Megjelent a Nintendo Wii
2006. november 20. 10:33, hétfő
A tengerentúlon vasárnap elrajtolt a Nintendo újgenerációs konzolja, amelynek feladata az új vásárlók meghódítása lesz. A cég - amely internetes szolgáltatásokat is ígér kiegészítőként - szerint elegendő példányt szállítottak le az igények kielégítésére.

Hirdetés

A Nintendo Wii névre hallgató üdvöskéje a konzolpiac másik két versenyzőjéhez hasonló érdeklődést váltott ki az amerikai vásárlók körében, a boltok előtt ezúttal is méretes sorok kígyóztak. A fő attrakcióra a Times Square-en található Toys "R" Us üzletben került sor, ahol a cég amerikai részlegének elnöke, Reggie Fils-Aime adta át és dedikálta az első példányt a szerencsés vásárlónak. A Wii a beígért összegért, vagyis mindössze 250 dollárért - 50 ezer forintért - talált gazdára a boltokban.

Az ár jól mutatja, hogy a Nintendo némileg eltérő nézőpontból közelítette meg a konzolpiacot. A minden korábbinál jobb grafikára áhítozó fanatikusok mellett (helyett?) ők a szélesebb közönséget igyekeznek megszólítani, mégpedig a "vissza az élményhez!" jelszóval. A hangsúly tehát nem a konzol teljesítményén és a játékok mutatósságán, a vizuális orgián van, hanem a játékélményen, amelyet a speciális vezérlő segítségével tapasztalhatunk meg. Ez a sokak által agyondícsért eszköz, amelynek révén a horgászástól kezdve a különböző sportokig szinte minden mozdulatot utánozhatunk, új módon irányítva karaktereinket.


Az érdeklődést a jelek szerint sikerült felkelteni. A legtöbb helyen százak várakoztak már órákkal a nyitás előtt, azt pedig a tudósításokban is kiemelik, hogy meglehetősen alacsony azok aránya, akik az újraértékesítésen törik a fejüket - igaz, olyan is volt, aki az üzletből való távozás után rögtön 350 dollárért szabadult meg a készüléktől. A Nintendo szerint mindenesetre elegendő példány szállítottak le az igények kielégítésére, ők nem tartanak hiánytól az Egyesült Államokban. A tervek csak az idén összesen 4 millió darabról szólnak (globálisan).

A cég nemcsak hagyományos játékokat - mint a debütáláskor megjelent "The Legend of Zelda: Twilight Princess" és a "Wii Sports" - ígér, hanem internetes szolgáltatásokat is. Az időjárási előrejelzésekért a Weathernews, a hírekért az Associated Press, a webböngészésért pedig az Opera Software ASA felel majd, a kínálat pedig hamarosan tovább bővülhet. A felhasználók megoszthatják majd egymással tartalmaikat, a tervezett online bolton keresztül pedig további játékokat, illetve egyéb tartalmakat tölthetünk le.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
csomi  
2006. nov. 27. 09:46 | válasz | #59
Arra probaltam celozni, hogy a Carbon egy multiplatformos gany. Ha en bevagok egy x360-as kepet az biztos szebb lesz mint a psp-s shot. Talan olyan jatekkal kene brillirozni ami egyedi, hangsulyozom EGYEDI psp-re es semmi mason nem jelent meg. Nah ez az amiben DS alazza
psp-t. De ezt ala is tamasztjak az eladasi adatok is. Ha valaki van annyir hulye, vagy megtehetni hogy 60 ezret kiad egy handheldert amiert mar majdnem ket ps2-ot vesz az meg is erdelmli.
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2006. nov. 22. 23:40 | válasz | #58
Hogy a fenébe jön az x360, vagy a gc a psp-hez? A PSP HORDOZHATÓ. Nemtom, hogy ezzel neked mekkora újdonságot mondok... Ha kijönne egy csodakonzol (handheld) PS3 grafikával (ami 1ébként jelenleg lehetetlen), arra is azt mondanád, hogy ott a PS3, akkor meg mi értelme van? Ne legyél már ennyire sötét! És van rá egyedi játék bőven. Ottvan a Loco Roco, a WTF és jópár olyan játék, amit PS2-re nem adtak ki. Fogalmad nincs, hogy milyen élmény Vice City Stories-al játszani... Pár éve még gépen is nagy szám volt.
dez  
2006. nov. 22. 13:11 | válasz | #57
Csak ugye magaddal viheted...
csomi  
2006. nov. 22. 08:57 | válasz | #56
MOst en is vagjak be egy GC-s vagy egy PS2-es vagy egy Xbox360-as kepet? Ne legyel debil, ki a franc beszelt a jatekok kepminosegerol? Foleg nem multi jatekrol beszeltem. PSP legnagyobb hatranya foleg az, hogy nem sok egyedi jatek van ra amit ne kapnal meg ps2-on. Sokak szemeben csak egy butitott ps2, annak meg mi ertelme?
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2006. nov. 21. 20:00 | válasz | #55
Nekem bejön... Akkor itt 1 másik:

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. nov. 21. 18:34 | galéria | válasz | #54
DS-es kép nem töltődik be.
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2006. nov. 21. 17:34 | válasz | #53
"Az viszont nem elhanyagolhato teny, hogy DS allitolag sokkal gyengebb hardvere mint PSP megis szenne alazza a jatekok tartalma es minosege alapjan is."

DS Carbon:


PSP Carbon:


Szerinted melyik a minőségibb?
dez  
2006. nov. 21. 15:18 | válasz | #52
Mit értesz azonnal alatt? Az 1-2mp túlzás volt, inkább pár tizedmásodperc, de akkor is érezni, hogy beindul és felgyorsul. 0.0mp alatt nem indulhat, mert egy excentrikus súlyt forgat, és annak tehetetlensége is van, ez meg csak egy kis motor.
Dzson  
2006. nov. 21. 13:39 | galéria | válasz | #51
Nekem azonnal indul a motor, nem kell felpörgés vagy ilyesmi, és a fordulatszám sem azonos mindig.
dez  
2006. nov. 21. 11:25 | válasz | #50
Szóval, van mondjuk 4 vágási mozdulat, és 2 védekezési. Ezeket akár egy sima joypaddal is lehetne irányítani... Csak itt most az van, hogy felismeri, melyikhez áll közel, amit csinálsz az irányítóval. Talán lesz ez még jobb is, de ahhoz sokkal összetettebb és rugalmasabb karakter-animáció kell.
dez  
2006. nov. 21. 11:20 | válasz | #49
Hát nem tudom, én csak néhányszor játszottam ilyenekel ps2-n, de egy idő után inkább kikapcsoltam, mert inkább csak idegesített, hogy néha 1-2mp-re beindul a motor, mindig egyforma (cél-)fordulatszámon, ráadásul késve, lassan felpörögve... Persze sokkal jobbra is meg lehetne csinálni.
dez  
2006. nov. 21. 11:15 | válasz | #48
dez  
2006. nov. 21. 11:14 | válasz | #47
Igen, a célzás jó lesz így, de pont a kardos jelenet az egyik példája annak, amit írtam: nem mozoghat akárhogy, akármilyen szögben a kard (és az azt tartó személy), mert az túlzottan megbonyolítja a dolgokat.
csomi  
2006. nov. 21. 10:51 | válasz | #46
Ez a sony hivatalos allaspontja amit sokan megkerdojeleznek. Vegul is teljesen mindegy hogyan van az biztos, hogy nem lett volna szabad kihagyni a rezgest. Egy WRCX-nel vagy barmely autos
jateknal szinte fajdalmas lesz a hianya ;(.
Csinku  
2006. nov. 21. 10:01 | válasz | #45
Tessék:Itt van a játék élmény

Bár kár hogy a játékot elégé le írták de azért érdekes lehet így játszani.
(alúl van a video)
Dzson  
2006. nov. 21. 10:00 | galéria | válasz | #44
Nem az vágta agyon a rezgést, hanem a sony jogi harca a rezgési elvet levédő céggel (a neve most nem jut eszembe). Ők 3 olyan megoldást is adtak, ami nem drágította volna meg számottevően a kontrollert, és ment volna a rezgés + a mozgásérzékelés simán egyszerre.
dez  
2006. nov. 21. 08:10 | válasz | #43
Hmm, hmm... Most olvastam, hogy legalábbis az eddigi játékokban nem valóságnak megfelelő mozgás-leképzés van, hanem majdnemhogy olyan, mintha felismerné ugyan, milyen mozgást végez a játékos, de ezt az információt nagyon elnagyoltan használja fel, lényegében pár előre tárolt karakter mozgás-variáció közül választ. Így azért nem az igazi, reméljük, lesz ennél jobb is...
csomi  
2006. nov. 21. 07:55 | válasz | #42
Az elozo neked ment.
csomi  
2006. nov. 21. 07:54 | válasz | #41
Ne legyel hulye. A ket megvalositasnak az egvilagon semmi koze nincs egymashoz. A sony megoldasa a regota alkalmazott megoldas tovabbgondolasa ami meglehetosen szereny felhasznalasi keretek kozott hasznalhato Wii mozgaserzekelojehez kepest. Raadasul az o featureuk agyonvagta a rezgest ami sokak szerint (szerintem is) sokkal fontosabb annal minthogy dontogethess.
csomi  
2006. nov. 21. 07:50 | válasz | #40
Aki azt allitja, hogy PS3 vagy X360 elbol veri Wii-t az biztos, hogy nem regi konzoljatekos.
Forditva meg nem lehet tudni, de az biztos, hogy a mai jatekok nagy reszevel baj van. Nem eleg mar a grafikai csili-vili az csak ideig oraig elegiti ki az igenyes kozonseget. Nintendo felismerte azt amire barki konnyen rajohet aki regota jatszik, hogy a jatekelmenyt kell alapvetoen megreformalni. Sajnos ez pusztan a grafikai latvanyossag fokozasaval nem megy. Persze ps-en es xboxon is vannak olyan jatekok amit messiaskent var az ember az uj grafiaki kontosben, de nehez mar egy tartalmas jo jatekot talalni. Az, hogy Nintendonak bejon-e ez a megkozelites hamarosan kiderul. Az viszont nem elhanyagolhato teny, hogy DS allitolag sokkal gyengebb hardvere mint PSP megis szenne alazza a jatekok tartalma es minosege alapjan is. Es az nem igaz, hogy Wii idejemult grafikat kepes generalni. A jatekok minimum kinezetenek kb Resident4-nek kene lennie amit nyugodtan oda lehet tenni a masik ket NextGen illetve nowgen sok jateka melle. Jah es az ar. ERtsetek mar meg, hogy kurvaraq nem nintendo sara, hogy nalunk a 250 dollarbol miert lesz 250 euro vagy megtobb. Ehhez lasssan hozza kene szokni, hogy ilyen haszon olyan afa es mi szivunk. Az meg, hogy ps3 par ev mulvaa 70 ezer lenne nagyon szep illuzio. A budos eletbe nem lesz 70 ezer hisz a ps2 is meg mindig 30-40 korul van sok helyen, nalunk.
Vucli  
2006. nov. 20. 23:26 | válasz | #39
Ez egyáltalán nem élet-halál harc a nintendónak, nekik minden egyes gépen hasznuk van szemben a konkurensekkel, és itt egy kis idézet egy magyar konzolos weboldalról:
"A Nintendo szárnyal, a jelenleg 26.8 millióra rúgó DS bázisnak hála 69 százalékos bevételnövekedést könyvelhettek el, bevételük 2.5 milliár dollár (!), ebből a haszon 458.6 millió. Jelenleg 6.6 milliárd dollár csücsül a széfben, amit lényegében bármikor mozgosíthatnak. Március 31-ig bezárólag a Wii debütálásával 6.2 milliárd dolláros forgalmat prognosztizálnak, melyből 843 millió lesz a bevétel."
2006.10.29

írom mindezt úgy, hogy eddig engem se győzőtt meg a wii, de ne akarjunk már túl nagyot mondani
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2006. nov. 20. 22:35 | válasz | #38
A PS3 kontrollerje is mozgásérzékelős, szóval már ki is adtak hasonlót :)
echo  
2006. nov. 20. 22:30 | válasz | #37
Mindenesetre az szerintem eldőlt, hogy nem csökken két szereplősre rövid távon a konzol piac. A nintendo-nak ez élet halál harc volt.

Arra leszek kiváncsi, hogy vajon mennyire védett ez a kontroller, a konkurensek kiadhatnak vajon valami nagyon hasonlót?

echo  
2006. nov. 20. 22:25 | válasz | #36
Azért a Zelda 8.8 at kapott a gamespot-on, pedig ők azért elég szigorúak. Az olvasók szerint 9.3 a konkurens oldalak review-inak az átlaga 9.7. Szóval azért én adnék neki egy esélyt :) Egyébként a többi játék is elég jó pontokat kapott és mint tudjuk általában egy két évre a megjelenésre jönnek csak bele általában a programozók az új cuccba, szóval szerintem ez nem lesz rossz.
A fő kérdés persze az, hogy lehet e majd alternatív úton is beszerezni játékokat :) Mert ha nem akkor csak úgy lehet jó, ha az ember környezetében sokan vesznek és lehet kölcsönkérni a játékokat.
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2006. nov. 20. 22:08 | válasz | #35
Jah :) Szerintem azt hinnék, hogy film, amíg meg nem látnák a kontrollert :)
NEXUS6  
2006. nov. 20. 21:53 | galéria | válasz | #34
Megnéztem a Zelda videoprewiev-t.
khm... valamikor ezért a GFX-ért ölni tudtam volna!
(kb 10 évvel ezelött;)

És asszem lesz egy-két tulaj akik most megint ölni tudnának majd emiatt;)))
Hát ezeknek nem ajánlom, hogy megnézzék a PS3-os LAIR-t.
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2006. nov. 20. 21:47 | válasz | #33
A grafikája tényleg kiábrándító. És ahhoz képes nem is olcsó, lesz ez itthon 70k is...
NEXUS6  
2006. nov. 20. 21:18 | galéria | válasz | #32
Nekem csak egy gondom van a wii-vel, hogy marha jók ezek a marketinges kis videók, ahol a tv szemszögéből látom hogy mit csinál a sok "eszement".

Szeretnék viszont hagyományos szemszögből készült videókat is látni, hogy lássam azt hogy érdemes így bohóckodni, amíg az a Zelda végre bemegy a dungeonba!

Olyan x-box szintű gfx-et látok, ami partigámékon kívül nem hiszem hogy vonzóak, de egy partigámáért nem adok ki 70 rugót!
Szal engem nem győzött még meg a Wii. 2 év múlva a PS3 is ilyen árba lesz (+infláció - hálanéked feribá) és akkor a nintendót mi adja el?

Most viszont megyek és vadászok még néhány Wii-s videót.
intrex  
2006. nov. 20. 21:02 | válasz | #31
Lehet hogy jó gép a WII, csak hagyják már abba ezt a Mario sorozatot, mert a hátamon feláll a szőr ha meghallom ezt egy hírben. Itt most ráadásul nem volt említve :)
mousee  
2006. nov. 20. 20:58 | galéria | válasz | #30
Néztem erről a wii-ről videókat... hát... idáig azt mondtam, hogy ps3ra gyűjtök, most igencsak elgondolkodtam rajta :)

Ez tényleg jóval szórakoztatóbb, marha nagy ötlet volt ez a "kontroller", ha jó játékokat hoznak ki rá, akkor tuti veszek magamnak eggyet :))
NEXUS6  
2006. nov. 20. 20:48 | galéria | válasz | #29
Ezt a csákót, meg a kalapácsos haverját leállíthatná már valaki, kezd uncsi lenni!

Bár már tudom honnan olyan ismerős, rajta volt az egyik WTC lerombolásakor készült videón is!!!

Asszem hogy most rögtön szólok az FBI-nak!;)))
2006. nov. 20. 19:46 | válasz | #28
Akkor mostmár örülhet Cartman :D:D:D:D:D
echo  
2006. nov. 20. 19:41 | válasz | #27
Mondjuk azt írja a csávó, hogy iszonyat nagy az irányító és hogy teljesen bele éli magát vele az ember a játékba, ezért is veszélyes a dolog Szerintem aratni fog a nintendo.
item   2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 10. 04. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. nov. 20. 18:47 | galéria | válasz | #26
Idióta DDDD hogy lehet valaki ekkora marha. Ennek nem való ilyen a kezébe!
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2006. nov. 20. 18:08 | válasz | #25
Előre tudtam, hogy ez lesz :) Hadonászol vele a szobában és vagy leb@szol vmi porcelánszobrot vagy kihajítod vele az egymilliós lcdtv-d képernyőjét :)
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2006. nov. 20. 18:06 | válasz | #24
Én mindig is utáltam a microsoftot, vele egyött az xbox-ot, de erre, hogy a wii alázza az xbox360at, még is is azt mondom hogy elképesztően nagy baromság. Az x360 és a PS3 kb egy súlycsoport, ha ezeknek a teljesítményét megfelezzük, aztán még megtizedeljük, kb az a wii súlycsoportja.
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2006. nov. 20. 18:01 | válasz | #23
A PS3 jobban bírta a kalapácsot
Dzson  
2006. nov. 20. 17:59 | galéria | válasz | #22
peba  
2006. nov. 20. 16:44 | válasz | #21
Júúúj. Csak óvatosan!!
2006. nov. 20. 16:17 | válasz | #20
a 2 őt nem lehet össze hasonlítani
de egyébként a wiinek sokkal gyengéb a graf teljesítménye :D
peba  
2006. nov. 20. 16:08 | válasz | #19
Így van. Egy kis időt még igazán ki lehet bírni a mostani gamékkal, jönnek a nagytudásúak, egy kis crack, hack stb, mindjá jóságosabb lesz a Wii.

De most nem igazam van?
kricsi  
2006. nov. 20. 14:48 | válasz | #18
ha láttatok már igazán jó videót a Nintendo Wii-ről akkor tudjátok hogy az összes többi konzolt alázza (ps2,xbox360)
Olyan hihetetlen élményt nyújhat amit eddig soha...és a grafikája se az utolsó persze nem unreal 3.0, de azért szerintem kiváló...ha majd megtehetem énis veszek egyet. : )
vax  
2006. nov. 20. 14:18 | válasz | #17
Hát sajnos nem hiszem, ahogy az árakat láttam. 14-16 eFt között lesznek a játékok árai Magyarországon. Ez nem igazán az olcsóbb kategória. Sajnos.
Macc  
2006. nov. 20. 14:01 | válasz | #16
primitiv allat, kar hogy nem vertek agyon utana... (felreertesek elkerulese vegett, azt ver szet amit akar, nem azzal van a baj, hanem hogy ezt azok csinalja akik ott varnak ra kiehezve. Kb olyan mint az ehezok elott beleszarni egy tal finom kajaba...)
2006. nov. 20. 13:45 | válasz | #15
Smash my Wii

Így kell ezt csinálni
Axon  
2006. nov. 20. 13:37 | galéria | válasz | #14
A legutóbbi híranyagban azt állították, hogy nyereségük van minden egyes eladott Nintendo Wii-n.
craesh  
2006. nov. 20. 13:33 | galéria | válasz | #13
wíííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííí!
vgez  
2006. nov. 20. 13:26 | válasz | #12
Zenty  
2006. nov. 20. 12:56 | válasz | #11
Nem lesz olcsóbb és a gépre szinte semmi ráfizetésük sincs.
Kapzsi banda ez a nintendo... :)
dez  
2006. nov. 20. 12:55 | válasz | #10
Vajon ehhez olcsóbbak lesznek a játékok, mint a másik kettőhöz? Mert ha nem, vagy nem sokkal, és tényleg annyian vesznek inkább ilyet, akkor a Nintendo kaszálhat, hiszen a gép nem akkora ráfizetés.
vax  
2006. nov. 20. 12:43 | válasz | #8
Hát ez is igaz. Bár az olcsóságtól azért mind a kettő messze van még. :)
vax  
2006. nov. 20. 12:41 | válasz | #7
Tudom. Csak amikor a dollár 310 ft volt nem így számolták.
Zenty  
2006. nov. 20. 12:40 | válasz | #6
Akkor már ide is beírom ha özönlenne a nintendo oltás :)
eladás

Zenty  
2006. nov. 20. 12:37 | válasz | #5
jah megvhető majdnem ennyiért a core,és még kell hozzá mem kártya ,és egy game valóban olcsó :D
2006. nov. 20. 12:33 | galéria | válasz | #4
mert nálunk 250 dollár helyett 250 euro...
vax  
2006. nov. 20. 12:33 | válasz | #3
Egyébként most ez az álló helyzet a divat. Mert mindegyiket igy mutogatják.
vax  
2006. nov. 20. 12:32 | válasz | #2
Ennyiért már a Core X-box is megvehető.
vax  
2006. nov. 20. 12:31 | válasz | #1
Akkor nálunk miért 68-69 eFt-ért adjak akciósan. :)
Még ha az áfa kulcs különbségeket is figyelembe vesszük. :(