Elektronikus szavazást akar a brit kormány
2006. október 19. 15:40, Csütörtök
Úgy tűnik hiába a negatív tapasztalatok, az immár hosszú ideje tartó lakossági tiltakozások, a jelenlegi brit kormány egy jottányit sem enged és továbbra is kiáll az elektronikus szavazás (e-voting) alkalmazása mellett.

Hirdetés

A brit felelős hivatal, a Department for Constitutional Affairs (DCA) egy új pályázatot írt ki, amelynek célja a demokrácia modernizálása, valamint a közigazgatási rendszerek felkészítése a jövő év május 3-án megtartandó helyhatósági választásokra. "A választásoknak meg kell felelniük a mai modern életforma követelményeinek" - áll a dokumentumban. Vagyis napjainkban már az elektronikus szavazás számít korszerűnek, ideje azt alkalmazni.

A brit kormány már 2002-ben megpróbálta modernizálni a választási rendszert, akkor összesen 30 millió fontot költöttek az elektronikus szavazás bevezetésére. 2003. májusában az állampolgárok választhattak és a hagyományos megoldáson kívül akár vezetékes telefonon, interaktív televíziókon, SMS-ben és az interneten is leadhatták a szavazataikat. Az eredmények azonban kiábrándítóak voltak, a vártnál jóval kevesebben választottak alternatív utat és az új megoldások ellenére sem mentek el többen szavazni.


A DCA szakemberei szerint ma már egyre nagyobb az emberek igénye az elektronikus szavazásra. Egy évvel ezelőtt ugyanakkor maga a hivatal vezetője, Harriet Harman jelentette ki, hogy még nem elég érett a társadalom erre a megoldásra és így nem jött el az e-voting ideje Nagy-Britanniában. "A 2003-as adatok megmutatták, hogy az elektronikus szavazás semmilyen jelentős hatást nem gyakorolt a részvételre, így nem értem a hivatal pálfordulását" - jelentette ki Jason Kitcat, aki az 1990-es években még a GNU-FREE szoftver elektronikus szavazásokon való felhasználásán dolgozott, azóta viszont a brit kormány e-kormányzati tanácsadója, de az e-voting ellenzője lett.

A brit kormányzat álláspontja valóban érdekes, hiszen tavaly még elvetette az elektronikus szavazás következő évi próbájáról szóló korábbi terveket és ugyanígy nemet mondott az SMS-ben történő szavazás ötletére is.

Az elektronikus szavazás önmagában is lehet sikeres, jó példa erre Észtország vagy Svájc esete. Előbbi államban a kormányzat merész lépésre szánta el magát: a helyhatósági választásokon az interneten keresztül szavazhattak az állampolgárok, példát mutatva az egész világnak, míg a semleges Svájc egyik településén, Bülachban tavaly októberben először nyílt alkalmuk és lehetőségük a választásra jogosult állampolgároknak arra, hogy akár SMS-ben is leadhassák a szavazataikat.
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Macc  
2006. okt. 20. 16:06 | válasz erre | #5
Igen, en is igy latom:)
NEXUS6   2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. okt. 20. 14:54 | galéria | válasz erre | #4
Könnyebb kontrollálni.
Ebben az esetben a kontrollálás befolyásolást jelent;)
Macc  
2006. okt. 20. 10:50 | válasz erre | #3
Nekem gyanus miert eroltetik ennyire ezt az elektronikus szavazast

NEXUS6   2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 19. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. okt. 20. 07:35 | galéria | válasz erre | #2
Hát ha lenne kire szavazni, még érdekelne is a téma.

Hazugság, vagy (minimum) kétszínűség?
VÁLASSZ!!!!
2006. okt. 20. 03:45 | galéria | válasz erre | #1
Egyszerűbb lenne, nem kéne szórakozni a "kék cédulákkal".