Gyermekellenőrzés mobiltelefonnal
2006. december 8. 10:00, péntek
Különleges mobil készüléket fejlesztett ki a Björn Steiger alapítvány. A szervezet által piacra dobott mobiltelefon segítségével a szülők egyszerűen megtudhatják, hogy a csemetéjük éppen hol tartózkodik.

Hirdetés

Az eszköz látszólag semmiben sem különbözik hagyományos társaitól, küldhető vele például SMS is. Nincs viszont lehetőség ellenőrizetlen beszélgetésekre vagy drága letöltésekre, ugyanis a készülékről legfeljebb négy előre megadott telefonszámot lehet felhívni. Ezenkívül a gyártó egy úgynevezett pánikgombbal is ellátta a telefont, amelynek segítségével vészhelyzetben mind a négy telefonszám egymás után felhívható és ha ez nem vezetne eredményre, úgy az ötödik alkalommal a hívás már az alapítvány segélyhívó központjában csörög ki.


A mobiltelefon különösen akkor tehet jó szolgálatot, ha a gyemek eltévedt vagy valami baja esett. Az iKids ilyen esetekben a segélyhívásokon kívül - a beépített GPS-modulnak köszönhetően - alkalmas az illető pontos tartózkodási helyzetének megállapítására. A keresés történhet WAP-on vagy az interneten keresztül. Amennyiben a készülék már nem sugároz jeleket, akkor a rendszer az utolsó ismert tartózkodási helyet adja meg akkor is, ha közben a telefont kikapcsolták, egészen az akkumulátor lemerüléséig.

Ezenkívül érdekes a Geo-Fencing funkció is. Ebben a szülő pontosan megadhatja, hogy melyek azok a területek (például a piroslámpás negyedek), ahová a csemetéje még csak véletlenül sem teheti be a lábát és amennyiben ez mégis megtörténik, arról azonnal SMS-ben értesítést kap. "Minden gyereknek megvan a joga az önálló életre, de arra is hogy biztonságban legyen és megvédjék" - nyilatkozta a Heise német híroldalnak Pierre-Enric Steiger, az alapítvány vezetője.


A LifeService Kids Light havidíja 9,99, míg a LifeService Kids csomag 29,99 euróba kerül. Mindkét csomag tartalmazza a helyzetmeghatározást. A készülék súlya 62 gramm, maximális készenléti ideje 100 óra, míg a beszélgetési idő legfeljebb 2,5 óra lehet. Maga az iKids 149 eurót kóstál és két színben vásárolható meg.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. dec. 12. 09:07 | válasz | #16
arra lesz jó, hogy ha a szülő valaki olyanra hagyja a gyerekét, akire nem szívesen bízná, de nincs más lehetősége, na hogy ő hova viszi. azért ez tényleg durva volt, ovódás kiskölkök a prostinegyedben :D
megrab  
2006. dec. 11. 17:00 | válasz | #15
Ha a gyerek még óvodás, vagy kisiskolás, akkor nem császkál egyedül, még akkor se ha ilyenje van. Ha meg nagyobb lesz akkor nem kell neki ilyen telefon. Bukta lesz ez, mint a videotelefonálás a mobilokon...
2006. dec. 11. 11:26 | válasz | #14
Bazzeg. Járatjátok a hírlevelet?Akkora b*****t nagy kép van bent róla, hogy akár reklámnak is elmenne.LOL
huuu  
2006. dec. 11. 08:14 | válasz | #13
"Egy szónak is száz a vége"
Kezdetnek nem rossz! Egy kis lépés ez, de valamelyest védi a csemetéket az egyre
bővülő aberáltak körétől. Jó lenne t-mobiltól, ha Januártól forgalmaznák...
Monkey  
2006. dec. 11. 00:07 | válasz | #12
Mi a francért ne lehetne? Volt már a kezedben gps?
2006. dec. 10. 18:40 | galéria | válasz | #11
ja látom, ez nem csak nekem tűnt fel :)
2006. dec. 10. 18:39 | galéria | válasz | #10
Ez szerintem nem fog beválni... :S Aki már tudja használni az már rendes telefont szeretne használni, ha mégis ilyet kap akkor direkt elrontja, stb... :S
Egyéként meg hogy lehet ezen sms-t írni, van rajta 5 szám, egy kikapcsolás meg egy ok gomb... Elég bonyolult lehet. (szóval szintén nem értem, hogy egy kis gyerek hogy fog sms-t írni).
Meg melyik ovodás gyerek, vagy kisiskolás örül annak, ha azt is figyelhetik, hogy átszökik az iskolán belül valahova, ahova nem kéne, vagy hát ilyenek (lehet, hogy nem figyelik, de egy gyereknek szmte úgyis az lesz az érzése, hogy egész nap őt figyelik :| ) / vagy hát nem tudom
kricsi  
2006. dec. 09. 13:05 | válasz | #9
vagy csak előre megírt üzeneteket lehetne írni vele...

kitudja...
kricsi  
2006. dec. 09. 13:02 | válasz | #8
"küldhető vele például SMS is."

De hogy?! szerencsétlen gyerekek tuti fogják látni a 2,5x1-es kijelzőn a betűket sms írás közbe
2006. dec. 09. 11:32 | válasz | #7
a legszebb, hogy egy ekkorka valamibe nem lehet igazán jó minőségű gps vevőt belerakni. beszáll a gyerkőc valakinek a kocsijába, a gps jelnek annyi. de még akkor is ha a táskájában véletlen fölé kerül az összes könyv.. a pocket pc-men a kihajthatós gps vevő már alig működik attól, ha elfelejtem kihajtani.. ha meg fölé rakom a kezem még kihajtott állapotában is vége.
kerob  
2006. dec. 08. 13:08 | válasz | #6
Az ötlet jó! A kérdés csak az, hogy tetszeni fog-e a mai világban cseperedő csemetéknek, akik már az óvodában azon veszekszenek, hogy kinek van fényképezős telefonja.
Bijesz  
2006. dec. 08. 12:57 | válasz | #5
Nem tudom, hogy műkszik a gps adatok közzététele, de gyanítom, hogy nem úgy broadcast-olja a koordinátákat az éterbe, hanem célzottan küldi, mondjuk sms formájában.
2006. dec. 08. 11:38 | válasz | #4
Nemtom, hogy a pedofiloknak melyik korosztály a területe, de ezeket a telefonokat leginkább óvodás, max kisiskolás gyerkőcéknek fogják adni. Utána már használni is szeretné tudni (ezzel ugyanis csak az előredefiniált 5 számot lehet hívni és kész). Ellenben nagyifonnak is teljesen jól használható. Csak legyen kellően strapabíró, az bírja jó sokáig az akksija... Ez a kütyü sajnos ezt nem teljesíti, csak 100 órát bír :(.
dotkom  
2006. dec. 08. 11:10 | galéria | válasz | #3
ja. ez tök jó. így a pedofiloknak legalább nem kell az utcán kisgyerekek után kutatniuk. Csak leülnek a gép elé és már látják is a szabad prédákat.
Cat  
2006. dec. 08. 10:58 | galéria | válasz | #2
miért hagyná bárhol? csak egy gombnyomás, és máris beszélhet anyuval vagy apuval. Jó dolog ez. Az hogy van benne GPS, csak a szülőnek jó, a kisgyerekeknek meg teljesen mindegy.
akyyy  
2006. dec. 08. 10:32 | galéria | válasz | #1
pff, fogja a srác és otthonhagyja:D