Évente öt hónap az interneten
2006. december 18. 11:21, hétfő - Forrás: MTI
A fiatal amerikaiak évente összesen 5 hónapot töltenek jövőre az internet böngészésével, a televízió előtt és MP3-lejátszójukat hallgatva - ez derült ki az amerikai népszámlálási hivatal legfrissebb statisztikai adataiból.

Hirdetés

A felmérés megállapította, hogy az amerikai serdülők és fiatal felnőttek átlagosan 3518 órát töltenek majd 2007-ben e médiumokkal, ami öt hónapnak felel meg. Ezen belül 65 nap jut a tévére, 41 az MP3-ra és több mint egy hét az internetre. Mindezek a tevékenységek fejenként 936,75 dolláros költséget jelentenek a következő évben. A felnőttekről ugyan még nem készült előrejelzés, de az tény, hogy 2005-ben az "idősebb" amerikaiak közül 97 millióan olvastak híreket az interneten, 92 millióan vásároltak, 91 millióan rendeltek jegyet, szállást utazásaikhoz. Mintegy 13 millióra tehető azoknak a száma, akik saját blogokat hoztak létre.

Ennek ellenére továbbra is becsülete van az Egyesült Államokban a hagyományos könyvolvasásnak is és jövőre is várhatóan 55,5 milliárd dollárt költenek majd könyvekre, és több mind három milliárd kötet talál vevőre - áll a statisztikákban.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. dec. 19. 19:23 | galéria | válasz | #4
ez a cikk szánalmas. vagyis nem a cikk hanem akik képesek ilyen "statisztikákat" készíteni. nevetséges.
2006. dec. 19. 01:34 | válasz | #3
"Ennek ellenére továbbra is becsülete van az Egyesült Államokban a hagyományos könyvolvasásnak is [..]"
ha ha ha ha ha ha ha ha ha...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. dec. 18. 22:15 | galéria | válasz | #2
Nekem meg aszongya a foobar2000-rem, hogy aug 15. óta összesen 3 hét 6 nap, és 19 perc zenét hallgattam gépen :) és még ott az mp3 lejátszó, mindennap úgy 2 órát :D
menpe  
2006. dec. 18. 16:14 | galéria | válasz | #1
én meg napi 3 órát hallgatok mp3-at, mert ingázok a suli és az otthonom közt...ez évente 46 nap durván.