Az Európa Filmakadémia díjai
2006. december 4. 18:55, hétfő - Forrás: SG.hu
December 2-án, szombaton osztották ki Varsóban az Európa Filmakadémia díjait. Öt kategóriában győzött a Volver; Kenyeres Bálint 13 percese, a Before Dawn pedig megkapta a legjobb rövidfilmnek járó díjat.

Pedro Almodóvar Volver című filmje a Cannes-i díjak után az Európai Filmakadémiától kapott öt új szobrocskával büszkélkedhet. A spanyol alkotó a legjobb rendező, Pénelope Cruz a legjobb színésznő díját kapta; a legjobb operatőrnek járó elismerést José Luis Alcaine vette át - megosztva Barry Ackroyd-dal, aki Ken Loach idei Cannes-i Aranypálma díjas Felkavar a szél című háborús drámáját fotózta. A Volver a legjobb filmzeneszerző díja mellett - mely Alberto Iglesias munkáját dicséri - elhozta a közönségdíjat is a díjkiosztóról. A film mára már elérte az 50.000-es nézőszámot, s továbbra is megtekinthető a mozikban.

Hazai vonatkozású eredmény is született: idén a legjobb európai rövidfilm díját Kenyeres Bálint kisfilmje kapta. A rendező a rangos elismerést személyesen vette át Varsóban a díjkiosztó gálán. A tavaly Cannes-ban bemutatott, egyetlen snittből álló, 13 perces alkotást debütálása óta csaknem száz fesztiválra hívták meg, és számos díjat nyert. A hazai mozikban Lars von Trier Manderlay-ének kísérőfilmjeként láthatta a közönség.

A rövidfilmet most a legfrissebb, és az európai filmek tekintében legrangosabbnak számító elismerésre tekintettel a Művész mozi újra műsorra tűzi. December 9-én, szombaton 19 órakor önállóan, és december 10-én, az Európa Filmhét Cannes-i Arany Pálma díjas zárófilmje, a Felkavar a szél előtt is vetítik.

A legjobb elsőfilmnek járó díjat a francia Géla Babluani 13 (Tzameti) című fimjének szavazta meg az Európai Filmakadémia. Az ötvenes évek film noirjának stílusában fényképezett történet a szélsőséges emberi viselkedést veszi górcső alá egy fiatalembert bemutatva, aki egy véletlenül kihallgatott beszélgetés után úgy dönt, követi a *megadott" utasításokat anélkül, hogy tudná, hová vezetnek. A szürreális, abszurd elemekkel átszőtt thriller bemutatóját itthon áprilisra tervezik.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás