Állandó holdbázist tervez az USA
2006. december 7. 19:05, csütörtök
A létesítményt a Hold valamelyik sarkvidékén építenék fel lépésről lépésre, kihasználva a szinte megszakítás nélküli napfényt és a felszínen található erőforrásokat.

Hirdetés

Az első emberi holdutazások 2020 környékén veszik kezdetüket. A leszállóegységek négyfős legénységet szállítanak majd az égitestre, akik egy-egy hétig dolgoznak majd a felszínen. Az infrastruktúra fokozatosan fog kiépülni, a program tervezői szerint néhány év alatt elegendő energia és erőforrás áll majd a NASA új Globális Kutatási Stratégiájának központi eleme, a holdbázis rendelkezésére ahhoz, hogy állandó személyzettel működhessen. A személyzet hat havonta váltaná egymást, olvasható a feladatra véghezviteléhez speciálisan létrehozott Kutatási Rendszerek Küldetés Direktorátusának (ESMD) anyagában, melynek egyik vezetője az egykori űrsikló parancsnok, Scott Horowitz.

A veterán űrhajós legoptimistább jóslata szerint 2024-ben nyerheti el azt a formáját és felszereltségét az állomás, mellyel már alkalmas lehet a folyamatos emberi jelenlét kiszolgálására és fenntartására. Az építést tervező mérnökök a Hold sarkvidéki területeit vizsgálják a bázis lehetséges helyszíneként, mivel ott a legbőségesebb a napfény ellátás, ami rendkívül fontos az energiatermelés szempontjából, illetve bőséggel fellelhetők az oxigén, rakéta-üzemanyag és más anyagok előállításához szükséges erőforrások.

A Holdon megvalósítandó állandó emberi jelenlét az alapja a Bush elnök által 2004 januárjában felvázolt emberi űrkutatási előirányzatoknak, ezt igyekszik megvalósítani a NASA fentebb már említett, 14 nemzetközi űrügynökséggel, űrrepülési cégekkel, mérnökökkel és tudósokkal együttműködésben született Globális Kutatási Stratégiájával.

George W. Bush 2010-ben határozta meg a Nemzetközi Űrállomás elkészültét és egyben az űrsikló flotta nyugállományba vonulását, valamint egy új emberi űrhajórendszer kialakítását. Az elnök 2020-ra látta megvalósíthatónak a USA visszatérését a Holdra, ami immár az emberi marsutazások első számú lépőkövévé nőtte ki magát.

Az ESMD munkáját a NASA egy munkacsoportja, a Hold Építészeti Csapat segíti, akik megállapították, hogy a legelőnyösebb megoldás egy napenergiával működő sarkvidéki bázis lenne. Hogy melyik féltekén, az még nem eldöntött. Érdekes, hogy alig van ismeretanyagunk a Hold sarkvidékeiről, jelen pillanatban többet tudunk a jóval távolabb fekvő Mars bolygóról. A hiányosságokat a robotszondáknak kell majd pótolniuk, melyek nagyban hozzájárulnak majd a helyszín kiválasztásához.

A holdbázissal az űrügynökség megtanulná a Hold természetes erőforrásainak alkalmazását, függetlenítve magát a Földtől, valamint számtalan szülőbolygónkon csak nehezen elvégezhető tudományos vizsgálat lebonyolításával megkezdheti az előkészületeket egy marsutazásra.

A Hold-program az űrsikló program és az űrállomás építésének lecsengésével nyer majd teret. 2008-ban indul az első felderítő műhold, illetve ugyanebben az évben veszik kezdetüket az új Ares 1 rakéta tesztjei, melyek az űrsiklókat váltó Orion űrkapszulákat emelik a magasba. Az első ilyen repülésre 2009-ben kerülhet sor, ekkor egy ember nélküli Oriont állítanak alacsony földkörüli pályára.

Az emberi repülések az új eszközzel várhatóan 2014-ben veszik kezdetüket, ekkor kerül kipróbálásra egy nagyobb súlyú rakomány szállítására is alkalmas kilövő jármű, ami többek közt az emberi leszállóegységeket juttatja ki a világűrbe. Ezekről azonban még semmilyen konkrétummal nem szolgált az űrügynökség.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. dec. 28. 00:10 | galéria | válasz | #192
Holdbázis ide vagy oda, szorul a hurok az ET-k nyaka körül.
Bajkonurból végülis felröppent a COROT műhold, hip-hip-hurrá!
2006. dec. 27. 11:50 | galéria | válasz | #191
"Idéznék egy 1997-es műsorból, aminek az emberes űrkutatás volt a témája. 1999-re teljesen elkészül az Alfa űrállomás"

És ki adta elő ezt a hülye hadovát? Jó hogy nem egy hónap alatt képzel felépíteni ilyen bázist. Az csak tök hozzámértő lehetett.
2006. dec. 27. 11:46 | galéria | válasz | #190
"és nem dobja oda fél Európát egy diktatórikus hatalomnak"

Nem a hülye eggyügyű európai hatalmak segítették a németek terjeszkedését európában? (München) Az USA tehetett az európai hatalmak tehetetlenségéről és ostobaságáról is?
gyozo  
2006. dec. 27. 11:17 | válasz | #189
Holdbázistól a Második világháborúig? Ez nem semmi. Az USA hozott áldozatokat a második világháborúban, de ahogy katarzis is írta, elsősorban saját magáért. Roosevelt hazárdírozott, illetve várt, hogy mindenki kivérezzen Európában. Ha valóban olyan nagyon eltökélt lett volna a szabadság eszmélye mellett, akkor nem vár addig amíg Japán megtámadja és nem dobja oda fél Európát egy diktatórikus hatalomnak. Sőt egyáltalán nem támogatta volna Oroszországot, hiszen egyedül is megnyerhette volna az egész háborút. Igaz, nagyobb áldozatok árán. Senki sem tudhatja, hogy mi lett volna, ha a történelem máshogy alakul. Ki a legnagyobb vesztese a világháborúnak? Az önálló európia pénzügyi világ, ami megszűnt létezni.
Egyébként szerény véleményem szerint az emberiség már régen lecsúszott arról, hogy valaha is még egyszer kitegye a lábát egy másik égitestre. Clinton második kormányzása után, amikor a gazdaság még eléggé prosperált ahhoz, hogy légvárakat kergessünk, nem léptünk. Most már késő. Soha nem lesz olyan felesleges pénzügyi forrás, amit "elmulathatunk" romantikus reménybe illő emberi holdutazgatásokra.
A Földön elindult a visszaszámlálás. Mi fogja lekötni Amerika figyelmét 2020-ban? Hát nem űrruhás emberkék, amint egy szikladarabon ugrálnak, hanem, hogy azt a kevés ásványi anyagot, lakható területet, megiható vizet, amit még szórtunk el, tettünk használhatatlanná, vagy szennyeztük be, magáénak tudhassa.
Idéznék egy 1997-es műsorból, aminek az emberes űrkutatás volt a témája. 1999-re teljesen elkészül az Alfa űrállomás állandó, 7 fős legénységgel, 2001 körül elindul az űrállomásról a Marsra az emberes űrexpedíció. 2004 körül űrállomás jön létre a Marson, 2007-ben pedig már a Mars légkörében is működő repülőgépek repülnek. Azt hiszem erre mondják, hogy nem jött be.
2006. dec. 13. 23:37 | válasz | #188
Ebben a röbid hozzászolásban annyir de annyi barosmágot hordtál össze,hogy nem tudom sirjak e vagy nevessek.pl :"Másik érdekes, a nagy USA utálatban MOon, hogyha nincs USA akkor mi mint alsobbrendű faj, már félig rég kiirtva lennénk vagy németül dolgoznánk "rabszolgaként" a felsöbbrendű fajnak"-ha egy szemerényit is tudnál a fajelméletekröl nem irtál volna ekkora baromságot,de ugye ha megnézzük ezen kivül mit irtál csoda lenne ha tudnál rola valamit,azon kivül amit a zsidó médiában hallassz.Másrészt mi semmit se köszönhetünk az usának max annyit ,hogy jaltán odadobtak karöltve a brittekkel az oroszoknak.És ha szerinted egy nagyhatalom önzetlenségböl megy háboruzni valahova,akkor már inkább nem mondok semmit,"Vagy ha USA nemindítja be a "csillagháborús" időszakot akkor jóesélyel nemdől össze a SZU és még mindig a fantasztikus kommunizmusban élnénk"-ez meg még akkora baromság mint az elözö,a Szu nem ez miatt dőlt össze,max valamekkora (minimális) szerepet játszhatott benne.Inkább nem is idegesitem magam tovább rajtad,tanulj inkább egykis történelmet.
2006. dec. 11. 23:15 | galéria | válasz | #187
Attól függ mit akarsz kutatni.
Különben a kettő külön téma, mindkettőre szükség van.
2006. dec. 11. 22:56 | galéria | válasz | #186
Hát ez nem így van. Sok kutatáshoz NEM 1/6-od gravitáció kell, hanem súlytalanság. Az meg a Holdon nincs...
NEXUS6  
2006. dec. 11. 22:44 | galéria | válasz | #185
Csak megjegyzem: ha világviszonylatban csak egy kicsit drágább lenne a munkaerő, akkor már inkább megérné robotizált gyárakat építeni a fejlett, jó infrastruktúrával rendelkező nyugaton, mint sem kivinni az üzemet a középkínai pusztába!

Persze ez felvetne néhány "problémát".
Pl hogy a világ nagyobbik része még kevesebb jövedelemhez jutna, ami szar. Viszont a nyugati életszinvonal/életminőség valszeg javulna és nem romlana (mint ahogy most teszi)ami jó. Valszeg ez a fajta fejlesztés a környezetet is kevésbé károsítaná. A nyugati ipar többszörös energia-hatékonyságú pl a kínaihoz képest. Ez megint csak jó volna. A nyugati munkaerőt sem kellene széthajtani, lehetne monnyuk 30 órás munkahét, meg mindenféle járandóságok, jogok. Ami megint kafa lenne. Persze még többen akarnának nyugatra jönni, ami meg szar lenne.

Szal ami most zajlik globalizáció néven (a fejletlen világ modern kizsákmányolása) az akár lehetne jó is, hiszen a sok kínai így legalább munkához jut. De mire oda jutunk, hogy örüljünk az ő boldogulásuknak is, addigra szétfüstölik a bolygót.

Szerintem
2006. dec. 11. 22:07 | válasz | #184
Az űrkutatás az emberiség egyik leghosszabb távú befektetése. Nemfog megtérülni se idén, se jövőre, se 10év múlva.

Ez most őrült scifi lesz: De ha 100év múlva sikerül kreálni/találni egy újabb lakható bolygót neadj isten más értelmes életformával találkozni.... már bőségesen megérte minden belerakott $ és euro és jen és rubel és....
(Mondjuk én elöbb adnák az ITER projektnek még 20milliárd$ mint ürkutatásra ugyanennyit.)
2006. dec. 11. 22:00 | válasz | #183
? Mindenki össze, vissza versenyez az usa/japán/német tőkéért. mexikó, dél-amerikán át, k-eu, kína, posztszovjet államokon át/keresztül mindenhol hemzseg az ocsó munkaerő. MO is majd össze töri magát, hogy idejöjjön a tőke.
Mitkell ezen biztosítani? Ha nincs tuti biztonságban az oda vitt tőkém oda se viszem.

2006. dec. 11. 21:39 | válasz | #182
A Globalizáció nagyon jó biznisz amerikának, a multiknak, hiszen jórészt erről szól. Ha az USA és szövetségének hadserege nem biztosítaná, hogy a hatalmas multi és transznacionális vállalatok, olcsón de biztosnságosan termeltessenek a 3. világ országaival, kénytelenek lennének a baromi drága német szakmunkással meg segédmunkással dolgoztatni és ráadásul akkor mégtöbben akarnának az EU-ba vagy Amerikába emigrálni. Ha USA azt mondaná hogy mindenki csináljon amit akar én hazamegyek, nem csak a világpiaci folyamatok zavartalan működése kerülne veszélybe, de az USA sem tudna megélni a jelenlegi életszinvonalon csak a belső piacából. Tehát nem teheti meg hogy kiszáll, egyelőre.
2006. dec. 11. 21:24 | galéria | válasz | #181
"nem a drága ISSre költeni aminek nem sok haszna"

Hajlok hinni neked. Az ISS helyett eleve a téma tárgyát képező holdbázist kellett volna kiépíteni. Van egy nyomós érvem: mégiscsak van a Holdon gravitáció, a földi kb. 1/6-a, így könnyebb az akklimatizálódás. Ha sikerült felcibálni a Holdra a felszerelést, utána már könnyű.

Az ISS-nek persze épp amiatt van az értelme, hogy nincs gravitáció, és emiatt a marsi utazást jobban szimulálja.
2006. dec. 11. 21:16 | galéria | válasz | #180
"de beszélnek ezek össze vissza, minden hónapban más űrstratégiát olvasni."

A jelenlegi tervezési szakaszban végig kell zongorázni több lehetőséget is. Amúgy több vas van a tűzben, a prioritások eldöntése az érdekes.
demo02  
2006. dec. 11. 20:42 | válasz | #179
ezt már előbb el lehett volna kezdeni,
nem a drága ISSre költeni aminek nem sok haszna.
de beszélnek ezek össze vissza, minden hónapban más űrstratégiát olvasni.
Messze vagyunk még bármitől is... pedig már 69-ben! ember lépett a holdra. Azóta semmi előrelépés. Hihetetlen hogy azt meg tudták csinálni.
Mondjuk akkor nyomták bele a pénzt rendesen.
2006. dec. 11. 20:06 | válasz | #178
Mért szakadna le avval, hogy nemjáccik csendőrt és nemrak rendet egy új szerb válságban pl?
NEXUS6  
2006. dec. 11. 19:27 | galéria | válasz | #177
Merhogy?
2006. dec. 11. 19:06 | galéria | válasz | #176
dehhogynem: a globalizáció vonattyáról.
2006. dec. 11. 17:24 | válasz | #175
Mitől szakad le? Nemtudom mire gondolsz.....
2006. dec. 11. 16:56 | galéria | válasz | #174
Épp Szomália esetén tanult az USA, és Szerbiát már csak a levegőből fárasztotta. Különben, ez a legkényelmesebb és legmegvalósíthatóbb: precíziós bombákkal agyoncsapni az ellent.
--------
"egyre többen gondolják így, hogy USA adja fel a csendőr magatartását, "zárkozzon be a kontinensére"
Amerika a 2 világháború között éllami politika szintjén művelte az izolacionalizmust, de amikor UK, FR térden állva könyörögtek, és már az orosz barnamedve kijött a barlangjából, akkor az amcsi pocakos bankárok megmozdultak, és a grizzly medvéjük kibújt a hasukból. (esztétika miatt)

Én nem hiszem, hogy USA most megint visszahúzódna a páncéljába, (bocs, akkor mégiscsak teknős), túl nagy a tét a világporondon. Ha most nem vagy jelen és nem ütöd a vasat, menthetetlenül leszakadsz.
2006. dec. 11. 16:42 | válasz | #173
Mások szerint meg semmi köze hozzá és minek ment Szomáliába ez az ő belügyük, szemét USA.

Olyan van sapka rajtad...
Énse tudom mi lenne a jó megoldás... lehet az és egyre többen gondolják így, hogy USA adja fel a csendőr magatartását, "zárkozzon be a kontinensére" a diktátorok és hadurak meg fegyverért, kajáért ugyis eladják neki az olajat, ásványkincseket... és mindenki boldog lesz.
Nemszól bele, nem az ő dolga...
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 11. 16:04 | válasz | #172
Azt írsz, amit akarsz.
Még szép, hogy nem kérek engedélyt! Kitől kéne? És egyáltalán miért?
2006. dec. 11. 16:01 | válasz | #171
De ha bill nekiáll inni, akkor már saját magát támogatja! Szerintem ez volt a célja
2006. dec. 11. 16:00 | válasz | #170
Hidd el hogy volt érdeke. A legtöbb nemzetközi szervezet nem nézte jó szemmel, hogy szomáliában is polgárháborús helyzet alakult ki a 80-as évek végén. Főként azért, mert af üggetlen somalilandot vagy mi a francot kikiáltó lázadók a területi szuverenitását veszélyeztette a már elfogadott és legitim szomáliának. Mind az ENSZ, mind az Arab Liga a beavatkozást sürgette és ki vezetett volna egy ilyen vállalkozást, mint a hidegháború után a világ csendőre szerepet magára vállaló USA? Aláírom ennek a misszónak humanitárius célzta is volt biztosan. Láttam a Sólyom Végveszélybent egész jó kis film, mely bebizonyítja, hogy az amerikai rangerek aztán igazán tökös gyerekek (de még mindig nem értem miért nem rambot küldték, ő afganisztánban már bizonyított).
A viccet féretéve miután az ENSZ karöltve Sam nagybácsival látta, milyen darázsfészekbe nyúlt, otthagyta a francba az egészet, nem éri meg a macerát, hogyan számolunk el otthon az elesett vagy eltűnt katonákkal? Nem volt miért maradnia mert nagy büdös semmi sincs szomáliában. Inkább hagyták, hogy eluralkodjon a káosz és vagy fél millió ember éhen haljon. Érdekes irakban nem számít, hogy már több, mint 2000 katona meghalt a háború hivatalos befejezése óta vagy ha számít is vállalják a belpolitikai kockázatot, mert ott azért van mit kibányászni. Építik is a demokráciát rendesen, mit a holdbázist. Csak hogy ON legyek én is..
Mike  
2006. dec. 11. 15:30 | galéria | válasz | #169
ha elisszák, akkor ez azt jelenti, hogy Bill az italgyártókat támogatta
2006. dec. 11. 15:11 | galéria | válasz | #168
Ugyanmár! Ha nincs off, nincs on sem - alaptörvény.

Más mondok:
A legnagyobb köcsögség az, hogy Bill Géc összegürizett kb. 60 milliárd dollárt, és most úgy döntött 30 milliárdott szétoszt a szegények között, akik majd elisszák, például.
Mit jelent ez? Engem, tőged, őt, akik megvettük a Windowst meg Az Officet stb. becsaptak, mert féláron vagy negyedáron is adhatták volna. Miért nem maradt nálam a fölös és jótékonykodtam volna én vele?

Mert én például holdbázis építésére adtam volna a részem.
(Na ugye, hogy ON vagyok :-))
2006. dec. 11. 15:08 | galéria | válasz | #167
Erről a nyuszikás vic jut az eszmbe. Ha van sapka akkor azért, ha nincs akkor azért kell megverni.

Ha az USA megy valahova rendet rakni, akkor fúúúúúúúúúúúúúúúj USA, de ha nem megy, akkor meg fúúúúúúúúúúj USA. Remek. Egy bizos, ha Afrika úgy marad, ahogy most, akkor ott meg sem lehet jósolni, hogy "fekete afrika" mikor lesz majd ott életszínvonalban, mint omdjuk mi 30-40 évvel ezelőtt.
Mike  
2006. dec. 11. 14:57 | galéria | válasz | #166
Azt tudtátok, hogy az sg-n nem lehet politizálni? Szerencsétek, hogy nem vagyok mod, biztos pihennétek 1-1 hetet
2006. dec. 11. 14:52 | válasz | #165
hm, ha te pajeszbajnokozol akkor én nácizhatlak?

Bárte nem kértél rá engedélyt....
Mike  
2006. dec. 11. 14:51 | galéria | válasz | #164
"Milyen lenne élni a kommunizmusban? jó kérdés! Egy biztos. Mi voltunk a legfejlettebb komcsi állam, és az a gazdasági modell, amit most Kína valósít meg, az valamikor 20-30 éve Magyarországon született."

ez akkora baromság már ne haragudj
Mike  
2006. dec. 11. 14:44 | galéria | válasz | #163
miért vonnák ki? épp ez a gazdaság lényge, nem mindenki egységsugarú körben mozog, de vannak akik abban gondolkodnak
ez kb. olyan hogy a paraszt nélkül éhenhal a diplomás
2006. dec. 11. 14:42 | válasz | #162
Láttad a Black hawk down című filmet? Szerinted miről szól? Félig dokumentumfilm? Volt ott érdeke? És az csak egy volt a sok rendrakási kisérlete közül, érdekes, hogy holywood egy olyan pl választott ami egy balul sikerült esetet dolgoz fel.
A szerb-bosnyák-horvát háborút pl nek én mindig csak azért hozom, mert az mellettünk volt, tudjuk USA teremtett békét. Egy pl szomáliai tömegmészárlás megakadályozásról amit ugye amik probáltak összehozni jellemzően az emberek 90%nem is hallott aki meg igen az egy 1perces hiradós bulvárhírszerű valamiben mikor is? 1993ban? Ne viccelj arra nememlékeznek mikor volt a spanyol-metro terrortámadás pedig az EU és nem 1xéve....
Mike  
2006. dec. 11. 14:40 | galéria | válasz | #161
"2010-20-ra fog usa-nak a szemébe ötlenie hogy Kina meg a Russzia ugy elhuz gazdaságilag tölük mint atom"

eheheh, no itt egy komcsi
ezt mondta már Lenin is
Mike  
2006. dec. 11. 14:39 | galéria | válasz | #160
igazából akkora már a forgalom a Holdon, hogy alig bírjuk álcázni, arról nem beszélve mennyire strapás mindekit eltüntetni, aki kiszúrt vmit
Mike  
2006. dec. 11. 14:36 | galéria | válasz | #159
ehehhe, mekkora naivitás
az amcsik nyertek Irakban? szerintem nem
Mike  
2006. dec. 11. 14:34 | galéria | válasz | #158
Már van állandó bázis a Holdon, iagz a másik oldalon, hogy a földlakó csököttagyú majomeszabásuak ne vegyék észre :p
2006. dec. 11. 13:32 | galéria | válasz | #157
ennek örülj. volt 1 jó napod.
brueni  
2006. dec. 11. 13:31 | válasz | #156
2all:

ti tudjátok még miről szól a cikk? én spec kurvajót szórakozok rajtatok...
2006. dec. 11. 13:30 | válasz | #155
Félreértettél. Én nem azt mondtam, hogy anyahajóról kellett volna bombázni Ruandát az amcsiknak, annak semmi értelme nem lett volna igaz fel sem merült bennem agondolat. Én azt mondtam, hogy nem lépett közbe,mert nem állt érdekében, hiszen nincs ott semmi, és merő jópofaságból nem fogja amerikai katonák életét kockáztatni.
Nem nagyon volt szervezett népírtás? A hatalmon lévő párt egyik milicista szárnya karöltve a hadsereggel szinte hermetikusan lezárta az ország összes útját, minden falut és módszeresen kiirtottak 4 hónap alatt több mint 1 millió tuszit. Ez ne megy úgy, hogy nem készülnek rá előre. Tegyük fel, hogy az amcsi hírszerzés az egész előkészületről semmit sem tudott (amit kétlek) akkor is 4 hónap alatt bőven lett volna idő gyorsreagálásu erőket küldeni a térségbe.

Epikurosz: igazad van én kérek elnézést kevertem a szezont a fazonnal. Már régen volt az iskola :( Koreát már a 2 vh végén felosztották az amcsik meg a tavarisok. A lényegen viszont nem változtat, a háború után az amcsik biztosították befolyásukat a térségben visszaállt a status quo, nem akartak többet a nagyok. Hogy a kicsik mit akarnak? Azt a nagyok többnyire letojják.
2006. dec. 11. 13:19 | galéria | válasz | #154
3 hónap és 1 millió áldozat.

Ott is lehetett volna tenni sokmindent.
(Mind például Zimbabweban is, ahol Mugabe négerei elűzték a fehérek zömét és most éhezik az ország, ráadásul a lakosság 1/3-a meghalt kb. 10 év alatt. Mindenféle gonosz gyarmatosítók nélkül!)

Ruandában amúgy keményen ment az uszítás, rádióban is. A nemzetközi törvényszék el is ítélt emiatt egy minisztert, leeht többet is, én 1-ről tudok.

Lényeg, a lényeg: ezekben az afrikai országokban viszonylag kis létszámű kommandós, ejtőernyős ("desszant") egységgel már hatékonyan lehet beavatkozni.

A gond az volt, uygebár, hogy Ruanda francia befolyási övezet, amcsik nem akartak beleszólni. A franciák annyit tanultak az esetből, hogy eleféntcsontparton meg más országban ott a környéken már gyorsan bevetették főleg az idegenlégiósaikat.

(Zimbabwe esetében Blair szidta Mugabét és verőlegényeit ("Mugabe's henchmen"), de nem avatkozott be, világpolitikai megfontolásokból. Inkább hagyta, hogy a fehér farmerek eltűzzenek onnan, kivéve akiket fel nem koncoltak (ilyen is volt, ellenzéki feketéket is beleértve).)

Szóval, nem olyan egyszerű ez a világpolitika, mint egy marsutazás vagy piramisépítés, gyerekek!
:-)

2006. dec. 11. 12:52 | galéria | válasz | #153
Na, ja de a politikában hányszor láttál már önzetlen segítséget? ILYEN a világ és ez nem valószínű, hogy változni fog.

Mellesleg azért Ruandában nem sokra mentek volna egy hordozóval. Mit a túrót bombáztak volna szét és mivel? Nem nagyon volt szervezett a népirtás. Egyik nép tagjai irtották a másikat. Felülről ezt elég nehéz lett volna megkülönbözetetni és eldönteni, hogy hova súhjtsak oda. Vagy bombázzak le mindent ami gyanús? Amúgy is kb. 800km-re van az óceántól, oda azért már gázos berepülni, idegen országok felett kéne tankolni. Kismillió ország légterét kellett volna megsérteni (bár ez nem zavart volna senkit), meg az egész pár hónap alatt lezajlott.
NEXUS6  
2006. dec. 11. 12:04 | galéria | válasz | #152
Tökre egyet tudok érteni. Azt látom a vitában összemosódnak a különböző szintek az előítéletekhez való túlzott ragaszkodás miatt.

Jó csákók az amcsik? Persze, mint bármelyik más nemzet tagjai. Persze ott is vannak bunkók is, de ez igaz a zsidókra meg a palesztinokra is.

Egyet lehet érteni a jelenlegi amcsi külpolitikával?
A céljait meg lehet érteni és esetenként el is lehet fogadni, de nagyon kevés szakember mondaná azt, hogy "ez az, ezt így kellett csinálni".
És persze anak is igaza van aki egyfajta tendenciát fedez fel az amcsi külpolitikában, aminek a mostani szitu az eredménye.

Az biztos, hogy a kisemberek érdeke egy dolog, az adott ország politikai érdeke egy másik, az aktuálisan hatalmon levő politikusok képességei/lehetőségei/hajlandósága arra hogy a kettőt összeegyeztessék az meg egy harmadik.

Szerintem
2006. dec. 11. 12:00 | galéria | válasz | #151
"az USA Kóreában elérte a célját: a térségből kivonuló franciák helyett amerikai befolyású övezetté vált Dél-Kórea"

Kukucs!

Korea, rövid o-val.
Kevered a zónákat: Koreában japán befolyás volt a II.vgh. végéig.
A franciák Indokínában voltak gyarmattartók, ott váltotta fel őket Samu bácsi.
2006. dec. 11. 11:42 | válasz | #150
Sziasztok!
Nagy érdeklődéssel olvastam végig a "cikkhez kapcsolódó" fórumban zajló, többek között az USA hagyományos haderejének hatékonyságát is boncolgató vitát.
A példáknak felhozott háborúk vagy történelmi szituációkkal szerintem csak az a baj, hogy nem lehet őket kiragadni a globális összefüggésekből és figyelmen kívül hagyni az egyedi jellemzőket (helyszín, a konfliktusban résztvevő felek bel- és külpolitikai támogatottsága, hagyományai stb.) ezért nem alkalmasak annak eldöntésére, hogy az USA, Izrael, Kína, Oroszország vagy akármelyik ország hagyományos hadereje az erősebb vagy sem.Teljesen felesleges ilyen módon összehasonlítani őket.
Tény, hogy az USA hadereje az egyetlen jelenleg, amely képes bárhol a világon bevatkozni amennyiben az ország érdekei úgy kívánják. Az összes többi nagyhatalom (mondjuk vegyük ide az 5 állandó ENSZ BT tagot) csak korlátozott képességekkel bír.
Nem értek egyet azzal, hogy az USA állandóan csak gyenge hadseregű államokat mert megtámadni. Mikor az 1. és 2. Vh-ban hadba lépett mind a 3-as szövetség, mind a tengelyhatalmak jelentős haderővel bírtak.
Kóreában jó volt nekik az x is: igen! Ami nem jelenti azt, hogy izmos döntetlenre futotta, nem olyan fasza gyerekek az amerikaiak, hogy beválalljanak számukra elhanyagolható veszteségekkel járó helyi konfliktus eszkalálódásával járó "kellemetlenségeket" (miért is tennék?) hisz a szovjetek is nagyon szívesen kipróbálták volna az atombombát háborús körülmények között ráadásul az USA Kóreában elérte a célját: a térségből kivonuló franciák helyett amerikai befolyású övezetté vált Dél-Kórea, minek erőlködjön tovább?
Szóval szerintem nyugodtan lehet utálni, meg szeretni is Amerikát, Izraelt, Kínát vagy akárkit, mindenkinek szuverén joga, a nemzetközi politikát irányítókat ezt valymi kevésbé fogja meghatni sőt magasról tojnak erre, mert egyetlen dolgot tartanak csak szem előtt ha nincsenek kényszerhelyzetben: érdekemben áll-e ezt meg azt tenni, mit nyerhetek és mit veszíthetek?
fade2black: egy korábbi hozzászólásodban írtad, hogy mennyire hálás vagy az amerikaiaknak, mert ideküldtek egy anyahajót, amikor mindenki más tojt a népírtásra ami a délszláv háborúban majd később koszovóban folyt. Te komolyan azt hiszed, hogy megsajnálta azokat az embereket és csak azért odaküldött egy hadihajót, meg légierőt? Lehet hogy megsajnálta, én elhiszem hogy sajnálta a hutukat mega tuszikat is Ruandában, oda mégse küldött egy Rambót sem pedig ott még óvatos becslések szerint is min. 1millió embert mészároltak le! Mert nem állt érdekében, mert ott nics semmi! Európában viszont fontos volt neki, hogy ne legyen egy állandó bizonytalan térség, az amúgy demokratikus hagyományokkal nem rendelkező, gazdaságilag, politikailag instabil volt kommunista Közép-Kelet Európában + ebben a fontos térségben tovább lehet növelni az amerikai befolyást és nem kell hozzá sok elég egy anyahajó meg pár repülőgép, még az sem baj, ha nincs ensz felhatalmazás, majd meglesz utólag, mindeközben megmentünk pár százezer életet még jól is jön! ami persze nem mellékes, sőt a legfontosabb az emberélet neked, meg nekem, meg minden közembernek, állampolgárnak egyénnek, de nem az országoknak.
2006. dec. 11. 11:28 | galéria | válasz | #149
Én amúgy szívesen elmennék az USA-ba, dolgozni a NASA-nak vagy a JET PL-nek. Miért nem engem küldesz?
Még Izraelbe is elmennék, nanotechet tanulni. A tudományért mindent!
NEXUS6  
2006. dec. 11. 11:00 | galéria | válasz | #148
Csak úgy agyalgok, hogy mi számít egy háború elvesztésének?
A háborút politikusok politikai célok alapján indítják, a hadsereg csak eszköz. Ha van ugyan egy jó hadsereg de elérhetetlenek a kítűzések még azzal a hadsereggel is, akkor a háború megnyeréséről nem beszélhetünk, még ha minden csatát meg is nyer az adott hadsereg.

És persze van egy leheletnyi különbség nem győzni és veszteni között.

A '91-es kuwaiti háborút a szövetségesek megnyerték. Reális célok, megfelelő erő.
A jelenlegi konfliktusok még nem fejeződtek be, abbahagyni lehet őket de a kitűzött politikai célokat elérni nem igen.
Az amerikai fegyveres erők a világ legütőképesebb hadserege, más kérdés hogy láthatólag van olyan B-f.sz politikai vezetés ami ezt sem tudja kihasználni.

És persze lehet az amcsik szemére vetni, hogy mindíg a gyengék ellen győznek. Még szép! A győzelem első lépése az ellenfél megfelelő kiválasztása.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 11. 06:15 | válasz | #147
"Koreában nem ő támadott és az IGEN erős szovjet és kínai segítséggel küzdő északiakat alaposan beverte. Jó volt nekik az X is. Nem erőltették toávv a dolgot." - hogyan kerül a csizma az asztalra? Ismét csúsztatás ezerrel. Nem is értem, hogy ezt minek az igazolására írtad.
1. "Jó volt nekik az X is. Nem erőltették toávv a dolgot" - vagyis nem győztek, vagy ahogy én írtam: "izmos döntetlenre futotta csak nekik"
2. De az teljesen érthetetlen számomra, hogy ezt mire írtad: "Koreában nem ő támadott" - mikor én ezt írtam: "állandóan csak gyenge hadseregű államokat mert megtámadni".

A logikai készség nem az erősséged, ugye? Vagy csak ennyire szeretsz csúsztatni?
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 11. 06:03 | válasz | #146
A japók ellen azért ledobtak 2 atombombát is, nem? Hagyományos háborúról volt szó eddig.
2006. dec. 11. 01:19 | válasz | #145
japán?

annál elvakultabb, fanatikusabb hadsereg anno kevés volt. Éshát japán anno és most bentvan, volt az első 5 legerősebb ipari államban.

2006. dec. 11. 00:24 | galéria | válasz | #144
Látom az iróniát sem érzed. Sebaj.

"Azt nem volt nehéz elérni, mert állandóan csak gyenge hadseregű államokat mert megtámadni."

Ahm. Koreában nem ő támadott és az IGEN erős szovjet és kínai segítséggel küzdő északiakat alaposan beverte. Jó volt nekik az X is. Nem erőltették toávv a dolgot.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 11. 00:18 | válasz | #143
"Látom erős és oksos srác vagy, biztosan igazad van." - maradjunk ennyiben :)
"Miért vagy ilyen hülye?" - az előbb még okosnak tituláltál. Sőt, a végén egyenesen lángésznek.

"Miért akarsz az USA-ba vagy Izraelba küldeni engem?" - mert mint a fenti példa is igazolja, eléggé határozatlan vagy. Adtam neked egy kis segítséget.

"USA-t se nyomta le még senki egy konvencionális, nyílt háborúban" - ezt nem volt nehéz elérni, mert állandóan csak gyenge hadseregű államokat mert megtámadni. Bár még ezek között is akadt olyan, ahol izmos döntetlenre futotta csak nekik. Az utóbbi időkben meg egyedül nem is mer támadni. Hívja a "haverokat" is.
2006. dec. 11. 00:05 | galéria | válasz | #142
Mi a csúsztatás? Az egy hasonlat volt, vagy fel sem tűnt? Mellesleg tutira van olyan ember akitől nem tudnád magadat megvédeni, vagy ha elég sokan van az ellen vagy csak egy vascső van nála, nálad meg semmi De tudod mit? Akkor legyen úgy, ahogy te mondod. Látom erős és oksos srác vagy, biztosan igazad van.

Miért akarsz az USA-ba vagy Izraelba küldeni engem? Megyek, ha akarok. (nem akarok) Miért érezném ott magam jobban? Miért vagy ilyen hülye? Én csak megnéztem, hogy az izraeliek mit nyújtottak az 5 hagyományos háborújukban és leszűrtem a tanulságot. Ne kekeckedj velük, mert megjárod. USA-t se nyomta le még senki egy konvencionális, nyílt háborúban. EZ VAN! Felfogod végre Mr.Lángész?
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 10. 23:29 | válasz | #141
Mi ebben az elszomorító? Ha valaki oda vágyik, vagy állandóan az lebeg a szeme előtt, annak ott lesz a legjobb, nem? Én csak jót akarok nekik :)

"Ez nem vitastílus, bár tény, hogy amikor felhúznak, én sem kímélem a vitapartnerem, de a hülyézés erre jobban megfelel." - engem nem szoktak felhúzni, teljesen nyugodt vagyok :) A "hülyézés" nálam büntetőpontot eredményezett, míg mások válogatott sértésekért sem kapnak semmit. Látod, ebből is látszik, hogy itt demokrácia van. Vannak egyenlők, meg vannak még egyenlőbbek is :)))
2006. dec. 10. 23:09 | galéria | válasz | #140
Azért ez a pajeszbajnokozás, abba a bizonyos 2 országba küldés elszomorító, kedves wanek. Ez nem vitastílus, bár tény, hogy amikor felhúznak, én sem kímélem a vitapartnerem, de a hülyézés erre jobban megfelel.
Különben, az ember mindig az ellenfeleitől tanul a legtöbbet.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 10. 23:06 | válasz | #139
"Amúgy, így is kapok elég támadást: ahányszor írok valami kritikusat a zsidókról, hekkerek mindig vadul megtámadják a számítógépem. Én persze csak jókat nevetek rajtuk, mert tudom, hogy igazam van." - biztos, hogy azért támadnak? Mert engem nem :) Engem valószínűleg azért nem, mert a támadóid - ellentétben veled - pont rád értik/vonatkoztatják az általad leírtakat: "Ami a világpolitikát illeti: én úgy látom, hogy nálad az amerika-ellenesség meg Izrael-ellenesség már szabvánnyá vált. Én is bírálom mindekttőt, Izraelt, a zsidókat is, de soha nem vak gyűlöletből." :)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 10. 22:59 | válasz | #138
Az előző a #129-re ment.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 10. 22:58 | válasz | #137
"Egyébként én rájöttem te gyűlölöd magad ugyanis a wanek-et kis kezdőbetűvel írtad, és aki kisbetüvel írja "az egyben a gyűlöletét is kifejezi."" - te reménytelenül agyatlan vagy.
1. Az én nick nevem nem országnév.
2. A te neved szintén kisbetűvel kezdődik... MEGALOL!!!!
3. Halvány fingod sincs a wanek szó jelentéséről. Nem összekeverendő a pl. Rejtő könyvekből jól ismert Vanek úr nevével. De mivel én tudom, hogy mit jelent, azt is tudom, hogy nem tulajdonnév, ergo: nem kell nagybetűvel írni.
4. Te is jobban éreznéd magad az előbb említett két ország egyikében.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 10. 22:51 | válasz | #136
"Jó akkor nem feltétetlezés. HOGYAN véded meg magadat egyfelfegyverzett mocsokos gyilkosokból álló banda ellen? Hm? Várom kimerítő válaszod." - várj rá nyugodtan, szorgalmasan. Mellesleg ismét csúsztatsz. Mit is írtál? "Jó, majd ha vernek az utcán nem megyek segíteni, mert az a te dolgod." - ette írtam, hogy meg tudom védeni magam. Szó sem volt fegyverekről. De ha fegyveresek jönnének, akkor én sem lennék fegyvertelen :)

"Max. a szövetségese Izrael van vele pariban kiképzésben és techikában egy szinten, és azért mennyiségileg sem áll rosszul az USA." - te egy csöppet sem vagy elfogult. Szerintem az általad említett két ország egyikében lenne a helyed.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 10. 22:45 | válasz | #135
"egyébként szívből sajnálok itt egy-két fórumozót akik veled leállnak vitatkozni :)" - el is kezdheted magadat sajnálni, pajeszbajnok. LOL!
2006. dec. 10. 21:56 | válasz | #134
Demokráciával a hátad mögött "nem igazságos és logikus" háborút véleményem szerint nagyon nehéz megnyerni.

Más rendszerrel azonban közel se ilyen nehéz.
direkt kicsit extra a pl: Bár infó alig szivárgott ki kínából, így csak "hírmorzsákból" de jól össze lehetett rakni anno mi is történt amikor Kínában nagyon komolyan "felkeltek" a muszlimok mert Kína gyak teljesen betiltották náluk is a valásgyakorlást, főmuftiaikat megölték, elhurcolták...
kb vmi ilyen lehetett: Közhirré tétetik: Ha meghal 1 Kínai katona azért eltünk egy muszlim falu a Kínai népköztársaság területéröl. Más Kínai parasztok szivessen művelik a földjeiteket, úgyis kevés van.
Persze a muszlimok bepróbálkoztak. Aztán miután megöltek mondjuk 50kínai katonát és erre eltünt a föld színéről 50kínai muszlim falu rájöttek, hogy vagy ők lövik az árokba a magukat fölrobbantani akaró hittestvéreiket, uszító főmuftikat vagy még 1-2hónap és már szorgos Kínaiak építik ujjá a házaikat és nincs többé muszlim vallás Kínában.

Direkt hoztam a muszlim plt, a Tibet annektálás, Tibeti százezrek(milliók) meggyilkolását, vallási vezetőik elüldözését, meggyilkolását, behodoltatását gondolom itt is mindenki ismeri abba semmi új nemlett volna. :)

Na jó8!
2006. dec. 10. 21:28 | galéria | válasz | #133
Ami a világpolitikát illeti: én úgy látom, hogy nálad az amerika-ellenesség meg Izrael-ellenesség már szabvánnyá vált. Én is bírálom mindekttőt, Izraelt, a zsidókat is, de soha nem vak gyűlöletből. Túl nagy luxus lenne az. Az ember őrizze meg a józan eszét. Amúgy, így is kapok elég támadást: ahányszor írok valami kritikusat a zsidókról, hekkerek mindig vadul megtámadják a számítógépem. Én persze csak jókat nevetek rajtuk, mert tudom, hogy igazam van.
2006. dec. 10. 21:25 | galéria | válasz | #132
Ha engem van valami, ami érdekel, akkor a ...
2006. dec. 10. 21:24 | galéria | válasz | #131
Az az igazság, hogy tényleg sok hülyeséget írsz, kedves wanek, de én ennek ellenére vitázom veled, mert...mindegy.

Délszláv háborúk:
Őszinte legyek? Úgyis azz leszek. :-)
Engem nem nagyon érdekelnek a koszovói albánok, sőt, a kábítószerkereskedelme, amit leműveltek, meg autólopások, más bűnözések miatt eléggé megutááltam őket. Biztos ott is van sok rendes ember, ennek ellenére. Ha engem van valami, akkor a délvidéki magyarok. Milo pedig őket is ki akarta paterolni, vagy beolvastani. a NATO beavatkozás mindenképp helyes volt, sőt, keményebben keleltt volna fellépni (szó volt szárazföldi invázióról is, pld. HU felől is, de végül letettek róla. Amúgy jóképű, zöldbarétos olasz tengerészgyalogosok, vagy mi, itt grasszáltak Bp.-en már, meg is néztem őket. :-)

Naszóval: Gondolkozz! Teljesen felesleges dobálózni csípőből.
2006. dec. 10. 21:04 | válasz | #130
vhogy úgy érzem tök fölös vitatkozni vele ugyis jobban tudja.... :)
2006. dec. 10. 21:03 | válasz | #129
"De aki Magyarországot kis kezdőbetűvel írja, az egyben a gyűlöletét is kifejezi. Érdekes, Afganisztánt, Amerikát, az EU-t tudtad nagybetűvel írni. Te magyargyűlölő vagy."

Hubazzeg. Aki kisbetüvel írja egy ország nevét az gyülöli azt az országot.
Brilliáns logika, tökéletes okfejtés......
Egyébként én rájöttem te gyűlölöd magad ugyanis a wanek-et kis kezdőbetűvel írtad, és aki kisbetüvel írja "az egyben a gyűlöletét is kifejezi."

2006. dec. 10. 18:56 | galéria | válasz | #128
Főleg, hogyha BMP-kel és T-72-vel jelennek meg... Nos?
2006. dec. 10. 18:16 | galéria | válasz | #127
Jó akkor nem feltétetlezés. HOGYAN véded meg magadat egyfelfegyverzett mocsokos gyilkosokból álló banda ellen? Hm? Várom kimerítő válaszod.

A hagyományos háborúban meg nyugodtan tegyél csak az USA-ra. Max. a szövetségese Izrael van vele pariban kiképzésben és techikában egy szinten, és azért mennyiségileg sem áll rosszul az USA.
2006. dec. 10. 18:03 | válasz | #126
Te gyökér 1 mondatot idézz már ahol magyarellenes voltam, vagy 1-et ahol amerikabarát.... ne egy betűn kötözködj.... nah persze, az hogy kis m-el írtam az már magyarellenes? Gratulálok a gondolkodásodhoz.... kb ilyen szinten vannak azok a politikusok akik 1 tragikus eset miatt betiltanák az erőszakos játékokat... Mondtad vezető vagy, nah ilyenek vezetnek minket vakvágányra jelenleg...
Méghogy te az igazságot írod le, ne röhögtess pls. Az általad igaznak tartott dolgot dolgokat szajkózni az csak szerinted igazság...., egyébként szívből sajnálok itt egy-két fórumozót akik veled leállnak vitatkozni :)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 10. 17:30 | válasz | #125
"Lehet, hogy te meg tudod magad védeni, és te ez így látod, de kíváncsi lennék, hogy a katonának álcázott az szerb gyikosok ellen is sikerült volna ez." - feltételezésekkel szemben csak feltételezéseket tudnék felhozni, de annak meg mi értelme lenne?
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 10. 17:25 | válasz | #124
"hagyományos hadvidelésben sem az orosz sem a kínai hadsereg nem tudna visszaverni jelenleg" - erre azért ne köss fogadást.
Kornan  
2006. dec. 10. 16:44 | válasz | #123
Hmm ezt honnan veszed?Elismert szakértők szerint a hagyományos háborúkban az USA-ának alig lenne ellenfele a többi ország,mégha összefognának is.Vietnámban nem vesztették volna el a háborút,de a növekvő nyomásra kivonultak.A vietkong a gerilla harcmodornak és a terepnek köszönhette sikereit.Az iraki hadsereg,Szaddam katonái nem bírták sokáig.Ez is azt mutatja hogy a hagyományos hadviselésben egész más kimenete van egy háborúnak.Irakban az a szívás ,hogy az öngyilkos merénylőket nem lehet megkülömböztetni a civilektől,ezért is van ,hogy több katona halt meg Irak elfoglalása után,mint az elfoglalásakor.Jelenleg az usanak és szövetségeseinek van a legütőképesebb légi,szárazföldi és vizi hadereje,amit hagyományos hadvidelésben sem az orosz sem a kínai hadsereg nem tudna visszaverni jelenleg.Szerencsére az atombomba garantálja a békét.
2006. dec. 10. 16:16 | galéria | válasz | #122
Hm... A horvátok nemigen tudták magukat megvédeni eleinte. Amikor már nekik állt jól a széjnájuk, sajnos ők is kegyetlenkedtek, de a megváltást akkor is az USA beavakozása hozta meg nekik és csak utána tudtak kisebb ellentámadásokat lezavarni és kegyetlenkedni. Addig kegyetlenül szívtak szerencsétlenek.

Lehet, hogy te meg tudod magad védeni, és te ez így látod, de kíváncsi lennék, hogy a katonának álcázott az szerb gyikosok ellen is sikerült volna ez. Ez már így valahogy nem olyan vicces. Remélem az összes köcsög kis szerb háborús uszító és bűnös miloseviccsel az élükön a a pokol mélyén rohadnak majd, ha létezik olyan hely.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 10. 15:08 | válasz | #121
Ne csúsztass, az nem ugyanaz. Mellesleg meg tudom védeni magam :)
Az lett volna jó példa, ha azt mondtad volna, hogy nem rontasz rám a szomszédból, ha valami nem tetszik neked. És ez így lenne helyes. De az usa pont a rárontást követi el mindig, pedig a kutya se kérte rá.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 10. 15:04 | válasz | #120
Arról csak te tehetsz, hogy nem vagy okosabb nálam. Többet kellett volna tanulnod...
Az, hogy nem vagy magyar, csak egy, a nyelvet felületesen ismerő valaki, azt már a jah és nah is elárulta. De aki Magyarországot kis kezdőbetűvel írja, az egyben a gyűlöletét is kifejezi. Érdekes, Afganisztánt, Amerikát, az EU-t tudtad nagybetűvel írni. Te magyargyűlölő vagy.
Itt elég sokan szólnak hozzá, én csak egy vagyok közülük. De érdekes, hogy én hangoskodom (ezt hogyan is teszem?), más viszont nem. Neked az nem tetszik, hogy kerek-perec leírom az igazságot, és nem hagyom a szélhámoskodást meg a csúsztatást, mellébeszélést. Tudod, pajeszbajnok? Ha itt nem érzed jól magad, akkor tudok két helyet is ajánlani neked...
2006. dec. 10. 14:54 | galéria | válasz | #119
Jó, majd ha vernek az utcán nem megyek segíteni, mert az a te dolgod.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 10. 14:46 | válasz | #118
Gartulálsz? Ez valami új dolog? Nem fog fájni?
Egyébként meg ez a fajta hozzáállás elég veszélyes. Ilyen alapon bárki bármibe beleszólhatna, ha nem tetszik neki valami. Ami egyébként pl. az usa magatartásában jól látszik is. Ez nekem nem tetszik, nem kérek belőle.
2006. dec. 10. 14:44 | válasz | #117
Nem utálják Amerikát sehol annyira mint te mondod, csak az ilyen nagyszájú, mindentjobbantudó, mindenhezjobbanértő, "márpedigénátomjólésnemlehetmeggyőzi-emberek" hallatják a hangukat jó hangosan. Aki kicsit normálisabb le se áll az ilyenekkel beszélgetni, hiszen minek? Én is hülye vagyok, de ha már belekezdtem elmondom.....
Mint ahogy Afganisztánból vagy bárhonnét máshonnan is a radikálisokat látjuk meg hamarabb, itt magyarországon is mindig azokat akik a leghangosabbak és persze mi a hangoskodás tárgya? Utálom ezt ezért utálom azt azért, az én álláspontom a tuti, aki mást gondol az szemellenzős.... nah hát loller. Süt az összes hozzászólásodból a tudálékosan okoskodó, máshogy gondolkodókat kapásból lenéző gondolkodásmód.
A legtöbb embernek hótközömbös amerika mert igazából effektíve max egy gyorsétkezdében vagy moziban érzi a hatását. Az itthoni gondjaink picikável közelebb vannak.... utáld csak, utáld, biztos sírva fog fakadni az usa, mert utálod... :) Jah és nem kell hoznod fehér-piros sávos - kékalapon-csillagos napszemüveget, tudod itt ahol lakom ritkán hordanak ilyet. Nagyobb gondot jelent pl a szépen megvariált tb-rendszerünk, leszarjuk amerikát, de nem azért mert utáljuk, hanem mert ide van vagy tricsillió kilóméterre, nekünk nem ártott soha tevőlegesen (nem tevőlegesen meg nem amerika az első a sorban). Nah mind1... az egész világ egy kalap fos ami felé megy, most épp Amerikát divat utálni... bár az EU sztem sokkal undorítóbb dolgokat művel, és sokkal korruptabb az egész, de ez csak privát vélemény. Megyőzésedről meg régebben lemondtam egy korábbi vitánk kapcsán.
2006. dec. 10. 13:53 | galéria | válasz | #116
Aha. És ha az ENSZ egy köcsög banda, mert hagyja akkor tegyük mi is ezt? Olyan rohadt jó volt, hogy népirtás meg háború ment a szomszédban? Hát gartulálok...
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 10. 13:29 | válasz | #115
Ugyan kérem! Az egy NATO támadás volt. Az ensz nevű gittegylet pedig számos helyen szemethúny sokkal nagyobb népirtások felett.
2006. dec. 10. 13:08 | galéria | válasz | #114
"...csúnya dolog a népirtás, abban egyetértünk. De milyen jogon is lenne "nagy EUs hatalmak" hatásköre? Egy szuverén állam belügye volt, ami mellesleg nem is volt az EU tagja. Akkor mire föl? "

Álljunk meg egy szóra. Jugoszlávia szuverén állam, nem EU-tag de aláírta az ENSZ alapokmányt, meg egyéb nemzetközi konvenciókat is, nemde? Hát, erre föl.
Különben az ENSZ akkor is megmarhat, ha nem vagy ENSZ-tag. Miheztartás végett.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. dec. 10. 09:10 | válasz | #113
Én nem irigységről írtam, hanem utálatról, sőt, gyűlöletről. Persze ez nem mindig volt így. De az usa tett róla rendesen, hogy így legyen. Meg a zsidók is.