Miért tanulnak könnyebben a fiatalok?
2006. november 24. 16:27, péntek
Köztudott, hogy a fiatalabbak könnyebben tanulnak az öregeknél. Az Oxford Egyetem tudósai most azt is megmondják miért.

Hirdetés

A Neuron című szaklapban publikált tanulmány szerint a különbség abból adódik, hogy a fiatal elme még egészen más struktúrában tárolja az emlékeket, melynek következtében a fiatal agy könnyebben tanul, az idősebb viszont hatékonyabban tárolja az információkat.

A fenti következtetéseket egy patkányokon végzett kísérletsorozat alapján vonták le, melyben a tanulás és az emlékezés kapcsán kialakuló idegsejt tevékenységet tanulmányozták.

Az idegsejtek a köztük levő csomópontokon, a szinapszisokon átmenő jelekkel kommunikálnak. Egyes szinapszisok azonban "némák" és nem aktiválódnak, amikor a sejtek elküldik egymásnak kémiai jeleiket. Az oxfordiak egy rendkívül részletes lézeres leképezés alkalmazásával figyelték meg a sejtek közötti ingerület átadását végző szinapszisok viselkedését, elsősorban elektromos tevékenységükre, valamint a kalcium ion molekulák mozgására összpontosítva.

Az 1 mikron széles felvételekből kiderült, hogy a néma szinapszisok sokkal gyakoribbak a fiatal agyban, és elsősorban akkor szólítják őket a sejtek, amikor friss emlékek áramlanak be az agyba. Ilyenkor az ingert észlelő receptorok aktívvá teszik ezeket a szinapszisokat. Az idősebb agyban kevesebb a néma csomópont, a kutatók szerint azért, mert a receptorok többségüket már felhasználták, így az idősebb agynak a korábban aktivált szinapszisokat kell újra használnia, amit jókora adag, a kémiai jelek átvitelét tápláló neurotranszmitterek bejuttatásával ér el, fokozva a szinapszisok erejét.

A kutatást vezető dr. Nigel Emptage szerint felfedezéseik segíthetnek megismerni a fiatal és az idős agy tanulása közötti különbségeket. A sok aktiválható szinapszis nagyban hozzájárulhat a csecsemők fogékonyságához, például a nyelv elsajátításához. Később azonban egyre nehezebbé válik a visszaemlékezés, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy alapjaiban más módon raktározzuk el az információkat, a rendszer azon elemeit is igénybe véve, melyeket egyszer már felhasználtunk.

Az egyértelmű, hogy a fiatal agy könnyedén szippantja magába az adatokat, azonban kevésbé hatékony a korábban megtanultakkal való összekapcsolásban. Az észlelési- és viselkedéstudományi szakértők szerint az elmélet, mely szerint mindez sejtmechanizmusok műve, érdekes és manipulálásuk akár új távlatokat is nyithat a tanulásban, azonban további kísérletekre lesz szükség az igazolásukhoz.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2007. aug. 10. 23:33 | válasz | #41
Miből gondolod, hogy erre van mód, illetve hogy ezt itt bárki tudja is?
fulike  
2007. aug. 10. 10:08 | válasz | #40
sziasztok! Tanácsot szeretnék tőletek kérni, mégpedig abban, hogy hogyan tudnám az agyamat gyorsítani, hogy lehetne gyorsabb a gondolkozásom, mit tehetnék ezért, valamint hogy tudnék jobban odafgigyelni a dolgokra, koncentráló képesség növeléséhez is tanácsot kérnék.
dez  
2007. aug. 04. 15:26 | válasz | #39
Valójában nem is olyan nagyon lassan. Főleg ha megfelelő mennyiségű telítetlen zsírsav áll rendelkezésre. (Az Omega3 teszi ki a tömeg 8%-át!)

"A benefit of omega-3s is helping the brain to repair damage by promoting neuronal growth.[5] In a six-month study involving people with schizophrenia and Huntington's disease who were treated with EPA or a placebo, the placebo group had clearly lost cerebral tissue, while the patients given the supplements had a significant increase of grey and white matter." link
Madve  
2007. aug. 04. 00:18 | válasz | #38
De regenerálódnak, és osztódnak is, ezt már bebizonyították, csak k*rva lassan.
dez  
2006. nov. 30. 15:02 | válasz | #37
Nem szükségszerű.
2006. nov. 30. 13:13 | válasz | #36
Lehet benne vmi. Én pl. nagyon könnyen tanulok, de ugyanolyan könnyen el is felejtem. :P
dez  
2006. nov. 29. 10:10 | válasz | #35
1. Emberre válogatja.
2. Lehet rajta gyorsítani.
2006. nov. 29. 09:26 | válasz | #34
"Az agy tanulási képességének ma nem látják a végét a szakemberek."

Lehet, csakhogy a tanulásra korlátozott időnk van, és korlátozott a sebessége is. Emiatt a gyakorlatban van egy nagyjából meghatározható limit.
dez  
2006. nov. 28. 18:06 | válasz | #33
Érdekes elmélet, csak egy tényezőt nem veszel figyelembe: az emberi memória erősen asszociatív. Minnél többet tudsz, és van mihez kapcsolni az új ismereteket, annál könnyebb megtanulni.

Ilyen nincs, hogy betellik az index. Az agy tanulási képességének ma nem látják a végét a szakemberek. Csak meg kell tanulni tanulni. Persze a magolás nem a legjobb módja a tanulásnak, nem arra van "optimizálva".

Éppen az asszociáció miatt jön elő néha 1-2 dolog nehezebben. Kevesebb kapcsolattal rendelkező infó is könnyebben "elvész", és több láncon keresztül lehet csak megtalálni. Persze a "felidézőke" is ellustulhat. Meg néha vannak kisebb rövidzárak. :)
JTBM  
2006. nov. 28. 17:25 | válasz | #32
Szerintem az agyban is úgy müködik a dolog, mint az adatbázisoknál:
Amíg kicsi az adatbázis, addig könnyü írni és olvasni is.
Amint nö, úgy az írási és föleg az olvasási idö is nö.

A nagy adatbázisoknál, mint pl. egy 30 éves ember agya, a legnagyobb probléma az indexálás, tehát a megfelelö adatok kikeresése az óriási adattengerben. Azért felejtünk, mert lyukas lesz az index az agyunkban és bár az információ valahol megvan, de az agyunk nem találja. Aztán valami index regeneráló subrutin rátalál az információra és mivel tudja, hogy 4 napja szükség lett volna rá, újra beírja az indexbe és legközelebb emlékezni fogunk rá.

Szerintem az igazi nagy koponyák azért feledékenyek, mert náluk az index már elérte a kapacításának felsö határát és ha valami újat akarnak megtanulni, akkor valami régit v. nem fontosat el fognak felejteni. Pl. azt, hogy hol van a szemüvegük v. hogy nemsokára lesz a házassági évforduló.

Erre a nöknek tekintettel kellene lenniük... ;-)))
Spica  
2006. nov. 27. 16:33 | válasz | #31
hát ez jó, szóval az én agyam már elöregedett, mert nem tudom azt a szar számtudot megtanulni? :)
2006. nov. 27. 15:44 | válasz | #30
"Megállapították, hogy a patkány-DNS kb. 2,75 milliárd építőkőből, bázispárból áll, a gének száma 25 ezer körül van. Richard Gibbs, a Houston-i Baylor College of Medicine kutatója, a munkát végző nemzetközi konzorcium vezetője szerint a patkánygének 90 %-ának van emberi megfelelője."
tehát ezért.
2006. nov. 27. 13:09 | válasz | #29
Ekkora hülyeséget már rég olvastam. :D Hogy jön valaki ahhoz, hogy patkányokon végzett kísérletet az emberre vonatkoztassa?? Ennek ez alapján semmi köze ahhoz ki hogyan tanul.
saco  
2006. nov. 27. 12:29 | válasz | #28
Tetszik a kép :)
z11  
2006. nov. 27. 06:58 | válasz | #27
ezektöl a bogyóktól talán én is okosabb lehetnék. De egyenlöre arra a megállapitásra jutottam, hogy elég a kavinton is.
dez  
2006. nov. 27. 00:41 | válasz | #26
Ja, futkározott a könyv körül. :P
dez  
2006. nov. 27. 00:40 | válasz | #25
Esszenciális zsírsavak vannak benne (omega-3, omega-6, stb.), amik fontosak az agysejteknek. Megtalálhatók a dióban, mandulában, stb. is.
2006. nov. 26. 23:57 | válasz | #24
Az tuti hogy utána nem aludt a haverod ;)
2006. nov. 26. 13:44 | galéria | válasz | #23
hát a redbullba kurva nagy szükség van koffeintablettára...
2006. nov. 26. 13:43 | galéria | válasz | #22
glükóz?
JZO  
2006. nov. 26. 12:48 | válasz | #21
A Memolife egy tápanyag tabletta. Olyan anyagokat tartalmaz, amelyet az agya használ fel közvetlenül a működéséhez. Lényegében gyógyhatású készítmény. Nem csodaszer, de aki fokozott szellemi megterhelésnek van kitéve, jól járhat vele.
Nem reklámozni akarom, de Én már 1 éve szedem és jók a tapasztalataim.
Sadist  
2006. nov. 25. 17:27 | galéria | válasz | #20
Egy oldal 18 másodperc alatt?
Sadist  
2006. nov. 25. 17:26 | galéria | válasz | #19
Azért azt ne felejtsük el, hogy a legtöbb emlős inkább 4 lábon mászkál, és nem kettőn, mint az ember.
kricsi  
2006. nov. 25. 14:47 | válasz | #18
a memolife alatt mit értsünk?
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2006. nov. 25. 12:39 | válasz | #17
MemoLife + Koffeintabletták + Redbull = 200 oldalt 1 óra alatt megtanult. Valami joggal kapcsolatos cuccot. Aztán 5-ös is lett a vizsgán.
Egy ismerősöm mesélte... :D
2006. nov. 25. 12:14 | válasz | #16
amúgy egyszerű, a fiatalok azért tanulnak gyorsabban mert az a tanulás időszaka a biológiában... megtanulni az "élethez" szükséges dolgokat hogy aztán egyedül boldogulhassunk. ez az állatvilágban is így van. meg kell nézni a pár éves porontyokat, napról napra szívják magukba az új tapasztalatokat a világból. mellesleg az emberi fejlettség velejárója hogy az újszülöttek ilyen "fejletlenül" jönnek a világra. az első pár évben hihetetlen fejlődésen mennek keresztül, ez az agynak megadja a potenciált a későbbiekre. más emlősöknél úgy születnek hogy már tudnak járni (oks, kell pár perc míg belejönnek), és úgy kommunikálni ahogy az idősebbek is teszik. ha az ember is így jönne világra, nem jönne létre az agyi előny:) a tanulással töltendő idő helyett még mindig anyuciban csücsülne a gyerek.
2006. nov. 25. 12:08 | válasz | #15
és igazuk is van:P
menpe  
2006. nov. 25. 10:08 | galéria | válasz | #14
Teljesen egyetértek!
A hálózatos technikumon csak cisco, angol és közgáz van. Az első kettő megy, mert érdekel, de a rühedék közgáznak semmi értelme, puskázza az egész osztály, de nem baj, azért meg kell tanulni okos felnőttek szerint, mert ezzel fogunk boldogulni a jövőben...
Kornan  
2006. nov. 25. 09:33 | válasz | #13
A legnagyobb baj szerintem a tanulásnál az a motiváció hiánya,az emberek többnyire nem szeretnek tanulni az iskolákban,vagy csak kevés dolgot.Énis tapasztaltam ,hogy nagyon nehéz úgy megtanulni valamit ha az elején tudod ,hogy ennek nem sok értelme van,vagy ha nagyon rosszul összeállított és önmagában érthetetlen dolgot kell megtanulni és ezt még számon is kérik.Egyszerűen elmegy ez életkedve is az embernek.Talán ez az oka ,hogy amúgy sok értelmes ember nem értelmiségi pályát választ magának,mert nem bírja a tanulással járó stresszet.Sok ember ezek után már a tanulás gondolatától is irtózik és nehezen veszi rá magát arra ,hogy valamit megtanuljon és a hatékonysága sem lessz olyan jó.Fiatalkorban talán ez nem jellemző,részben ez is közrejátszhat abban ,hogy könnyebben tanulnak.Viszont ha van elég motiváló erő és érdekesnek,fontosnak találja az ember,logikusan érthetően van leírva akkor az nagyságrendekkel felgyorsítja és megkönnyíti az információ feldolgozását.Kivéve persze ahogy előbb említettem,ha nem alakult ki ilyen stresszes reakció a tanulásra,ebben az esetben nagyon nehéz leülni és megtanulni.
dez  
2006. nov. 24. 22:12 | válasz | #12
Lehet, hogy összességében fogynak az agysejtjeink, de az már egy túlhaladott elképzelés, azaz nem igaz, hogy nem regenerálódhatnak és nem keletkeznek újak.
De ennél fontosabb az összeköttetések száma. Ezt szinten tartva, vagy növelve a fiatalos szellemi állapot sokáig megőrízhető.
dez  
2006. nov. 24. 22:05 | válasz | #11
Egyébként különféle technikák is ismertek már, amivel nagyban elő lehet segíteni a tanulást.
dez  
2006. nov. 24. 22:04 | válasz | #10
"A Neuron című szaklapban publikált tanulmány szerint a különbség abból adódik, hogy a fiatal elme még egészen más struktúrában tárolja az emlékeket, melynek következtében a fiatal agy könnyebben tanul, az idősebb viszont hatékonyabban tárolja az információkat."

Már nem azért, de ez már rég óta tudott dolog, most ennek miértjeire találtak újabb magyarázat-darabot.

2006. nov. 24. 21:29 | galéria | válasz | #9
"Miért tanulnak könnyebben a fiatalok?"

talán mert több idejük van?
2006. nov. 24. 21:19 | válasz | #8
Egyébbént veszélyes is lehet ez a kísérletezés.
Lehet, hogy az agy hamarabb elöregszik, és rendkívűl feledékeny lesz majd idő elött. Kivéve, ha bevetted a patikákban recept nélkül kiváltható (és bevásárló központokban is kapható) agyspirituszt (há..! micsoda név).
Tudományosan igazolják majd, hogy függőséget nemokoz, de ha egyszer rászoktál nélküle az agyad majd olyan lesz mint a szita.
Ügyhogy csak óvatosan.
2006. nov. 24. 21:15 | válasz | #7
Itt egy megnem nevezett hatalomra gondolsz, akik azthiszik, hogy övék a világ.
Igazamvan?
2006. nov. 24. 20:48 | galéria | válasz | #6
Semelyik mai kormánynak nem érdeke, hogy túlképezze a lakosságot, mivel akinek kinő az agya, az kérdéseket tesz fel és ugye annak tudjuk a végét...

Ellenben a birka, esztelen tömeg jól irányítható és befolyásolható, ollé!
2006. nov. 24. 20:01 | válasz | #5
vagy azért tanulnak jobban a fiatalok mert a kialakult idegsejtek nem regenerálódnak és osztódnak, azaz születésünk pillanatában van belőlük a legtöbb?
mumpic  
2006. nov. 24. 18:47 | válasz | #4
igen, de sokkal gyorsabban is öregedtek, előre terveztek, nehogy elkéssenek a temetésükről! :)
Su0my  
2006. nov. 24. 18:46 | válasz | #3
minden felfedezésben van potanciál és minden SG cikk végére odaírják, hogy milyen érdekes lenne ennek és ennek itt és itt a felhasználása... Viszont sajnos az érdekesebbekről sosem hallani:)
2006. nov. 24. 16:41 | válasz | #2
Mézgéknál csőből folyt a tudás és csak inni kellett... remélem sikerül átültetni a valóságba is
Bijesz  
2006. nov. 24. 16:38 | válasz | #1
Ideje már, hogy valami áttörést érjenek el ezen a területen, talán egy kis lendületet kap a kutatás.