NASA - Google: jön a virtuális Mars
2006. december 20. 00:11, szerda
Az együttműködés eredményeként virtuális sétákat és repüléseket tehetünk a Hold és a Mars felszínén, elérhetővé válnak a NASA legfontosabb anyagai, a kutatásoktól kezdve az időjárás-előrejelzésig.

Hirdetés

A megállapodás a Google és az Ames Kutatóközpont között jött létre, mégpedig több nagyszabású projektre kiterjedően. A legnagyobb érdeklődést egyértelműen a Mars feltérképezése és a virtuális túrák lehetősége váltotta ki, de nem marad ki a körből a Hold sem, illetve olyan földi területek, mint az időjárás-modellezés, illetve -előrejelzés.

Első lépésként a hivatal adatainak könnyebb eléréséről gondoskodnak, természetesen a világháló segítségével. A keresőcég segítséget nyújt az adatkezelési, keresési feladatokban, hosszabb távon pedig előtérbe kerülhet a nagy felbontású, háromdimenziós térképek elkészítése a Holdról és a Marsról, amelyek a Virtual Earth szolgáltatáshoz hasonlóan elérhetővé válnak majd a felhasználók számára. Ezzel egy időben olyan földi vonatkozású projekteken is dolgoznak, amelyek időjárás modellezésével, valósidejű megjelenítésével, valamint az előrejelzéssel kapcsolatosak, nagyban építve a Google jelenleg is működő szolgáltatásaira.


A térképek megjelenésével elérhetővé válnak a beígért virtuális túrák, amelyek idővel a Nemzetközi Űrállomás és az oda tartó hajók szintén valósidejű nyomon követésével egészülnek majd ki. A Mars feltérképezésén már jó ideje dolgoznak: a két fél idén márciusban jelentette be ennek elkészültét, a hangsúly pedig a domborzatra, a fontosabb területekre, illetve ezek elnevezéseire helyeződött. A Spirit és az Opportunity felvételei alapján összeállt térkép minden eddiginél részletesebb betekintést nyújtott a vörös bolygó felszínébe.

A mostani megállapodás pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra. A két fél további tárgyalásokat folytat az újabb közös projektek, kutatások és intézmények létrehozásának lehetőségéről.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Rolesz  
2006. dec. 20. 20:42 | válasz | #12
Júhú Mars!Ez kell nekem!Megkeresem rajta a telkem!
Kornan  
2006. dec. 20. 20:22 | válasz | #11
Fekrakhatnák azokat a részeket amiket az MRO készített.
2006. dec. 20. 19:51 | válasz | #10
Jó akkor nézegesd a barlangod falát :)
Cactus  
2006. dec. 20. 15:45 | válasz | #9
Szerintem meg tök poén. Valószínűleg arról is szó van, hogy több szem többet lát, nem?
norbre  
2006. dec. 20. 08:44 | galéria | válasz | #6
biztos jó ötlet de perpillanat én sem tudom mit lehet majd annyi ideig nézegetni a google mars-ban mint a google earth-ben... sztem hamar ráunnék
bunny  
2006. dec. 20. 08:19 | válasz | #5
Szerintem meg ez pont egy nagyon jó ötlet, épp minap néztem meg a 12 részes sorozatot a holdrepülésekről, és tök jó lenne google earth keretében a holdat végignézni. Mars szintén, persze az egész úgy izgalmas ha elég nagy felbontásúak a képek.
Szóval szvsz egy ez nagyon szuper ötlet!
2006. dec. 20. 06:45 | válasz | #3
Tök aranyos lenne ha valaki feltörné és idegen épületeket rakna fel :)
2006. dec. 20. 01:18 | galéria | válasz | #2
ez aztán az értelmetlenség netovábbja
2006. dec. 20. 01:16 | válasz | #1
Hát vörös kősivatagot nézegetni azért nem lesz annyira szórakoztató, mint a Földet - szerintem.