Memóriakartell miatt nyomoz az EU és az USA
2006. november 2. 12:47, csütörtök
Ismét árkartell miatt indított vizsgálatot az amerikai igazságügyi minisztérium, amelybe ezúttal a Sony is belekeveredett. Az Európai Bizottság eközben váratlan razziával lepte meg a helyi gyártó cégeket.

Hirdetés

A vizsgálat nem fogható fel a korábbi nyomozások és perek folytatásaként, mivel ezúttal nem a DRAM, hanem az asztali számítógépekben ritkán megtalálható SRAM-modulok árazása miatt kutakodnak az érintett cégeknél. A Justice Department a Sony irányában tájékozódik, amely rögtön leszögezte, hogy igyekszik együttműködni a hatóságokkal, és a maga részéről bizonyítani szeretné, hogy a gyanú megalapozatlan.

Az igazságügyi minisztérium szerint ugyanis a SRAM-piacon is árrögzítések történtek, több gyártó kartellbe tömörült, és a háttérben kötött megállapodásokkal tartották mesterségesen magasan az árakat. Erre külső szakértők szerint valószínűleg egyéb gyártó cégek hívták fel a figyelmet, akik úgy vélték, hogy túlzottan magas áron jutottak hozzá az igényelt komponensekhez. Érdekes, hogy egyesek szerint a vizsgálat vihar a teáscsészében, mivel a többnyire kommunikációs és hálózati eszközökbe szánt SRAM-chipek piaca szűkülőben van: az eladások tavaly 2,8 milliárdra rúgtak, amely eltörpül a DRAM-memóriák 24,8 milliárdos forgalma mellett.

Eközben az Európai Bizottság sem tétlenkedik. Az Unió végrehajtó testülete még a hónap közepén meglepetésszerű razziát tartott több európai gyártó németországi székhelyén, ám a hírt csak most közölték. A vád ugyanaz, árkartell kialakításának gyanúja miatt a gyártó cégeknél vizsgálatot indítanak, az átfogó razziát pedig csak az első, előkészítő lépésként értékelik. A közösség jogszabályai szerint amennyiben beigazolódik a gyanú, az érintett cégek éves bevételük legfeljebb 10 százalékával fizethetnek, és természetesen további büntetéseknek néznek elébe.

Arról nem szól a hír, hogy pontosan mely gyártókról van szó. Az Európai Bizottság erről nem kívánt tájékoztatást adni, a további részletek közléséig erről felesleges találgatásokba bocsátkozni.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. nov. 03. 13:22 | galéria | válasz | #10
LOL ...
Nem tudom, hogy elmagyarázzam neked. (Nem is akarod megérteni.)
#7, #8
2006. nov. 03. 09:44 | válasz | #9
sajnos nem nem értem van
de elég egyértelmü a helyzet
2006. nov. 02. 23:18 | galéria | válasz | #8
sdram != sram
2006. nov. 02. 21:21 | válasz | #7
mert a világ érted van, és csak neked lehet igazad.
2006. nov. 02. 20:59 | válasz | #6
elég csak megnézni egy árlistát
2006. nov. 02. 20:59 | válasz | #5
nincs mit utána nézni egy így van ahogy mondom
2006. nov. 02. 19:20 | galéria | válasz | #4
Előszőr nézz utána a dolgoknak....
2006. nov. 02. 19:06 | válasz | #3
azér ezt a marhaságot sdramra mennek mikör a hülye is látja hogy milyen szörnyü mértékben fel ment a ddr-ek ára
2006. nov. 02. 16:51 | válasz | #2
Most az SRamokról van szó (mint amilyen a CPU-ban lévő L1, L2 memóriák).
A DRamok magas ára remélem legkésöbb tavaszra megszűnik, és 1GB DDR2 es Ram kb majd az 1GB-os flash-kártyák árával fog vetekedni (micsoda álom).
2006. nov. 02. 16:44 | válasz | #1
Perelgetik őket, pénzt szednek be tőlük, de mégis csak emelkedik a DDR ára.