Vista - változó licencfeltételek
2006. november 5. 16:00, vasárnap
Úgy tûnik, hogy meghallgatásra találtak a felhasználók szitkai, mert a redmondi szoftveróriás vezetõi úgy döntöttek, változtatnak a Vista nemrég bejelentett, meglehetõsen érdekes licencfeltételein.

Hirdetés

Mint ismeretes, a Microsoft eredeti tervei szerint a megváltozott licencfeltételek miatt a jövõbeni Vista-felhasználók csak egyszer vihették volna át egy másik gépre megvásárolt operációs rendszerüket, a további átvitelhez újabb példányt kellett volna vásárolniuk a szoftverbõl. Nos, ezt a kitételt módosította a Microsoft. A lépésre azért került sor, mert az interneten a Vista új licencfeltételei óriási közfelháborodást okoztak. Hiszen bármikor elõfordulhat, hogy valakinek elromlik egy alkatrésze (például alaplapja) és mindenképpen újra kell telepítenie a rendszert.

Nos, minden bizonnyal az amerikai konszernnél is belátták a helyzet tarthatatlanságát és megváltoztatták a licencfeltételeket. "A jövõben bárki letörölheti a számítógépe merevlemezérõl a Vistát, feltelepítheti egy másik számítógépre és használhatja az operációs rendszert. De egyszerre két számítógépen továbbra sem futtatható a Vista" - derül ki a Windows Vista Team blogjában nyilvánosságra hozott közleménybõl. A javítás érinti a Windows Vista minden kereskedelmi forgalomban kapható változatát, így a Vista Home Basic, a Vista Home Premium, a Vista Business és a Vista Ultimate operációs rendszereket.

A változtatásra egyértelmûen az emberek ellenállása miatt volt szükség és a csapat szerint az eredeti licencfeltételek különösen a játékosokat és a számítógépükkel, illetve a hardveralkatrészekkel gyakran foglalkozó felhasználókat érintette volna hátrányos, holott õk vettek részt leginkább a Vista fejlesztésében és tesztelésében. "Elismerjük az általuk (a Vista miatt) a számítógépük fejlesztésére fordított pénzt és idõt. Reméljük, hogy az új feltételek kellõen rugalmasak lesznek a számukra és örülni fognak az új operációs rendszernek" - áll a Microsoft fejlesztõinek közleményében.

A megszólított felhasználók képezik azt a kicsi, de annál fizetõképesebb csoportot, amelynek tagjai minden új videokártya vagy processzor megjelenését követõen azonnal megrohanják az üzleteket. Márpedig ezt a réteget semmiképpen sem akarja elveszíteni a Microsoft pont a Vista megjelenése elõtt. Idõközben a cég 50 százalékos tulajdonában lévõ Ninemsn-hez tartozó APCmag.com ausztrál weboldal arról számolt be, hogy a Vista végfelhasználóknak szánt elsõ változatai két hónappal a céges verziók után, már jövõ január 30-tõl kaphatók lesznek a boltokban.

A hírbõl kiderült az is, hogy a Windows Vista végleges változata a Build 6000-es számot fogja viselni, ami a Microsoftnál a 6.0-s verziónak felel meg. A Windows XP egyébként az 5.1 verziószámot viselte, utalva arra, hogy az operációs rendszer a hivatalosan 5.0-s verziószámmal ellátott Windows 2000 továbbfejlesztése volt.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. nov. 06. 14:21 | válasz | #24
Ha valaki a "hibás" alaplapról regisztrálja később s vistáját, akkor nem lesz olyan nehéz bizonyítani.
Csatti  
2006. nov. 06. 14:12 | válasz | #23
Csak abban az esetben rakhatod fel mindkét vinyódra a wint (legálisan :) ) ha két példánnyal rendelkezel belőle, sőt ez még a virtuális gépekre is igaz, minden virtuális oprendszerhez is külön lícensz kell. Az a két gépes dolog, amit említettél már nagyon régen megszűnt, már régóta nem csinálhatod meg ezt legálisan. mondjuk a legtöbb márkásabb laptophoz alapból adnak wint és általában azzal a változattal is működik a legjobban.
remark  
2006. nov. 06. 12:49 | galéria | válasz | #22
En igazat adok neked ebben, ahogy igazat adtam az elozo hozzaszolasomban is. Az "enyhen szolva felrevezeto" talan nem a megfelelo megfogalmazas volt, de ez csak reszletkerdes szerintem.
Szoval megegyszer: az sg-s cikkek tenyleg nem az igazsagot irjak, hanem ... valami mast.

A hozzaszolasom lenyege a maradek volt ('nem viheto at' tema), amivel ugy latom te is egyetertesz.
Zedas  
2006. nov. 06. 12:12 | válasz | #21
Nekem nem a 'nem vihető át'-tal van a problémám hanem ezzel:

"a további átvitelhez újabb példányt kell vásárolniuk a szoftverből"

Ugye nem gondolod komolyan hogy ez 'enyhén félrevezető'? Nekem nagyon nem mind1, hogy a legálisan megvásárolt Ultimate Vistát ingyen viszem át (+telefonnal töltött 5 perc) vagy még egyszer kicsengetem a 100k-t (csak tippelek az árra)...
avman  
2006. nov. 06. 11:46 | válasz | #20
régebbi OEM-ek:
If the motherboard is upgraded or replaced for reasons other than a defect >>
azaz csak akkor nem lehet, ha az alaplap cseréje vagy fejlesztése nem meghibásodás miatt történik (teljesen mindegy, h garanciális). nabumm, bizonyítsa be bárki, h nem hibásodott meg...
remark  
2006. nov. 06. 11:44 | galéria | válasz | #19
Abban igazad van hogy a korabbi megfogalmazas enyhen szolva felrevezeto volt. ("A Microsoft megváltozott licenc-feltételei miatt a jövőbeni Vista-felhasználók csak egyszer vihetik át egy másik gépre megvásárolt operációs rendszerüket, a további átvitelhez újabb példányt kell vásárolniuk a szoftverből.")

De abban van valami hogy ha csak telefonos engedelyezes utan viheto at masik gepre, akkor az azt jelenti hogy (szabadon) nem viheto at masik gepre.
Es az mindenkepp erosen csokkenti a szoftver hasznalhatosagat ha kulonfele esetekben az csak telefonalgatas utan hajlando tovabb mukodni (foleg ha ezek az esetek elore nem mindenki szamara vagy nem minden esetben lathatoak).
Ugyhogy en abban a megfogalmazasban nem latok kivetnivalot hogy "nem viheto at".
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. nov. 06. 11:29 | galéria | válasz | #18
Ez eddig oké, egyértelmű. ÉS arra mi a hivatalos álláspont hogyha 2 vinyó van a gépemben és mindkettőre felrakom a Wint, akkor mivan? Értelemszerűen egyidőben nem fog futni, viszont "melegtartaléknak" ideális, beszarik az egyik, folytatom a másikkal. Ez most jogszerű vagy nem? Sőt, volt régebben olyan is hogy az asztali gépre vett Win licensszel a notimra is felrakhattam azt, ha egyszerre nem használom a kettőt (nyilván amikor az ember a vonaton notizik, akkor az asztali gépénél nem fog ülni), ilyen még mindig van?
2006. nov. 06. 11:21 | válasz | #17
Az kimaradt a cikkből, hogy ez csak a dobozos vistára igaz, az oem vistát nem lehet továbbvinni máik gépre (nem lehet alaplapot cserélni a gépben).
2006. nov. 06. 09:23 | válasz | #16
Engem az erdekelne, hogy ugye vannak az Upgrade licence-ek. De ahogy lattam azok arra valok, hogyha veszek egy home verziot azt egy upgrade licence-el hasznalhatom mint ultimate verzio (nem tom' most pontosan mi a neve).
Arrol viszont nem olvastam, hogy a meglevo XP Prof licence-emet upgrade-elhetem-e Vista-ra. Mint ahogy a 98 es XP kozott tortent.
Zedas  
2006. nov. 06. 09:11 | válasz | #15
Itt van még egy:
------------------------
When Windows examines changes to the system, the two most heavily weighed components are the PC's motherboard and hard drive, in that order. If you change both of these components at one time, Windows will almost certainly assume it's running in a new computer and cause you to reactivate. "It's that old question, 'When does a boat become a new boat?," Boettcher asked, rhetorically. "When every plank has been replaced, is it a new boat?" In the case of a Windows XP and Vista-based PC, there is an algorithm that examines hardware changes and, based on an internal score, determines whether a reactivation is required.

When that happens, Windows will attempt to reactivate electronically. If that fails, the user will need to call and reactivate manually. This is the same under Vista as it was under XP, though again the algorithm has been updated to be less strict.

"This is a fairly rare thing," Boettcher said. "Edge cases can be accommodated through customer support, but it's a relatively small group: People who are building their own PCs; hard core enthusiasts." Long story short, you'll have to talk to a human being and explain what happened. Just as you have had to do with XP.
------------------------
Ezt változtatták meg korlátlan(?) elektronikus licenszelésűre.

A lényeg itt is látszik: pusztán csak annyit akartak eddig is, hogy egy emberi lénnyel kelljen beszélned az aktiváláshoz (ingyen, nálunk magyarul) és ne a neten keresztül, automatikusan történjen. Ezt sikerült kiforgatni a hírekben és felcukkolni az embereket, teljesen feleslegesen. Persze jól hangzik, meg sokkal többen elolvassák így a cikket, csak az a baj, hogy nem igaz.
Axon  
2006. nov. 06. 09:10 | galéria | válasz | #14
Az eddigi licensz feltétel miatt álmatlanul forgolódtam egész hétvégén és már az öngyilkosság gondolata is erőt vett rajtam, de hála a mikroszoft főisteneinek mostmár nyugodtan alhatok és végre kihúzhatom a fejem a hurokból.... háááálelúúja
Zedas  
2006. nov. 06. 08:50 | válasz | #13
Nem tépem újra a számat, az előző cikknél már megtettem. Olvasgasd a feljesztők blogjait, ott világosan le van írva régóta hogy miről van szó.

Mellesleg amiket idéztél nem mond ellent annak amit írtam.

régebbi cikk
Nézd az #57-est...
craesh  
2006. nov. 06. 08:18 | galéria | válasz | #12
most te sem mondtál többet, mert itt az ujraaktiválás volt a lényeg amit #8-ban mondtak. Az hogy nem az van hogy meg kell midnig ujra venni a a Vistát, hanem uj konfiog esetén ujra aktiválni kell és akkor semmi probléma nincs...
DjDano  
2006. nov. 06. 05:47 | válasz | #11
hát akkor felvilágosítalak hogy az SG nem tévedett egyszer sem, te viszont rosszul tudod!

Idézek egy másik cikkből:

"Nick White örömmel közli, hogy a rengeteg - főként negatív - visszajelzés alapján, melyeket olyan számítógép-szakemberek juttattak el hozzájuk, akik tesztelési vagy fejlesztési célokból gyakran telepítenek újra vagy át Windows rendszereket, a Microsoft végül belátta, hogy a korábban "egy eszköz - egy Windows" elgondolás hibásnak bizonyult. A cég ezzel természetesen a szoftverkalózkodást és szoftverhamisítást kívánta visszaszorítani, de látván ügyfelei és felhasználói elégedetlenségét, arra a következtetésre jutott, hogy enyhít a szoros köteléken. Az új licencszerződés megfelelő flexibilitást és mozgásteret biztosít mindazok számára, akik munkájuk vagy hobbijuk miatt rendszeresen - és jogszerűen - hordozzák operációs rendszerüket számítógép-konfigurációk között.

Az új szerződés kimondja: A Microsoft Windows Vista telepítésekor az igénybevett számítógép a "licencet hordozó eszközzé" válik, így ezen jogszerűen használható a termék. Ezidő alatt csak ezen az egy eszközön futtatható a Windows, egyszerre maximum két processzoron. (A többmagos processzorok is egy fizikai processzornak számítanak.) A terméket szabadon letörölhetjük és áttelepíthetjük egy másik számítógépre, korlátozás nélkül, akárhány alkalommal. Ezen szabályok a Windows Vista Home Basic, Home Premium, Business és Ultimate verziók dobozos változatára vonatkoznak."

Remélem ezek után belátod hogy tévedtél :))
2006. nov. 06. 00:36 | válasz | #10
SGn az ilyen rendszeres. Lassan rosszabb mint az inquier számtech-bulvárlap.
Mynet  
2006. nov. 05. 23:01 | válasz | #9
"örülni fognak az új operációs rendszernek" ez nem egy játék, vagy egy autó, vagy egy ajándék aminek örülni lehetne! :)
Zedas  
2006. nov. 05. 22:42 | válasz | #8
"Mint ismeretes, a Microsoft eredeti tervei szerint a megváltozott licencfeltételek miatt a jövõbeni Vista-felhasználók csak egyszer vihették volna át egy másik gépre megvásárolt operációs rendszerüket, a további átvitelhez újabb példányt kellett volna vásárolniuk a szoftverbõl"

Megint nem igaz a hír, ahogy a multkor sem volt az.

Eddig is csak arról volt szó, hogy alaplap vagy HDD csere esetén az eddigi gyakorlattal ellentétben csak telefonos aktiválással lehetett folytatni a Vista használatát. Most ez módosult arra hogy neten is újraaktiválható a termék, mint XP-nél.

Azt még el tudom fogadni hogy egy számítástechnikai lap egyszer hibásan közöl egy cikket, de hogy kétszer is ugyanúgy rosszul, az már nagyon erős.
NEXUS6  
2006. nov. 05. 21:38 | galéria | válasz | #7
Azannnyát, ezek a M$-fiúk mindíg elhitetik az emberekkel, hogy hülyék de aztán rájönnek, hogy mibűl lösz az a profit, és megváltoztassák az utolsó döntésüket.

Pedig tutkóra úgy nézett ki, hogy most már tényleg elbaltálzzák!;)
2006. nov. 05. 20:00 | válasz | #6
talán még a végén meg is veszem..

(bocsika magas láz gyötör.. lehet hogy a halálomon vagyok és azért írogatok hülyeségeket)
2006. nov. 05. 20:00 | válasz | #5
Na hurrá. Minden jó ha a vége jó. Most már cska az árakat kéne lejjebb vinni. :P
aka  
2006. nov. 05. 19:35 | válasz | #4
arty  
2006. nov. 05. 17:44 | galéria | válasz | #3
érdekes lett volna... emberünk megveszi a Vistát, de lassu a mostani gépén. Ezekután fejleszti a gépet, h fusson rajta, s vehette volna meg ujra :D

LOL, vannak észlények az MSnél...
2006. nov. 05. 17:25 | válasz | #2
ez csak azoknak szól, akik megveszik a Vistát :)
dcyrax  
2006. nov. 05. 16:31 | válasz | #1
Ezaz egy Vistás hír !