Heathrow biometrikus azonosítással kísérletezik
2006. december 7. 20:49, csütörtök
Mindössze két hónapig alkalmazzák a brit repülőtéren a biometrikus azonosító rendszert, amely a hivatalos álláspont szerint lerövidíti a várakozást az ellenőrzéseknél. A megoldást a Dubaiból és Hong Kongból érkező utasok vehetik igénybe.

Hirdetés

A miSense tesztelése január végéig tart, addig a pontig az előzetes becslések szerint mintegy kétezer utast szűrnek meg, akik az Emirates, illetve a Cathay Pacific járataival érkeznek Londonba. A biometrikus ujjlenyomat- és íriszvizsgálatok révén a hivatalos álláspont szerint jelentős mértékben lerövidül a várakozási idő, aminek azonban ellentmond, hogy az önként vállalt gyors teszteket követően az utasoknak ugyanúgy végig kell tűrniük a legfontosabb kézi ellenőrzést, valamint át kell haladniuk a fémdetektor kapun.

A bevándorlást felügyelő miniszter kijelentése szerint a rendszer életbe léptetésével jóval nehezebb lesz illegálisan bejutni az országba és attól sem kell tartania a projekt ellenzőinek, hogy a biometrikus adatok gyűjtésével megnövekedhet a visszaélések száma. Az biztos, hogy a jelenlegi próba mindössze az első lépés és a jövőben egyre több területen tűnhetnek fel a fokozott ellenőrzést lehetővé tévő megoldások. A technológiát egy több cégből álló konzorcium szállítja, amely tagjai között tudhat olyan vállalatokat, mint az Accenture, az IER, vagy a Sagem Defense.

Az Ausztráliában és Új-Zélandon kiterjedten használt ellenőrzés a következőképpen történik. Az utasoknak a beszállókártya átvétele előtt le kell ellenőriztetniük útlevelüket, valamint ujjlenyomatukat (jobb mutatóujj), ez utóbbit összevetik a különböző biztonsági adatbázisok anyagával. Az ujjlenyomatot a biztonsági pontnál és a beszállókapuknál még egyszer megvizsgálják, amelyet a hagyományos fényképvizsgálat egészít ki, biztosítandó, hogy valóban a képen látható személy lép a repülőgépbe.

A fejlettebb, kiterjedtebb vizsgálatban mind a 10 ujjat, a két szemíriszt, valamint az arcot is leellenőrzik, a végeredmény pedig egy okoskártyára kerül, amelyet a következő utazások megkezdésekor is felhasználhatunk. Ennek birtokában már önmagában az ujjlenyomat ellenőrzése is elegendő, mind a reptéren, mind a bevándorlási irodánál. A próba költségeit nem hozták nyilvánosságra, egyelőre annyit lehet tudni, hogy mindegyik résztvevő cég maga állja a felszerelés és az üzembehelyezés árát.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
lowdog  
2006. dec. 08. 14:47 | galéria | válasz | #2
nem értem, ebben mi a hírértékű...

valaki felvilágosítana?

Charles de Gaulle-on és a Schiphol-on például már egy ideje megy a "tesztelés" (tenyérlenyomat, írisz is ha jól emlékszem), jó hogy az angolok is észbe kaptak aztán gondolom most kommunikálják mindenhol hogy milyen ügyesek :)

2006. dec. 08. 07:26 | válasz | #1
Szóval, minden biztonsági lépésen át kell esni, de még az összes biometrikus adatot is rögzítik. Ez csak adatgyüjtés semmi több. Semmivel se lesz gyorsabb az ellenörzés, csak több adatot fognak tudni a belépőről. Hurrá!