Rákot okozhat a számítógépgyártás
2006. október 19. 23:52, Csütörtök
Megdöbbentő adatokra hívta fel a figyelmet egy amerikai szakember egy régóta készülő tanulmányban, amelyet az Environmental Health nevű folyóiratban publikált. A dokumentum nyilvánosságra hozatalát az IBM minden módon igyekezett megakadályozni, ám nem járt sikerrel.

Hirdetés

Az amerikai vállalat még arra is hajlandó volt, hogy éveken át jogi úton próbálja meg megakadályozni a tanulmány nyilvánosságra hozatalát. Az alperes Richard Clapp, a bostoni egyetem környezet-egészségügyi professzora volt, akik éveken át gyűjtötte az adatokat szakvéleménye alátámasztására.

S hogy miért akarta elkerülni az IBM az információk kiszivárgását? Nos, Clapp összesen 32 000, a vállalatnak 1969 és 2001 között dolgozó de már meghalt ember egészségügyi leleteit vizsgálta meg. A 27 272 férfi dolgozó közül 7697, vagyis közel minden harmadik valamilyen rákban halt meg. Az érintetteknél az átlagosnál nagyobb mértékben alakult ki gyomor-, vese, agy- és bőrrák. A 4669 női munkatárs közül 1667-nél találtak valamilyen rákot. Ez a szám szintén magasabb az átlagos értékeknél. A nők esetében az átlagosnál többször állapították meg mell-, tüdő-, illetve alhasi (méh- stb.) rák kialakulását.

Clapp szerint ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a hardvereszközöket gyártó alkalmazottaknál a korábban véltnél és elismertnél sokkal nagyobb mértékben alakul ki a rák. A legnagyobb veszélynek ilyen szempontból azok az emberek vannak kitéve, akik legalább 30 napot dolgoztak gyártási területen.

Az IBM az elmúlt években folyamatosan tagadta a professzor állításait, azokat nem ismerte el, mivel a cég szakértői szerint a vizsgálatok rossz metóduson és hiányos adatokon alapulnak. A vállalat megbízásából az alabamai egyetem kutatói is elvégeztek egy hasonló vizsgálatot és ők arra a következtetésre jutottak, hogy az átlagosnál kevesebb a rákos megbetegedés az IBM üzemeiben. Clapp szerint azonban pont alabamai kollégái alkalmaztak rossz vizsgálati módszert, ugyanis ők az amerikai átlaglakosság értékeivel hasonlították össze az adatokat, míg ő a hasonló korú embereknél mért értékeket vette figyelembe és ezekkel hasonlította össze az adatokat.

A szakember eredményeit felhasználták 2004-ben, amikor egy egykori IBM-alkalmazott beperelte a céget kártérítést követelve, mert lánya fogyatékossággal született. Az IBM-nek azonban sikerült elérnie, hogy a bíróság a tanulmányt csak a nyilvánosság kizárása után vette figyelembe. Az eljárás végül peren kívüli megállapodással ért véget, azonban Clappnak éveket kellett várnia, amíg végre nyilvánosságra hozhatta a tanulmányt.
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. okt. 21. 09:52 | válasz erre | #29
Tök igazad van!!! Bárcsak mindenki elgondolkodna rajta és belátná mennyire igaz amit írtál.
2006. okt. 21. 09:49 | válasz erre | #28
Kösz az ajánlást, én is ezzel kezdtem, és az irodalomjegyzékét átnézve több más munkát is elolvastam, többek közt a magyarul is megjelent A világ rák nélkül című művet is. Ajánlom Neked is ne állj meg, olvass még többet, és ismertess meg még több embert is Dr Lenkei munkájával. Nemrég megjelen a Cenzurázatlan egészség című könyve is, nagyon figyelemre méltó munka. Ezeket kéne kötelező olvasmánnyá tenni, nem a csinovnyik halálát!!
2006. okt. 21. 09:37 | válasz erre | #27
Szerinted miért csak az IBM-nél vizsgálódott?? Talán azért mert a többi gyártó cég biztos sokkal egészségkímélőbb technológiát használ és csak a nagy kék olyan geci hogy a dolgozóit direkt kinyírja?? Nem gondolod hogy a háttérben pl egy konkurens cég mesterkedése is lehet?? Ez még az enyhébb módszerek közé tartozik a vetélytársunk lejáratására. Szerintem bármikor találni olyan "szakértőt" akinek kitömött zsebbel piszok jól mennek a vizsgálatok és az erdménye is garantált. Sajnos ilyen világot élünk. Persze nem állítom hogy ez van a háttérben, de akár ez is lehet. Olvasd el a #10-ben ajánlott könyvet, valamint a #15-ben Indigo által ajánlott könyvet, talán kinyitja a csippád! Dr Lenkei könyvének végén az irodalomjegyzékben még találsz bőven erről a témáról szóló irodalmat.
2006. okt. 21. 09:23 | válasz erre | #26
A vizsgálatok lehetnek jók ha jól végzik el, de a cikk alapján az ürge azt akarta bizonyítani amit a végén be is bizonyított. Ha egy kutató úgy fog bele egy vizsgálatba hogy nincs előre kigondolt eredménye, akkor meglepő dolgok is kiderülhetnek ha elég nyitott az eredmények értékelésekor. Legtöbbször ha nem az az eredmény jön ki a végén amire számolt akkor ráfogja a vizsgálat és a statisztika hibáira. Ez a fazon az IBM-re akarta ráhúzni a vizes lepedőt és meg is tette. De félre ne értsd nem védem a cégeket, amelyik megérdemli megkapja a magáét, de például a fazon vizsgálhatta volna a gyógyszerek mellékhatásai miatti halálozásokat és mellékhatásokat, szerintem az sokkal nagyobb horderejű és világméretü ügy. (az egész emberiséget átbasszák a gyógyszergyárak, amik nem gyógyszereket, hanem tablettákat gyártanak és a kettő nem ugyanaz!!!) Bár valszeg a prof már nem lenne életben, ezért szerencsésebb ha egy olyan céget baszogat amelyik "csak" beperli.
dez  
2006. okt. 20. 20:24 | válasz erre | #25
(Ja, lehet persze kapni kézi használatra is ólommentes forrasztóónt, de lassan fog elterjedni, mert jóval nehezebb vele dolgozni, és drágább is. Továbbá hamarabb tönkremennek a pákahegyek, mert jobban korrodálják őket az új ötvözetek, és jóval magasabb hőmérsékleten kell hajtani őket.)
dez  
2006. okt. 20. 20:13 | válasz erre | #24
Ő is a másik könyből idéz részleteket. :)
dez  
2006. okt. 20. 20:13 | válasz erre | #23
Olvastam a könyvet, és tényleg megdöbbentő, de attól még az olyan vizsgálatok lehetnek jók, hogy mi mennyire okoz rákot.
dez  
2006. okt. 20. 20:11 | válasz erre | #22
Én úgy vettem ki, már meghalt emberek halálozási okait nézték meg. Tehát eléggé rákosak voltak. :)
dez  
2006. okt. 20. 20:10 | válasz erre | #21
Miért kellett volna feltűnnie? Nem cáfolja, éppenhogy megerősíti az állítást.
dez  
2006. okt. 20. 20:08 | válasz erre | #20
Az oldószerek még egy nagy csoportja az egészségre erősen ártalmas anyagoknak.
dez  
2006. okt. 20. 20:06 | válasz erre | #19
Igen, az üzemekben használt forrasztóónban már elvileg nincs ólom, azonban az tudtommal csak nehézfémmérgezést okoz, bár annak is több súlyos szövődménye lehet. Ami viszont továbbra is van a forrasztóónban: folyasztószer. Típustól függően gyengén irritálótól az erősen irritálóig terjed a skála, jobb (jobban nedvesítő) ónokban halogéngázok is vannak! (Én is szoktam forrasztani, de messzire kerülöm a mások által "szuperjó"-nak mondott ónokat, mert azok éppen azért olyan jók, mert tele vannak halogénnel és folyasztószerrel.) Nos, hosszabb távon az irritáló hatások összeadódnak, és bizony erősen növelig a rák kialakulásának esélyét.
2006. okt. 20. 18:31 | válasz erre | #18
elég sunyi egy cég ez az IBM, ha nem lenne takargatni valója, mért nem perben bizonygatná igazát? mi az h megtiltja h nyilvánosságra hozza a tanulmányát?
2006. okt. 20. 14:36 | válasz erre | #17
Mióta kitaláltak "gyógyszereket" depresszióra, skizó betegeknek, stb azóta ezerszeresére nőtt az ilyen betegek száma :)
A vicc az, hogy a gyógyszerek drágák, és gyakorlatilag alig jobbak a placebonál.
(Ráadásul ugye tüneti kezelés, mert ha a betegséget gyógyítanák meg, akkor nem kéne a delikvensenk 20-40 évig mosolytabletákat szednie.)
Indigo  
2006. okt. 20. 14:35 | galéria | válasz erre | #16
Indigo  
2006. okt. 20. 14:33 | galéria | válasz erre | #15
Ezt a könyvet nem ismerem, de ajánlom Lenkei Gábor: Cenzúrázott egészség c könyvét, szintén erről ír a rák kapcsán.
Sith  
2006. okt. 20. 13:46 | válasz erre | #14
Nem kétlem hogy veszélyes az IC-k gyártása.. de minek a gyártása nem az? Hasonló vizsgálatokat lehetne végezni számos más üzemben a müanyag fröcsöntéstől a kamion utánfutó gyártásig és gyanítom hogy ott sem jelennének meg szép eredmények
Egy doboz cigi árának jelentős része adó
ha ugy nézzük megfizetik..

Egyébként a legjobb hasonló tanulmányt pár évvel ezelőtt olvastam grillezés (értsd faszénens sütés) közben nem tudom hányszor több rákkeltő anyag szabadul fel mint X doboz cigarettából.. :) persze lehet hogy igaz de lassan már levegőt sem lehet venni mert a tiszta o2n2 is rákot okoz..
nfr  
2006. okt. 20. 13:45 | válasz erre | #13
Sztem ő megfizeti a költségeket a dohányra kivetett adón keresztül. :)
DjDano  
2006. okt. 20. 12:39 | válasz erre | #12
viszont avval a dohányossal aki tüdőrákot kap a cigizés miatt, megfizettetném a kezelés költségeit
DjDano  
2006. okt. 20. 12:37 | válasz erre | #11
ma már mindenre ráfogják, hogy rákot okozhat.... nevetséges
2006. okt. 20. 12:13 | válasz erre | #10
A rákkal kapcsolatban az összes ilyen vizsgálat ami arról szól hogy mi okoz rákot és mennyivel gyakoribbak a rákos esetek itt meg ott mind mellébeszélés. Ezeknek a kutatóknak a munkája semmit nem ér. Olvassátok el G. Edward Griffin: A világ rák nélkül című könyvét, és megértitek miért írtam ezt. Ha tehetitek minél több embernek nyomjátok a kezébe. Döbbenetes dolgokat ír ebben a könyvben. A legdöbbenetesebb hogy a rákot a 60-as évek óta tudják gyógyítani, de a gyógyszeripar nem engedi elismertté tenni a gyógymódot, és eltitkolják az emberek elől. És ez nem vicc. Olvasd el és megérted!!
drwho  
2006. okt. 20. 12:07 | válasz erre | #9
Már elnézést kérek, de ami a rák körül folyik az egyszerűen vicc. Hogy lehet egy ilyen tanulmányt egyáltalán ebben a formájában leírni? Mi volt a referencia? Nem lehet, hogy az IBM-nél gyakrabban folytak orovosi vizsgálatok és hamarabb derült fény olyan bajokra, ami más esetben nem is derült volna ki? Egyébként meg aki pont ezen átmeneti időszakban élt arról nem egyértelmű, hogy mit állapítottak meg. Ráadásul a mammográfiás diagnosztika térhódításával a kiszűrt betegek száma is relatíve nő. Ezzel egyidejűelg nehéz lenne azt állítani, hogy akinek pl mellrákot diagnosztizálnak, vagy találnak egy cisztát, az feltétlen rákossá is válna. Elképzelhető, hogy a folyamat visszafordulna idővel, mint ahogy azokon a területeken, ahol kevesebb a diagnózis, meglepően kevesebb azoknak a száma, akik mellrákkal diagnosztizálnak. Tehát: nem biztos, hogy a módszer szelektív a valódi betegségekre nézve, de a biztonság kedvéért kivesznek mindent, ami gyanús, ezáltal "rákossá" válik mindenki, akinél valamit valaha diagnosztizáltak... Ezek a statisztikai módszerek mindig terheltek azzal a hibával, hogy CSAK kategóriákban tudnak gondolkodni és nincs megfelelő árnyaltság. Ráadásul a korai időszakokban, a 70-es 80-as években felvett adatok nem kezelhetők egy STUDY-ban a manapság felvett adatokkal, mert más az életmód, a diagnózis, etc, etc... Ráadásul a cikk nem taglalja, hogy a rákos esetek száma melyik vizsgálati időszakban mutat halmozottságot, mert ha az időben növekvő trendet mutat, akkor valószínű a "mellrákos" teóriánál leírtaknak megfelelően az orvostudomány fejlődésének következménye és nem az egészségtelen munkakörnyezeté.

Mindazonáltal a fejlett, nyugati cégek többet fognak költeni a munka környezetre, mint teszik most erről szólt egy-egy tanulmány is, mert egy jó körülmények között dolgozó, fitt alkalmazott, sokkal többet tud dolgozni, mint egy rossz környezetbendolgozó. Ettől függetlenül nem féltem sem az IBM-et sem más nagy céget, mert ez az új trend még csak most bontaozik ki és még sok helyen nem így van. Valószínű az IBM is tudja, hogy valamiben sáros, de nehéz lenne ezt egy több évtizedet felölelő, módszereiben sem állandó tanulmány alapján kimondani.
2006. okt. 20. 09:03 | válasz erre | #8
Rák
Itt azt írják, hogy az EU-ban a rák 28%-os halálozási arányt képvisel. Így nézve szerintem nem olyan rosszak az IBM adatok.

Ki kellene írni a szülészetekre nagy fekete gyászkeretben: "Az élet halált okoz!" vagy "Az élet rákot okozhat!" vagy "Az élet lassú és fájdalmas halált okozhat!"
2006. okt. 20. 09:01 | válasz erre | #7
Ez a mondat senkinek nem tűnt fel?

Clapp szerint azonban pont alabamai kollégái alkalmaztak rossz vizsgálati módszert, ugyanis ők az amerikai átlaglakosság értékeivel hasonlították össze az adatokat, míg ő a hasonló korú embereknél mért értékeket vette figyelembe és ezekkel hasonlította össze az adatokat.
szivar  
2006. okt. 20. 08:55 | válasz erre | #6
Ez szép. Szvsz nem csak a forrasztóón okozhatott ilyen 'kellemetlen' dolgokat a dolgozóknak. Jó eséllyel felhasználnak egypár fajta maróanyagot, ragasztót, fémet,satöbbit addig amíg a homokból számítógép lesz. Ezek közül meg ki tudja hogy vajon mit okozhatnak hosszútávon.
2006. okt. 20. 08:41 | válasz erre | #5
Az lehet, hogy 2006 nyara óta ilyen a szabályzás, de ez egy sokkal régebbi sztori... "...A szakember eredményeit felhasználták 2004-ben, amikor..."
Runo  
2006. okt. 20. 08:29 | válasz erre | #4
Csak úgy mellékesen jegyezném meg: 2006 nyara óta a forrasztó ón ólomtartalma nem haladhatja meg a 0.01% -ot!
De ettöl függetlenül sem igazán egészséges a forrasztás közben felszabaduló egyéb anyagok belégzése. (gépi forrasztásnál az ugynevezett fluxáló folyadék gőze, kézi forrasztásnál pedig az ónban levő gyantafüst)
NEXUS6   2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. okt. 20. 07:41 | galéria | válasz erre | #3
Hát ha csak azt nézzük, hogy a forrasztó ón 40% körüli ólmot tartalmaz és szerintem azért forrasztáskor rendesen begőzöltetik a levegőbe, és van aki egész nap azt szívja akkor nem csoda hogy ilyen eredményeket kapnak.
2504  
2006. okt. 20. 07:13 | válasz erre | #2
hú ezt azért nem gondltam volna!!!!!!!
2006. okt. 20. 06:00 | válasz erre | #1
ez durva arány