A Betamax sorsára jut a Blu-ray?
2006. október 26. 21:23, csütörtök
A japán vállalat egy salzburgi rendezvényen jelentette be, hogy a héten mutatkoznak be Európában az első Blu-ray készülékek. Meglehetősen érdekes viszont, hogy az örömteli bejelentés ellenére a hangulat nem volt túl rózsás, sőt meglehetősen komor volt.

Hirdetés

Már Nicolas Babin-nak, a Sony európai szóvivőjének nyilatkozata is azt mutatta, hogy a japán vállalat némiképpen tart termékének európai debütálásától. A szakember ugyanis a Betamaxot hozta szóba és párhuzamot vont a szabvány és a Blu-ray között. Mindez azért elég érdekes, mert mint ismeretes, a Betamax a Sony évtizedekkel korábbi videoformátuma volt. Az 1975-ben bemutatott szabvány fényes jövőt előtt állt, azonban nem támogatták elegen és jött a JVC által kifejlesztett VHS, amely keresztülhúzta a japán mérnökök számításait. Nos, Babin leszögezte, hogy ez most nem történhet meg.

A szakember szerint a Sony tanult a 31 évvel ezelőtti hibáiból. A Blu-ray korongot számos cég támogatja és nem csak borsot akarnak törni a konkurens HD DVD orra alá, de le is akarják győzni azt. Az eseményre a salzburgi gyárban került sor, ahol CD-k, DVD-k és UMD-k mellett idén augusztus óta már egyrétegű Blu-ray lemezek is készülnek. A kétrétegű Blu-ray korongokra azonban még 2007 elejéig várni kell.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Babin szerint ugyan a HD DVD előnyre tett szert, azonban a Blu-ray a több lejátszónak és a nagyobb filmkínálatnak köszönhetően hamarosan meg fogja előzni ellenfelét. Ezzel azonban csak az volt a gond, hogy az ismertetett számok inkább utópisztikus vágyálomnak hatottak és nem konkrét adatoknak. S hogyha kicsit belemélyed az ember, rájöhet, hogy közel sem a Sonynak áll a zászló.

A legolcsóbb Blu-ray lejátszó, a Samsung BD-P1000 ára ugyanis potom 1299 euró (igaz néhány kereskedő 1099 euróra akarja levinni az árát), míg a Panasonic DMP-BD10-es készüléke 1499 eurós bevezető áron lesz kapható. Ezzel szemben a Toshiba HD-E1 típusú készüléke - amely jelenleg a legolcsóbb HD DVD lejátszó - csak 599 euróba kerül. Ugyan ez nem használja ki teljesen a HD DVD technológiában rejlő lehetőségeket, azonban az árcsökkentéssel együtt is megmaradó 500 eurós differencia nagyon sok.

Ráadásul idén november 24-től már mindössze 200 euróért kapható lesz a HD DVD lejátszó az Xbox 360 konzolokhoz, vagyis a Sony vezette tábornak nagyon össze kell kapnia magát, s ezt jól tudják a Blu-ray mellett voksoló cégek is. Nem véletlen tehát, hogy ezeknek a vállalatoknak a képviselői közül sokan nem igazán tudtak nevetni a Blu-ray kontra Betamax összehasonlításon.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. nov. 04. 03:19 | válasz | #54
Hát, én azért találtam 250-350e között olyat, amit elfogadnék ajándékba. :P
Egyébként vigyázni kell, mert sok helyen tavalyi modellek is ki vannak téve. Gondolom, kint hagyják, amíg el nem viszik, és az árcédulát sem bántják.
vax  
2006. nov. 04. 00:22 | válasz | #53
Az az igazság, hogy volt lehetőségem jó párat különböző gyártóktól, különböző tipusait rövid, hosszabb ideig próbálgatni, de sajnos azok amik jelenleg a piacon vannak a különböző szórakoztató elektronikai keresekedésekben bizony ahogy Te is irod, bizony amelyikbe gyorsabb, jobb elektronika, panel van sokkal, jobb képet produkál, de sajnos ezek még nem a 200-300 eFt kategóriába esnek. :(
dez  
2006. nov. 03. 22:33 | válasz | #52
Az újabbakon alig-alig látszik elmosódás. Ami korábban volt, az leginkább az LC molekulák reagálási lassúsága volt.
Az igaz, hogy csak a legjobbakban van igazán jó deinterlace áramkör, de itt az igazán jó csúcsszupert jelent (új mozgásfázisok kiszámolása, stb.), miközben az átlagos sem olyan rossz.
vax  
2006. nov. 03. 17:36 | válasz | #51
Igazán nem a felbontással van a bajom ezekkel az lcd tévékkel. Állóképeknél meg lassú mozgásnál csodálatosak meg minden. De ha gyors a képmozgás elmosodások meg miegymás a bajaik a 200-300 közötti lcd tv-nek. Mivel a gyors procik egyelőre a drágábbak kiváltsága. Másik, hogy még egyelőre a magyarországi adások nem is igen használják ki ezt a felbontást. De előbb utóbb erre is sorkerűl. :)
dez  
2006. okt. 30. 03:16 | válasz | #50
Ez már ki lett itt vesézve. A full-HD-s (1920x1080) kijelzők még drágák, de 2m-ről egy 80cm körüli, 1366x768-as (vagy akár 1280x720-as) LCD-TV is "megteszi". (Ha valaki ilyen méretű lapos, nem plazma tévét akar venni, nem is kap már kisfelbontásút...) Ilyet ma már 180e körül is lehet kapni (ennyibe volt pár éve egy 72cm-es átlagos 100Hz-es tévé). Persze a jobbak 250e fölött vannak.
dez  
2006. okt. 30. 03:08 | válasz | #49
vax  
2006. okt. 29. 20:01 | válasz | #48
Úgy látom ez már kezd egy személyes eszmecserévé alakulni. Már csak ketten maradtunk. Nem tudsz aludni? Éjszakai meló, vagy a külföld időeltolódása? :)
Itt azért kalkuláni kell a Tv monitorokkal is amik full HD-k. Ezek azért még mindig nem az olcsó cuccok közé tartoznak. Persze igaz, hogy amilyen árcsökkenés ment végbe az lcd és plazma tv-k között nyilvánvalóan folytatódni fog. Elismerem nem kis változás a normál tv-hez képest a minőség ugrás egy HD-s tv esetében. De mint írtam ehhez a megjelenítőt is be kell szerezni. És bizony ma már elég nagy az eltérés az lcd, plazma tv-k áraiban. És bizony ha összehasonlítod őket az igazi HD-s cuccok, amin tényleg szépen mennek, kijönnek a dolgok bizony árban még nagyon fent vannak. Egy párat már néztem. Tényleg sokkal jobb, de annyival nem jobb, hogy most minden korábban beszerzettet esetleg lecseréljek. Talán majd az újjak amik ezután jönnek ki. De majd meglátjuk.
dez  
2006. okt. 29. 03:11 | válasz | #47
Csak kis részben. :)
Úgy tudom, a DVD-eladások most vannak épp a csúcson, a letöltések ellenére. Nyilvánvalóan nem mindenki tölt le (vagy vesz újratömörített másolatot a piacon).
HD-s filmeknél ez csak még jobban kijön: nehézkesebb letölteni, több helyet foglal, általában rosszabb minőségben tölthető, stb. Az a helyzet, hogy az ilyen HD-s cuccok töltői közül sok az első lesz a vevők között.
Újfent felhozod a fejlettebb audio, fejlettebb video párhuzamot. Pedig már elhangzott, miért rossz ez a párhuzam.
Jövőbe látó gömb helyett inkább nézz meg egy jó minőségű HD-s anyagot! :) És meglátod a jövőt! :D
vax  
2006. okt. 29. 00:08 | válasz | #46
Nem akarok "kukacoskodni", de pont nekem adtál részben igazat. :)

"Nem véletlenül van tele a net HD-s filmekkel, még a sorozatok nagy része is elérhető HD-ban, és töltik is rendesen."

Mire kijönnek lemezen egyrészt már mindenkinek meglesznek. Első időben elég húzos az áruk. Pl: Utolsó szamuráj HD DVD-n 10-12 eFt. Azért ez nem kis ár. Főleg ha a Te általad említett megoldást választja az ember. Mire olyan árra mennek le mint most a DVD-k, hogy még a premier lemezek is már 3 eFt alatt vannak egyrészt el kell telni egy kis időnek másrészt a drive-ból is jópárat el kellene adni. A filmekkel kapcsolatban most indulnak a online áruházak mint a zenéknél korábban. De amit a DVD audió-ról és SACD-ról beszéltél még jobb példa, de az is pont az árak miatt és a különféle mp3 és társai miatt került "fél halotti állapotba". Kiválóak, meg nagyon jók, de az embereknek a rohanó világunkban nem nagyon van (volt, lesz) idejük, energiájuk és pénzük erre a technológiára. Hiába jobb, szebb stb. Ugyanez miatt már szerintem sem a BD, sem a HD nem fog úgy elterjedni mint a DVD. De egyébként ezen kár vitázni, úgyis a jövő hozza meg, hogy mi lesz. :) Reméljük a vásárlók járnak a legjobban.
dez  
2006. okt. 28. 20:43 | válasz | #45
Bővebben: mind a DVD-ROM-okat, mind a BD-ROM-okat, mind a HD_DVD-ROM-okat egyfajta préselési eljárással készítik, nem sok különbség van.

Mellesleg az írható BD lemezek gyártása hosszabb távon olcsóbb, mint a HD_DVD-é.
dez  
2006. okt. 28. 20:40 | válasz | #44
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 28. 18:03 | galéria | válasz | #43
"A BD lemezes kiadványok előállítási költsége minimálisan drágább, mint a DVD-seké." Összekeverted a HDDVD-vel...
dez  
2006. okt. 28. 14:26 | válasz | #42
Elvileg kizárólag BD lemezen jelennek meg rá a játékok. De egyátalán nem ettől drágább vagy olcsóbb, hanem az "újdonság varázsa" által. A BD lemezes kiadványok előállítási költsége minimálisan drágább, mint a DVD-seké.
dez  
2006. okt. 28. 14:21 | válasz | #41
Esetleg leírhatnád, mire alapozod ezt. Mivel inkább az ellenkezője látszik kibontakozni, a cégek többsége a Blu-ray mellett áll. Hogy a MS inkább a HDDVD pártján áll, számít, de nem dönti el a kérdést.
Mardel  
2006. okt. 28. 08:42 | galéria | válasz | #40
Igen. De mint tudjuk a sony elég erőszakos, és tudatában van, hogy BR nem lesz nyerő. Ezért ráerőszakolja a PS3 vásárlókra, akik többnyire eltávolodnak tőle. Mert őksem millimosok, hogy a játékokat 10 ezer forint felett megtudják vennni, vagy nem gazdag szülők gyerekei akik szórják a pénzt. Ezért szinte csak a sony fanboyok fogják megvenni, meg majd pár évvel később mások is, ha lejebb megy az ára. De akkorra már a HD/BR vita eldőlt.
Ma2ska  
2006. okt. 28. 07:31 | válasz | #39
A küzdelem már most eldőlt. HDdvd win.
dez  
2006. okt. 28. 01:21 | válasz | #38
Rosszul látod. 1. Inkább a DVD-Audio-t és az SACD-t kellett volna felhoznod, mint fejlettebb megoldások, amik mégsem terjedtek el. 2. Csakhogy: amíg a CD és az előbbiek közötti különbség átlagembernek szinte észrevehetetlen, addig az SD és HD felbontás közötti különbség igencsak látványos...

Nem véletlenül van tele a net HD-s filmekkel, még a sorozatok nagy része is elérhető HD-ban, és töltik is rendesen.
vax  
2006. okt. 28. 00:54 | válasz | #37
Ezek az optikai izék bár nagyobb a kapacításuk mint a DVD-nek de nem fognak már annyira elterjedni mint a dvd. Kb. úgy látom a helyzetet mint anno az audio adathordozóknál. Volt a szalagos, meg a kazettás. Jöttek a digital compact casetta, md stb. de igazán már nem terjedtek el. Megmaradt etalonnak a cd még a kazi illetve ez mp3. A video-nál is marad még a VHS, meg a DVD. Lesznek is ezek meg még utódjaik is de valószínűleg valami memória kutyuk jönnek és terjednek el.
2006. okt. 27. 23:40 | válasz | #36
Sztem a BR-re a holografikus lemezek jelentik a legnagyobb veszélyt, nem a HDDVD. A holografikus lemezek megjelenéséről egyelőre sokat nem lehet tudni.
arty  
2006. okt. 27. 21:30 | galéria | válasz | #35
a sony annyit töketlenkedett a BR-el, h tényleg nem csoda, h nem sikeült letarolniuk és a végén lesz két formátum :(

egyik kedvenc filmem az egyiken, másik a másikon jön majd ki ... tök jo!!! :(
wbtist  
2006. okt. 27. 21:02 | galéria | válasz | #34
Szerintem is ez lesz a vége. 500 euró difi a Hd DVD javára? Azért az nem kis summa...
Bjuma  
2006. okt. 27. 20:36 | válasz | #33
Szerintem az lesz az egész vége, hogy mind a kettő megbukik, nem lesznek olyan sikeresek mint a DVD vólt, ugyanis ma már inkább az internetes filmletőltésekben van a jövő.
vax  
2006. okt. 27. 17:57 | válasz | #32
Szerintem előbb utóbb, hogy a média kiadók is jól járjanak (HD, Blue ray lemezen lévő filmek stb) "kiharcolják" a szorakoztató elektronika gyártóknál, hogy a lcd, plazma stb. kijelzőkbe rakják bele drive-kat. A sima dvd tartalmak egyre olcsóbbak és szinten lassan minden megkapható ebben a formátumban. A nagyobb felbontások amivel tobbet tudnak az lcd, plazma satöbbi készülékeken jön ki igazán normál tv-n nem.
vax  
2006. okt. 27. 17:53 | válasz | #31
Hát ez igy igaz. Aki türelmes és tud várni. De vannak akik nem. Azoknak talán nem lehet rossz. Bár az árak alakulás is döntő lesz.
dez  
2006. okt. 27. 16:01 | válasz | #30
Egyszerűen csak arról van szó, hogy magának az eszköznek, hardver elemnek a megnevezése nem lejátszó, hanem (külső) olvasó/meghajtó. Szét lehet nézni, szakmai oldalakon általában inkább az utóbbinak nevezik, nem véletlenül, talán érdemesebb azt követni. Persze akinek mindegy, annak mindegy.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 27. 14:55 | galéria | válasz | #29
Sztem a legtöbb embert rohadtul nem érdekli, hogy ki támogatja, hanem az, hogy mire lehet használni, és az ára. HDDVD-t meg eléggé durván nagy cégek támogatják, még ha kevesebb is, és a cikkből is kiderül, hogy a sokkiadós támogatás úgylátszik nem elég (mellesleg ha ezek a kiadók ha látják, hogy a bd bebukik, akkor rögtön átállnak).
"márciusra a 6 millió PS3-at szállítanak le, ergó 6 millió BD playert." hát vagy nem, pont mint eddig :) 6 millió meg amúgy sem sok, és a lemez még mindíg drágább lesz mint a hddvd.
2006. okt. 27. 13:57 | válasz | #28
Továbbra se értem a problémát, ha a vas elég erős hozzá, akkor szoftveres BR/HD-DVD lejátszó miért is ne kezelné le a lemezt ugyan úgy, ahogy szoftveres lejátszó elviszi a DVD/VCD lemezeket? A video van kódolva, ahhoz kell a szoftver, de mint lemez nincs "titkosítva", hogy csak asztali lejátszóba induljon el.
Más tészta, hogy PC-n egy USB2.0 (hiába gyorsabb mint kell), nem biztos, hogy ki tudja szolgálni a dolgot. Elég csúnyán szokott ugrálni az USB átviteli sebessége a többi komponens és pár szoftver okán, ami X360-nál nem zavarhat be.
2006. okt. 27. 13:12 | válasz | #27
majd két év mulva megveszem a combo meghajtót 10e-ért, addig meg csak költsenek rá a sznobok :)
dez  
2006. okt. 27. 12:45 | válasz | #26
Vicces koma, nem akaródzik felfogni a különbséget egy (asztali) lejátszó és egy meghajtó között?
Segítek: a lejátszó önmagában képes minden műveletre, ami film lejátszásához kell: többszörös dekódolás, kép- és hang-feldolgozás, e jelek fizikai kiadása, felhasználói vezérlés, stb. Ezzel ellentétben egy meghajtó (jelen esetben olvasó) csak arra képes, hogy leolvassa a lemezről a digitális adatot, és úgy ahogy van, küldje tovább USB-n az őt vezérlő gép felé.
dez  
2006. okt. 27. 12:41 | válasz | #25
Az X360+HD_DVD-drive kombóból válik úgy HD_DVD lejátszó... Pl. egy PC-ben egy DVD-olvasó DVD-olvasó marad, függetlenül a telepített szoftverektől, csak le tudsz majd játszani DVD-t a gépen.
2006. okt. 27. 12:30 | galéria | válasz | #24
BTW a BD mellett szól, hogy több kiadó támogatja, mint a HD-DVD-t, és márciusra a 6 millió PS3-at szállítanak le, ergó 6 millió BD playert.
Zodd  
2006. okt. 27. 11:57 | válasz | #23
A Xbox360-hoz adott USB-s HDDVD nem lessz picit lassú azt a kezelő felülett nem pont ilyen adatáramra tervezték. (szerintem)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 27. 10:59 | galéria | válasz | #22
Hát csak a dvd mellett nem volt más formátum, itt meg van, úgyhogy semmi köze a mostani helyzetnek, az akkorihoz. A másik, hogy ez a BD "bázis" egyre csökken a f@szkodásnak köszönhetően
2006. okt. 27. 10:39 | válasz | #21
Elöször D.Koreában olcsósítják a technológiát és ha az megvan, utána megy Kínába, hogy mégolcsóbb legyen ;)
2006. okt. 27. 10:32 | galéria | válasz | #20
A PS3-mal hatalmas bázisa lesz a BD-nek, mint anno a PS2 és a DVD.
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. okt. 27. 10:13 | galéria | válasz | #19
A csúcstechnikát azért nem viszik azonnal kínába, majd néhány év múlva.
Yv@n  
2006. okt. 27. 09:54 | válasz | #18
"Az nem lejátszó, csak egy USB-s külső meghajtó."

És a lemezeket nem lejátsza, hanem csak pörgeti ha beleteszed? Hogy addig se unatkozzonak a tokban amíg kijön egy normális asztali lejátszó.
2006. okt. 27. 09:00 | válasz | #17
Ahhoz, hogy lejátszó legyen belőle, csak megfelelő liszenckulcsokkal ellátott lejátszó szoftver kell. Ha jól tudom a PowerDVD 7 legutolsó verziója ilyen (BR/HD mindegy neki), onnantól "csak" megfelelő vas kell hozzá, ami ki tud pakolni egy nagyfelbontású HD videót is. Az X360 képes rá a GPU rásegítésével.
Nem véletlen, hogy a Vista Ready matricához a gépnek képesnek KELL lennie legalább 2db HDTV video streaminget lejátszania egyidőben.
2006. okt. 27. 08:57 | válasz | #16
"Ezzel szemben a Toshiba HD-E1 típusú készüléke - amely jelenleg a legolcsóbb HD DVD lejátszó - csak 599 euróba kerül."

Lentebb említett 200 euro/USD áru X360-as HD-DVD lejátszó USB-s csatolóval készült. És mit ad Isten minden valamire való PC-n és Mac-en van USB csatoló ... :)
jax  
2006. okt. 27. 07:31 | galéria | válasz | #15
"aki meg csóró az vesz ps3at aztán elvan vele"

Hja...
2006. okt. 27. 07:30 | válasz | #14
Természetesen ezt is mind sok mást Kínában fogják legyártani. Előállítási ár 22.- Eur.
Mardel  
2006. okt. 26. 23:22 | galéria | válasz | #13
no, milyen nagylelkű a microfos :D +200 euróért vehetsz egy PS3 premium packot, és még a legalapabb PS3 packban is teljesen alap a beépített Blu-Ray lejátszó, szóval az a +200 eurós hd-dvd meghajtó egy szép nay beetetés. Külön olcsónak tűnhet az asztali lejátszókhoz képest, de kell hozzá egy x360,azzal együtt meg már bőven a PS3 felett van árban, egy beépített lejátszó (ami ráadásul Blu-Ray lejátszó) meg kicsikét praktikusabb :D

Aki x360at vesz az tuti nem játék konzolon fogja nézni a hddvdket, aki meg csóró az vesz ps3at aztán elvan vele.
Amúgy engem az érdekelne, hogy így is a legtöbb ps gamer másolt játékokkal tolja kichippelve a konzolt. Majd azt várom mikor fogjátoka ps3-mat másolt játékokkal tolni...
2006. okt. 26. 23:15 | válasz | #12
Lesz....majd csak lesz!
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2006. okt. 26. 23:04 | válasz | #11
"Ráadásul idén november 24-től már mindössze 200 euróért kapható lesz a HD DVD lejátszó az Xbox 360 konzolokhoz"

no, milyen nagylelkű a microfos :D +200 euróért vehetsz egy PS3 premium packot, és még a legalapabb PS3 packban is teljesen alap a beépített Blu-Ray lejátszó, szóval az a +200 eurós hd-dvd meghajtó egy szép nay beetetés. Külön olcsónak tűnhet az asztali lejátszókhoz képest, de kell hozzá egy x360,azzal együtt meg már bőven a PS3 felett van árban, egy beépített lejátszó (ami ráadásul Blu-Ray lejátszó) meg kicsikét praktikusabb :D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 26. 22:59 | galéria | válasz | #10
Az teljesen mindegy, egy jó ideig még eltart, szóval bluray felejtős.
dez  
2006. okt. 26. 22:50 | válasz | #9
És talán nincsenek/nem lesznek eleve PC-s meghajtók, előbb-utóbb igen olcsón?
vax  
2006. okt. 26. 22:44 | válasz | #8
De már készül hozzá a Pc-s meghajtó szoftver. :)
dez  
2006. okt. 26. 22:42 | válasz | #7
Csak átmeneti ez az árdifferencia.
dez  
2006. okt. 26. 22:40 | válasz | #6
"kapható lesz a HD DVD lejátszó az Xbox 360 konzolokhoz"

Az nem lejátszó, csak egy USB-s külső meghajtó.

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 26. 22:32 | galéria | válasz | #5
Csak éppen most van egy sokkal olcsóbb, de nem sokkal kisebb kapacitású hddvd.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 26. 22:32 | galéria | válasz | #4
Talán a meghajtó ára miatt?
Lokids  
2006. okt. 26. 22:23 | válasz | #3
Blu-raynak akkor van igazán esélye az elterjedésre, ha majd az átlagfelhasználó kezei közé kaphatja mindennapi hazsnálatra. :) (írás és hasonló dolgok)

annó én olvastam valami holografikus cuccról ami 200 gigát tárolt, a tároló előállítása potom 200 ft környékén volt, cska a meghajtója volt valami milla körül. Az miért nem terjdt el?
2006. okt. 26. 21:53 | válasz | #2
a dvd a cd-hez képest is kb ugyanolyen arányban volt drága mint most a dvd hez képest a blue ray
2006. okt. 26. 21:32 | galéria | válasz | #1
Szép a Blu-Ray, okos dolog a Blu-Ray, csak jó drága a Blu-Ray, meg nem biztos, hogy felhasználóbarát a Blu-Ray. Drága a Blu-Ray író, drága a Blu-Ray lemez, nem annyi, mint manapság a DVD-knél. Szóval egyenlőre nem soknak lesz Blu-Ray, sőt még Betamax sorsára juthat a Blu-Ray. Bár a Video 2000/System 2000 formátumú videókazetták sokkal jobbak voltak még a VHS-nél is.