Befejeződött a He-Man forgatása
2006. december 1. 11:17, péntek
Úgy tűnik, véget ért a He-Man and the Masters of the Universe kálváriája. A John Woo produceri felügyelete alatt készülődő mozi alól ugyanis a gyártó Fox stúdió kihúzta a szőnyeget.

Anno mi is beszámoltunk arról, hogy az ázsiai sztárrendező, John Woo produceri felügyelete mellett készül a Mattel hőse, He-Man második mozis kalandja. Az első részben, melyet 1987-ben mutattak be, Dolph Lundgren alakította a kozmikus hőst. A számos tévés sorozat után úgy tűnt, végre profi csapat veszi kezébe He-Man sorsát.


Dolph Lundgren a hős szerepében

Ám a mai napon minden remény elveszett. A He-Man and the Masters of the Universe executive producere, Rodney Ferrell ugyanis bejelentette, hogy a filmet gyártó Fox stúdió visszaadta a jogokat a Mattel számára és kilépett a projektből.

Ezzel úgy tűnik, véget ért egy ígéretes film karrierje. Érdekesség, hogy a főszerepre anno Arnold Schwarzenegger neve is felmerült, ám ő ezt kormányzóvá válása után elutasította.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pauly  
2006. dec. 05. 10:02 | válasz | #6
ja,60 éveshez képest elég jó állapotban van még :P
Amúgy meg elég megnézni a t3-at(2003)vagy a Collateral Damage-et(2002) ,és látszik hogy egyáltalán nem "lóg" a bőre scwarzeneggernek.3-4 év alatt meg nem változik olyan sokat...
És ő még fiatalabb 1 évvel mint stallone :D
Kár hogy újraválasztották,mert még lehet csinált volna 1-2 jó filmet :(
MerlinW   2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 03. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. dec. 04. 15:51 | galéria | válasz | #5
nézzétek csak meg stallone-t az új rocky képeken...
Tetsuo  
2006. dec. 01. 23:35 | válasz | #4
CGI mesterek viszont igen. Bár akkor ugye, minek a Schwarzi?
A He-man-ből a rajzfilmsor volt naon jó, legalábbis úgyemléxem..
pauly  
2006. dec. 01. 23:34 | válasz | #3
Miért te láttad? :P
2006. dec. 01. 15:49 | válasz | #2
"Anno Arnold Schwarzenegger neve is felmerült, ám ő ezt kormányzóvá válása után elutasította."
Aham persze, látta már valaki mostanában kevés ruhában? Lehet gyurni ahogy csak akar, de lógni fog a bőre, azt még plasztikai sebész se tudja fullosan megcsinálni. Azért nem 20 éves már ...
Blasta  
2006. dec. 01. 15:23 | galéria | válasz | #1
"Ezzel úgy tűnik, véget ért egy ígéretes film karrierje."
:)
Én nem gondolom, hogy ígéretes lett volna, szvsz senki nem fogja felvágni az erejét egy majd elfeledett, 80-as évekbeli játékfigura/rajzfilm feldolgozásának a sztornózása miatt. :)