Átalakulóban az AOL
2006. október 20. 13:48, péntek
Az AOL megszünteti telefonos központjait Új-Mexikóban és Arizonában. Az augusztusban bejelentett leépítések részeként most 1400 alkalmazottat bocsátanak el, eközben nagyobb hangsúlyt helyeznek az ingyenes szolgáltatásokra.

Hirdetés

Nicholas Graham, az AOL szóvivője elmondta, hogy a Time Warner leányvállalata már értesítette Albuquerque-ben és Tucsonban dolgozó embereit, hogy december közepén bezárja a szóban forgó létesítményeket. A cég ezenkívül eladja ogdeni call centerét is, ahol jelenleg 400 fő teljesít szolgálatot. Az AOL közleményében az áll, hogy terveik szerint "az elkövetkező hónapokban irodáikat és telephelyeiket egy új vállalat szárnyai alá helyeznék át".

Két hónappal ezelőtt arról lehetett olvasni, hogy az AOL eddig fizetősként működő szolgáltatásokat - így a regisztrált tagoknak szóló e-mail fiókokat is - ingyenessé teszi, remélve, hogy ezzel gátat szabhat az ingyenes webszolgáltatások egyre növekvő térhódításának. Ugyanakkor a cég azt is hírül adta, hogy a piacról történő kiszállási folyamat részeként már több európai országban folynak egyeztetések a helyi internethozzáférési üzletágak értékesítéséről.

"Az AOL legutóbb az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban adta el helyi internetszolgáltatói részlegét. A megállapodások értelmében az átvevő vállalatok továbbra is munkalehetőséget biztosítanak szinte az összes korábbi AOL Europe munkatársnak, így itt nem lesznek tényleges elbocsátások" - ismertette a részleteket Graham a CNet oldalán. Korábban arról volt szó, hogy az átalakulás miatt mintegy 5 ezer fővel csökken az állomány. Az eladásoknak és elbocsátásoknak köszönhetően jelenleg körülbelül 4 ezer emberrel dolgoznak kevesebben a cégnél.

Úgy tűnik, az AOL a Yahoo és a Google példáját követve az ingyenes szolgáltatások felé vette az irányt, és kiszélesíti a digitális szórakozáshoz kapcsolódó kínálatát, hogy tőkét kovácsoljon a szélessávú hozzáférés elterjedéséből a világháló minden szegletében.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás