Közeledik a láthatatlanná tevő álcázás
2006. október 22. 18:19, vasárnap
Egy brit-amerikai kutatócsoport sikeresen tesztelt egy láthatatlanná tevő technikát. A tárgyak eltüntetése ugyan még messzinek tűnik, a laboratóriumi kísérlet azonban elmozdította az álcázó berendezéseket a tudományos fantasztikum irányából a realitások felé.

Hirdetés

Az Észak-Karolina állambeli Duke Egyetemen végrehajtott kísérlet egy rézhengert rejtett el többé-kevésbé az emberi szem elől. A technika lényege, hogy eltereli a mikrohullámokat a tárgy körül, majd a másik oldalán helyreállítja azokat, mintha egy üres téren haladtak volna át. A fényhez és a radarhullámokhoz hasonlóan a mikrohullámok is lepattannak a tárgyakról, láthatóvá téve azokat és árnyékot képezve, bár észleléséhez speciális műszerek kellenek. Ha valamit sikerül elrejteni a mikrohullámok elől, akkor az a radar számára is láthatatlanná válik, ami mindig is érdekelte a hadsereget.

Az álcázás nem azonos a lopakodó technikával, utóbbi nem teszi teljesen láthatatlanná az objektumot a radarok számára, csupán lecsökkenti a keresztmetszetét, így nehezebbé válik az észlelés. Az álcázás egyszerűen átsiklik a radar és egyéb hullámokon, mintha a tárgy nem is létezne. A kutatás az álcázás egy fejlettebb változata felé vezet, ami egy nap a látható fényben is eredményre lehet képes. A henger mikrohullámok elől való álcázásának kísérlete mindössze öt hónappal az elmélet megszületése után zajlott le. A David Schurig vezette csoport pontosan az idő rövidségére fogja, hogy álcázásuk még nem optimális, azaz tudják, hogyan lehet jóval tökéletesebb hatást elérni.

A szemlélődő azért láthatja a dolgokat, mert a tárgyak szétszórják a rájuk vetülő fényt, melynek egy része visszajut a szemhez. Az álcázás csökkenti a tárgy észlelhetőségének tényezőit, a fényvisszaverést és az árnyékát is. A Duke által alkalmazott eszköz úgynevezett "metaanyagokból" tevődik össze, 10 üvegszálas gyűrűből áll, amit rézelemek borítanak. A szerkezetet úgy tervezték meg, hogy képes legyen az elektromágneses hullámok haladási irányában a kívánt változás előállítására.

A kutatók a hatást a folyó víz és a benne elhelyezett kavics esetéhez hasonlítják. A két tényező kölcsönhatásakor nem alakul ki visszaverődés, a víz miután elhaladt a kavics mellett, mögötte újra összevegyül, a szemlélődőnek pedig nem tűnik fel, hogy a lefelé áramló víz már elhagyta a kavicsot. Ugyanezt a jelenséget próbálják átültetni a sugárzásokra is, esetünkben a mikrohullámokra, melyeket az elektromágnesességben új fejezetet nyitó metaanyagok segítségével terelték el a tárgy körül.

A kísérletben a kutatók először megmérték a síkon akadálytalanul áthaladó mikrohullámokat, majd ugyanezen a síkon elhelyezték az álcázandó rézhengert. Újabb mérések következtek, melyekkel megállapították a mikrohullámokban bekövetkező zavart. Végül felkerült a hengerre az álcázáshoz szükséges eszköz is, ami ha teljesen nem is, de igen nagymértékben lecsökkentette a mikrohullámok blokkolását vagy eltérítését.


David R. Smith
A végcél ugyanennek a hatásnak az elérése a látható fénynél, amihez viszont a jelenleg használt anyagoknál jóval bonyolultabbakra lenne szükség. Rendkívül fontos az anyagok mérete, van ugyanis egy szabály a metaanyagok belső szerkezetére. Eszerint annak kisebbnek kell lennie, mint a sugárzás hullámhossza, magyarázta John Pendry, a londoni Imperial College professzora, aki a Duke egyetem tanárával, David R. Smith professzorral közösen készítette el a kutatásról szóló tanulmányt.

A radarhullámoknál ez 3 centi, tehát könnyedén megalkotható, egy néhány milliméteres szerkezet létrehozása ma már semmilyen nehézséget nem jelent. Az optikai sugárzásnál azonban már mikronokról kell beszélni, a metaanyag szerkezete tehát nem lehet nagyobb néhány nanométernél, a nanotechnika pedig még nem tart itt, elvileg akár 10 év is eltelhet, mire eljut erre a fejlettségi szintre.

Ideális esetben az álcázás átlátszóvá teszi a tárgyat. A mostani kísérlet esetében maradt némi visszaverődés és egy kis árnyék, azaz a tárgy mögötti háttér valamivel sötétebb lett, mint környezete. Az első kísérlet tehát nem sikeredett tökéletesre, ez azonban nem csüggesztette el a kutatókat. Smith professzor igazolva látja elméletük működőképességét, csupán a hatásfokon kell javítani.

Mivel az álcázás körbevezeti az elektromágneses hullámokat a központi terület körül, ezért bármi, amit ebben a középpontban elhelyeznek, nem fogja megzavarni az elektromágneses mezőt. Ennek folyományaként az elrejtés mellett az elektromágneses hullámok átirányítása hasznos lehet az érzékeny elektronikák káros sugárzásoktól való védelmében is. Smith azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy napon szerkezetük az akusztikus hullámok ellen nyújtson védelmet, elzárva egy területet a vibrációtól vagy a szeizmikus tevékenységektől, ez azonban saját bevallása szerint is csak elméleti síkon mozog.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. jún. 07. 07:55 | válasz | #71
ugysem vesszuk eszre, ha mar nem kozeledik, hanem itt van:) vagy mar ott.
2006. okt. 26. 21:40 | válasz | #70
az a gömb elég kamunak látszik...:D
uniu  
2006. okt. 25. 16:05 | válasz | #69
Nagyon finom ital, 1 probat meger! :)
2006. okt. 25. 14:20 | galéria | válasz | #68
"A tuntetesnek nem az az ertelme, hogy jol lathato legyen ? :) "

A logikád vas, mégiscsak jó hatása van a Véres Marisnak. Én ugyan nem próbálnám ki, de kicsit irigységgel vegyes csodálója vagyok azoknak, akik mégis. :-)
2006. okt. 25. 14:16 | galéria | válasz | #67
Mr Prise,
Igazad van, megint tévedtem. Mea cupla!

uniu:
Kösz a Matula Magazin linkjét, évek óta nem jártam ott. Nekem való sajtóorgánum. :-)
2006. okt. 25. 13:03 | válasz | #66
Azért pontosítsunk. Superman nem a kriptonit miatt golyóálló és nem is az alkotja a testét. Sőt, ha kriptonit van a közelében akkor már nem állja a golyót ;-)
Ha úgy írtad volna, hogy golyóálló a kriptoni teste akkor helyes lett volna.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 25. 10:43 | válasz | #65
Ekkora zöldséget már rég olvastam.
uniu  
2006. okt. 25. 10:10 | válasz | #64
Ez a Superman mely hatast gyakorolt rad:))) A tuntetesnek nem az az ertelme, hogy jol lathato legyen ? :) Amugy itt egy erdekes link, ami talan magyarazatot adhat sokmindenre...
2006. okt. 25. 00:18 | galéria | válasz | #63
Nem estem letargiába. Igazából nem tudom, hogy azért-e mert folyamatosan abban vagyok, vagy már azon is túl, de mindegy is, nem téma.
Mellesleg, a tüntetőknek jól jött volna a láthatatlanná tevő álcázás,de gondolom akkor a rendőröknek lenne mindentlátó szemüvegjük.
Az igazi tehát mégsem ez, hanem az, amit Superman csinál. Golyóálló a testét alkotó kriptonit, vasárnap például egy egész amerikai bevetési század lőtt rá mindenféle fegyverből a TV2-n, de a golyók lepotyogtak róla, mint falra hányt borsó. Hétfőn éjjel bezzeg nem ilyen műsor volt a TV2-n...
2006. okt. 25. 00:12 | galéria | válasz | #62
Egyeseknek meg erős szaguk is van.
bundee  
2006. okt. 24. 20:08 | válasz | #61
ehh... a japan kabatnal senkinek nem esik le, hogy van a csavo mogott egy kamera, aminek a kepet ravetitik a kabatra szembol??? :)))))))))
2006. okt. 24. 13:29 | válasz | #60
uniu  
2006. okt. 24. 11:08 | válasz | #59
Sztem igaza van Tebolynak, Valoban ravetitve van, de olyan kis intenzitassal, vagy mas spektrumon, ami a fazon kezen nen latszik. Maga a targy meg floeszkalo/es vagy olyan anyaggal van bevonva ami a lathato spektrumba alakitja a ra eso fenyt. (pl: fenycsovek)
uniu  
2006. okt. 24. 09:41 | válasz | #58
A legjobb alcazasa a tintahalnak van. A tintahal vibralni is tud, -olyan gyorsan valtoztatja a szinet- es ezzel vadaszik. Valojaban az infra -pontosabban a termokamerak eloli- alcazas a "valodi" alca, ugyanis az eloerot ezzel deritik fel.

assdf  
2006. okt. 24. 09:39 | válasz | #57
Ja igen, plussz még mindig marad a lábnyomod. Azt hogy küszöbölöd ki? (plussz az egyéb zajokat amit mozgás során okozol)
uniu  
2006. okt. 24. 09:37 | válasz | #56
A predator inkabb uvegszeru volt, mint tukor:)
Amugy a cikknek meg a videonak #5, semmi koze 1mashoz... Az a video egy mar 1 eves cikkrol szol, es ott vmi projectoros technokarol irtak, ha jol emlexem. Vmi ossze van keveredve a itt a hirekben:)
wanek: te valojaban csak jot nevetsz azokon akiket provokalsz el "felkapjak a vizet", ugye ?:) Epi csak letargiaba kerult, amikor a Perikleszi demokraciat a gumibotok es konnygaz kozott latta.
assdf  
2006. okt. 24. 09:37 | válasz | #55
Na mégegy kis adalék az ilyen "láthatatlanná tevő csodaruhák felé".
Nem tudom gondolkozott-e már valaki azon, hogy mi van akkor ha az illető akin a ruha van mondjuk elkezd futni... Ugyanis jelenleg a természetben a legjobb "láthatatlanná tevő" ruhával rendelkező élőlénynek (a kaméleon) is másodpercek szükségesek hogy felvegyék a háttér szinét...
és még egy kis adalék: miből gondoljuk hogy ha valaki felvesz egy ilyen ruhát, akkor a többiek meg nem tesznek fel magukra egy infra kamerát? Persze ez is megoldható ilyen technikával, de hajlok rá, hogy még ha egyszer tényleg lenne is ilyen technika, az inkább csak jármüveken lehetne alkalmazni, mert azért elég macerás egy ürruhában mászkálni és ez is kb. hasonló lenne.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 23. 23:15 | válasz | #54
Na, leszerepeltél. Aki ókori görög történetekkel és egyéb tudálékoskodással próbálja magát fényezni, ahhoz eléggé méltatlan egy ilyen megnyilatkozás. Lebuktál a kamud miatt, és ezzel próbálod elterelni a szégyenedet? Nevetséges.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 23. 23:12 | válasz | #53
Úgy döntöd el magadban, ahogy akarod. Én is eldöntöttem magamban, hogy mit tartok rólad...
Te nagyon okostojás! Ha vetítve lenne, akkor ennek máshol is nyoma lenne (ugyanis mozog a gyerek keze), de nincs ilyen!
Amihez nem értesz, ahhoz inkább ne szólj.
2006. okt. 23. 21:30 | válasz | #52
Bazz, azért azt ugye Te sem gondolod, hogy ha a kabátomra 2 m-röl rávetítek egy képet, akkor annak bármi köze van a látlattlansághoz. Ez csak a blue/reen box kökori öse, se több, se kevesebb.
Su0my  
2006. okt. 23. 20:50 | válasz | #51
roliika hidd már el, ha valaki leír valamit, az ne mfeltétlenül igaz. pl az ég is rózsaszín!
2006. okt. 23. 20:30 | galéria | válasz | #50
OFF
(Ócska kis provokátor vagy.)
OFF
2006. okt. 23. 18:35 | válasz | #49
mostanában annyi ócska szar ilyesféle bejelentés van, hogy nagyon oda kell már figyelni. Pontosan nem értem az okát bár minden bizonnyal pénzügyi érdekek állnak a háttérben de baromi irritálóak már ezek a álszenzációk. Egyszerűen az van, hogy kókler csapatok bedobnak valami eszement faszságot a köztudatba és amikor már elég sokan beszélnek róla házalni kezdenek potenciális pénzforrásoknál az ügyet támogatandó. Az emberek úgy általában hajlamosak alázattal viseltetni a tudosók vagy magukat annak beállító egyének és szervezetek előtt és ritkán tételezik fel, hogy alávaló gazemberek is lehetnek köztük akik visszaélnek azzal a valós vagy képzelt hatalommal amelyet a társadalom rájuk ruházott tisztelete jeléül.
2006. okt. 23. 17:56 | válasz | #48
számból szóltál :)
T-boy  
2006. okt. 23. 17:52 | válasz | #47
Wanek, igazából nem tudom eldönteni, hogy infantilis, vagy szimplán gyerek vagy, esetleg nem remekelt az asszony és az éjszakád volt rossz.
"Klasszikus filmtrükk. Ami a gyerek kezében van, az eredetileg vagy kék, vagy zöld, és azzal van kimaszkolva az a kép, amin a srác még nincs rajta. "
Nem, nem filmtrükk. Látni is, hogy a kockára vetített kép, ugyanúgy torzul a színspektrumon mint a kabáton. Egyszerűen arról van szó, hogy ugyan olyan anyaggal van bevonva a téglatest, vagy a gömb, mint amiből a kabát van. Egyszerűen rá van vetítve (nem green, ill blue boxszal, mint ahogy te mondod) hanem egy "speciális" vetítővel kb 2 m távolságból.
2006. okt. 23. 17:01 | válasz | #46
Rémisztőőőő!!!!
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 23. 15:56 | válasz | #45
Akkor ebben legalább van egyetértés köztünk :)
2006. okt. 23. 15:49 | válasz | #44
Pontosan...még takarítóként sem lennék hajlandó melózni nálad.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 23. 14:27 | válasz | #43
A mellébeszéléseddel nem tudod elkendőzni azt, hogy kamuztál.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 23. 14:26 | válasz | #42
De sajnálom, hogy nem találtál. Ufo magazinok képei között esetleg? :)

Szerinted a Spektrum filmjei minden próbát kiállnak? Van köztük sok jó is, meg egy jópár borzasztó sületlenség is.

Az, hogy pontatlan vagy, nagyon enyhe jellemzés. Azt meg, hogy ki és mennyire sötét, mindenki el tudja dönteni magában, nem azon múlik, hogy ki, milyennek titulálja a másikat. Te még takarítóként sem dolgozhatnál nálam... :)
2006. okt. 23. 13:40 | válasz | #41
Szerintem jobb hogy nem tegnap este írtam vissza mert nem lett volna benne köszönet. Google-ban hiába keresem, nem talátok képet sem...a katonai képek úgy tűnik elég ritkák.

A Spektrumon láttam egyébként 1 tudományos filmben ezt a ruhát. Méhsejt felépítése volt, és 1 ilyen kijelző kb 10cm. Úgy nézett ki, mintha a csávó 1 lyukacsos rács lett volna.

Azt elismerem, hogy néha pontatlan vagyok, de sokminden érdekel, és nem tudom ezeket napi "frissítéssel" fejben tartani. Olyan dolgot ami nem létezik meg még nem állítottam. Wanek wazze olyan sötét vagy...és rossz indulatú. Ezekről a dolgokról ha nem tudsz nem feltétlen a te hibád, de nem kéne fikázni egyből. Ha Dez is azt mondta mint én akkor nem gondolod, hogy nem velünk van a hiba?

Assdf! És ha félig átláttszó belülről a ruha, vagy ha a a kijelzőbe épített kamera 1 része a katona számára bizosítja a képet akkor mi a helyzet? Hmm?
Ronny  
2006. okt. 23. 13:38 | galéria | válasz | #40
nem hangzott irónikusan
2006. okt. 23. 13:32 | galéria | válasz | #39
OFF
Mindegy. Nincs már kedvem elvont tudományos témákon vitatkozni, amikor a Gyurcsány-rezsim rendőrei ártatlan embereket gumibotoznak az 1956-os forradalom 50. évfordulóján.
OFF
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 23. 13:17 | válasz | #38
Ébresztő!!! Ez ki lett már tárgyalva. Egyébként hol van ott LCD?
M2  
2006. okt. 23. 12:59 | galéria | válasz | #37
Gondolom olyanról, hogy "irónia" nem is hallottál...
hello  
2006. okt. 23. 12:53 | válasz | #36
Egy láthatatlan kabát milyen jól jönne a terroristáknak, pedofiloknak, bűnőzőknek...stb!
2006. okt. 23. 12:36 | galéria | válasz | #35
Nem kellene azért ennyire félremagyarázni roliika szavait.
Gondolom olyanról, hogy "gravitációs lencse" nem is hallottál...
2006. okt. 23. 12:35 | válasz | #34
majd lesz hozzá spéci szemüveg, ami egy kis fényt át is enged.
tudod, mint a vallatószobákban a tükrök.. ilyen egyoldalú:D be be tud menni a fény, de ki nem jön:D
2006. okt. 23. 12:35 | galéria | válasz | #33
Azért egy ilyen "láthatatlanná tevő" kabátot (LCD-s) elkészített egy japán. Nem tökéletes, de mutatja a kezdetet.
2006. okt. 23. 11:28 | válasz | #32
2006. okt. 23. 11:08 | válasz | #31
Elég baromság ez az egész.
Ha valamit láthatatlanná tesznek... hogy fogják megtalálni?
Kell beleszerelni egy csippet ami valami identifikáló jelet adjon le - és akkor máris kompromitálva az egész.
Lesz egy-két pihent srác, aki egy délután alatt összehoz egy szerkentyűt és fújhatják fel a milliárdokba kerülő projektjüket...
assdf  
2006. okt. 23. 10:27 | válasz | #30
Azért egy ilyen ruha, a megvalósitáson kivül, elég sok gondot okozna. Ugyanis az ember ugy lát, hogy a fény megtörik szemben és a retinán leképeződik (vagy valami ilyesmi egy biológous biztos jobban tudná). Tehát mivel a fény nem jut át rajtad ezért gyakorlatilag vak lennél egy ilyen ruhában...
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. okt. 23. 07:33 | galéria | válasz | #29

M2  
2006. okt. 23. 01:33 | galéria | válasz | #28
Huje angolok, roliika már meg is oldotta:

"De ha a fényt sikerülne elhajlitani minden szögből a tárgy körül akkor az láthatatlanná válna."

...ugyanis minden tömeggel rendelkező test gravitál, azaz torzítja a teret, ami fényelhajlást okoz, minden szögből. Tehát minden tömeggel rendelkező test láthatatlan! A többi csupán illúzió.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 23. 00:56 | válasz | #27
A gömb és a kocka úgy működik, ahogy leírtam. A kabát meg úgy, ahogy a cikk leírja.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 23. 00:54 | válasz | #26
"neked ami nem a múlt századi fizika ír le és azokkal a cuccokkal nem elérhető az kamu." - nem hazudtoltad meg magad, most is bebizonyítottad, hogy önálló gondolatod nincs egy szál se, ez ugyanis dez dumája.
"Léteznek ilyen publikus öltözékek amelynek egészét beborítja 1 szenzor rendszer ami egyben kamera és kijelző is. Iszonyat drágák." - hol léteznek, te szerencsétlen? A sötét agyadban? Melyik ufo magazinban olvastad?
2006. okt. 23. 00:13 | válasz | #25
Wanek...neked ami nem a múlt századi fizika ír le és azokkal a cuccokkal nem elérhető az kamu. Nem is értem, hogyhogy nem égeted el a számítógépet, mert az boszorkányság. :DD

Van 1 almád. /Nem eszed meg/
Ha minden oldalról a mögötte lévő képet látnád az alma felszínén, akkor magát az almát nem látnád!

Léteznek ilyen publikus öltözékek amelynek egészét beborítja 1 szenzor rendszer ami egyben kamera és kijelző is. Iszonyat drágák. De ha a fényt sikerülne elhajlitani minden szögből a tárgy körül akkor az láthatatlanná válna. Nem kell semmi szuperspéci anyag, meg semmisem, csak a fény természetét kéne jobban megismerni.
T-boy  
2006. okt. 23. 00:07 | válasz | #24
Bírom mikor ilyen "okos" emberek vannak az SG-n. Ideírogatnak, kamuszagra gyűlnek, közben el se olvassák a cikket esetleg az alatta levő linkeket az előzmény cikkekről.
-> a kabátról
A gömb, és a kocka is ugyanígy működik.
neoG  
2006. okt. 23. 00:05 | válasz | #23
nincsen szine:láthatatlan
2006. okt. 22. 23:25 | válasz | #22
na ez jonagy kamu kicsit sem fura hogy ugyanolyan szinű a golyo tégla meg a kabát...
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 22. 23:14 | válasz | #21
:) De én nagyon csöndben vagyok olyankor, amikor láthatatlan vagyok
2006. okt. 22. 23:10 | válasz | #20
Na várjál mert a hangodból rá lehet jönni hogy ott vagy, megfordulnak és már le is buktál :)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 22. 22:53 | válasz | #19
Jelentem, hogy én is feltaláltam a láthatatlanságomat. Tökéletes sötétségben nem lát engem senki :)
Továbbfejlesztettem a technikát, és eljutottam odáig, hogy nappali fényben is láthatatlan vagyok - a vakok számára :)
Még ennél is továbbfejleszettem a technikámat, és már nappali fényben is láthatatlan vagyok nemcsak a vakok, hanem a látók számára is. Az idő rövidsége miatt egyelőre csak azok számára, akik nem néznek rám :)

Szóval ez a cikk is eléggé kamugyanús. Az indexen is volt egy ilyen hír nemrég, ahol "metaanyagot" használtak, de ott valami hengerekről írtak.
2006. okt. 22. 22:53 | válasz | #18
...azt sem tarja elképzelhetetlennek, hogy egy napon...
...azt sem ^^^^^ elképzelhetetlennek, hogy egy napon...
2006. okt. 22. 22:45 | válasz | #17
A predátorhoz már az is elég, ha tükörrel vonják be az embert. PL egy sűrű dzsungelben jól is működne:)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 22. 22:42 | válasz | #16
Klasszikus filmtrükk. Ami a gyerek kezében van, az eredetileg vagy kék, vagy zöld, és azzal van kimaszkolva az a kép, amin a srác még nincs rajta.
2006. okt. 22. 22:31 | válasz | #15
Láttam egy hasonló videót, amit teljesen elbasztak, mert nem figyeltek hogy egyszer lehet látni az ürge csontjait egy másik alkalommal meg nem.

Mellesleg én egy Predator-szerű tökéletlen álcázással is boldog lennék :)
2006. okt. 22. 21:16 | válasz | #14
Dezsavűűű érzésem van....:DD
2006. okt. 22. 20:15 | galéria | válasz | #13
vonósugár
mikrocsipesz
2006. okt. 22. 20:13 | galéria | válasz | #12
Nem kamu, "olyan mintha"...
Egyébként sok "olyan, mintha" van már.
Ha emlékeztek a Star Trekre, van benne ún. <i>vonósugár</i>.
Ez a Mikrótvízer olyan mintha vonósugár lenne :-)
M2  
2006. okt. 22. 19:55 | galéria | válasz | #11
2006. okt. 22. 19:46 | válasz | #10
jópofa videók, egyszer tényleg eljutnak erre a szintre :)
HöfEE  
2006. okt. 22. 19:44 | galéria | válasz | #9
Megnéztem a videót. Nem igazán értem, hogy amikor a srác feje előttt van a labda és a tégla akkor a srác feje miért lesz átlátszó????? Úgy értem amikor az arca elé rakja a gömböt akkor a feje mögötti tér látszik. Azt hittem hogy csak a gömb meg a tégla az. Ez vagy nagyon kamu vagy én nem értek valamit.
2006. okt. 22. 19:03 | válasz | #8
Szabad szemmel semmi extra nem látszik. Most kb ott tartanak, hogy bizonyos hullámhosszokon kicsit csökkentik a láthatóságot. Tehát még elég kezdetleges az egész.
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. okt. 22. 18:57 | válasz | #7
"Az álcázás egyszerűen átsiklik a radar és egyéb hullámokon, mintha a tárgy nem is létezne. A kutatás az álcázás egy fejlettebb változata felé vezet, ami egy nap a látható fényben is eredményre lehet képes."

vagyis látható fényre nincsmég eredmény
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. okt. 22. 18:56 | válasz | #6
hogyhogy nem a hadsereg gondozásában folynak a kisérletek?
Shodan  
2006. okt. 22. 18:51 | galéria | válasz | #5
video
2006. okt. 22. 18:44 | galéria | válasz | #4
jó lesz, télen megyek az utcán és valaki pofán dob egy hógolyóval.. már most nem tudom megtalálni a tettest, mi lesz a jövőben? nem akaroom
2006. okt. 22. 18:30 | válasz | #3
craesh  
2006. okt. 22. 18:29 | galéria | válasz | #2
felesleges, hisz nem látnál, semmit, ugyanis láthatatlan!
lazly  
2006. okt. 22. 18:25 | válasz | #1
Errol nincsen kep? :\ Marmint a kiserletrol...