Megszűnik az MSN Music
2006. november 3. 14:50, péntek
Alig két éves fennállás után bezárja kapuit az MSN Music szolgáltatás, amely pedig annak idején az iTunes-uralom csökkentésének reményével indult útnak. A portál a Zune és Rhapsody oldalaira irányítja át a látogatókat.

Hirdetés

A Cnet saját forrásra hivatkozva adta hírül, hogy a Microsoft MSN Music szolgáltatása november közepén végleg bezárja kapuit, az internetes oldal pedig egyszerű átjáróvá alakul át, amelynek fő feladata a Zune Marketplace és a konkurens Rhapsody reklámozása lesz. Nem vált be tehát az indulásnál még olyannyira táplált remény és még csak megközelíteni sem sikerült az iPod-iTunes kettős sikerét. Ezt a szerepet most az Zune vállalja magára, amely már hasonló felépítéssel, hordozható lejátszóval és online zenebolttal kívánja meghódítani a felhasználókat.

A szoftvercég 2004 szeptemberében indította útjára a szolgáltatást. Akkor még hangzatos szólamok kísérték a bemutatkozást, kihangsúlyozva, hogy az itt letöltött, Windows Media Audio formátumot használó tartalmak számos kompatibilis lejátszón megjelenhetnek. Maga Bill Gates, a Microsoft első embere arról beszélt, hogy a különböző virtuális zeneboltok nem riaszthatják el a zeneszámok letöltésétől, illetve megvásárlásától a felhasználókat amiatt, mert nem támogatják az adott médialejátszó készüléket. Az Apple ellenben éppen arra hivatkozott, hogy az iPod támogatás hiánya eleve kudarcra ítéli a próbálkozást.



Jobsék jóslata végül beigazolódott, igaz, a Microsoft azóta új alternatívát talált a továbbra is egyeduralkodó platformmal szemben. Ez a Zune lejátszó és a Zune Marketplace zenebolt párosa lenne, amely éppen most novemberben rajtol el, egyelőre csak az Egyesült Államokban. A szolgáltatás árakban nem hoz megújulást: a zeneszámok 99 centet, a lejátszók 249,99 dollárt kóstálnak majd, különlegességet az FM rádió és a vezetéknélküli kapcsolat lehetősége jelent.

Az MSN Music oldalán a vásárlást elindító gombokat felváltják a Zune Marketplace és a konkurens Rhapsody szolgáltatás kínálatára mutató hivatkozások. Utóbbi azért jelenik meg, mert a 2005-ben lezárt bírósági pert végül a RealNetworks nyerte meg, és itt a szoftvercég ígéretet tett arra, hogy saját oldalain a Rhapsody kapja a legnagyobb hangsúlyt a marketingen belül.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. nov. 04. 14:09 | válasz | #9
Nem értem a hírt, én is bezártam volna, mi a fenének pénzt ölni egyszerre 3 portálba? Azt meg majd meglátjuk kinek a zenei "portálja" nyiffan ki elöbb, Apple, Microsoft vagy a Sony?
2006. nov. 03. 19:36 | válasz | #8
Hát igen: amikor valami neadjisten windows kudarcról van szó, akkor az M$ fanboyok mennek ablakot mosni
BStage  
2006. nov. 03. 18:13 | válasz | #7
"Úgy látom semmivel sem müködik jobban mint gateséké. "

mivan?
ppista  
2006. nov. 03. 17:37 | válasz | #6
Úgy látom semmivel sem müködik jobban mint gateséké.
stukov  
2006. nov. 03. 17:02 | válasz | #5
Nem is tudtam, hogy van ilyen, még az MSN-t se használtam sose.
2006. nov. 03. 16:56 | válasz | #4
BStage  
2006. nov. 03. 16:54 | válasz | #3
"Na akkor kivancsian varom a 2 ev mulvai Zune hirt is. "

igen-igen, drukkoljunk, hogy minden konkurencia bukjon meg, nehogy már választani lehessen. Úgy látszik jobsék agymosása igen jól működik
Macc  
2006. nov. 03. 15:55 | válasz | #2
Na akkor kivancsian varom a 2 ev mulvai Zune hirt is.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. nov. 03. 15:29 | galéria | válasz | #1
owned