuk. pedig a belépőkatos hd ready tévéket az ilyen prosztóknak szánják itthon :D.
de egyébként az olcsóbb 106-7 cm-es átmérőjű tévéken egy igényes dvd film (mondjuk egy nem egyrétegű dvd-re menüvel rásunnyasztott (tökmindegy shrink vagy cce x pass), 2,5 órás film, tetézve eredeti dts - mer a nép igényes és dts az kell neki -, és ac3 + szinkron ac3) vagy egy warez h.264, 720p cucc (ehhez már szg. kell) igenis szépen mutat. de ezért az árért inkább a projektorok háza táján nézzen szét az ember, ha valódi házimozi fílingre vágyik. mert 100-110 cm alatt házimoziról beszélni kissé eufemisztikus...
Falabu  
2007. jan. 02. 12:00 | galéria | válasz | #4
Aki ekkora tv-t vesz annak jó nagy szobája van;). A Tv2 azért szemcsés meg sz*r mert nem HD adás, külfödön már vannak erre irányuló kisérleti adások és ez a jövő, idővel hozzánk is eljut ez a technológia.
Pár év múlva sokkal megfizethetőbbek lesznek ezek a tv-k(nem a mozivászon méretűre gondolok;)) én biztos hogy beruházok 1-re, meg egy új generációs konzolra(úgy lesz a tuti), de nem most, még nem:D!
tom..  
2007. jan. 02. 11:45 | galéria | válasz | #3
aki ilyen tv-t vesz az nem tv2-fog rajta nézni :)
Cat  
2007. jan. 02. 11:44 | galéria | válasz | #2
"Népbutítás a javából az egész."

Egyetértek, kis kiegészítéssel: Magyarországon.
2007. jan. 02. 11:42 | galéria | válasz | #1
Már bocsánat, de a mi a fasznak ekkora képátmérő? Egy ekkor képet vagy 5 méterről kell nézni. Kinek van akkora szobája?? Meg a felbontás is vicces, mert a sugárzás minősége a TV-nél totálisan nem indokolja. A híradóhoz kell ilyen felbontás. Szoktam mosolyogni, amikor a kitett működő TV-ken megy a TV2 vagy retek műsora, és a szemcsék akkorák benne a vételi zavar és minden más szar miatt, hogy csak röhögni tudok azon aki ilyen felesleges dolgot vesz. Népbutítás a javából az egész..