Újabb géntérképpel lettünk gazdagabbak. Ezúttal a tengeri sün génállományát sikerült meghatározni. A tudósok nem túl sokat vártak a projekttől, az aggyal és végtagokkal sem rendelkező kis tengeri lény azonban igencsak meglepte őket, génjeik ugyanis meglepő hasonlóságokat mutatnak az emberével.

Valószínűleg nem sokan jönnek lázba a tengeri sün puszta említésétől. Akiknek vannak élményeik velük kapcsolatban, azok általában nem szívesen gondolnak vissza a tüskés állatkákra, akik legfeljebb a tengerparti nyaralás kellemetlen mellékszereplőiként köszönnek vissza.

Amit érdemes tudni róluk, hogy a tüskésbőrűek családjának tagjai, melyek magukba foglalják a tengeri uborkákat és a rendkívül szimmetrikus, ám aggyal nem rendelkező tengeri csillagokat is.

Ennyi bevezetés után talán sikerült még érdektelenebbé tenni a kielemzett faj, a lila tengeri sünök, latin nevén Strongylocentrotus purpuratus populációját. Pedig a biológusok már a 19. század óta igen nagy becsben tartják őket, ekkor derült ki róluk ugyanis, hogy ez a legideálisabb faj az embriói élet első pillanatainak tanulmányozására. Több millió petét raknak, melyek az óceánban megtermékenyülve szabadon úszkáló átlátszó embriókká válnak és könnyedén begyűjthetők, tanulmányozhatók. Az 1900-as évek elején klasszikus kísérletek alanyai voltak, melyek azt igyekeztek bebizonyítani, hogy egy embriónak szüksége van az összes sejtjében az összes kromoszómájára a megfelelő fejlődéshez.

Ezen ugyan már rég túllépett a tudomány, mégis akadnak olyan tudósok, akik még mindig csodálattal tekintenek a tüskés lényekre. Bőségesen rendelkezésre álló DNS-eik és fehérjéik tanulmányozása ugyanis nagy segítséget nyújtanak a szövet kialakításban résztvevő génhálózatok működésének megismerésében. Csodálatos rendszerként jellemzi őket Eric Anderson, a Caltech munkatársa, aki már egy negyed évszázada tanulmányozza a tengeri sünöket, és egyelőre nem is kíván más alannyal foglalkozni.

Mi is van azzal az emberi rokonsággal? A tengeri sün, az emberrel és sok más gerincessel egyetemben, az újszájúak csoportjának tagja, ami annyit jelent, hogy több mint 540 millió évvel ezelőtt egy közös őstől származtak el. Ez elég rég volt ugyan, embrióik fejlődésében azonban még a mai nap is sok hasonlóság tapasztalható. Emellett a tengeri sün és a tengeri csillag is rendelkezik belső vázzal, akárcsak mi, nem úgy, mint a puhatestűek vagy a rovarok. Természetesen nem annyira közeli rokonaink, mint több más gerinces, inkább egyfajta űrt töltenek be a közeli és a távoli rokonaink közt, mégis figyelemre méltó, hogy 23.300 génjükből 7077 az emberben is megtalálható.

Ami ezeken felül külön érdeklődésre tarthat számot, az a tengeri sün immunrendszere, valamint a baktériumokat és egyéb behatolókat felismerő génjeik. Az emberek néhány tucat ilyen génnel rendelkeznek, míg a tengeri sünöknél ez a szám több százra rúg, talán nem véletlenül gyakoriak a száz évnél is idősebb példányok. Több olyan gén is felbukkant náluk, melyeket eddig kizárólag a gerincesek sajátjának tulajdonítottak.

A szem és fül nélküli tengeri sün a tudósok meglepetésére jó néhány olyan génnel is rendelkezik, melyek esetünkben az ízek, szagok, képek és hangok felismerését szolgálják. A sünök ezeket a génjeiket valószínűleg a hő és a fény észlelésének folyamatában használják.