Valódi nevet követelhet a blogoknál Kína
2006. október 25. 12:38, szerda
A kínai kormányzatnak benyújtott javaslat szerint kizárólag a valódi név közlésével engedélyeznék az új blogoldalak bejegyzését, regisztrálását. A cél a szerzők kilétének gyors felderítése, a rendőrség munkájának megkönnyítése érdekében.

Hirdetés

A Xinhua állami hírügynökség tudósítása szerint még nem született meg a hivatalos döntés abban a kérdésben, hogy kormányzati részről megkövetelik-e majd a valódi név csatolását. Ilyen javaslat azonban létezik, és az informatikai ágazatért felelős minisztériumhoz közel álló Internet Society of China ilyen követelmény bevezetését ajánlja a kormányzatnak. "A valódi név megkövetelése elengedhetetlenné válik, amennyiben Kína valóban egységes, jól működő blogipart akar kiépíteni" - indokolta a javaslat benyújtását az ISC igazgatója. Mindez természetesen a szerzők fokozott ellenőrzését szolgálná, akik eddig sem írogathattak "felelőtlenül" minden témával kapcsolatban. A politikai szempontból kényelmetlen területeket ugyanis kerülni illik, és aki ennek nem tesz eleget, az komoly retorziókra számíthat a hatóságok részéről. Érdekes, hogy a korlátozások ellenére virágzik az internetes naplók írása: a mintegy 34 millió blogger a világ legnagyobb közösségét jelenti, amelyet a jelek szerint meglehetősen jól kordában tudnak tartani.

A javaslat részletesen kifejti a követendő eljárást. Ezek szerint az újdonsült blogger köteles lenne valódi nevét is közölni a napló beregisztrálásakor, ám ezt követően már írhatna álnéven is. A rendszer esetleges bevezetését komoly előkészítő fázisnak kell megelőznie, amely alatt létrehoznák az adatvédelem szempontjából rendkívül fontos és érzékeny központi adatbázist, és ennek elindítása előtt a felhasználói véleményeket is meghallgatnák.

Ezek a vélemények jelenleg megosztottak: vannak akik személyes jogaikat, az amúgy is megkurtított szólásszabadságot féltik a megoldástól, mások pedig az internetes pornó és káros tartalmak visszaszorításában tartják elengedhetetlennek a korlátozást.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. okt. 26. 14:24 | válasz | #7
vicces ez a kína, ezek után olvasson majd az ember egy "őszinte" kínai blogot :D
2006. okt. 26. 08:30 | válasz | #6
Kína ismét kapja be! Komolyan mondom lassan beperlem őket. Hogyan lehet ennyi Fa-szarú odaát? ÁÁÁÁ
2006. okt. 25. 20:09 | galéria | válasz | #5
Elmehetnek a jóédes anyuciukba... a Netet nem lehet csak úgy ellenőrizni... simán megcsinálhatja, hogy mondjuk a google rendszerében, vagy valamelyik amerikai blogrendszerben indítja el a blogját... akkor ki fogja kérdezni az eredeti nevét? Barmok ezek, nem emberek.
2006. okt. 25. 18:25 | válasz | #4
Frászban van a sok idióta kommunista, hogy nem ellenőrizhetik az internetet ;) Az internet vagy szabad, vagy nincs, mint É-Koreában.
léry  
2006. okt. 25. 16:47 | válasz | #3
idióták :)
2006. okt. 25. 15:29 | galéria | válasz | #2
Nem hát. De nem is biztos hogy idegen kézben van az ország.
2006. okt. 25. 15:18 | válasz | #1
"jól működő blogipart akar kiépíteni"

Ezek az emberek már régen nem kommunisták vagy szocialisták, hanem kőkemény kapitalisták, akik némi ideológiával nyakon öntik a hatalomvágyukat.