A NASA-val közösködne Oroszország
2006. december 11. 22:19, hétfő
Negyven évnyi rivalizálás után elképzelhető, hogy Oroszország és az USA közös Hold-programot dolgozzon ki?

Még Szovjetunióként számos ember nélküli expedíciót indítottak a Hold felderítésére, holdjáróik 1970 és '73 között a felszínt is elérték. Az akkori űrversenyben végül alulmaradtak az amerikaiakkal szemben, akik 1969 júliusában embert juttattak az égitestre, míg az orosz rakéták sorozatos hibái kudarcra ítélték űrprogramjukat. A hidegháború és az űrverseny éles ellentétet alakított ki a két nagyhatalom között, most azonban ha csak az orosz félen múlna, akkor nagyon valószínű, hogy megszülethetne egy együttműködés.

A két nemzet űrügynöksége egy ideje már tárgyal egymással és várhatóan 2007 első felében megegyezésre is juthatnak - vélekedik Igor Panarin, az oroszok szóvivője. Az Associated Press-nek adott nyilatkozatában elmondta, országa elsősorban technikával és a know-how átadásával szállna be az USA Hold-programjába, mintsem anyagiakkal, gyakorlatilag ugyanolyan jellegű együttműködést körvonalazva, mint amit az európai űrügynökséggel, az ESA-val kötöttek. Utóbbinak egyik központi eleme a kereskedelmi műholdak pályára állítása, melyet Szojuz rakétákkal végeznének az európai űrkikötőből. 2008-tól Oroszország biztosítaná a hordozórakétákat, az EU pedig a kilövő állás karbantartását, bővítését finanszírozná.


A NASA hétfőn taglalta a Holdra való visszatérés részleteit, előtérbe helyezve egy állandó holdbázis létesítésének tervét. Az orosz állam tulajdonában levő RKK Energija korábban szintén felvázolta saját holdkutatási programját, melyben ugyancsak szerepelt egy állandó bázis a hold felszínén, a nagyra törő terv azonban fennakadt a parlament rostáján és nem kapta meg a szükséges állami támogatást.

Az oroszok nemrég ajánlották fel segítségüket Kínának egy szonda holdfelszínre juttatásához. Kína emberi űrprogramja alapvetően az orosz technológiára épül, a Sencsu űrhajók erőteljes hasonlóságot mutatnak a Szojuzokkal. Panarin szerint ez az együttműködés nem lehet gátja az Egyesült Államokkal kialakítandó kooperációnak, a szóvivő szavaival élve az űrkutatás olyan nagy terület, melyben minden nemzetnek helye van.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. dec. 21. 12:58 | galéria | válasz | #42
Szerintem a közös program lenne akort is lenne egy fő (NASA). Közösen fejlesztenének olyanokat amit csak közösen tudnak meg csinálni. Utána a NASA azt mondja,hogy neki nem kell segítő társ és a fejlesztésekkel meglépne.
2006. dec. 13. 13:44 | galéria | válasz | #41
Ja, az más.
Kornan  
2006. dec. 13. 11:07 | válasz | #40
Szerintem azok Multifázisos kvantum-emitter fluxus transztátorok.Amolyan univerzális energiatermelők.
Yeti  
2006. dec. 13. 07:28 | válasz | #39
De ugye ott is marad?
NEXUS6  
2006. dec. 12. 22:55 | galéria | válasz | #38
A monopolisztikusságát alapvetően úgy értem, hogy az amcsi "űriparban" abszolút meghatározó tényező.

És persze igen, ha úgy nézzük a világon űrkutatásra elköltött pénzek 90%-áról a NASA főnökei döntenek.

Az egységes/monopolisztikus rendszerekben megvan a lehetőség arra, hogy a forrásokkal minnél hatékonyabban gazdálkodjanak. Viszont ha pénzről van szó, akkor valahogy soha nem tudnak olyan hatékonyak lenni;)
2006. dec. 12. 21:11 | galéria | válasz | #37
Nem is monopolisztikus, hisz kismillió cég van még ott. Az más kérdés, hogy csak a NASA teszi fel a bokrétát. Különben, nemzetbiztonsági szempontból nem igazán lenne megengedhető, hogy mindenki lövöldözzön ki rakétákat az űrbe.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. dec. 12. 21:01 | galéria | válasz | #36
Igen, de miért is monopolisztikus a NASA? Azért, mert az USA egymaga többet költ az űrkutatásra, mint az EU, Oroszország, Kína és Japán együttvéve?
2006. dec. 12. 20:22 | galéria | válasz | #35
Apropó: Anettka megelőzte a NASA-t, holnap repül!!!!
Thrawn  
2006. dec. 12. 20:02 | válasz | #34
Nem feltétlen. HA az árnyékos rész a környezetében levő napsütötte terepalakzatokról visszavert fényt kap, ott sem teljes a sötétség. Az viszont igaz, hogy az illusztráció tényleg túl világosan ábrázolja az árnyékokat
Bohun  
2006. dec. 12. 19:23 | válasz | #33
Kár, hogy a Holdon az árnyék teljes sötétséget jelent:D
Ha már illusztrálják, ne vétsenek ilyen hibákat, bár így ottohnosabb meg minden...
NEXUS6  
2006. dec. 12. 19:17 | galéria | válasz | #32
Nos szerintem csak olyan helyen van értelme a versenynek ahol viszonylagos bőség van a források tekíntetében, és az egész valami profitot is képes termelni. A verseny ugyanis optimalizálhatja a források felhasználását, de ha marha kevés van akkor csak pocsékolást jelent.

Viszont ahol annyira nagy a szűkösség hogy csak 1-2 szereplő tud működni, ott nincs értelme a versenynek, mivel a források célszerű megtervezésével sokkal hatékonyabban lehet azokat felhasználni, mint hogy kismillió kis cég között szétforgácsolnák. Persze hozzátenném, hogy pl a monopolisztikus NASA mindennek nevezhető csak hatékony hatékonynak nem - szal ezt is lehet rosszul csinálni.

Viszont pl olyan országokban, ahol a nagy szegénységet nem a szabadversenyes kapitalizmus eröltetésével próbálták megoldani, hanem központilag szervezett, monopolisztikus gazdaságpolitikával ott roppant gyors fejlődést tudtak elérni: lásd Szovjetunió, japán, kistigrisek, Kína, stb.
2006. dec. 12. 18:51 | galéria | válasz | #31
Sok csillagvizsgáló épült itt lent, azokhoz sem fűzödnek politikai, gazd. érdekek.
2006. dec. 12. 18:44 | válasz | #30
VÉLEMÉNYEM SZERINT CSAK AKKOR FOG KIALAKULNI A HOLDON VAGY egyéb égitesten jelentősebb tevékenység ha profit érdekeltségű esetleg egyébb hatalmi érdekek fűzödnek hozzá.. mint minden itt a földön
2006. dec. 12. 18:40 | galéria | válasz | #29
Gutten tág, kedves Urak!
(Apropó, vannak itt jányok, vagy ez az egész SG egy nagy kanmuri? :)

Elképzelem, amint legénységváltás van a Holdon, és közli az amcsi kapitány: "Ruszkik, haza!"
Flashy  
2006. dec. 12. 18:14 | válasz | #28
én is valami olyanra emlékszek hogy már az első holdraszálláskor ketten kiszálltak, utána meg többször (6?) mentek még, aztán régóta már nem, talán unalmas, vagy nemtom :)
Viet  
2006. dec. 12. 18:09 | válasz | #27
Na nez a dolog nem lessz hosszú életű:)
gigian  
2006. dec. 12. 16:40 | válasz | #26
szerintem azota is jártak a holdon
mrzool  
2006. dec. 12. 15:55 | válasz | #25
"már lassan 50 éve h volt ember a holdon, de csak 1!"

12 ember járt a Holdon, ez azért elég alap...
lee56  
2006. dec. 12. 15:46 | válasz | #24
"nasa művészei" hehe, biztos rhengetegen vannak ott ecsettel és festékkel, tervezik a holdbázist ;-)
2006. dec. 12. 15:19 | galéria | válasz | #23
másrészt meg, annyit kell egyeztetni közösködés esetén, hogy lehet, hogy egyénileg hamarabb menne.
akyyy  
2006. dec. 12. 15:06 | galéria | válasz | #22
akkor is, már ideje lenne nem csak űrbe lenni hanem csinálni is ott valamit?
már lassan 50 éve h volt ember a holdon, de csak 1!

azért régebben a nagy hajófelfeezések korában ha egy hajós elment egy szigetre, rá azért elég sokan odamentek (amerkia...)
2006. dec. 12. 14:56 | válasz | #21
Szeritnem ha oroszország kína usa + európa összefogna fele anyni idő alatt lehetne kiépíteni egy bázist mint ha csak az usa csacsiság lenne ismét egy eszetlen hajsza ki juthova meddig hamarabb stb... 1x eljutunk a vegára is :)
2006. dec. 12. 14:27 | galéria | válasz | #20
túrós / túros :-)
Én 1ébként aszittem, hogy eme rajzokat a nasa művészei csinálták.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2006. dec. 12. 14:15 | galéria | válasz | #19
Attól, hogy az első két modul orosz gyártmányú volt, még nem "orosz tudással" készült...
kev  
2006. dec. 12. 13:55 | válasz | #18
A hír címe elég furcsa.. A nemzetközi űrállomás is Orosz tudással és Amcsi pénzel készült..
2006. dec. 12. 12:20 | válasz | #17
Nem! A közös lónak túros a háta.

Egyébiránt pedig csak akkor, ha emberekről illetve nemzetekről és azok érdekeiről beszélünk. Így végsősoron igazad van. :)
n0k0m  
2006. dec. 12. 10:57 | válasz | #16
Ha mar itt tartunk, akkor az a leszalloegyszeg is erekesre sikeredet... De ezeket a kepeket 100 hogy nem a NASA megbizasabol csinaljak.
2006. dec. 12. 10:50 | válasz | #15
Ezek nem magyarok, hogy a pálikás jóreggelt köszönés miatt lepárlót építsenek.
Bár lehet hogy csak így akarják megspórolni a jövedéki adót :-)
Thrawn  
2006. dec. 12. 10:35 | válasz | #14
Ezek csak fantáziarajzok. Egy sci-fi illusztráción sem akad fel senki, hogy pl. a birodalmi csillagrombolón mi az a sok kiugró-beugró, hegyes, gömbölyű, gúla- és még isten tudja miféle vacak.
brueni  
2006. dec. 12. 09:01 | válasz | #13
mert nem jut hely a pálinkának :D
mrzool  
2006. dec. 12. 08:17 | válasz | #12
2006. dec. 12. 07:20 | válasz | #11
vazz
2006. dec. 12. 02:34 | válasz | #10
barack kompót tartó asszem habár nem vagyok biztos benne .. a sárga vezetéken a lekvár a piroson pedig a frissen érlelt zamatos sió húsos barackokat lehet szerezni.. az előtérbe látható egység nem más mint egy mobilis pálinka főző teljesen logikus egy gigászi lepárló üzem készül a holdon ...
neoG  
2006. dec. 12. 00:42 | válasz | #9
azok nem lehetnek narancs színűek
mrzool  
2006. dec. 11. 23:36 | válasz | #8
Üzemanyag vagy egyéb tartályok.
neoG  
2006. dec. 11. 23:33 | válasz | #7
2006. dec. 11. 23:26 | galéria | válasz | #6
Közös lónak nem túrós a háta?

Különben mi az a sok narancssárga - kicsi sima és nagyobb rücskös - gömb a kompokon?
2006. dec. 11. 23:24 | válasz | #5
Volt egy közös program. Az ISS. Mi lett a vége? hol az USA miatt, hol az oroszok miatt nem ment. Verseny kell ide, az gyorsítja csak fel az egészet, semmi más.
2006. dec. 11. 23:10 | galéria | válasz | #4
hajrááá
bár azért orosz o sem hülye.... 2 vasat tart a tűzbe....
Zenty  
2006. dec. 11. 23:01 | válasz | #3
Végre kezdenek rájönni ,hogy közössen kell felépni az űrrel szembe :D
2006. dec. 11. 22:52 | galéria | válasz | #2
IGEN,IGEN,IGEN! Ez kell! Egy közös progam!
NEXUS6  
2006. dec. 11. 22:29 | galéria | válasz | #1
Télleg is, buselnökön kívül mi akadája van egy USA-EU-FÁK-KÍNA-Japán esetleg India közös programnak?