A Föld nyomdokaiban járhat a Titán
2006. november 10. 14:40, péntek
Évmilliárdokkal ezelőtt a Földet is ugyanolyan légköri ködtakaró boríthatta, mint jelenleg a Titánt, ami tele lehetett az első élet számára nélkülözhetetlen szerves anyagokkal.

Hirdetés

Eddig is sokan tekintettek úgy a szaturnuszi hold légkörére, mint a korai Föld mására. Az elméletek szerint a szerves aeroszol részecskékkel teli légkör akkor jön létre, amikor a napfény kölcsönhatásba lép az égitest metán gázával.

Egy kísérletekkel is alátámasztott tanulmány szerint a végeredmény olyannyira gazdag a szerves anyagokban, hogy az tökéletesen alkalmas lehetett bolygónk korai organizmusainak a táplálására. A tudósok eddig főként az elszigetelt, szélsőséges környezetekre koncentráltak a legelső életformák megismeréséhez. Ezek az élőhelyek, mint például a hidrotermális hasadékok, bőséges energia- és élelemforrásként szolgáltak, azonban nem jelentettek olyan nagy volumenű támogatást, melynek segítségével az egész bolygón elterjedhetett volna az élet.

A Margaret Tolbert vezette kutatócsoport az ESA és a NASA közös projektjének, a ködös hold felszínén tavaly landoló Huygens leszállóegységnek a mérései szerinti közeget igyekezett reprodukálni laboratóriumában. A Titán légkörét ultraibolya fénnyel besugárzott metángáz segítségével utánozták, amihez némi széndioxid gázt adtak, hogy a feltételezett évmilliárdokkal ezelőtti földi közeget megkapják, illetve lássák, mennyiben mutat hasonlóságot a Titánéval. A kísérlet eredménye azt mutatja, hogy a létrejött köd kémiai összetételét tekintve fogyasztható a ma élő organizmusok számára, így valószínűleg ez táplálta a kezdeti, egyszerű élőlényeket is.

A légköri szerves köd - akárcsak a Titán esetében - a Föld történetének korai szakaszaiban is globális méreteket öltött, ami igen nagy mértékben hozzájárult az élet elterjedéséhez. A kutatók becslése szerint évente több mint 100 millió tonna szerves anyagot rakott le a felszínre és igen hosszú időn át jelen lehetett.


A Föld körülbelül 4,6 milliárd évvel ezelőtt alakult ki, a folyékony víz pedig 3,8 milliárd éve jelent meg a bolygón. Tolbert szerint a szerves köd az első élet kialakulásától, ami 3,6 milliárd évvel ezelőttire tehető, egészen a légköri oxigéntartalom növekedésének kezdetéig, körülbelül 2,3 milliárd évvel ezelőttig lehetett a Föld uralkodó jegye.

A vastag köd nem csupán táplálékkal láthatta el az organizmusokat, de meg is védte azokat az ártalmas ultraibolya sugaraktól, illetve az eddig kizárólag biológiai eredetűnek hitt szerves szenet ülepíthetett le a Föld legősibb kőzeteibe, vélekedett Alexander Pavlov, az egyetem Légköri és Űrfizikai Laboratóriumának volt munkatársa, aki maga is közreműködött a tanulmány elkészítésében.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. nov. 16. 22:27 | galéria | válasz | #46
Ez egy érdekes fórum (angolul): Túlélés a Titánon.
2006. nov. 16. 19:34 | galéria | válasz | #45
Igen, ezért mondtam, hogy ha sok ember rakétával elhagyja a Földet, akkor biztosan módosul a Föld pályája.
2006. nov. 16. 19:06 | válasz | #44
A rakétánál a rendszer egyik részét az üzemanyag képez, ami igen jelentős sebességgel távozik hátul. A teljes rendszer tulajdonképpen nem megy sehova, csupán nagyon megnyúlik, és az egyik végén ott csücsül a rakéta.
Amikor viszont ugrálsz, te is és a Föld is kis sebességgel mozogtok, és a gravitáció szépen visszahúz. Semmilyen anyag nem száguldozik el sehova.

A kisbolygók vontatásánál az a trükk, hogy a hajtóművek nem pontosan hátrafelé irányulnak, hanem kicsit oldalra, így a kiáramló gázok szabadon távozhatnak. Persze közben a hatásfok romlik.
2006. nov. 15. 21:03 | galéria | válasz | #43
Ja, igaz, kell a szökési sebesség.
(akkor meg jó nagyot kell f....ni :-)
2006. nov. 15. 21:02 | galéria | válasz | #42
Pontosabban: ha van egy rakéta az űrben, inerciális pályán, és begyújtom az egyik oldalán a kanócot, akkor az bizony el fog mozdulni a másik irányba. Az űrhajók pályakorrekciói is így működnek.
Persze kell egy energiaforrás, amely mindkét rendszernél a vegyi reakciókból nyerődik. Bummm!!!
2006. nov. 15. 20:59 | galéria | válasz | #41
Akkor magyarázd meg nekem, hogy miért müxik a raketta?
illetve a meteoritok vontatása
2006. nov. 15. 12:09 | válasz | #40
Kifelejtetted a számításból a gravitációt. Amikor téged visszahúz, egyben a Földet is húzza. A rendszerre ható erők eredője végig nulla. Mellesleg ezt szó szerint ki is mondja Newton 3. axiómája.
2006. nov. 14. 21:23 | galéria | válasz | #39
A "saját magad kihúzása a hajadnál fogva" itt azért sem jó analógia, mert itt arról van szó, hogy az izmaidban kifejtett erővel mozdítod odébb a földtekét. Te vagy a rakéta.

Visszatérve Münchausen báró meséjére: ott is ki lehet jutni a mocsárból, de nem úgy, hogy hajadnál fogva rángatod magad, hanem egyszerűen felugrasz. Ha eléred a szökési sebességet, akkor, igen, kiszabadulsz a mocsárból.

Vissza térve a sárgolyónkra: nem is cél lepattani róla, nem kell elérned a szökési sebességet, csak fel kell rugaszkodnod, ekkor a sárgolyó lefelé nyomul, sőt, amikor visszazuhansz, akkor is lefelé nyomul. Tehát kétszer ütöttél. Mi nem világos?
(Az energiakülönbözetet a combocskáid adják, illetve a kaja, amelyet vegyileg mechanikai energiává alakítasz át. Ennyi elég is.)
Yeti  
2006. nov. 14. 20:28 | válasz | #38
Nem értem, hogy a hinta hogy cáfolja meg amit mondtam, az az elrugaszkodás miatt nem tekinthető zárt rendszernek.
Csak akkor változhatna meg a Föld pályája, ha akkorát ugranának az emberek, hogy nem esnek vissza a Földre, ugyanis amíg a levegőben vannak, addíg a Föld pályája tényleg módosul, de amint visszaesnek minden visszatér a régi kerékvágásba. Egyébként ez azért van így, mert a rendszer tömegközéppontja mozog egy állandó pályán, ha az módosul, akkor a magának a Földnek módosul a pályája valamennyire, de tulajdonképp ez akkor is változik, ha mondjuk arrébb mész egy szobával, csak jelentéktelen mértékben.
Ráadásul sokkal nagyobb energia szabadult fel egy atom- vagy hidrogénbomba felrobbantásakor, mint abban az esetben ha tényleg lehetséges lenne a elképzelésed, és a Föld még mindíg a pályáján van.
2006. nov. 14. 11:31 | válasz | #37
Ja amúgy meg ha ilyesmi könyvekre éhezik valaki olvassa el az egyik apolló űrhajós által írt könyvet igen érdekes: Csillagok Fiai 1. -2.

Ebben a könyvben egy idegen faj szemén keresztül történik kapcsolatfelvétel és leszállás egy másik bolygón. Csakhogy itt az idegen faj éppen a földön száll le Kr. előtt 7000 évvel. Igen tanulágos történet...
2006. nov. 14. 11:21 | válasz | #36
Az említett Űrodüsszeiás példa az Európán esik meg ahol a japán Csiang űrhajó száll le a jégen és balesetet szenved egy a fagyott óceán alatt élő lénytől mely a víz alatt él, de a fény vonza és a hajó külső reflektora miatt a hajóra mászik. A könyvben azért nagy horderejű mert ez az első tényleges találkozás egy földönkívüli lénnyel. (a monolit is földönkívüli, de csak egy eszköz) Egyedül az egyik japán éli túl a szerencséltlenséget, de megmenteni már nem tudják ugyanis az orosz-amerikai expedíció még mögöttük van 2 héttel...

Ez amúgy részletesen le van írva a 2063 Harmadik Űrödüsszeiában... a 2010-ben csak rövid utalás van a balesetre (és a filmben is).

a 2063-ban az egyik eltérítet űrhajó leszáll az európán a tiltás ellenére, és a hajó fedélzetén Floyd unokája is ott van.

Érdekes mű az is.. és sajnáltam hogy sosem filmesítették meg.
2006. nov. 13. 15:00 | galéria | válasz | #35
No, és mekkora sebesség kellene ehhez?
2006. nov. 13. 10:47 | válasz | #34
Viszont azt meg lehetne csinálni, hogy a Marson elindulni az egyenlítőn egyik irányba addig, míg teljesen lelassul és meg nem áll. Ezért a Nap folyton az egyik oldalát melegítené és egész jó idő lenne. Már csak a zoxigén meg a víz lenne kérdéses.
2006. nov. 12. 15:23 | galéria | válasz | #33
Biza, nem olyan.
Mert, igaz ugyan, hogy a rendszer nyomatéka (vagy mije) állandó, de gondolj csak a hintára: elég néhány rugaszkodás, és máris leng, mint az inga.
A cikket most még nem olvastam el, mert befejeztem a munkám, és megyek egyet csavarogni. Hátha akad a horogra valami. :-)
Yeti  
2006. nov. 12. 12:38 | válasz | #32
Ez kábé olyan, mintha saját magadat próbálnád felemelni.
http://index.hu/tech/hoax/2006/07/19/mozditsa_ki_a_foldet_keringesi_palyajaro#more16546
2006. nov. 12. 12:34 | galéria | válasz | #31
Hát, akkor bocs.
2006. nov. 12. 10:46 | válasz | #30
Részlet a cikkből: "Eddig is sokan tekintettek úgy a szaturnuszi hold légkörére(...)"
Ja, tényleg nem derül ki h a Szaturnusz holdja, LOL
NEXUS6  
2006. nov. 12. 10:43 | galéria | válasz | #29
Bakker, azt sejtettük ugyan, hogy a Marson valószínűleg volt élet, de hogy Miskolcon meg VAN élet azt soha nem gondoltam volna!;)))
2006. nov. 12. 10:20 | galéria | válasz | #28
Higy a csodákban! :-)
2006. nov. 12. 03:15 | válasz | #27
a vicc az hogy idáig nem fogunk eljutni, előbb elpusztítjuk saját magunkat, hacsak valami csoda nem történik.
2006. nov. 11. 14:52 | galéria | válasz | #25
Te, figyu, én komolyan elgondolkodtam ezen. Ez már több, mint hoax.

Nem is kellene átmenni sehová, akár otthon is lehetne csinálni.
A lényeg, hogy olyankor kell ugrálni, délben, amikor a Hold épp a másik oldalon van (apály). Tehát, pld. Európa, Afrika, Ázsia nyugati fele ma délben, Amerika, Ausztrália, Ázsia keleti fele másnap délben. Mondjuk, lehetne versenyeket is rendezni, ki tud nagyobbakat ugrani, és a nyerőnek kisorsolni egy személygépkocsit..
3 mrd * kb. 50 daN = 150 mrd daN = 150 GN erő, ez azért már nem semmi
Ha a bálnák is épp akkor fújnák ki a levegőt, az meg pláne. :-)
Yeti  
2006. nov. 11. 13:58 | válasz | #24
A végéről lehagytad a :)-t. Így még a végén valaki komolyan veszi.
2006. nov. 11. 12:08 | válasz | #23
Az az Európa volt és csak a könyvben. A filmen nem szerepelt a Csiang.
2006. nov. 11. 11:24 | galéria | válasz | #22
Atomfegyver helyett azt is meg lehetne csinálni, hogy mind átmegyünk az egyik (keleti/nyugati) féltekére, és ott ugrálunk. A Föld ettől a másik irányba elmozdulna.
2006. nov. 11. 11:22 | galéria | válasz | #21
+ esetleg a Földet lehetne külsőbb pályára mozdítani, a Vénusszal együtt, de ha leszereljük az atomfegyvereinket (mondjuk, ezzel sem lenne könnyű eltolni :-) és nem találjuk fel a vonósugarat, akkor az necces lesz. (Abban már lenen fantázia, hogy a Vénuszt most toljuk kifelé, és pár százezer év múlva a radioaktív sugárzás is elpárologna).
2006. nov. 11. 11:18 | galéria | válasz | #20
A lakható zóna fokozatosan fog kitolódni: először a Mars felé (+ 2 holdacska), bár a kevés víz gond lehet, majd a Jupiter holdjaira, utána a Szaturnusz, Uránusz majd legvégül a Neptunusz holdjaira.
Az emberek ebben a sorrendben fognak valszeg kiszorulni a naprendszerből.
Szerencsére az óriásbogyóknak sok holdjuk van, így ha többen is leszünk, de modern technikával elférünk.
Én optimista vagyok.
2006. nov. 11. 11:10 | válasz | #19
az az európa volt.

juhééé, mire a nap úgydönt hogy felrobban, talán lesz is kezdetlegesen összetett élet a titánon! :DD
Dzson  
2006. nov. 11. 10:45 | galéria | válasz | #18
Vagy az az Európa hold volt?
Dzson  
2006. nov. 11. 10:45 | galéria | válasz | #17
Hm, nem a Clark-féle 2010 2. űrodüsszeia c. könyvben (filmben) van az, hogy a Titánra leszállnak a kínaiak, hogy a jégből üzemanyagot nyerjenek a továbbrepüléshez, és a leszállóegységük fényei valami primitív őslény/növényt vonzanak a felszínre a mélyből, a jég alatti óceánból?
2006. nov. 11. 09:29 | galéria | válasz | #16
Ebbe, ne: http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1162983739
#31
de nem baj, ha több helyen ott van.
NEXUS6  
2006. nov. 11. 09:07 | galéria | válasz | #15
Melyik fórumba?
2006. nov. 11. 08:17 | galéria | válasz | #14
(Nexus: ezt már betettem egy szomszéd fórumban. egy nagy humbug)

Nem figyeltél: én vízről írtam, H2O-ról. Az, hogy van ott CO2 is, az más tészta.
NEXUS6  
2006. nov. 11. 01:43 | galéria | válasz | #13
Kicsit Off, viszont jópofa.

Földönkívüliek támadása

Na erre mit mondanak a szkepticisták?;)))
2006. nov. 11. 01:21 | válasz | #12
Igen, csak az anyagot nem találtad el! Nem vízből áll a megfagyott sapka, hanem széndioxidból, ami nem ugyanaz! de ha felmelegítjük, egy 400-500 év és lakható! Mikor indulunk?
2006. nov. 10. 23:36 | galéria | válasz | #11
Hát, akkor már késő lesz, amikor a Nap kezd felfújódni (erős sugárzás pld.) Előtte el kell innen húzni, de szerencsére sok idő van még addig, amely alatt bizonyára a Titánt is gyarmatosítani fogjuk (vagy inkább: belakjuk), persze csak az Európa után, ahol már eleve van folyékony víz, mégpedig rengeteg.

Egyébként a cikkből nem nagyon derül ki, hogy a Titán a Szaturnusz holdja. Több száz km vastag légköre van, amely főleg nitrogénből, kisebbrészt metánból áll, amely jó lenne melegíteni, üzemanyagnak. Kellene is a fűtés, mert a felszíni hőmérséklet -180°C, a felszíni nyomás kb. másfélszerese a földinek. A légkörben, a nyomás, hőmérséklet, UV és kozmikus sugarak hatására szerves vegyületek, cianopoliacetilének, jöttek létre. Van ott HCN is, amely az aminosavak építőköve. Ezek a vegyületek azonban, víz hiányában (amely csak jég formájában van a bolygó testében), nem tudtak elindulni a Földön ismert fejlődés utján.
Íme az első színes kép a Titánról, 2005. január 15.-én kapta le valamelyik űrszonda (Huygens?).





2006. nov. 10. 22:49 | válasz | #10
Az ilyeneken mindig jót derülök. Azt se tudjuk mi az élet, de azt tudjuk mikor alakult ki. A semmit hogy lehet meghatározni?
pgreg  
2006. nov. 10. 22:35 | válasz | #9
Szerintem az emberiség számára akkor lesz jelentősége,
ha a Nap elkezd felfúvódni (vörös óriássá, ami nem egy gyors
folyamat), akkor néhány évig megfelelő hőmérséket lesz
a Titánon dobbantani.
Nekünk csak a Hold, meg a Mars a lehetőségünk.
2006. nov. 10. 21:53 | galéria | válasz | #8
Mars:
"A felszín vizének nagy többsége a nyáron át is megmaradó sarki sapkákban van. Ezek víztartalma teljes elolvadás esetén mintegy 10 m vastagon fedné be a bolygót."

A Titán ehhez képest valszeg nulla.
2006. nov. 10. 21:49 | galéria | válasz | #7
Még pontosabban:

Vénusz (a felszínen): 455-475°C
- érdekesség: nagy magasságokban akár földihez hasonló hőmérséklet is lehet úgy, hogy van mellette CO2 és oxigén is...

Mars: -125°...+24°C (nem is olyan rossz!)
2006. nov. 10. 21:42 | galéria | válasz | #6
Csocsesz!

Csak kb. átlagok:

Vénusz: +450 C
Föld: +10 C
Mars: -80 C
Hol jobb?
CSOCSO  
2006. nov. 10. 20:16 | galéria | válasz | #5
pont ezt akartam kerdezni..hogy milyen messze van a naptol a Titan.. mer ha tul messze vagy tul kozel.............

lusta vagyok szal valaki privizzen mar ram hogy az elottunk es mogottunk levo bolygon milyen homersekletek vannak ( a naptol szamitva)
SPZ2  
2006. nov. 10. 18:16 | galéria | válasz | #4
Érdekes dolog...
2006. nov. 10. 16:02 | galéria | válasz | #3
Csak szólok előre, hogy tudjátok:november 24-től keresik a második Földet. Lehet, hogy ők már tudnak valamit amit Te nem?
2006. nov. 10. 15:11 | válasz | #2
Isten böfije
2006. nov. 10. 15:09 | válasz | #1
A cikk igen érdekes gondolatot feszeget, ami azonban már korántsem új. Ld: Oparin elmélet, valamint Stanley és Miller kísérlete
http://en.wikipedia.org/wiki/Chemical_evolution

A Titán távolsága a Naptól lehetetlenné teszi, hogy a kisebb bolygó méretű hold a Föld "nyomdokaiba lépjen". Még egy Vénusz-szerű, sűrű CO2 atmoszféra és az ezzel járó üvegházhatás sem emelné a Titán felszíni hőmérsékletét a víz olvadáspontja közelébe.