A 3DNow! miatt perlik az AMD-t
2006. november 25. 18:06, szombat
Egy kisebb amerikai cég szabadalmai megsértésével vádolja az AMD-t. Korábban az Intelt is hasonló okból perelték be, amelynek eredményeként súlyos összeget akasztottak le a processzorgyártótól.

Hirdetés

A mostani beadványban az AMD számos processzorát felsorolják, mint a szabadalomsértések látható eredményét. Az intervallum meglehetősen tágas, hiszen a vádak a 3DNow! technológia kapcsán merültek fel, amely már jó ideje megtalálhatók a cég termékeiben. Egy hónapon belül ez már a második alkalom, hogy a processzorgyártó súlyos állításokkal szemben kénytelen megvédeni magát, így igencsak kényelmetlen időszak elé néznek.

A MicroUnity nevű cég állítása szerint a 3DNow! technológiát felhasználó, illetve az Intel SSE-utasításkészletével kompatibilis chipek megjelenése kivétel nélkül kifogásolható. Terjedelmes felsorolásukban több éve megjelent, valamint eddig még be nem mutatkozott processzorok is szerepelnek, kijelenthetjük, hogy az AMD szinte teljes termékvonalát felöleli a lista. A cég a bírósághoz fordult, és eleddig meg nem nevezett kártérítésre pályázik.

Nem ez az első alkalom, hogy a MicroUnity jelentős gyártót perel be kártérítési igényekkel. 2004 márciusában az Intel ellen nyújtottak be hasonló beadványt, amelyben szintén szabadalmaik megsértését kérték számon a gyártón. Ezt követően pontosítottak, azt állítván, hogy a HyperTreading technológiát, valamint az SSE első két verzióját támogató processzorok tartoznak a csoportba. Hosszas vita után végül peren kívül egyeztek meg a céggel, az Intel 2005 nyarán 300 millió dollár kifizetésével simította el az ellentéteket. Ezzel egy időben a Dell, később pedig a Sony került terítékre, ez utóbbi per még most is zajlik.

Kérdés, hogy az AMD milyen sikerrel szerepel a vitában, mennyire tudja megvédeni álláspontját az Athlon, Sempron, Athlon 64 X2, Turion, Opteron, négymagos Opteron, Barcelona és Geode NX chipeket érintő vádakkal szemben.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. nov. 28. 12:20 | válasz | #37
Na ja, mert az a "4 magos" semmi egyéb, mint 2db Conroe egy tokban. Ráadásul egy - ehhez már - lassú buszon, és a memóriát egy további chipen keresztül éri el. Nézd csak meg a memória-igényes alkalmazás-teszteket... Pedig egy ilyen procit főleg arra használják. (Másra meg egyelőre nem nagyon, így a piac apró hányada.) Tehát, hiába került fél évvel előbb a piacra, mint az AMD megoldása, annyival rosszabb is.
2006. nov. 28. 12:07 | válasz | #36
Az AMD most épp arra gyúr, hogy ledolgozza ezt a hátrányt (az IBM segítségével). Szerintem minden esélyük megvan rá.
arty  
2006. nov. 28. 09:05 | galéria | válasz | #35
sokkal, most nagyon megindult a szekér :) 4 magosuk is eszméletlen hamar lett... és a K8L még sehol... bajba kerül igy az AMD megint :(
dez  
2006. nov. 27. 20:14 | válasz | #34
Viszont várhatóan az Intel előbb vezeti majd be a 45nm-t. De hogy mennyivel...? 1 év, fél év?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. nov. 27. 15:48 | galéria | válasz | #33
"Lényegében ez volt egy rövid időszak, amikor az AMD beelőzte vetélytársát" Ez volt a kezdete annak a hosszú időszaknak, hiszen nemsokkal később jött a K7 amivel igencsak beelőzte a vetélytársát, és ez az előzés a core2 megjelenéséig tartott teljesítményben és árban is. Mostmár csak árban, de vajon meddig (valószínűleg a 65 nm-es Amd-k megjelenéséig)?
MrImy  
2006. nov. 27. 11:41 | válasz | #32
Kicsit gyanús számomra! Hogyan tud egy ilyen cég kifejleszteni ilyen technológiákat, amelyre tkp csak a nagyoknak van megfelelő erőforrásuk?
Lehet, hogy a nagyok miután látták a fejlesztéseik végeredményét megbízták ezt a kicsit, hogy szabadalmaztassa azokat, majd pedig amikor sikerpályára állt a dolog indítson pert és akasszon le dollármilliókat.
Akár volt vezérek is csinálhatnak ilyen "biztosítékokat" maguknak.
dez  
2006. nov. 27. 09:00 | válasz | #31
Hát, nem is csodálkoznék, ha lenne nekik egy shaderekre vonatkozó szabadalmuk is. Ami kb. így hangzik: "Programozható Shaderek: helyezzünk el néhány egyszerűsített SIMD vagy akár scalar végrehajtóegységet a gpu-ban, ami a rajta futtatott kód által manipulálja a gpu által felhasznált adatokat.", ezek után a működés vázlatos leírása...
2006. nov. 27. 07:09 | válasz | #30
Persze, ők fejlesztették ki az Intel meg az AMD pár technológiáját... Aztán ha látják hogy az AMD-t is le tudják húzni lével, akkor gondolom jön a következő per hogy ők találták ki a Windowst meg a vertex shadert, jól kaszálnak a microsoftból meg a videokártya gyártókból. És ha még ez sem lenne elég, akkor istent is beperlik azzal az indokkal hogy nem is ő hanem a MicroUnity teremtette a világot.
2006. nov. 26. 16:07 | válasz | #29
Egyébként sok olyan kesejű cég van amik szabadalmi perekből élnek...hasznos munkát nem végeznek. Nem fejlesztenek..csak előbb jegyeznek be 5leteket mint a fejlesztő cégek..persze meglesik ,hogy ki mit csinál..és a végén úgy alakúl,hogy JOGOSAN ővéké lesz a szabadalom. Erre vannak az ügynökeik.
Indigo  
2006. nov. 26. 15:51 | galéria | válasz | #28
""Az meg marhára nem számít, hogy megkottyan-e az AMD-nek vagy sem."
- Pont ez számít."

Ez így úgy hangzik, mintha teljesen alaptalan vádakkal bepereléném mondjuk billgéccet, mert meg se kottyanna neki ha lehúzom százmilióval. És pont nem számítana hogy igazam van-e vagy nincs... Elég fura elgondolás, nem?

2006. nov. 26. 15:50 | galéria | válasz | #27
Indigo  
2006. nov. 26. 15:48 | galéria | válasz | #26
Akkor félreértettél. Te eleve arról beszéltél, hogy: "Az AMD-nek az a 60mrd meg sem kottyan, húzzák csak le." Attól függetlenül mondtad ezt, hogy igaza van-e ennek a kkis pöcs cégnek, vag sem. Ha igaza van, akkor fizessen az AMD, ha nincs igaza, akkor meg ne húzzák csak le...

Azt meg egyáltalán nem valószínű, hogy jogosan követel...
dez  
2006. nov. 26. 15:05 | válasz | #25
Nem hinném. Szerintem bejegyeztek mindenféle ötletet, persze csak nagy vonalakban, ami eszükbejutott, és amit vélhetően később megvalósít valaki, és amikor ez megtörténik, lecsapnak...
Különben már valószínű sokkal előbb pereltek volna.
2006. nov. 26. 14:55 | galéria | válasz | #24
"Az meg marhára nem számít, hogy megkottyan-e az AMD-nek vagy sem."
- Pont ez számít.
Egy magyar kisvállalkozásnak lehet, hogy terhére lenne,de egy ekkora cégnek mint az AMD tényleg meg sem kottyan.
Nem kefélek úgy,hogy nem védekezem,ha meg gyerekem lenne tőle,szándékosan lenne,szal ez egy igenszarpéldavolt.
Ezenkívűl a cég valószínűleg jogosan követeli a pénzét.
Ennyi.
Indigo  
2006. nov. 26. 13:48 | galéria | válasz | #23
Mi az hogy húzzák csak le?? Te örülnél neki, ha most egyszercsak beállítana egy nő és közölné veled, hogy gyereke van tőled, az elmúlt 18 év gyerektartási díját egyben kéri tőled...
Az meg marhára nem számít, hogy megkottyan-e az AMD-nek vagy sem. És még ha igaza is van a cégnek, miért éppen most perel?? Mert így többet tud leakasztani!?
2006. nov. 26. 13:21 | válasz | #22
Emmá röhej!
2006. nov. 26. 13:15 | válasz | #21
És erre 2006 vége felé döbbennek rá? Ugyan már!
praksi  
2006. nov. 26. 11:54 | galéria | válasz | #20
már nem azért, de arra egyikőtök sem gondolt, h ha a MicroUnity-é a szabadalom, akkor talán ők is fejlesztették ki ezeket a technológiákat? marha sok pénzbe és még több munkába kerül egy ilyen kifejlesztése, a nagyobb cégek meg natúr egyszerűséggel ellopták, és ők húztak ebből hasznot.
ha az Intel peren kívül egyezett meg velük, akkor biztosan lopott volt a technológia.

szerintem teljesen jogos a követelésük
arty  
2006. nov. 26. 11:07 | galéria | válasz | #19
ebből is peren kivüli megegyezés lesz, mert ondolom egy per 5 éve alatt az ügyvédek többe kerülnének :D

én olajcéges modszerrel, véletlen gázrobbanással eltüntetném a céget vagy véletlen autobalesetben meghalna az alkalmazottak 100%-a :D
NorbyI  
2006. nov. 26. 06:45 | válasz | #18
Te sem vagy egy nyelvtan zseni: "emlékszek"
Na ilyen szó tényleg nem létezik, legfeljebb emlékszem.
2006. nov. 26. 02:24 | galéria | válasz | #17
Szemét cég,szemét cég...
Az AMD-nek az a 60mrd meg sem kottyan, húzzák csak le.
Én is megtenném,ha lenne rá módom.
Yeti  
2006. nov. 26. 00:57 | válasz | #16
Ez kérlek egy szép magyar szó. Mégis milyen lenne? De inkább legközelebb ne égetsd magad ilyen beszólásokkal, mert még a végén azt fogják hinni rólad, hogy kultúrálatlan vagy, és nem ismered a nyelvünk szépségeit.

De hogy a témához is hozzászoljak, én úgy emlékszek, hogy 3DNow! a K6-2-es procikban volt először.
2006. nov. 25. 23:32 | válasz | #15
Öregem, ennyi rosszindulatú seggest. Ne a kis AMD-ét csapolják hanem a kukimat.
Mindjárt én is beperel a kormányt mert ...
2006. nov. 25. 21:58 | válasz | #14
1998-ban jelent meg a k6-2, jó 8 éve.
2006. nov. 25. 21:29 | válasz | #13
a sok kis rohadák igy probálja tönkreteni azokat a cégeket akiknek jol megy. Bár én is beperelném őket enyi lóvéért:D
Su0my  
2006. nov. 25. 21:20 | válasz | #12
az a szép, hogy 300 milla (dollárban! 60 mrd forint..gondoljatok bele...) ne mvolt elég nekik:) ezek tényleg életművészek... Amúgy az nem gáz, hogy az Intelt megfejelték, de a 'szegény kis' AMD-t nem kéne:( na persze, ők sem fognak ennyitől becsődölni.
snorbi  
2006. nov. 25. 20:57 | válasz | #11
Rohadt ez az egész szabadalmi rendszer, az ilyen esetekből ez nagyon szépen látszik...
szombi  
2006. nov. 25. 20:32 | válasz | #10
Az ,,AMD 3Dnow!'' technológia a K6-os procikkal debütált 1996-ban.
Lényegében ez volt egy rövid időszak, amikor az AMD beelőzte vetélytársát,
hiszen a Socket7 foglalatú K5-ös és K6-os procik palettája 3 inteles generációt súrolt(P1-P2-P3).
Ráadásul az FSB-jük is nagyobb volt.
Úgy néz ki, hogy ezek a pereskedők a Rambus-t is lekörözték, mármint a sebességben...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. nov. 25. 20:21 | galéria | válasz | #9
Hát persze, hagyják hogy jó sokat eladjanak belőle, és akkor pár év múlva aztán kva sok pénzt perelhessenek vissza. Kéne egy elévülési határidő, mert egyes hülye cégek így akarják fenntartani magukat.
szivar  
2006. nov. 25. 20:20 | válasz | #8
Tök jó. Nem ám az elején egyeznek meg licenszdíjért meg ilyenek. Á nem. Majd amikor már viszonylag jól megy a kiszemelt vállalatnak, és nem léphetnek meg a tech elől, majd akkor perelnek... Köcsögök.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. nov. 25. 20:12 | galéria | válasz | #6
"eleddig"

hát ez meg milyen hülye szó már megint ? oO
R0sc0  
2006. nov. 25. 19:30 | galéria | válasz | #5
hehe.. ezek igazi életmuvészek
eke  
2006. nov. 25. 19:08 | válasz | #4
Megnem jelentett processzorok..hm...micsoda szar hiénabanda lehet ez a cég..remélem az AMD jogászai majd cafatokra szedik ezeket a kis fasszopókat!
2006. nov. 25. 18:51 | válasz | #3
lol :C
2006. nov. 25. 18:50 | válasz | #2
Öregem. Szerintem ez a cég direkt perekből él.
2006. nov. 25. 18:14 | válasz | #1
Őőő mikor is jött ki az első 3Dnow! támogató proci? 98 környékén?:) Ezek sem siették el...