IE 7 akár automatikus frissítésként
2006. november 15. 10:18, szerda
A legújabb információk szerint mától elérhető lesz az Internet Explorer 7 immár a Windows Update szolgáltatás keretében is. Aki akarja, ugyanakkor kikapcsolhatja az automatikus frissítést.

Hirdetés

A Microsoft böngészőjének új, 7-es verziója eddig csak külön telepítőfájlként volt hozzáférhető. Mindez mostantól megváltozik, igaz, sajnos a magyar felhasználóknak még egy darabig várniuk kell. Az Internet Explorer 7 ugyanis a Windows Update keretében csak angol, német, francia, spanyol, finn, arab és brazil, illetve portugál nyelveken lesz letölthető. A fejlesztők tájékoztatása szerint maga a folyamat akár hónapokig is elhúzódhat.

Ezt támasztja alá az az ütemterv is, amelynél felsorolják az egyes nyelvi verziók megjelenési időpontját. Ebből világosan kiderül, hogy az IE 7 olasz, holland, orosz, svéd, dán, norvég, lengyel és héber nyelvű változatai csak 2007 első napján, míg a török, portugál, cseh és magyar verziók csak 2007. január 22-én lesznek hozzáférhetők. A koreaiaknak, a kínaiaknak és a japánoknak még ennél is tovább, a jövő esztendő második negyedévéig kell várniuk.

A mostani gyakorlat, miszerint az automatikus frissítést hetekkel megelőzi majd a külön telepítőfájl megjelenése, várhatóan a többi nyelvi verzió esetében is meg fog maradni. "Csak azért, mert most aktuálissá válik néhány biztonsági javítás, még nem tesszük azonnal elérhetővé mindenki számára az Internet Explorer 7-es változatát. Nem akarjuk tömegesen terjeszteni a böngészőt, mert így kellő sávszélesség marad és mindenki azonnal hozzájut a biztonsági frissítésekhez" - indokolta a lépést a ZDNet hírportálnak Gary Schare, a Microsoft Internet Explorerért felelős termékmenedzsere.

A lényeg a szakember szerint az, hogy mindenki maga dönthesse el, igényt tart-e az új böngészőre vagy sem.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Indigo  
2006. nov. 16. 15:51 | galéria | válasz | #20
Ja, akkor jogos volt a csípőből idiótázás...
2006. nov. 16. 08:04 | válasz | #19
Indigo: Feltételezem, hogy erre gondolt.

echo: Ott már nem a piaci verseny a kérdés, ugyanis már van egy IE a gépeden. Gyakorlatilag ami történik az az, hogy frissül a verziószám. Ha fenn van a Firefox a gépemen, az is egyből az arcomba dobja az update-et (persze nem akar automatikusan települni, ez igaz).

Amit ezzel akartam mondani, hogy az IE7 automatikus telepítése maximum valami megrögzött anti-microsoftosnak lehet kellemetlen, mert:

1. Ha nem használsz IE-t, akkor gyakorlati jelentősége nincsen, de addig is, ameddig WinUpdate-elsz (ami ugye csak IE), van egy jobb böngésződ, mint az azelőtti
2. Ha használsz IE-t, akkor csak jobban jársz, a 6-oshoz képest a 7-es olyan, mint a Ford T-Modellhez képest egy Infiniti.
2006. nov. 16. 03:02 | galéria | válasz | #18
"Ez azt mondja, hogy IE7 mikor lesz elérhető. Hogy hol.. azt nem mondja, ez egy teljesen új bekezdés ..."
Az egész cikk az automatikus frissítésként elérhetőségről szól - bár ha a cikk egy részletét olvassa az ember "könnyen" félreértelmezheti.

"most epp ehhez tolt le valami sec.updatet "
Valószínűleg erről van szó. Ez az IE7-et nem érinti.

fflx  
2006. nov. 16. 00:39 | válasz | #17
egyebkent milyenexplorer ez:

Internet Explorer for Windows XP? :)
most epp ehhez tolt le valami sec.updatet
fflx  
2006. nov. 16. 00:37 | válasz | #16
eddig 2 dologra emlekszem, hogy kiszedtem az update-k kozul. az egyik a nem eredeti windozra figyelemezteto 'update' volt.

de egyebkent az ie7 a windows updateben mar hetekkel ezelott probalkozott telepedni, szoval nem ertem a cikket.
echo  
2006. nov. 16. 00:12 | válasz | #15
Hát, a hatos IE-nél nem nehéz jobbnak lenni
Egyébként szerintem van abban valami amit zzebi mond, hogy elég abszurd úgy a verseny, ha az egyik szereplő autómatikusan igyekszik települni minden gépre...
Indigo  
2006. nov. 16. 00:06 | galéria | válasz | #14
Csakhogy ilyet nem állított kbupdate...
2006. nov. 15. 23:09 | válasz | #13
Abban azért igaza van kbupdate-nek, hogy rosszabbul nem jársz akkor, ha IE7 lesz a gépeden.

Én most próbálgatom, és bár még nem jutott el odáig, hogy meggyőzzön, erősen állítom, hogy a 6-os IE-hez képest ezerszer jobb.
zzebi  
2006. nov. 15. 22:52 | válasz | #12
Hmmm, miert is vagyok idiota? Talan mert a Windows Update "High-priority update"-kent automatikusan feltelepitette az IE7-et?

Amugy a WU website azert az IE7 kapcsan megjegyzi, hogy ha akarom, akkor az automatikus feltelepites utan leszedhetem (uninstall), ha akarom. Hat, koszonom...
2006. nov. 15. 22:30 | válasz | #11
Ezt támasztja alá az az ütemterv is, amelynél felsorolják az egyes nyelvi verziók megjelenési időpontját. Ebből világosan kiderül, hogy az IE 7 olasz, holland, orosz, svéd, dán, norvég, lengyel és héber nyelvű változatai csak 2007 első napján, míg a török, portugál, cseh és magyar verziók csak 2007. január 22-én lesznek hozzáférhetők.

Ez azt mondja, hogy IE7 mikor lesz elérhető. Hogy hol.. azt nem modja, ez egy teljesen új bekezedés ...
mindegy, leszarom, téged is.

2006. nov. 15. 18:04 | galéria | válasz | #10
"ah, nagyon hiteles hír, japán verzió pl. már letölthető."
Letölthetőnek letölthető, de a Windows Update keretében/ (2. bekezdés 3. sor) csak angol, német, francia, spanyol, finn, arab és brazil, illetve portugál nyelveken lesz letölthető.

Szóval a cikk hiteles (az ütemterv alapján: Japanese, Korean, Simplified and Traditional Chinese - Calendar Year Q2 2007).

Szövegértelmezés rlz. ;)
2006. nov. 15. 17:29 | válasz | #9
te már most megnézheted magad, hogy mekkora idióta vagy!
2006. nov. 15. 17:28 | válasz | #8
ah, nagyon hiteles hír, japán verzió pl. már letölthető.

sg.hu rlz...

http://www.microsoft.com/downloads/details.aspx?FamilyID=9ae91ebe-3385-447c-8a30-081805b2f90b&DisplayLang=en

zzebi  
2006. nov. 15. 17:08 | válasz | #7
Tegnap en is elcsodalkoztam, amikor az automatikus update elkezdte magatol feltelepiteni az IE7-et.
Mar csak azt varom, hogy mikor jelenti be a Microsoft, hogy az uj bongeszojet mar 100 millioan toltottek le, ellentetben a Firefox 2.0 X letoltesevel. :-)
Szinte felesleges is megjegyeznem, hogy amig onkentes volt az IE7 feltelepitese, addig a Firefoxot sokszor tobben telepitettek fel.

Es eppen ez az, amiert a Picipuhat egyfolytaban perelik! Gyakorlatilag a porba dongoli a konkurenciat azzal a felig-meddig (vagy teljesen) illegalis modszerrel, hogy kotelezoen beleintegral minden feature-t az operacios rendszerebe, igy egyszeruen kiszoritja a konkurenseket.
Az mar csak hab a tortan, hogy neha meg szandekosan hatraltatja is a kulso fejleszteseket azzal, hogy bizonyos OS szolgaltatasok csak a sajat szoftverevel hasznalhatoak. Emiatt szivnak most a kulso virusirto fejlesztok, mert a Vistan a MS eredeti elkepzelese szerint csak a sajat, beepitett virusirto mukodhetne.

Ha igy megy minden tovabb, akkor elobb utobb minden szoftvert es hardvert a MS fog fejleszteni. Akkor aztan megnezhetjuk majd a minoseget.

Gabest  
2006. nov. 15. 15:49 | válasz | #6
kár hogy nem megy föl automatikusan, khm :)
DjDano  
2006. nov. 15. 14:50 | válasz | #5
szerintem meg nem kéne választási lehetőséget hagyni, minél több helyen lesz IE7 a hatos helyett annál biztonságosabb lesz a net
2006. nov. 15. 13:50 | válasz | #4
Nem flame-indítási célzattal, de Linuxos webfejlesztők örömére: IE7 motor beüzemelése Linux alatt.
Mike  
2006. nov. 15. 13:15 | galéria | válasz | #3
szerintem már korábban is kritikus update volt az IE7
ami azért jó, mert vannak egyes alkalmazások, amik az IE7-tel nem futnak
2006. nov. 15. 12:35 | válasz | #2
höhö
2006. nov. 15. 12:08 | válasz | #1