100 ezer munkahelyet teremt a Vista
2006. december 11. 20:53, hétfő
A Microsoft állítása szerint legújabb operációs rendszerük jövő év eleji megjelenése azonnal érezhető hatást gyakorol majd az amerikai gazdaságra.

Hirdetés

A szoftveróriás ma hozta nyilvánosságra az IDC adatait, melyekből többek között az is kiderül, hogy a tengerentúlon több mint 200 ezer IT cég több mint 660 ezer alkalmazottja profitálhat a Vista piacra dobásából.

Az IDC jelentése szerint a Vista mintegy 100 ezer új munkahelyet teremt, és 70 milliárd dollár bevételt hoz majd az IT ipar konyhájára az USA-ban. "Felmérésünk szerint a Windows Vista új energiákat szabadít fel a piacon a megjelenés első évében, és az új bevételi forrásoknak köszönhetően jelentős munkaerő és gazdasági növekedést eredményez" - ismertette cége álláspontját John F. Gantz, az IDC kutatásvezető-alelnöke.


Minden Vista által eredményezett 1 dollár bevétel további 18 dollárt hoz a hardvergyártók, szoftverfejlesztők és a szolgáltatók konyhájára

Az IDC úgy véli, hogy az új rendszerhez kötődő bevételek az indulást követő 12 hónapban elérik a 3,9 milliárd dolláros küszöböt. Gantzék számításai szerint a redmondi cég partnerei minden Vistából származó dollár után 18 dollár bevételhez jutnak hozzá, így a teljes befolyt összeg 70 milliárd dollár körül várható. A kalkulált bevételi adatok eléréséhez - amennyiben hihetünk az IDC előrejelzéseinek - az IT-piac szereplőinek az elkövetkezendő egy évben nagyjából 10 milliárd dollárt kell befektetniük vistás termékek kifejlesztésébe, illetve az operációs rendszerhez kapcsolódó szolgáltatások kialakításába.


A tervek szerint az első évben 90 millió darabot szállítanak majd le a Microsoft újdonságából, ami igencsak csak meghaladja az XP öt évvel ezelőtti 67 milliós kezdőkészletét - írja a TG Daily. A 2008-as előrejelzések már több mint 150 millióról szólnak, 2010-re pedig a bűvös 200 milliós határ átlépése a cél.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 12. 23:13 | válasz | #18
"Jol ertem, hogy, windows felhasznalo cegek fizetik be valahogy ezt a penzt ,tehat nekik a Vista-ra valo atallas Vista_Bolti_Ara*19 penzbe faj ?" - igen, jól érted. Csak ha így írták volna, az már a leghülyébb vásárlót is elgondolkodtatja. Ugyanis a hülye vásárló nem lát tovább az orránál, nem képes önálló gondolkodásra, csak elfogadja azt, amit mondanak neki. És miről is szól a hír? Fantasztikus üzletről, sokszoros pénzekről, USD milliárdokról. De az már nem jut el az agyáig, hogy ez mind az ő pénzéből jön létre, és nem neki lesznek milliárdjai, hanem ennek a rablóbandának.
2006. dec. 12. 22:57 | válasz | #17
Ez Aprl 1. trefa lehet :)

Valahol olvastam, hogy egy komolyabb szoftver "kifejlesztesi koltsege" * 0.4 penz megy a termek utoeletere (support,bugfixek stb..).


Mennyi munkahelyet teremtene, ha par honapon belul mindenkinek pl. OpenBSD -t kene hasznalni. :D

"Az IDC úgy véli, hogy az új rendszerhez kötődő bevételek az indulást követő 12 hónapban elérik a 3,9 milliárd dolláros küszöböt. Gantzék számításai szerint a redmondi cég partnerei minden Vistából származó dollár után 18 dollár bevételhez jutnak hozzá, így a teljes befolyt összeg 70 milliárd dollár körül várható."

En is Vista partnerakarok lenni :), Veszek egy vistat es 18 szorosat kapom az aranak :D.
Kik a MS partnerei?
Jol ertem, hogy, windows felhasznalo cegek fizetik be valahogy ezt a penzt ,tehat nekik a Vista-ra valo atallas Vista_Bolti_Ara*19 penzbe faj ?
NEXUS6  
2006. dec. 12. 19:05 | galéria | válasz | #16
Höhöhö, akkor most elárulom a titkot amivel a nyugati országokat egyenesbe lehetne hozni:

BE KELL VEZETNI A 30 ÓRÁS MUNKAHETET!!!!;))))

Ez nem vicc!!!
Egyből milló mszámra jönnének létre munkahelyek, az alacsonyabb leterheltség, stressz miatt az emberek valszeg nem akarnának 40 éves korukban meghalni, szal az egészségügy leterheltsége is csökkenne, ja és mivel azok az emberek is munkához jutnának akik eddig csak lógtak valakinek a nyakán nőne a fizetőképes kereslet, a vásárlóerő, a fogyasztás vagy is több cuccost lehetne eladni, ami még több munkahelyet teremtene. És így tovább, ezzel végetérne a recesszió és beköszöntene az aranykor.;)))
strogg  
2006. dec. 12. 17:12 | válasz | #15
"Az nem gazdasagi novekedes, hogy meg egy kicsit fujjuk a lufit."
Maximlisan egyetértek.
2006. dec. 12. 14:18 | válasz | #14
Ez disznóság, úgy ahogy van.
remark  
2006. dec. 12. 11:20 | galéria | válasz | #13
En nem tudom mik azok a fenomenalis vista ujitasok amik ennyi penzt hoznak a konyhara nekem, vegfelhasznalonak. Merthogy honnan mashonnan lenne mind a szofver mind a hardvercegekek, mind a szolgaltatoknak bevetele, ha nem tolem, felhasznalotol.
Az meg hogy hangzik, hogy nekem, minden egyes vistara kiadott dollar-t meg kell fejelnem 18 masikkal? Mit is kapok cserebe? Rossz esetben semmit, csak epp minden maradt a regiben. Szorjuk a penzt es nincs tenyleges érték a dolgok mogott. Az nem gazdasagi novekedes, hogy meg egy kicsit fujjuk a lufit.

strogg  
2006. dec. 12. 10:45 | válasz | #12
Ez nem lehet, hogy pont annyira "valós" hír, minthogy a warez miatt munkahelyek szűnnek meg, meg a többi riogatás?
2006. dec. 12. 10:08 | válasz | #11
Ha nem jön össze nekik a 70 milliárd bevétel, akkor majd ráfogják a kalózkodásra.
100 ezer ember pedig a Vista helpdeskre kell.
szjoci  
2006. dec. 12. 08:09 | válasz | #10
#5-re:

ez már másnak is eszébe jutott, igaz nem Mo-on hanem az USA-ban :D

Bill Gates 4 president
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 12. 07:27 | válasz | #9
Te azt csak hiszed, hogy nem fogtok átállni. Ha vásárolt ikszpétek van, akkor mennek a frissítések is. Majd figyeld meg, hogy a frissítésekkel csempészik be (ahogy eddig is tették) azokat az aljas dolgaikat, amik miatt kénytelenek lesztek váltani.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 12. 07:23 | válasz | #8
Ezeket a nagy lózungokat minden új termék előtt elsütik. Nem is tudom, hogy ezt kiknek csinálják, mert már úgyse hiszi el senki. Korrumpálni meg enélkül is tudják a megfelelő állami embereket. A közember meg úgyse veszi meg.
2006. dec. 12. 07:20 | válasz | #7
Sok pénzért WinXP-re raktunk át minden gépet a cégnél, ahol dolgozom. Most biztos hirtelen Vistára fogunk átállni, csak mert a Microsoft akarja.
2006. dec. 12. 07:01 | galéria | válasz | #6
Mondjuk az tény, hogy a Windows a vezető oprendszer a világon, és sok függ tőle, de nem csak ebben van pénze az MS-nek, hanem majd a .NET-es új dolgaivail akarja meghódítani az Internetet, ez most úgy tűnik sikerül is, mert nagyon jó programozási webreferenciákat hozott létre.
2006. dec. 12. 05:58 | válasz | #5
Lol nekem is ez ugrott be amikor elolvastam a címet. Egyébként bírom ezeket a microsoftos dumákat hogy ha vistát használsz akkor félórával hamarabb végezhetsz a munkahelyeden, meg erős lesz a gazdaság és stabil, nagy a jólét, és megszűnik a terrorizmus és rózsaszínben láthatjuk a világot. Komolyan mondom a ms lassan pártot alapíthatna magyarországon, kísértetiesen kezdenek hasonlítani a politikusokra.
2006. dec. 12. 03:42 | válasz | #4
Lol minimál ennyi ember kell akkor hogy működőképpes legyen az első 1-2 évben :
2006. dec. 12. 02:28 | galéria | válasz | #3
éljen a kapitalizmus!
sly007  
2006. dec. 12. 01:39 | válasz | #2
"100 ezer munkahelyet teremt a Vista" jah.

2007. június:
5000 ember kell az MS-nek, mert valamit elcseszett nagyon a Vistában a többiek meg az új rendszargazdák akik próbálják fenttartani, rendbehozni azokat rendszereket amit a Vista elcseszett.

Már álmodozom, úgyhogy megyek aludni...

2006. dec. 12. 01:38 | válasz | #1
It térnek körbe a dolgok? A nyilvánvaló igazság, hogy minden a pénzre megy? Hardware gyártók.... Ha nem fogyasztana annyit, akkor a hülye nem venne új gépet -> nincs pénz. Ha nincs DX10, nincs húzóerő -> se a szoftveresek, se a videókártyások nem aratnak. Most viszont van benne "egyedi" (DX10)+fogyasztás, és a drága jó IT ipar már megint boldog, mert jól lehúzhatja a vásárlót.