Csak 2008-ban jön a Windows XP SP3
2006. október 20. 13:49, Péntek
A Vista megjelenésének közeledtével minden szem az új operációs rendszerre irányul, míg a Windows XP mellett maradóknak egészen 2008-ig kell türelmesen várniuk a következő frissítésre.

Hirdetés

A Microsoft javítócsomagjainak hivatalos útiterve szerint a Windows XP harmadik átfogó frissítése tovább csúszik. Ennek megjelenését legutóbb még 2007 második felére ígérték, a jelek szerint azonban a Vista körüli munkálatok mellett nem jut elegendő idő az ötéves operációs rendszer újabb ráncfelvarrására. A Service Pack 3 tovább csúszik, ezúttal 2008 elejére, bár még ez is csak meglehetősen korai, bizonytalan becslés.

A cég oldalán lévő táblázat egyéb újdonságot nem árul el. A Windows NT és 2000 már végleg visszavonult, itt további javítócsomagok megjelenése nem várható, ezt eddig is tudtuk. A Windows Server 2003 második javítócsomagja viszont 2007 első negyedévében várható, az XP mellett ez az egyetlen változat, amely még tartani fogja magát 2007-ben. Az XP SP3 megjelenési dátumát már többször ismertették, ám ez az utóbbi hónapokban a Vistával együtt csúszott, és egyre távolabbi időpontokra került. A vélemények megoszlanak arról, hogy várhatóan mi minden kerül majd be a frissítésbe, de az biztos, hogy hamarosan elkél majd egy újabb tatarozás, hiszen az SP2 még 2004 augusztusában jelent meg.

A harmadik javítócsomag nemhivatalos változata már jóval korábban felbukkant az interneten, ám ennek telepítését a Microsoft egyenesen ellenzi. Ez ugyanis többnyire az SP2 óta megjelent, kisebb-nagyobb frissítések házilag elkészített összefoglaló csomagja, ami ugyan állítólag a fejlesztésért felelős részleg útmutatásai alapján készült, mégis veszélyes, pontosabban sebezhető lehet. Redmondban arra hivatkoznak, hogy néhány szűk körben elérhető, kellően nem tesztelt javítás is bekerült a csomagba, amelyek sok galibát okozhatnak, és bár a kezdeményezés alapjában véve nem rossz ötlet, a nagyközönség számára nem biztos, hogy kedvező.

Az tehát biztosnak tűnik, hogy a Windows XP háza táján többnyire csend honol majd a következő évben. Kérdés, hogy a Vista egy év alatt, tehát 2008 elejére mennyiben tudja meghódítani az otthoni felhasználókat és a vállalatokat, és az XP milyen arányban képviselteti majd magát addigra?
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Indigo  
2006. okt. 23. 13:42 | galéria | válasz erre | #31
"A tört windowsnál szórakoznod kell ,mindenféle töréssel....Tényleg megéri... Nekem erre nincs időm."

Te elszoktad olvasni, hogy milyen hülyeségeket írsz? :)

Való igaz, borzalmasan sok időt vesz el a wga kijátszása... Sanyix is írta, kb 10 mp-ig tart ez a bonyolult művelet, és ezután ugyanúgy frissít az is, akinek tört verziója van... Más előnyt meg nem tudsz mondani...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 23. 13:32 | galéria | válasz erre | #30
Te írsz hülyeségeket :) ugyanaz a legális meg az illegális, a hülye genuine advantage előtt aztán tényleg nem volt semmi különbség, most is csak a dll fájlt kell felülírni, és annyi :D könyvtár megkeresése, és másolás kb 10 sec, nagyon elfoglalt lehetsz ha neked nincs időd ilyesmire :D sőt elvileg van olyan is, hogy elindítasz egy exét is mindent megcsinál ahogy kell, még másolgatni sem kell, szóval erről ennyit.
2006. okt. 23. 13:19 | válasz erre | #29
Te elszoktad olvasni, hogy milyen hülyeségeket írsz? Hogy ne lenne különbség?Állandó frissítéseket kapsz, ezzel elvileg stabilabb lesz a rendszer. A tört windowsnál szórakoznod kell ,mindenféle töréssel....Tényleg megéri... Nekem erre nincs időm. Mondok egy példát:az imént raktam fel az IE7-et ,hogy kipróbáljam, milyen. A telepítés második ablakában megjelent egy windows hitelességet ellenőrző tanusítvány, "validating" gombbal. Ergo, ha ezen nem jutok túl "szar winfosommal", akkor nem telepíti fel a frissítést a telepítő...
Indigo  
2006. okt. 23. 12:41 | galéria | válasz erre | #28
Ergo ha szarnak tartja valaki a win-t, akkor hiába veszi meg, az eredeti példány is ugyanolyan szar lesz neki. Nem?
Indigo  
2006. okt. 23. 12:40 | galéria | válasz erre | #27


Semmilyen működésbeli különbség nincs egy legális és egy tört win között...
2006. okt. 23. 12:26 | válasz erre | #26
Ezt a gondolatmenetet még azzal egészíteném ki, hogy tudomásom szerint a "fekete"példányt nem tudod aktiválni, csak mindenféle töréssel:)Javítsatok ki, ha nem így van. Én már kismilliószor telepítettem újra a legális XP profomat és mindig tudtam aktiválni(megjelent a kiskulcs a tálcán). 1ébként ezt a windowst az előbbi asztali PCmen használtam, azt eladtam, a windows nélkül(full format c:). Vettem egy notit. Mikor vettem, a kereskedőnél választhattam win nélküli példányt, ha számlával(vagy akár eredeti CDvel)tudtam bizonytani, hogy van legális windowsom.Azóta is azzal használom, semmi problémám, működnek az automatikus frissítések, nem értem mi lenne a gond?
2006. okt. 23. 02:35 | válasz erre | #25
Legalább ne reklámozd, hogy lopsz....
2006. okt. 23. 02:34 | válasz erre | #24
"[L]Aki tényleg halálba fikázza a windows, többségében még életében nem is dolgozott legális példánnyal.[/L]"

ez teccett.
abzu  
2006. okt. 23. 01:06 | válasz erre | #23
Szóba került hogy ne írjanak Linuxosok meg mac-esek. Miértne? én spec WIndows használok a progik miatt, de imádom a macet. És amit láttam újságokban a vistáról nem sokban külömbözik. TEhát sztem a windows sp3-a a Vista :D:D:D:D
2006. okt. 21. 21:07 | válasz erre | #22
Nem kapkodok az új Vista után, az XP-m stabil. Időnként kipucolom és nincs vele gond. Megvárom, amíg a Vista is biztos lesz.
saitek  
2006. okt. 21. 19:58 | galéria | válasz erre | #21
pTk  
2006. okt. 21. 19:50 | válasz erre | #20
en most raktam ujra es nekem rogton letöltötte, szal nekem akkor napi

persze nem tudta egyszerre szal még két napig szerencsétlenkedett mire az összeset leszedte és közbe 12szer kellett ujrainditani...

dez  
2006. okt. 21. 15:21 | válasz erre | #19
Azt akarod mondani, hogy a legális WinXP-hez heti frissítés jár, a többihez meg a szokásos havi? :P
2006. okt. 21. 13:41 | válasz erre | #18
Nem ! vagyis Igen !
Szóval 2 féle aktiválós Windows XP létezik.
Nem tudom, hogy és mint, mikor és melyiket adták ki.
De én találkoztam mind2-vel.
Az egyik, amelyiket nem kell aktiválni, se telefonon, se neten, sehogy, vagyis kell, de az aktiválást a Microsoft-ék rárakták a CD-re, így nem veszi észre az ember, ha aktiválja magát telepítés közben a saját CD-jéről.
A másik viszont
amit cégek boltban vettek, legális Windowst, azt viszont aktiválni kellett !
Szóval, telepítés után, vagy telefonálni kellett volna a Microsoft Hungaryhez, vagy nethet csatlakoztatja az ember, és elindítja az ektiválást. Erre kb 30 nap állt rendelkezésre, utána tényleg gondok lettek volna.
Nem tudom a Vistából milyet adnak ki.
Biztos, mint a cikk is írja, adnak ki kőkemény aktiválós verziót is,
de szerintem pl.: campus licence-be adnak ki "önaktiválós" verziót is.
valszeg ez az önaktiválós fog terjedni "feketén".
Ezért nem fog ez sok embernek gondot okozni.
2006. okt. 21. 12:14 | válasz erre | #17
sg.hu feeling torzítás 4ever!
a hivatalos kamu magazin

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 21. 12:09 | galéria | válasz erre | #16
És? Kinek kért?
EaSy  
2006. okt. 21. 11:14 | válasz erre | #15
No, nekem van pár legális xp-m itt a háztartásban, akárhányszor aktiválhatod, akárki akármit is mond, nemkérnek ezek semmit. Teéefonálnom sem kellett soha pedig legalább 10x reinstalltam már.

Mellesleg a sok microfost szívó embernek a nagy része azért leglális termékeikkel nem vagy csak igen keveset találkozott. Itt van az XP, ami elvben elhanyagolt, nekem mégis heti 1x frissül, legalább. Nincs is vele komolyabb bajom! Aki tényleg halálba fikázza a windows, többségében még életében nem is dolgozott legális példánnyal.

Hülyeség hogy minden alaplapcseénél újra meg kell venned, ezt te sem gondolod komolyan! Már csak azért is mert veszel egyet felrakod, az alapalap tönkremegy kicserélik és neked új WIN-t kell venned???:)
sudyke  
2006. okt. 21. 10:15 | válasz erre | #14
Nekem az XP-alatt barmikot lehetett barmit cserelni...
Amikor alaplapot csereltem, nem is kellett ujrainstallalnom a vindozt, csak egy kicsit kesobb, de aktivalast nem kert...
NEXUS6   2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. okt. 21. 08:31 | galéria | válasz erre | #13
Én meg azt a mondást ismerem, hogy aki hülye, "halljon" meg.
;)
2006. okt. 21. 00:12 | válasz erre | #12
Hat igen,itt angliaban szarul keresnek az emberek:P Gondoltam mar ra,hogy visszamegyek hungaryba es halara dolgozom magam inkabb:D
2006. okt. 20. 21:46 | válasz erre | #11
Sajnálunk is rendesen, hogy nincs pénzed egy normális op-rendszerre.
De hát ahogy mondani szokták: aki nem dolgozik, ne is egyék!
katz  
2006. okt. 20. 21:21 | válasz erre | #10
es mit csinalsz, ha jo windozos szokashoz hiven lerohad a rendszer, mert pl nem kepes megemeszteni egy hardware cseret, vagy egy virus gajravagja es ujra kellene instalalnod...
2006. okt. 20. 21:10 | válasz erre | #9
azt a 30 megát minek még kieadni ráér az még :D
2006. okt. 20. 20:37 | válasz erre | #8
Az OEM verziót mindig csak 1 alaplaphoz lehet telepíteni (legálisan), mivel ahhoz veszi az ember és emiatt alacsonyabb is az ára. Ha meg a dobozos "teljes" verziót veszed, akkor azt 2x lehet aktiválni interneten keresztül. Ha minden igaz, minden további újabb aktiválás a telefonos ügyfélszolgálat segítségével történhet csak, hogy mert állítólag ezzel akarják korlátozni az illegális példányok terjedését (ezzel nem fogják megakadályozni :) ). Ha azt nézzük, hogy 5 év alatt nekem max 2-3 alaplapom lehet, akkor nem is olyan sok az, hogy 1x fel kell hívnom az ügyfélszolgálatot, utána meg már úgyis jön valami másik Windows.
vg   "Rest in Peace vg" 
2006. okt. 20. 18:36 | galéria | válasz erre | #7
Én a napokban gondoltam rá, hogy megeszem a Vista-t, de amikor olvastam, hogy monjduk minden alaplapcserénél újra meg kell venni(!!!), akkor lemondtam róla. Soha nem fogom megvenni! Ez egy kurvaszar politika a MS-től!
zidder  
2006. okt. 20. 18:08 | válasz erre | #6
nem értem mit kell pöcsölni az SP3-on... csak össze kéne csomagolni a meglévő frissítéseket és kiadni...
2006. okt. 20. 16:21 | válasz erre | #5
A gepemen a SUSE mellett:P(kell a francnak a vista)
2006. okt. 20. 16:10 | galéria | válasz erre | #4
Hol lessz már akkor az xp??
dcyrax  
2006. okt. 20. 15:44 | válasz erre | #3
felhördült a longhorn
szombi  
2006. okt. 20. 14:12 | válasz erre | #2
Valszeg XP nagyon jól fogja tartani magát, főleg, ha egy 7 éves szoftver 4 év után
újabb javítócsomagot, azaz esélyt kap a túlélésre. Másrészt a mai középosztály gépei
túlnyomórészt nem bírják majd el (normálisan) az új rendszert, ezért is marad rajtuk, ami volt.
Még azt is megkockáztatom, hogy éppen a Vistára váltás elmaradozása miatt
vagy mégsem adják ki az SP3-at, vagy pedig pénzes és regisztrációhoz kötött lesz.

Linuxosok, Macosok lécci ne ide írjatok, ez nekünk, winfossal szopókázó ,,lámáknak'' szól...
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 20. 14:08 | válasz erre | #1
"Az tehát biztosnak tűnik, hogy a Windows XP háza táján többnyire csend honol majd a következő évben." - hát persze. Csinálják a pista sp1-et :)