Hardvergyártókkal szövetkezik a BitTorrent
2006. október 25. 10:27, szerda
A népszerű fájlcserélő platform fejlesztői hardvergyártókkal szövetkeznek, mégpedig a legális letöltések egyszerűsítése érdekében. Routerekben, adattárolásra szánt szerverekben jelenik meg a szoftver hamarosan.

Hirdetés

A cég közleménye szerint az első három partner az ASUS, a Planex és a QNAP, amelyek kivétel nélkül előnyként értékelik a fájlcserélő rendszer integrálását. A megállapodások eredményeként a BitTorrent kliens routerek és szerverek részeként került a boltokba, a cél pedig a PC kiváltása, vagyis személyi számítógépek nélkül lebonyolítani a nagyobb letöltéseket, energiát és egyéb kiadásokat takarítva ezzel meg. Többek között ezt valósítanák meg a szoftver natív támogatásával, otthoni felhasználók és vállalatok számára.

A BitTorrent továbbra is a P2P-technológia előnyeit hangsúlyozza, amelyek gyakorlati haszna a jó minőségű és legális letöltéseknél mutatkozik meg igazán. Hangsúlyozzák, hogy felesleges általánosítani, nem minden letöltő zenét másoló tinédzser, a területben óriási lehetőségek rejlenek a kiadók, filmstúdiók és hardvergyártók számára is. A cég a nagyobb biztonságra hivatkozva különbözteti meg saját fejlesztését az alternatív megoldásoktól, kiemelik, hogy itt nem lehet a Kazaa és a Morpheus esetében elterjedt módszerekkel kutakodni a felhasználók számítógépén.

A jelek szerint Bram Cohen és Ashwin Navin növekvő sikerrel győzi meg az ágazat szereplőit a technológia előnyeiről. Saját weboldalukon már korábban elérhetővé váltak a filmletöltések, legutóbb pedig internetszolgáltatókkal és újabb kiadókkal állapodtak meg a különböző tartalmak terjesztéséről. Ebben elsősorban a technológia népszerűségére építenek: óvatosabb becslések szerint is a BitTorrent adja a teljes internetes forgalom 40-60 százalékát, egyes országokban - például Kínában - ez az arány a 70 százalékot is meghaladja.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. okt. 26. 12:22 | válasz | #15
nekem turhetoen muxik a dolog mar lassan egy eve, a multkor mikor nagyon zugott a ventilator akkor megallitottam 120 nap uptime-val :) fut meg rajta file server, printserver, posta server, ftp, minden muxik csak eleg lusta :) azert lenne jo ha furgebb lenne kicsit, van vmi masik kliens is aminek nem kell java azt hiszem arra fogok attalni annak eleg a 20% proci is, csak meg kell varnom amig az azureus mindent letolt es visszaoszt 1es aranyig mert nem tudom attenni a letolteseimet a masik kliensre :(
2006. okt. 26. 10:09 | válasz | #14
"wines gepet viszont nem merek 24 oraban kirakni a netre"

router + tűzfal(kerio) + víruskereső(nod32), és nincs gond. Nekem már vagy másfél éve üzemel problémamentesen. Se vírus, se fagyás.
2006. okt. 26. 10:02 | válasz | #13
"Hali, nekem is egy PIII-on fut a linuxos azureus, de sajna 80% prociterheles mellet"

Én először DC-t próbáltam 500-as celeronnal. 100% proci terhelés, és a GUI-nak már nem is jutott erőforrás. Próbáltam erősebb használt gépet szerezni, de háromból három nem működött nekem, úgyhogy inkább vettem egy újat.
2006. okt. 26. 09:52 | válasz | #12
az gond :( wines gepet viszont nem merek 24 oraban kirakni a netre :)
hu mi lessz itt ebbol :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 25. 23:17 | galéria | válasz | #11
Nem az a legjobb, a legjobb az µtorrent, erőforrásigényben, és tudásban is, viszont nincs linuxra, úgy ahogy a bitcomet sincs.
Zedas  
2006. okt. 25. 20:54 | válasz | #10
Azureust felejtsd el. Bár a legjobb szolgáltatású torrent kliens, mivel Javában van írva, egy vicc az erőforrás igénye. A legjobb C++ alapú kliens a BitComet, viszont azt nem tudom hogy van e Linuxra.
2006. okt. 25. 20:45 | válasz | #9
Hali, nekem is egy PIII-on fut a linuxos azureus, de sajna 80% prociterheles mellet, igaz csak 70w-ot eszik :), arra gondoltam jo lenne vhogy rahegeszteni ezt firmware-t esetleg vkinek vmi infoja ?????
mrTZ  
2006. okt. 25. 20:26 | válasz | #8
Tudja vki, h a sima 500g-re lehet-e ilyen torrentes cuccot tenni? Mondjuk USB-n keresztul rateszek egy vinyot es mar csak jo firmware kell, de van ilyen?
thx
2006. okt. 25. 17:56 | válasz | #7
Én úgy oldottam meg, hogy vettem egy kicsi, olcsó, és szupercsendes gépet a nagy mellé (kb. 60K). Ezen megy az DC/torrent, FTP, Apache, CVS, meg amit akarok.
Zedas  
2006. okt. 25. 14:00 | válasz | #6
Ha valakit érdekel, itt a berhelői fórum 500 és 700-asokhoz:
700g forum
pemga  
2006. okt. 25. 13:24 | válasz | #5
Nem kell ahhoz hack, magától is tudja, pont ezért mutattam :).

Akkor úgy tűnik a magyar kereskedők kb 20-25%-os plusz árral dolgoznak, de ettől még lehet vásárolni EU-n belül bárhol. Senki nem tart vissza :).

Egyébként mintha léteznének különféle nem az ASUS-tól származó firmware-ek, amiket opensource fejlesztenek. Maga a gyári kütyü is linuxon alapul.
Zedas  
2006. okt. 25. 12:20 | válasz | #4
Én vettem egy 700g-t, de kissé még nyögvenyelős a torrent támogatás a jelenlegi firmware-rel. Pl. a gyári szoftverrel áramszünet esetén elfelejtette az összes download állapotát. Ezt sok-sok panaszkodás után végül kijavították, de volna még mit reszelni. Egyébként nagyon jó kis kütyü, nem bántam meg hogy megvettem, nem kell a gépnek állandóan mennie, ha nagy dolgokat akarok leszedni (van amikor hetekig tart).
Még az problémás hogy nem lehet a (torrent) letöltésben lévő fileokat priorizálni (vagy néhányat kizárni), de ez mondjuk többnyire nem is fontos.
2006. okt. 25. 11:49 | válasz | #3
WL-500gp valós magyar ára 24-25K tól indul felfele ...
és jelenleg is lehet hack-el torrentet futtatni rajta, hajól emlékszem :)
pemga  
2006. okt. 25. 11:15 | válasz | #2
pemga  
2006. okt. 25. 11:14 | válasz | #1
A belinkelt ASUS WL-700g kicsit drága, az 500gp is tud ilyet, harmadannyiért. Csak abban ugye nincs belső winyó. De ha számolunk egy kicsit:

Egy 700g 160GB-os winyóval úgy 240EUR.
Egy 500gp winyó nélkül úgy 80 EUR. Az árkülönbözet kb. 40-45 eFt, ezért szerintem manapság nagyobb winyót lehet venni, mint 160GB, még akkor is ha ebbe az árba bele kell férnie egy usb-s racknek is... (Hátránya, hogy lemondasz a SMART-ról és a winyóhőmérséklet-figyelésről.)