Nyílt forrás az autógyártásban is
2006. december 19. 13:51, kedd
A gépjármű tervezésbe is betörni látszik az, ami sikerre vitte a Linuxot vagy a Mozillát, az open source mozgalom.

Hirdetés

A nyílt forrású fejlesztés lényege, hogy bárki másolhassa, módosíthassa, újra felhasználssa egy technológia amúgy titkos információit anélkül, hogy jogdíjat fizetne az eredeti fejlesztőknek. Az autó tervezésben ezt az irányvonalat egy ex-BMW alkalmazott, Markus Merz igyekszik megvalósítani Open Source Car, röviden Oscar elnevezésű projektjével, melynek célja hogy összehozza a szabadidejükben webes fórumokon ténykedő mérnököket, autótervezőket és más szakértőket a gépjárművek konstrukcióinak javítását szolgáló ötleteik megosztására, csereberéjére vagy akár egységbe kovácsolására.

Az eddigi nyílt forrású projektekkel szemben az Oscar nem egy szoftver, hanem egy hardver alakítgatását teszi lehetővé. A koncepció autó főhadiszállása egy weboldal, melyen a résztvevők viszonylag könnyen, mindössze néhány egyszerű szabály figyelembe vételével dolgozhatnak, ötleteiket pedig egy négy főtémakörbe rendezett fórumon beszélhetik meg.


A számtalan koncepcióterv egyike

Az első témakör az integráció, ami felöleli a tervezés, az összeszerelés és a terjesztés folyamatát. A második a modulokkal foglalkozik, itt kerülnek megvitatásra a karosszériával, motorral és a biztonsági rendszerekkel kapcsolatos ötletek. A következő kategória az eszközöké, ahol a számítógépes tervezőeszközöké és szimulációké a főszerep. Az utolsó kategória elnevezése a hálózat, itt köttethetnek meg az esetleges társulások. A fórumokat technikusok vezetik, biztosítva, hogy a legjobb ötletek kerüljenek be a modellezésbe és a tesztelésbe, ahonnan bárki - beleértve az autógyártókat is - megépítheti az adott modellt.

Jelen állás szerint a jármű négyajtós lesz, méreteit tekintve megközelítőleg 4,3 méter hosszú és 1,8 méter széles, elektromos motorja pedig elvileg 144 km/h végsebesség elérését teszi majd lehetővé. A projektben résztvevők szerint az egész lényege és mozgatórugója, hogy az emberek mindezt kedvtelésből csinálják és szabadjára engedhetik kreativitásukat, ami sokszor többet ér mint a fejlesztésekbe ölt milliók. Többségünkben ott lakozik a vágy, hogy ötleteikkel hozzájáruljunk különböző innovatív tervezetekhez, különösen ha ezt amúgy munkaterületünk nem teszi lehetővé.

Persze az open source autónak akadnak korlátai egy hasonló szoftverrel szemben. Kivitelezéséhez már komoly anyagiak is szükségeltetnek, ilyen a prototípus megépítése, majd a szabványoknak való megfeleltetés, különös tekintettel a töréstesztekre.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2007. jan. 11. 16:28 | válasz | #92
Látom nem sokat vezettél még.

"Én a kényelmészeti marhaságokat tartom fölöslegesnek."

Ez részben izlés dolga, de sok "kényelmi" dolog egyben hasznos, sőt a biztonságot növeli.

"Pl ülésfűtés..."

Ok, ez nekem sem kell. Bár volt már rá példa, hogy használtam, mert nagyon hideg volt. De el tudom képzelni, hogy aki fázós, annak jobban kellhet.

"Tempomatról már szóltam,csak embambul az ember"

Próbálj meg több órát vezetni autópályán. Egyébként a jobb kocsikban automatikus távolságtartás is jár hozzá, úgyhogy neked csak kormányozni kell.

"De például kinek szakad le a keze ha tekerni kell az ablakot?"

Próbáltad vezetés közben? Vagy pláne a céges parkolóbol kiállásnál, amikor fordulsz be a sorompóhoz, miközben keresed elő a kártyádat, és húzod le az ablakot, hogy a leolvasóhoz hozzáférj. Ha 3 kezed van talán megy tekerős ablakkal is.

" Tolatóradar...tessék rutint szerezni a kocsival és hátrafordítani a fejet ha kell."

Ismét a tapasztalatlanság. A nagyobb modern kocsikból nem lehet rendesen kilátni hátra. Ez nem rutin kérdése. Persze ha valaki igazán jó, akkor saccra egész jól be tüdja lőni, és a külső tükröket is lehet használni, de a nem profi soffőröknek csak a tolatóradarral van esélye (gondolkodj szőkében). Egyszer kell kicsit jobban elvéteni a távolságot, és máris többe kerül a javítás, mint a tolatóradar.

"A személyautók teljesítményéhez bőven elég a manuális váltó. Egy Corsába vagy egy VW-be könyörgöm minek versenytechnika?"

Az automata váltó nem verenytechnika. Pont hogy a manuális jobb versenyzésre (no meg a DSG). Én jobban szeretem a manuális váltót, de ez szerintem izlés kérdése.
2007. jan. 10. 12:17 | válasz | #91
Még mindig félreértetek engem. A biztonságot szolgáló dolgok kellenek. Én a kényelmészeti marhaságokat tartom fölöslegesnek. Azoktól csak drágább lesz a gép és semmi értelmük. Pl ülésfűtés...bazz ha bekapcsolod a rendes fűtést meleg levegő jön az utastérbe. Akkor a segged alatt sem lesz hideg. Tempomatról már szóltam,csak embambul az ember és kész a baleset. De például kinek szakad le a keze ha tekerni kell az ablakot? Tolatóradar...tessék rutint szerezni a kocsival és hátrafordítani a fejet ha kell. A személyautók teljesítményéhez bőven elég a manuális váltó. Egy Corsába vagy egy VW-be könyörgöm minek versenytechnika? Szóval ennyit erről.
A HÉV bérletek áremelkedése engem nem érint,de felháborít. Gyurcsányékat meg kéne ölni,a jelenlegi ellenzékkel együtt,mindenkit. Kitakarítani az ország "vezetését". Erről már írtam valahol korábban.
2007. jan. 08. 16:30 | galéria | válasz | #90
Az Octavia 2 tényleg jó, különösen az ASR-t irigylem, meg az 1.6-os motort, mer nekem csak 1.4 van.

Apropó, egy örömhír buszozóknak, vonatozóknak: az Indexen olvastam, hogy aki Gödöllőről ingázik be Pestre, havonta 20 ezer forintot kell leperkálnia bérletre. Jó, mi?

shark13:
"Vezettél te már Trabantot? Na az egy igazi autó! Semmi felesleges buziság,az ember és a gép eggyé válik!"
Azért remélem nem váltál teljesen eggyé a trabival. úgy nem lehet cápáskodni. :-)
2007. jan. 08. 14:38 | válasz | #89
Abból kimaradtam, de zsigulit, meg régi skodát vezettem. Nekem jobban tetszik a sajátom. Ugyan olyan jó vezetni, csak egy csomó pluszt tud. Pl. a szervókormány, meg szervófék, meg ABS, meg ASR nagyon kellemes dolgok. Meg a légzsákok is jól jönnek adott esetben. És még hosszan sorolhatnám a pozitív tulajdonságait. Ami még kiemelendő: nagyon csendes, gyors (210-ig felmegy), kiváló a felfüggesztése (a macskakövet is alig érzed).
Az egyetlen dolog, amit kicsit sajnálok, hogy csak 1.6-os a motor.
2007. jan. 05. 17:54 | válasz | #88
kedves Biroandras!
Vezettél te már Trabantot? Na az egy igazi autó! Semmi felesleges buziság,az ember és a gép eggyé válik!
2006. dec. 31. 16:07 | galéria | válasz | #87
No, az enyém olcsóbb, de jobbna hangzik a neve (Honda City)
"Mi bajod a kézi váltóval? "
Az, hogy már tönkretettem a váltóban a bolyóművet egyszer. Nem könnyű, de ha valaki igyekszik, akkor lehetséges. Sajnáltam plusz 300 ezeret, ennyivel lett volna többe az automata váltós változat. A hajam kellene kitépni, nem mást. No, mindegy, még megtartom 1- évet, oszt eladom, és váltok Civicre vagy inkább Toyota RAV4-re.
Én imádom a technikát, a kényelmet, a high-techet. Ha pénzem lenne, akkor páncélautót vennék (Olaszliszka:-).
2006. dec. 31. 15:21 | válasz | #86
"Automata klíma is tök nagy hülyeség. Majd én megmondom mikor milyen meleget akarok a kocsiban,ne a gép döntsön helyettem."

Hülyeséget beszélsz. Az automata klímánál épp azt kell megmondanod, hogy hány fokot szeretnél. A manuálisnál meg azt állítod, hogy milyen meleget/hideget fújjon és milyen erősen.
2006. dec. 31. 15:17 | válasz | #85
"Nos, amíg nem vót ótóm, addig ugyan nagy bajjal, de bementem teszem azt Bp. belvárosába, és néztem ilyenkor karácsonykor a kirakatokat és a szépembereket, meg sétáltam kifulladásig. Ha pedig elfáradtam, akkor bizony beültem egy kávéra, forralt borra (!), kolbászra.
Öregem, most elmegyek ótóval a belvárosba, elvesztegetek a dugókban (forgalmi, nem más!) 30 minutumot, körözök cirka 30 percet amíg találok parkolóhelyet, és fizetek 3 órácskára pld. 800 forintot. Közben, utána, örüljek, hogy nem koccantam, nem jöttek nekem stb. Ha végeztem a gyors bevásárlással - séta? ugyanmár, arra végképp nincs idő - akkor sietni a parkolóba, és kezdődik elölről a hercehurca."

Alapvetően rosszul közelíted meg a problémát. A kocsi nem sétálásra és nézelődésre való, hanem hogy elvigyen A-ból B-be. A belvárosba meg ne kocsival menj, hanem gyalog, vagy BKV-val. Parkolj le valahol, ahol még lehet (pl. bevásárló központ parkolója), oszt onnan sétálj. Bár, ha ismered a járást, akkor a belvárosban is el lehet boldogulni.
Összességében még mindíg gyorsabb és kényelmesebb, mint kocsi nélkül. Én próbáltam mindkét verziót, úgyhogy tudom.

"Egy nagy szar mindegyik. Rendes kocsi 15 milkánál kezdődik."

Nagy tévedés. Csak oda kell figyelni. Én 4.4 milláért (+400K kamat) vettem kocsit (Skoda Octavia II), és tökéletesen elégedett vagyok vele. Minden van benne ami kell, megy rendesen, kifogástalan a minősége, szervízt csak olajcserénél lát, és még szép is. Ja, és hatalmas csomagtartója van, amit szintén imádok.

"Soha nem értettem, hogy miért gyártanak még kézi sebváltós kocsikat"

Mi bajod a kézi váltóval?
2006. dec. 31. 15:06 | válasz | #84
"-hűtött kesztyűtartó/doboz (egy darab légvezető cső?)"

Azért azt a csövet be kell tervezni, és meg kell csinálni. Nem nagy dolog, de azért nem is triviális.

"-LED-es hátsólámpák (semmivel sem drágább mint a rendes izzós, és örökéletü)"

Nem értek hozzá, de szerintem a megfelelő fényerejű ledek nem olcsók.

"-automata elektromos ablak (szinte csak a luxus kategóriában automata alapból mindkét oldalon pedig ez aztán tényleg semmibe kerül)"

Ez azért már széria egy ideje, legfeljebb hátul nem, de oda nem is olyan fontos. Egyébként meg az erős túlzás, hogy semmibe se kerül, hiszen be kell építeni egy motort, plusz a vezérlést.

"-tempomat (több százezres extra, de ma az elektronikus gázpedálok idejében csak két sor lenne a programban meg egy kapcsoló)"

Nagyon rég volt többszázezres. Ma asszem 30-50 ezer körül adják, ami lényegében a vezérlő kert takarja, mivel a számítógépben alapból benne van.

Egyébként az extrák azért extrák, hogy azon nagyot kasználjanak, míg az alapáron csupán pofátlan nagy nyereségük van (ha csak nem alkudozol, amikoris pillanatok alatt százezreket engednek).
2006. dec. 31. 14:59 | válasz | #83
"Azt hiszed, hogy megkönnyíti az életed, de közben rengeteg időt elrabol a betanulás, a szervizelés, stb."

Hát pedig pont hogy megkönnyíti. Nem csak időről van szó (azt is spórolok vele még a tanulást és szervízt beleszámolva is), hanem a kényelemről, és a szabadságról. Hogy csak egy aktuális példát mondjak, az öcsémmel karácsonyra hazamentünk (Bp->Szeged), és vittük magunkkal a gépeinket (plusz egy leselejtezett 40 kilós CRT moncsit). Ez kocsival úgy néz ki, hogy eldöntjük, hogy akkor most indulunk, bedobáljuk a cuccost, gázt neki, oszt másfél óra múlva szegeden kipakulunk. Vonattal helyből minimum duplája a menetidő (ha egyáltalán kapsz jegyet), de inkább több (és nem is akkor indul, amikor te szeretnéd). És esélyed sincs 2 komplett számítógépet (plusz egyéb csomagokat) felcuccolni (meg előtte a tömött villamoson...). Arról nem is beszélve, hogy ki akar sok százezer Ft értékű érzékeny elektronikát egy több megawattos elektromotor mellé tenni több órára.
És ez csak egy példa a millióból.
2006. dec. 28. 09:55 | válasz | #82
Nem azt vitatom,hogy rossz a számtech fejlődés.de sok olyan marhaságot is melevisznek az autóiparba amire az égvilágon semmi szükség. És nem csak drágítják vele a gépeket,hanem rossz irányba is terelik a fejlődést. Mert kevesebb pénz és idő jut a valójában biztonsági rendszerek fejlesztésére.
2006. dec. 22. 19:14 | galéria | válasz | #81
Nem teljesen van igazad.
Én nem olyan elektronikáról beszélek, amely jobb minőségű, hanem bolondbiztos, redundáns vezérlőkről, amelyek célja épp az, hogy a hülyegyerekek, vagy a profi, de épp fáradt gépkocsivezetők se tudjanak nagy hibát elkövetni. Ahol élethalál kérdés van, bezzeg ott jó az elektronika és a szoftver: űrhajózás, légiközlekedés. Azt gondolom te sem vitatod, hogy például légiirányítást számítástechnikai háttér nélkül nem lehetne csinálni, bármennyire okosak és üggyesek vagyunk mi emberek. Miért lenne ez másként a közlekedésben?
Az ütközésgátlók és automata parkolórendszerek elterjedése meg, nem kell ecsetelnem, hogy milyen előnyökkel járna. Egyik előny éppenséggel az lenne, hogy nem kellene félniük az általad említett kis trabantosoknak, mert a Merci vezérlőrendszere nem hagyná elütni őket. Ez miért lenne rossz?
2006. dec. 22. 17:56 | válasz | #80
A tobbi dologban egyet ertek, veled :)
2006. dec. 22. 17:55 | válasz | #79
Nem mindenki dzsungel harcos :), es kovicsokbol meg fabol barkacsol adhoc megoldasokt.
-55..+125 C fok kozott garantaltan uzemkepes elektronomos kutyuket lehet kapni.

Ha az alkatreszek csereszavatosaga cel lenne, a sarki elektonika boltban lehetne kapni par-szaz forintert a kerdeses alkatreszt.

Szerinted egyszerubb egy benzin motort megjaviteni, mint egy villanymotort?
2006. dec. 22. 17:43 | válasz | #78
Egy jol megcsinalt elektronika szerintem jobb es olcsobb is lehet.
Az mas kerdes, hogy szart adnak el sokkal dragabban. Ha jot adnanak el, nem lehet megegyszer levamolni az embert a szervizben.

Hulye lennek egy esetbol altalanositani, de motorkerekpar kilometer oraban elfutolt egy IC egy haveromnak, es neten a tipus szama sehol sem.
Graxon  
2006. dec. 22. 17:14 | válasz | #77
Ennél szebben magam sem fogalmazhattam volna meg a mondandómat...
2006. dec. 22. 13:10 | válasz | #76
Az elektromos személyautó inkább maradjon városi eszköz. Ne feledjük,hogy sok elektromos folyamat erősen hőmérsékletfüggő. És a mechanikus hőerőgépek sokkal könnyebben javíthatóak "tábori körülmények közt" ha úgy hozza a szükség.
2006. dec. 22. 13:08 | válasz | #75
Epikurosz,hogy miért vannak még manuális váltók és klímák? Mert üzembiztosabb,mint a szgép vezérelte sok szar. És nekem személyszerint jobban is tetszik a manuális rendszer,mert fenntartja a figyelmet. Ha elbambulsz,mert a gép mindent megtesz helyetted,azzal hatalmas veszélyt okozol a forgalomban. Tempomat az egyik legnagyobb buziság. Kurva sokat vezetek,hosszútávon is rendszeresen. Mégse fárad el a lábam és semmilyen különleges érzékre nincs szükség tartani egy sebességet. Autováltó csak bizonyos teljesítményű autókba kellene. tök röhej hogy már a közép és kiskategóriás koscikban is van. Könyörgöm egy Corsába minek? Vagy egy Astrába? Csak eggyel több elektronikus vezérlésű cucc ami elromolhat. Egy rutinos és kis műszaki érzékkel ellátott sofőr a kocsi mechankiájának hangjából már következtetni tud a hibára,legalább nagyjából. De ha a sztechnika ördöge miatt csak kuss van,el se indul a gép,akkor mi van? Viszed a márkaszervízbe,ahol minimum 3-4 hónapig rá se néznek,és meg se tudják állapítani a hibáját. Cserélni kellett az komplett berendezést,hangzik majd a megnyugtató és pénztárcafogyasztó válasz. Ugye sokaknak ismerős?
Automata klíma is tök nagy hülyeség. Majd én megmondom mikor milyen meleget akarok a kocsiban,ne a gép döntsön helyettem. Az esőérzékelős ablaktörlő meg csak hab a tortán. Bazzeg,van aki nem vesz észre,hogy esik??? Ezt nem hiszem el. Az ilyen szarságok miatt 2-3-5 milla is rámegy az árra. Nem a vas kerül 10-15 millába. A kezdő sofőrök meg szenvedjenek csak,mert ha egyből a kis fenekük alá kerülne a táltos paripa,akkor meg lehetne nézni mi lenne. Már most is mi van! Hány hülyegyerek keni oda magát apuka vagy inkább már a saját Mercijével! Az még nem is lenne baj,ha ő döglik csak meg,de általában elvisznek egy szerencsétlen Trabantost is magukkal a másvilágra.
2006. dec. 22. 10:40 | válasz | #74
Elektromos autok ellen gyakori erv, hogy hol toltened fel?
Hulyeseg, ha benzinkutak egymast erik, akkor tapkebelek is erhetik egymast :)

Jelenleg mekkora vagyonos retegnek erdeke, hogy a benzines/gazolajos megoldasokat hasznaljuk? k*rva soknak.
Auto kereskedeseknek mindegy.
A szervizeknek nem, mert akkor ujra kene tanulniuk, es ok butak/lustak ehez, + zold kartya penzektol is elesnek.

Benzinkutak, oljafurok, finomitok, szalitmanyozok stb. Oket nem kell bemutatni.
A viszahuzo elemek ossze vannak mar hazasodva mindenkivel, van befojasolo/lobby erejuk. Az emberek jelentos resze dolgozik nekik.
Graxon  
2006. dec. 22. 01:31 | válasz | #73
Úgy maradhatott meg, hogy egy tökéletesen működő kövület. A kezdőknek (érts mondjuk 17 éves fiatal embereket, ja és tisztelet a kivételnek) meg tipikusan jó szerintem hogy bénáznak, és nem egyből apuci automata bmw-jével száguldoznak a városban 90-el. Igazából ők az igazi veszély, nem az, hogy lefullad. :)
2006. dec. 21. 22:41 | galéria | válasz | #72
Na, ne mond.
5-6 fokozat, max. CVT folyamatosan vezérel, ami mégiscsak jobb a motornak. Nem beszélve a kezdők idegeskedéséről: lefulladás, a megfelelő fokozat eltévesztése, a "kerregés", ha menet közben nem találod el egyből a lyukat stb.
Én nem is értem, hogy amikor annyira fejlődik a technika, egy ilyen kövület hogy maradhatott meg?
Graxon  
2006. dec. 21. 19:34 | válasz | #71
Hát nem tudom, automata váltó? Azon kívül, hogy idegesítő a használata, még többet is fogyaszt az autó tőle. Számomra valahogy nem illik bele a modern városi autókba. Kicsit öreguras. Ezekben a DSG meg hasonló dolgokban én még nem bízok... ez is elektronikus, elromolhat, és gondolom igen szép árért frissítenek rajta mondjuk szoftvert. A hagyományos manuális váltót meg ha odatolod, akkor az abban a sebességi fokozatban is van, sokat nem tévedhetsz.
2006. dec. 21. 18:01 | galéria | válasz | #70
Hellóka-belóka!

Na, örülök, hogy megmozgattam a fantáziácskátokat. :-)

1. Miről is beszélek én, amikor a szabadságot hiányolom, és érdekes módon még BíróAndrisnak sem esett le:
Nos, amíg nem vót ótóm, addig ugyan nagy bajjal, de bementem teszem azt Bp. belvárosába, és néztem ilyenkor karácsonykor a kirakatokat és a szépembereket, meg sétáltam kifulladásig. Ha pedig elfáradtam, akkor bizony beültem egy kávéra, forralt borra (!), kolbászra.
Öregem, most elmegyek ótóval a belvárosba, elvesztegetek a dugókban (forgalmi, nem más!) 30 minutumot, körözök cirka 30 percet amíg találok parkolóhelyet, és fizetek 3 órácskára pld. 800 forintot. Közben, utána, örüljek, hogy nem koccantam, nem jöttek nekem stb. Ha végeztem a gyors bevásárlással - séta? ugyanmár, arra végképp nincs idő - akkor sietni a parkolóba, és kezdődik elölről a hercehurca.
Na, jó, h agyalog mész, akkor is van sok szarvasmarha, aki neked mehet az utcán, felöklendezhetnek, meglophatnak a villamoson, de nyugodtabban lehetne sétálni. Bevásárolni már nem, mert a valamirevaló kereskedők plázákba költöztek ki, ahol, kívül tágasabb.

2. Kocsik.
Egy nagy szar mindegyik. Rendes kocsi 15 milkánál kezdődik. automata klíma, automata váltó, ütközésgátló, tempomat, ilyen apró-cseprő semmiségek mind extrának számítanak. Soha nem értettem, hogy miért gyártanak még kézi sebváltós kocsikat, meg manuális klímást. Most akkor hányadik században is élünk, hahó?
2006. dec. 21. 10:03 | válasz | #69
"Ha adnanak hozza teljes muszaki leirast, akkor barki aki akarja megjavithatna, atepithetne vagy lemasolhatna. Az utobbi ami miatt a vevok, de meg a szervizesek sem tudhatjak hogy mukodik egy-egy gep."

Egy teljes autot otthon neked dragabb lesz legyartani akarmilyen suffni tunning muvesz vagy, kellenek gepek hozza. (Egy reszelovel is meg lehet oldani mindent, par ezer ev alatt:)) Alapanyagok kis mennyisegben nagyon dragak.

(egy 10k ert kaphato mobil telot, ha egy peldanyba veszed hozza az alkatreszeket, meg egy peldanyban egy panelt legyartatsz hozza, 1 boritast teszel ra, az neked tobb szaz ezer lesz, (mondjuk egy 100k -ert kaphato telefont legyartanod is kb. anyi mint 10k -ert kaphatot :)) Gondolom az auto gyartasnal sincs ez maskep)

Ha kiadnak a teljes rajzokat, akkor valaki legfeljebb raalna egy-ket alkatresz legyertasara, ami meg az auto gyarnak is jol johet, mert olcsobban szerzi be oket :)
(Sok vacakot kulso cegekkel gyartatnak)

Az autogyarnak csak kozvetetten erdeke a zart forraskod. Korulotte felepul egy szerviz uzlet ag, aki (kozvetetten) ingyen reklamozza oket, konyen egyben marka kereskedok is...
2006. dec. 21. 09:16 | válasz | #68
Meg milyen "luxus" szolgáltatásokat találnak ki és adnak el nekünk 100ezrekért az autógyártók:
-sötétben magától felkapcsoló lámpák (MAX kb. 200Ft bekerülési költség)
-hűtött kesztyűtartó/doboz (egy darab légvezető cső?)
-LED-es hátsólámpák (semmivel sem drágább mint a rendes izzós, és örökéletü)
-automata elektromos ablak (szinte csak a luxus kategóriában automata alapból mindkét oldalon pedig ez aztán tényleg semmibe kerül)
-tempomat (több százezres extra, de ma az elektronikus gázpedálok idejében csak két sor lenne a programban meg egy kapcsoló)
és sorolhatnánk még.
Talán ezekre kellene koncentrálni az open source fejlesztések során és nem feltétlenül komplett kocsit fejleszteni, de úgy látom gépkocsi tervezés alatt az utóbbi 20 évben mindenki a csak a formatervezésre koncentrál.

2006. dec. 21. 08:54 | válasz | #67
Működő, jó autót nem is olyan nehéz tervezni. A buktató általában ott van, hogy ez t nyereségesen lehessen gyártani is.
A legtőbb új tipus ezért nem is igazából új tipus, csak a karosszériát, és a biszbaszokat tervezik újra. Leggyakrabban az alváz/alaplemez, motor, váltó ugyanaz marad, vagy csak minimálisan változik.
Sokszor amikor azt mondják pl. hogy új az alaplemez akkor is csak a régit nyújtották/röviditették meg.
2006. dec. 21. 08:47 | válasz | #66
"Régen ugye az ember arról álmodott, hogy repülni fog egyszer. Repül? A fenéket. Be kell másznod egy böhöm nagy, tüzet okádó sárkányba, és annak a hét feje által vezetve eljutsz oda, ahová akarsz, jópénzért. Bezzeg a sas..."

Ok, semmi akadálya. Rágyúrunk egy kicsit a genetikára és pár 10 éven belül akár szárnyaink is lehetnek. De szerintem te lennél az első aki a leghangosabban visitana, hogy a tudománynak nem szabad istent játszani. Ma sok helyen még az őssejt kutatást is tiltják "etikai" alapon.
Flashy  
2006. dec. 21. 07:41 | válasz | #65
azt nem tudom honnan veszik egyesek hogy ami nyílt forrású vagy közösen megbeszélt tervezésű az egyenlő a szarral.
kvp  
2006. dec. 21. 03:16 | válasz | #64
"Régen ugye az ember arról álmodott, hogy repülni fog egyszer."

Ezert is szeretem a konnyuszerkezetes motoros gepeket. Megveszed, osszerakod, repulsz vele. Csak pilotaengedely kell es vizualis navigacio eseten (kis magassag+terkep+szabad szem) meg a legiiranyitas sem zargat.

A mai technikaval nem az a baj, hogy bonyolult, hanem hogy a gyarto nem arulja el hogy mukodik. Ha adnanak hozza teljes muszaki leirast, akkor barki aki akarja megjavithatna, atepithetne vagy lemasolhatna. Az utobbi ami miatt a vevok, de meg a szervizesek sem tudhatjak hogy mukodik egy-egy gep.

A regi szamitogepekhez meg adtak kapcsolasi rajzot. (az utolso amihez meg hozza lehetett ferni az amiga volt) Kesobb mar csak a feluletek leirasa volt meg. (pc/at) Ezutan mar csak a feluletek illesztojenek leirasa (svga bios). Es eljutottunk oda hogy semmit nem adnak, es csak azzal es akkor mukodik valami amivel a gyarto akarja. (pl. csak windows-os meghajto programok vannak hozza) Az autoknal is ez tortent csak az embereknek itt nem tunt fel annyira. (ugy latszik Magyarorszagon kevesebb az autojat barkacsolo ember mint a programozgato)
2006. dec. 20. 22:36 | válasz | #63
"Régen ugye az ember arról álmodott, hogy repülni fog egyszer. Repül? A fenéket. Be kell másznod egy böhöm nagy, tüzet okádó sárkányba, és annak a hét feje által vezetve eljutsz oda, ahová akarsz, jópénzért. Bezzeg a sas..."

Hö-hö. Miért mit vártál? Szárnyakat növesztünk? A ember már csak ilyennek született :D
Épp az emeli ki az állatvilágból, hogy gépekkel veszi küröl magát, amik lehetővé teszik azokat a dolgokat is, amit testfelépítésből adódóan nem tudunk megtenni. Szép ez a Rousseau-i "vissza a természethez" szemlélet, de ha rajtad múlna, még mindig a fán élnénk...

Amúgy meghiszem, hogy egyszer a környezetszennyezés lesz a vesztünk, már most megvannak a jelek, csak egyes üzletembereket ez nem izgatja. Sajnos ilyenek vagyunk, és ez aggasztó. De attól még a technikának fejlődnie kell, nem?
2006. dec. 20. 21:22 | galéria | válasz | #62
Errata: Na, ilyenekkel lehet lezuhanni és kitörni a nyakad.

2006. dec. 20. 21:21 | galéria | válasz | #61
"Vannak ám sokkal kisebb és egyszerűbb repülő szerkezetek, amik már majdnem az általad megkívánt szabadságot nyújtják (pl. siklóernyő)."

Ha, ilyenekkel lehez lezuhanni és kitörni a nyakad.

>>"Nincs meg a szabadságod - ami a lényeg lenne."
"Már hogy a fenébe ne lenne meg a szabadságod? Sose volt még saját kocsid? "

Képzeld van, de nem ugyanaz. A technika a rabjává is teszi az embert.
Azt hiszed, hogy megkönnyíti az életed, de közben rengeteg időt elrabol a betanulás, a szervizelés, stb.
duffyf  
2006. dec. 20. 20:21 | válasz | #60
De, baromira mindegy, viszont a teljesítményre - főleg sportautóknál - nem nagyon van jobb mérőszám. A hatékonyság más kérdés, de abban a fizikai rendszerek rendszerint vitán felül verik a kémiai rendszereket.
2006. dec. 20. 17:10 | válasz | #59
Szonobizmust sem szeretem.
2006. dec. 20. 17:09 | válasz | #58
Valamit en is utalhatok, nem? Kulonben is jogom van hozza :)
Nem utalom a kocsikat, csak ep nem szeretem.
A kornyezetszenyest sem szeretem.

elmelet:
Az osszes auto+benzin+szerviz+papirok arabol, amit az emberek magan autoikra koltenek, olyan tomegkozlekedest lehetne fabrikalni, hogy nem lenne szukseg autokra. (Az autok idejuk nagyobb reszeben alnak, es, ha mennek is tobbnyire egy ember ul bennuk)
Keves embernek lenne dilema: Iszik vagy vezet.
2006. dec. 20. 16:33 | galéria | válasz | #57
mintha nem lenne rohadtul mindegy egy normális felhasználásra tervezett autónál, hogy hány másodperc alatt van százon...
duffyf  
2006. dec. 20. 16:26 | válasz | #56
Ja, csak lentebb meg úgylátom később is azt felejtették el a kollégák, hogy a japó csoda nem 100 alatt hagyta el Porschet.
0-120 km/h kategóriában a Porsche nyert.
0-240 km/h kategóriában az Eilla volt a jobb és kb. 160-180 környékén hagyta el a hagyományos sportgépet. Ugyebár az otto motor és rokonai nem egyenletesen képesek leadni a maximális nyomatékot, míg a vellany igen.
Egyébként a Mitsubishi aktuális üdvöskéjét állva hagyta a Mitsu tesztpályáján.

Drágának meg azért drága, mert az akkupackot nem nagyon akarták vállalni az aksis cégek. 1 db pack ára megfizethetetlen, viszont néhány milliós tétel esetén már jó árat tudtak volna mondani, de senki nem vállalt garanciát.
2006. dec. 20. 16:25 | válasz | #55
"Régen ugye az ember arról álmodott, hogy repülni fog egyszer. Repül? A fenéket. Be kell másznod egy böhöm nagy, tüzet okádó sárkányba, és annak a hét feje által vezetve eljutsz oda, ahová akarsz, jópénzért. Bezzeg a sas..."

Vannak ám sokkal kisebb és egyszerűbb repülő szerkezetek, amik már majdnem az általad megkívánt szabadságot nyújtják (pl. siklóernyő).

"A kocsik sem váltották ki a hétmérföldes csizmát, a repülő szőnyeget, a boszorkányseprűt, vagy a táltos lovat. Nincs meg a szabadságod - ami a lényeg lenne."

Már hogy a fenébe ne lenne meg a szabadságod? Sose volt még saját kocsid?
2006. dec. 20. 16:22 | válasz | #54
"En alapvetoen utalom az autokat. Nincs is igazan szugsegem ra."

Az, hogy nincs szükséged rájuk oké, de miért kell utálni?

"Az meg egyenesen felhaborito, hogyha veszel egy autot, csak szervizben lehet javitani manapsag"

A kulcsszó a komplexitás. Az egyszerű berendezés javításához alapszintű tudás kell, a bonyolultabbhoz meg sokkal több. Az átlag egységsugarú júzer 1.0-nak jó esetben alapszintű tudása van. Ezek kikerülhetetlen tények. Egybként is a civilizációnak a munkamegosztáson alapul, ami sok nagyságrenddel hatékonyabb, mint a teljes önellátás. A kommunista rendszerekben a csináld magad mozgalom inkább szükséges rossz volt, mint követendő példa. Elég megnézni az elért eredményeket.

"Regen pl. a Trabanthoz adtak reszletes muszaki leirast."

Ha neked ez kell, járj trabival.

"A mobil eszkozoket is utalom, mind szar."

Egyéni szoc. promlem.
2006. dec. 20. 15:04 | galéria | válasz | #53
Alapvetően én is utálom az autókat, meg egyáltalán a technikát.
Régen ugye az ember arról álmodott, hogy repülni fog egyszer. Repül? A fenéket. Be kell másznod egy böhöm nagy, tüzet okádó sárkányba, és annak a hét feje által vezetve eljutsz oda, ahová akarsz, jópénzért. Bezzeg a sas...
A kocsik sem váltották ki a hétmérföldes csizmát, a repülő szőnyeget, a boszorkányseprűt, vagy a táltos lovat. Nincs meg a szabadságod - ami a lényeg lenne.

2006. dec. 20. 15:00 | válasz | #52
Ekkora gyorsulasok amikkel it dobaloztok , igen csak ut es kerek fuggo dolog.
Mekkor tapadasi/csuszasi surlodasi egyuthato az ut es egy auto kerek kozott ?
Felfuggesztes milyensege sem mindegy.

3.7sec alatt 100Km/h 0.77< -at feltetelez.
4.0sec pedig 0.70 -et.

2006. dec. 20. 14:52 | válasz | #51
En alapvetoen utalom az autokat. Nincs is igazan szugsegem ra.
Az meg egyenesen felhaborito, hogyha veszel egy autot, csak szervizben lehet javitani manapsag, mert fura csavarok vannak benne nem dokumentalt alkatreszekkel (elektronika). Elektronika bizbaszai -meg kurva dragak, amikor a leiras alapjan valami kurva egyszeru megoldasnak gondolom, ami 10-ed anyiba kerul, mint amenyirt eladjak.
Regen pl. a Trabanthoz adtak reszletes muszaki leirast. (Regen a szg. hardvare eszkozeihez is adtak leirast mindenki tudhatott drivert irni hozza)

A mobil eszkozoket is utalom, mind szar. (volt a kezeim kozott draga PDA -is)
Ha lesz eleg huffom sajatot kezdek fejleszteni.

Ha netan megis lesz szuksegem autora, es tetszik valamelyik OsCar tervrajza, akkor olyat fogok szerezni. En megbizom az Open Source dolgokban.
BStage  
2006. dec. 20. 14:48 | válasz | #50
olvasgassál még bogaram, sportautóról beszéltem nem egy vw-ről:

Direct shift gearbox

"The DSG takes about 8 milliseconds to upshift[1]. Compare that to the SMT in the Enzo Ferrari, which takes 150 ms to upshift[1]."
2006. dec. 20. 14:33 | galéria | válasz | #49
Aludj rá eggyet kicsi huszár:)
http://www.mtv.hu/cikk.php?id=36128
"minimálisra csökkenthető a kapcsolási folyamat időszükséglete, mivel egy váltás csupán mintegy 40 ezredmásodperc alatt hajtható végre, és visszakacsoláskor akár több fokozat is átugorható,..."
kvp  
2006. dec. 20. 14:31 | válasz | #48
Az elektromos hajtas sokkal olcsobb, mivel kisebb az energiaveszteseg. Az 1 motor / kerek rendszeru autokban nincs veszteseg a hajtaslanc miatt, nincs sebvalto es egy motor hibaja eseten is kepesek tovabb menni. Az elso ilyen rendszeket meg a nemetek gyartottak a haboru elott, az elso nem kiserleti celbol epult ilyen autok a holdjarok voltak. Az ilyen auto az egyszeru mechanika miatt nem megy egy konnyen tonkre es hosszu az elettartalma. Az akkumulatortechnika pedig most ott tart, hogy lassan mar a dinamit energiasuruseget is eleri, az uzemanyagcella pedig mar reg el is hagyta (igen egy 1 kilos akku olyan mint egy kisebb rud dinamit ha meggyullad).

A nyilt forrasu auto pedig szvsz arra jo, hogy kikenyszeritse a gyarokbol a jobb technologiak hasznalatat. (es hobbi celokra)
2006. dec. 20. 13:57 | válasz | #47
"egy dsg váltó 8 ms! alatt vált egyébként az ilyen autókban"
Van az bő 300-350 msec is. 8msec szerintem még F1ben sincs, vagy max azon a szinten divat, nem szériaautóknál. Meg esetleg BMW promóanyagokban:-)
2006. dec. 20. 13:51 | válasz | #46
""gyorsulás mellett otthagy egy Porschét és egy Ferrarit is, röhögve."

érdekes, a porsche 911 3.7mp alatt van 100-on és 310 km/ó a végsebessége. és turbo benzines... :) Ráadásul besétálsz a boltba és megveszed, ha kifogy a benzin, akkor megállsz egy benzinkútnál és feltankolod..."
Szerintem elnézte vki az adatot, az Ellica 100 mérföld/órán van 4 sec alatt, vagyis durván 160km/h-n. Porscheval nem láttam versenyezni, de mikor anno bemutatta a készítő a prototípust a Mitsubushinek (mert kinek másnak, mint a technológia őrült Mitsunak:-), akkor egy EVOt igen csúnyán állva hagyott, 400 méteren kb 100 métert vert rá. És kb 5 sec alatt az EVO is ott van 100-on, szóval a 4 sec alatt 160km/h elég reálisnak tűnik. Amúgy a végsebesség ekkoriban a gumik miatt volt 370-re korlátozva, ugye ez a Veyronnak is komoly problémája volt, hogy 400km/h-t nem nagyon bírt 1 gumi se.
Kínában már gyártanak eleltromos taxikat, amik egész nap mennek egy töltéssel, és az aksijaik - igaz sorozatgyártásban - tizedébe kerülnek mint az Ellica megrendelésre készült aksijai. Szóval az elektromos autók technológiája már nem annyira a jövő, csak a töltőhálózatot kell még hozzá megcsinálni (mert nem mindenki taxitársaság, hogy csak a garázsában töltsön), és utána nyugodtan át lehet rá térni, a teljesítmény már megfelelő, és az ár sem vészes.
BStage  
2006. dec. 20. 12:37 | válasz | #45
"Amíg te sebességet kapcsolsz, addig azok a tized/századmásodpercek ami a teljesítménykülönbségből jönnek, behozhatatlan előnyt jelent az elektromos autó számára"

már megbocsáss, de a jelzett gyorsulási adatokban benne vannak a váltások ideje is. (egy dsg váltó 8 ms! alatt vált egyébként az ilyen autókban, de természetesen lehet cvt-t is használni ahol nincsen semmiféle váltás, igy ez túl sokat nem befolyásol a dolgon)
2006. dec. 20. 12:24 | válasz | #44
Amíg te sebességet kapcsolsz, addig azok a tized/századmásodpercek ami a teljesítménykülönbségből jönnek, behozhatatlan előnyt jelent az elektromos autó számára, mivel áttétel nélkül, folyamatosan gyorsul a motorja. A benzinmotor áttételeinél csak a lendület viszi a motort, amíg effektíve nem gyorsul, max hátszéllel :D
2006. dec. 20. 12:13 | válasz | #43
/OFF
Mint (többek között) MS fejlesztő, van rálátásom a cég húzóágazataira. A Business Solutions részleg a mostani Dynamics profilváltással milliárdos projecteket nyert el, egyre több vállalkozás aktualizálja az elavult rendszereit integrált ERP alkalmazásra. Az SAP egyre kisebb szeletekhez jut a tortából. Nyílt forrásút szinte nem is látni sehol ebben az ágazatban :)
/ON
BStage  
2006. dec. 20. 12:10 | válasz | #42
"gyorsulás mellett otthagy egy Porschét és egy Ferrarit is, röhögve."

érdekes, a porsche 911 3.7mp alatt van 100-on és 310 km/ó a végsebessége. és turbo benzines... :) Ráadásul besétálsz a boltba és megveszed, ha kifogy a benzin, akkor megállsz egy benzinkútnál és feltankolod...

(és akkor még a relativitások talaján maradtunk és nem beszéltünk bugatti veyronról, ami 3 másodperc alatt van 100-on, 16 mp alatt 300-on és 400 fölött van a végsebessége, furcsa módon az is benzines turbós)
2006. dec. 20. 11:52 | válasz | #41
Lol és még azt mondják hogy az opensource a gyengélye a linuxnak MS szerint)) mivel beleláthatnak a kódokba. És sokan itt is ezt szajkózták)) Erre egyre több területen vezetik be mert használható, és gyorsabb fejlődést eredményez.
Remélem 3-4 év és tönkremegy az MS
2006. dec. 20. 11:31 | válasz | #40
Itt lehet megnézni a dokumentumfilmet az Eliica-ról, a videótól jobbra van a többi része, ez az első:
http://youtube.com/watch?v=BG3Bc2WOdG4

2006. dec. 20. 11:29 | galéria | válasz | #39
Az nem kérdés, hogy a környezerebarát autóké a jövő, jelenleg azonban túl drágák.

Ami meg az open source-t illeti, a Linux is ilyen, és majdnem ugyanolyan jó, mint a Windows, esetenként - biztonság, lefagyások - jobb is.
2006. dec. 20. 11:22 | válasz | #38
Eliica, a korábban említett japán 8kerekű limuzin, 370km/h végsebességgel:
http://youtube.com/watch?v=ZRLvxNZhv-s

2006. dec. 20. 11:11 | válasz | #37
Imádom, amikor hülyeségeket hordanak össze :)

Megnézem, hogy mikor hagyja le egy benzines BMW a Tesla Motors legújabb generációs autóját, a Tesla Roadstert. Az autó olyan teljesítményt képes leadni minimális energiafelhasználás mellett, hogy elképesztő. Ez is az Oscarhoz hasonló project, csak nem nyílt - ugyanúgy összedugták a fejüket a szakik, vettek egy Lotus karosszériát és folyamatosan alakítgatták. Ebből lett a Tesla Roadster:

http://youtube.com/watch?v=hOl_1S10jTk
http://youtube.com/watch?v=llPFOD3x9vk

Végsebessége 220km/h körüli, 4mp alatt gyorsul 100km/h-ra.
Egyetlen feltöltéssel 400km-t képes megtenni.
Mivel nincs szükség sebességkapcsolásra, folyamatos gyorsulás mellett otthagy egy Porschét és egy Ferrarit is, röhögve.
Zajmentes, környezetbarát. De azért te csak maradj a környezetszennyező, hangos, elavult benzinmotornál :D

Egy másik "homebrew" koncepció, ahogy otthagyja a kategóriavezetőket:
http://youtube.com/watch?v=PFAECLxa_lg
Cat  
2006. dec. 20. 10:43 | galéria | válasz | #36
http://www.sg.hu/cikkek/49364/alternativ_hajtasu_jarmuvek_versenye_budapesten
Mynet  
2006. dec. 20. 10:27 | válasz | #35
kimondta hogy kimarad a tesztelés ... arról van szó, hogy még nem tudják, honnét teremtik rá elő a pénzt! Azé egy kocsit mindenképpen vizsgálatoknak kell alávetni, addig meg sem kapják a különböző országok hatóságaitól a műszaki engedélyt és forgalombahelyezési engedélyt.
Mynet  
2006. dec. 20. 10:25 | válasz | #34
Másik, hogy Mitsubishi is csinált egy elektromos hajtású Lancer EVO-t, és tavaly ki is próbálta vmelyik rally futamon. Jövőre már nem lesznek turbós autók a WRC-ben, következő lépcsőfok a hibrid hajtás lesz, vagy rögtön az elektromos rally autók. Gondolj bele az összes kerekén van egy motor, milyen nagy teljesítményre képes!

Másik, amit pl lexusokban (mert ugye nekik van rengeteg szériagyártású kocsijuk - RX400h, IS200h - és az magyar eladások szerint pl RX400-ból közel 80% hibrid hajtású volt!!!) használnak akksikat, a gyár elmondása szerint a kocsi egész élettartalma alatt nem szűkséges cserélni! (Ez a rész inkább BStage barátunknak szólt)
oneman  
2006. dec. 20. 10:22 | válasz | #33
ennek semmi köze az MS-hez... én sem ülnék be egy ilyen autóba, csak akkor ha végignyomták többhónapos/éves tesztelésen... itt már emberéletekről van szó, nem úgy mint holmi general opre esetén... (azokat sem ajánlják veszélyes üzemekhez...)
Phate  
2006. dec. 20. 08:57 | válasz | #32
Igen igen én is látam !
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. dec. 19. 23:57 | galéria | válasz | #31
De már lenyomta. Egy új japán elektomos meghajású limo, legyorsult egy porsche 996-ot, és 370 km/h-ig mertek vele menni a tesztpályán, de elvileg 400-ig bírta volna. Ha jólemléxem 500km egy feltöltés. Amúgy nem volt olcsó jószág, mert valami nagyon új aksi kellett bele, amit még nemnagyon gyártanak tömegesen, de ha egyszer beindul...

Discoveryn vagy spektrumon vagy ngc-n volt is róla dokumentumfilm.
Caro  
2006. dec. 19. 22:39 | válasz | #30
Azért a 2 km-től már nagyon messze vannak.
Inkább a 200 v 400 a kérdés, meg a töltési idő.
A lényeg meg nem a motoron van, azt ahogyan modtam könnyű nagy teljesítményűre csinálni, a gond azzal van, hogy meg is kell valamivel hajtani.
De úgy hallottam, hogy a nanocsövek ezen is segíteni fognak (lásd nanocsöves lítium akksi by Toshiba, 3 perc alatt 90%-ig tölthető)
Meg az ultracap.-ok gyártásában is jól jöhetnek, ami szintén jól jönne, de már így is kF (kilo!) nagyságrendnél járnak.
BStage  
2006. dec. 19. 21:23 | válasz | #29
nem láttam, hogy csak magyarországra gyártanák.
de mint mondtam semmi gond a 210-es végsebességgel, csak ne akkor ne hasonlitgassuk hasonló árú sportkocsikhoz, mert 210-et egy opel astra is megy, mindenféle tuning nélkül, tördékáron.

"persze mintha ezeknek nem kéne átmenniük a törésteszteken"

előbb jusson tovább a gyerekrajzoknál, aztán meglátjuk ki a birka...

a biztonsághoz még vicces lesz a immobilisere is, amit bárki letölthet... :)
persze a "closed source" autók hasonló kényes adataihoz is hozzférnek az profi tolvajok, de legalább nem a "script kiddie"-k
2006. dec. 19. 20:26 | válasz | #28
magyarországon meg ki is lehet használni azt a 210KPH-t igaz? főleg a pestihez hasonló utakon...

az meg hogy nem lennének biztonságosak ezek a gépek..persze mintha ezeknek nem kéne átmenniük a törésteszteken.. ne legyél már ilyen birka Bstage..
BStage  
2006. dec. 19. 20:11 | válasz | #27
1. azért várjuk meg, hogy létezzen is és független tesztek is bizonyitsák
2. viccesen hangzik majdnem fél tonna akkumlátor benne, ne is menjünk bele, annak tárolásába, cserélésébe, élettartamába stb-stb
3. nézd meg az árát és keress egy hasonló árú benzines sportautót és nézd meg annak élettartamát, végsebességét stb-stb

a végsebességének egyébként 210-et irnak, ami egy elektromos autótól nem rossz, de azért nagyon messzi van egy sportautótól, főleg egy 20-30 millióstól :)
LowEnd  
2006. dec. 19. 19:52 | válasz | #26
Ellenérvként ott van a tesla roadster. Egy feltöltéssel 400km hatótáv, 4 másodperc alatt százon van, végsebességet nem tudok.
google a barátod....
m4G1c  
2006. dec. 19. 19:20 | válasz | #25
Inkább egy olyan rendszert kellene szvsz csinálni, amiben akár saját magad rakod össze az elemeit az autónak, mint egy játékban, átutalod az előleget, a gép egyből érti, hogy nem tréfálsz és a te azonosítóddal ellátott autót már a kiválasztott alkatrészekből rakják össze a soron a gépek. Millió variáció, a gyártók pedig már csak össze tudják hangolni az elemeket.
BStage  
2006. dec. 19. 18:59 | válasz | #24
ez mind igaz, a nyomaték az először nagyon durva, de azért a benzin motorokat nem nagyon fogja lenyomni. (főleg úgy, hogy ugye nem 2 km-t kéne tudjon megtenni egy feltöltéssel)
a troliknak is gyorsabban kopik a gumija, mert könnyen meglódul.
echo  
2006. dec. 19. 18:25 | válasz | #23
Mekkora ötlet!! Szerintem ha normális lesz kínában le is gyártják tuti :)
Caro  
2006. dec. 19. 18:25 | válasz | #22
Azért függ a teljesítménytől is.
De villany motor/generátor nagyon kicsiben megcsinálható nagyon nagy teljesítményűre.
Gondoljatok csak bele, Pakson 8 db. kerti medence méretű generátor van, és azokból kijön 1600 MW!
Nyilván függ a nyomatékgörbe a technológiától(klasszikus motorok: univerzális, szinkron, aszinkron(indukciós)).
Univerzálisnál nagyon meredek, attól függően, hogy a mágnesező tekercs sorosan vagy párhuzamosan van-e kötve az armatúratekercsel. Az egyiknél közel hiperbola, a másiknál meg egy még meredekebb görbe.
A szinkromotor csak szinkronfordulatszámon tud működni, ilyeneket ma már nem nagyon használnak.
Az aszinkromotornál van egy bekapcsolási viszonylag nagy nyomaték, ami után jön egy emelkedő, majd egy meredek esés a szinkronfordulatszámig, ahol megszűnik.
A brushless motorok meg vezérelhető aszinkronmotorok, szóval ott mindig oda teszik a frekvenciát, ahol a legkedvezőbb.
Persze nem kötelező, lehet állandó frekvencián tekerni azt is.
De mindegyik ideálisabb, mint a benzinmotorok, elektromos kocsiban nem is mindig van váltó(max 1 hátramenet, de az se kell mindig, mert elektronikusan is meg lehet oldani).
Lásd Ford P2000.
BStage  
2006. dec. 19. 18:07 | válasz | #21
"Városban meg piros után 4 g gyorsulással indul el "

nem tudom, én még nem sok villany autót láttam gyorsulási versenyt nyerni, én maradok a turbo benzinesnél, az már bizonyitott :)
Caro  
2006. dec. 19. 17:34 | válasz | #20
Hmm... most nézem az oldalt.
Azért elég durva hogy hub motorokban gondolkodnak.
Minden kerékre egy motor?
Caro  
2006. dec. 19. 17:31 | válasz | #19
Városban meg piros után 4 g gyorsulással indul el :D
Lehet csak 144-el megy, de a villanymotorok általában nagyon jól tudnak gyorsítani. Legalábbis az univerzális motor eléggé meredek nyomatékgörbéjű.
Bár nagyban gondolom brushless-t használnak, másnak nem nagyon lenne értelme, legalábbis egyenáramról. Rendes váltót csinálni meg nem könnyebb, mint brushless motort.
2006. dec. 19. 17:28 | válasz | #18
szerintem biztonságosabbak lesznek, mert több szakértő dumálja meg a dolgokat, egymás hibáit kijavítva.
"A fórumokat technikusok vezetik, biztosítva, hogy a legjobb ötletek kerüljenek be a modellezésbe és a tesztelésbe"
nem laikusok írogatnak be jó poénokat!
dez  
2006. dec. 19. 17:03 | válasz | #17
BStage is the great FUD master. :P
BStage  
2006. dec. 19. 16:57 | válasz | #16
az majd külön vicces lesz, amikor az első szerencsétlen megdöglik benne, mert elkonfigurálta a légzsák nyitás idejét, vagy a fék gázként működik, a határtalan konfigurálhatóságnak hála, akkor majd kit is perelnek be érte. Már, ha valaki az útra engedi... A sok "buta" meg szutyorog tovább az "ördögi closed source" kocsikban, ahogy eddig.
BStage  
2006. dec. 19. 16:52 | válasz | #15
neked meg különösen ajánlom, hogy ebben közlekedj, megérdemled...

járd vele az országot és terjeszd az igét!

de legalább nem lesz gyorshajtási gondod az autópályán, ha már kilehelte a lelkét 140-nél ott még nem szoktak villantani
Caro  
2006. dec. 19. 16:52 | válasz | #14
érdekes elképzelés....
De szerintem jobb ha home-made cuccokban gondolkodnak, mert nem hiszem, hogy bármelyik autógyár nekiállna gyártani.
Ja, szerintem otthon építeni cuccokat sokkal tutibb :)
norbre  
2006. dec. 19. 16:51 | galéria | válasz | #13
na igen egy elég sarkalatos kulskérdés hogy milyen pánzből áll össze az autó, illetve az eladásból származó pénzt ki kapja.. mert ha teszemazt a szabadidős mérnökök kitalálják, valaki meg finanszírozza az anyagi részét, akkor ezen a ponton már vita lehet hogy ki mennyiben részesedik..