2006. október 31. 21:52, kedd
Megérkezett az első előzetes Eli Roth nagysikerű horrorjának folytatásához. A hivatalosan
Hostel: Part II címet kapott film január 5-én kerül az amerikai mozikba.
Amint arról már mi is sokszor beszámoltunk, Eli Roth folytatja a
Motel című horrorját. A hír eléggé megosztotta a trash-rajongókat. Elég csak a fórumozóinkra gondolni.
Ám Roth-ot ez nem zavarja és szépen heggesztgeti a
Hostel: Part II hivatalos címmel ellátott folytatást. A végeredményig még párat aludni kell, hiszen a folytatást csak január 5-én mutatják be Amerikában. Ám addig is vigyázó szemünket vessük az első hivatalos trailerre, mely megadja az alaphangulatot. A trailer egyébként német nyelven, angol felirattal tekinthető meg
itt.

Nő a baj!
A film története szerint három fiatal amerikai lány Rómában tanul a Művészettörténeti Egyetemen. Egyik nap összefutnak egy évfolyamtársukkal, aki nem mellesleg egy gyönyörű nő. A lélegzetelállító európai lány elhívja őket magához egy hétvégére, ám a csajok egy buli után egy beteg világban térnek magukhoz.
Immáron biztossá vált, hogy az első rész "túlélője", Paxton is visszatér.