 Hozzászólások A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Volt a TV-ben annó egy fickó aki nem felejtett, tehát mindent amit valaha látott pontosan fel tudott idézni. Elolvastattak vele egy könyvet és olyan szinten tudott rá válaszolni, hogy "57. oldal 4 sor első 3 szava" és megmondta. Persze ehhez hozzátartozott, h ezen kívül nagyjából semmire sem képes, tehát az úton nem tud átmenni és csak segítséggel tud felöltözni stb. Ettől függetlenül érdekes.
Mától nem vitatkozom buta emberekkel. - 2011. 07. 03.
|
Sztm inkább foglakozzanak saját magukkal meg csak saját magával kompatibilis oprendszerükkel.Mert ugyanis 6.1 re irt progi már nem indul el magasabb verziójú symbian alatt és visszafele is ez a helyzet.Ms féle wm mobile legalább egy fokkal jobb ott azért sokal nagyobb az átjárhatóság.Persze mind2önek megvannak a maga hibái mind2 messze van a tökéletestöl
http://nagc.atw.hu Mindenféle adapterek és egyéb kiegészitök
|
Nigel Clifford főnök abszolút beletemetkezik a marketingbe. A pc és az okostelefon egymást fogják kiegészíteni, segít majd minket a kommunikációba ill. az adataink mindenkori rendelkezésreállására. Nem hivatottak leváltani egymást. Nigel Clifford a wlan és 3g térhódítását sürgesse inkább.
|
Hát, akkor nézz utána ezeknek: mérhető-e adott személynél az agysejtek összehangoltsága adott belső feladatok elvégzése közben; tudat-kutatás.
|
dez kíváncsivá tettél ...
|
En is azt mondom, hogy nem fogom 2 colos kijelzore csorgatni a nyalam. Bocsi Symbian, ezt msot elnezted.
|
Írjak neked 1-2 érdekeset? Hm, inkább nem.
|
agy = CPU + RAM + HDD, ha a cpu-t 5%-ról, vagy 10%-ról[ki mennyit használ:D] 100%ra emelnénk, nem maradna, mit feldolgozni, vagy nuku emlékek... :S :D ez persze nem tudományosan bizonyított, csak 1 számomra elképzelhető "M0Rph3U5-sejtés" :D
|
mondasz vmit, de akkor is inkább laptop, vagy vmi psp-féleség, de mobilok terén nekem úgy tűnik eléggé le van maradva a tech. persze a miniatürizálás ami visszafogja a teljesítményt, de ha majd egy mobil annyit fog tudni, mint 1 notebook, akkor el fogok gondolkodni rajta...
|
azért kell a pöcsnyi gép hogy ne légy a saját infókuckód önkéntes remetéje ...
|
@psishock ha olyan sokra tartod az emberi agyat akkor nem ártana használnod mielőtt baromságokat kezdesz írogatni. Hány százalékát használjuk az agynak, meg ehhez hasonló baromságokból ne akarj kiindulni, mert ez az áltudmány ... mivel alap kérdés hogyha azzal dobálózunk hogy csak 10% os a kihasználtság akkor tessék szíves megmondani mi a 100%? mikor minden agysejtünk izzik??? elmondanám hogy ez esetben az idegrendszer informális állapota ekvivalens lenne a zéró agyműködéssel ... mit is mondtál még? lélek? az meg miaz? ... nem akard a tudóstársadalmat hülyének és fantáziátlannak látni, hogy számodra evidens dolgok mellett mennek el, csak az a terület amiben te agyalogsz egyszerűen nem tudományos .. és úgy ahogy te közelíted meg soha nem is lesz az, pedig nem lenne rossz
|
Hát igen, nem abból kell kiindulni, hogy tudatosan mit tudunk vele kezdeni. (Még ez sem egyforma mindenkinél.)
|
Háháháhá jó vicc...
Mivel a gépkonfig ideírása nagyarcúságnak tűnhet, nem írom ide. :)
Pedig nem olyan komoly ám, félreértés ne essék. Átlagos gép.
|
Ez nem igy van, teljesen más megközelitést igényel ez mint a hw elöregedése, és a tények /játékok/ teljesen mást mutatnak, ebbe is jobb belenyugodni.
|
@dez Ditto arra adom a voksom hogy az agyunk hihetetlenszer pontosabb és sebesebb mint azt bárki gondolni is vélné. (ha ez nem lenne nyilvánvaló, akkor próbáljuk a jelenlegi kihasználtságát figyelni, és ne a mostani szintre alapozzuk a nézetünket)
C2D E8400 ~4.4ghz+GeminII / P5B Deluxe / 2*2Gb Kingmax DDR2-1066 / Powercolor ATI 4890 / Acer AL1916W / 400+320GB Samsung / G15 / Razer D.Back / Creative Audigy 2
|
@jozosch igazság szerint nem kellene még hasonlítgatni az agy teljesítményét semmihez mert fogalmunk sincs mire képes. Az hogy most milyen sebességgel tanulsz, vagy hogy milyen gyorsan számolsz az nem jelenti azt, hogy nem is lennél képes ezeket a dolgokat (és persze másokat is) tetszôleges sebességgel elvégezni. Azt nem kell ecsetelnem "most" milyen szinten használod (azaz használjuk) ki az agyad kapacitását/teljesítményét. Pont ez a lényeg, törekedni kellene, hogy minél részletesebben. A tendencia viszont inkább az, hogy a meglevô (egyszerû) dolgokat is géppel végezzük el... ami végsôsoron elôbb utóbb segítség lehet az agy megismerésében és fejlesztésében. Vahol csak el kell kezdenünk a dolgot, ugyebár, ha mentálisan (gyakorlással, meditálással stb) nem is vagyunk még képesek ezt megoldani.
C2D E8400 ~4.4ghz+GeminII / P5B Deluxe / 2*2Gb Kingmax DDR2-1066 / Powercolor ATI 4890 / Acer AL1916W / 400+320GB Samsung / G15 / Razer D.Back / Creative Audigy 2
|
Ja, és persze ha éppen arra van úgymond szükség, tud teljesen pontos is lenni az az álombeli város, ha az történetesen általad ismert város. Persze az általad nem ismert részeket a fantázia fogja kitölteni itt is.
|
Ezt tudod, mióta mondják? Évtizedek óta, ehhez képest az utóbbi 10 évben nagyjából egyhelyben toporognak. Egy ideje inkább élő idegsejtekből építkeznek, mert a mesterséges valahogy nem akar "megmozdulni".
|
Számológépről volt szó. Az álom közbeni "pontatlanság" éppenhogy nagyon érdekes, hiszen azt mutatja, hogy magától kreál városokat... Volt már annyira valósághű álmod, hogy nem tudtad eldönteni, álmodsz vagy ébren vagy? Na akkor majd rájössz, hogy nem semmi, amit tud. A Terminátorban látottakat meg nem olyan egyszerű elkerülni emberszerű, tanulékony, neuronhálózatos, stb. gépekkel, mivel azokat ugyanúgy nem lehet tökéletesen irányítani, illetve kiszámítani, mint az embereket, vagy akár az értelmes állatokat sem. Már ha lesznek ilyenek egyátalán, és nem ütközünk váratlan akadályba. Per pillanat úgy néz ki, az a helyzet.
|
A mesterséges intelligencia fejlődésével idővel elérhetővé válnak az ilyen szinten tanulni képes rendszerek. És akkor már képesek lesznek az agy szimulálására. Persze ugyanazokkal a hibákkal fog küzdeni, mint a mi agyunk, de mivel gépről van szó, beleintegrálhatjuk a hagyományos elemeket is:)
De mindehhez mindenképp óriási teljesítményre van szükség. Főleg ha nem akarjuk évekig tanítani a gépeket, mint az agyunkat.
|
2 monitor, 4 hangfal, 2 billentyűzet, 1 bivaj gép, több száz giga HDD, 1 GB RAM, dual optikás egér... mi a fasznak 1 pöcsömnyi zsebpc, aminek akkora a kijelzője, mint a webcam-em... ez persze csak az én igényem/véleményem(persze az is igaz, ha 1 psp-t hozzámvágnának azzal még ellennék, de 1 teló sztem NEM alkalmas pasziánszon kívül másra, mármint nem a hardware miatt, hanem a kis kijelző, meg irányít6óság miatt...)
|
az hogy az agy erősségeit nem tudtuk beletuszkolni a számítógépekbe (kép hang stb felismerés) az nem azért van mert a processzorok olyan lassúak lennének ... hanem a világ nem akar matematikailag könnyen leírható lenni, a világhoz nem lehet programot írni, a világot ki kell tapasztalni, tanulni kell élni benne, a biológiai evolúció erre fejlesztette ki élőlényeit ... namármost ezek a dolgok nehezen lesznek adottak egy számítógépnek, pedig ennélékül nem fog menni a dolog.
|
MHz-et akartam írni.
http://www.thevenusproject.com/
http://magyaropera.blog.hu
|
Hogy konkretizáljam: Számítógép: Egyszerű feladatok gyors és pontos megoldása (pl összeadás) Agy: Nagyon komplex feladatok megoldása, de lassan és pontatlanul.
|
Mutass egy fejszámolóművészt, aki milliárdszámú összeadást végez másodpercek alatt.(persze ez már nem számológép, hanem egy sima pc) Az álom pedig közel sem olyan pontos. Valós időben találod ki milyen legyen, álom közben, a következő álmodban pedig már más lesz az a város. Persze más területeken meg az agyunk veri ronggyá a számítógépeket. Pl hang, képfelismerés, intuíció stb.
Na majd ha a kettő tulajdonság egyesül, az lesz a szép. Vagy nagyon is csúnya, de annyi eszünk van, hogy a terminátorban látottakat elkerüljük.
|
Úgy értem, valóság-leképződés.
|
A fejszámolóművészeket nem. És akkor még nem beszéltünk arról, mit tud a tudatalatti. Pl. leszimulál neked egy várost álmodban. (Szoktatok álmodni?) Illeve valójában az is egy általa(d) kreált valóság, amit nap közben megélsz.
|
Hát, ez sem pár éven belül lesz..
|
Egyes teruleteken meg a szuperszamitogepek sem:P
|
Az aggyal az a baj, hogy lassú és pontatlan. Egyes területeken egy szimpla számológép veri.
|
ó hát már rég ki van "fejlesztve" a "tökéletes számítógép" ami MINDEN téren kielégiti (vagyis kielégítené) az igényeinket, még mobil is, alacsony fogyasztású stb. Nem takargatom, "Agy"-nak hívják és elméletileg mindenkinek van belôle 1 :) Nem kivetített valóságrol kellene gondolkozni, perifériákról, célhardware(ek)-rôl, maximális minôségû hangokról, beszédfelismerésrôl stb stb. Bármilyen igényünk is lenne azt símán le tudná "emulálni". De akár hogy is nézzül, mivel ezek az eszközök is csak közvetve adják át az információt, valamilyen szinten limitálva vagyunk a hardware-tôl vagyis a testtôl/szervektôl függôen. egy kijelzô (legyen akármilyen technikájú) maximum annyit tud elénk tárolni amennyit a szemünk befogad. De ha közvetlenül az agyunk alkotná meg a "virtuális" teret akkor annak minen pontját egyszerre tudnánk érzékelni és nem kellene "scroll"-oznunk minden irányban, nem beszélve hogy nem lennének semmi féle hibák/késések ami az átalakítgatásoknál szoktak fellépni (pl monitor-szem-agy). De ugyanez a direkt kapcsolat lehetne a hangal is mivel az agyunk ugyanúgy csak "feldolgozza" az adatokat amit a fültôl kap, de ha maga hozná "létre" a hangokat (dallamokat, effektusokat) stb akkor nem kell mondanom mennyivel pontosabb és minôségesebb "képet" kapnánk. A telekomonikáció sem lenne probléma mivel a "telepátia" elméletileg "azonnali" sebességû és távolságfüggetlen, de akármit vehetünk példának, bármit alapból tudnánk érezni vagy vagy akár érzékelni. Ha képesek vagyunk gondolatokat átvinni (azaz adatot az agyból) akkor elméletileg probléma mentesen meg lehetne oldani, hogy bármennyi ember agya össze szinkronizálódjon és egyszerre keresség a kérdésekre a válaszokat megosztott erôforrásokkal (számítási sebesség, memória stb). a "személyiséget" nem tudom, hogy osztanák-e mivel az elméletileg a "lelkünk" és az hardware (vagyis test) független. Dehát pusztán agyi összehangolással nem biztos, hogy azt is osztanánk, de különben sem lenne sok értelme, mivel a lélek amúgy is limitálva van a test-tôl, szóval ki tudja már most önmagában mennyi dologra lehet képes (már csak abból is kiindulva hogy semmi esetre sincs limitálva a 3D-re vagyis a hétköznapi térre, merthogy a testünk sajnos igen). Lényegében ezzel a technikával nem lenne "felesleges" ember (nemúgy mint ma egy csomóan) mivel ha másra nem is, hát "segédkliens" tudna lenni bármilyen számításban, és a populáció sem lenne "probléma" mivel minél többen lennénk annál sebesebben oldanánk meg a problémákat és találnánk új megoldásokat a megosztott elménk segítségével. Lényegében csak a test életbentartására lenne szükség "hardware"-re azaz vízre, ételre, levegôre stb. De ez is addig lehet érdekes amíg nem találunk a jelenleginél jobb módszert azaz "agy-test"nél a lélek kívánságainak végrehajtásában. Az elôzôekbe is érdekes belegondolni, nem hogy abban, ha már nem leszünk feltétlenül kötöttek az agyunkhoz testünkhöz. Azért kíváncsi vagyok miért kellett elméletileg eleve "testet öltenünk" ahelyett, hogy ezek a "szabályok" és limitációk nélkül cselekedhetnénk és fejlôdhetnénk? Talán mivel "itt" is szerettük volta kipróbálni milyen "lenni" és még nem volt még jobb ötletünk. ...Kicsit eltértem a témától, de azért tettem, mivel hiszem azt, hogy ilyen irányba kellene a fejlesztésünket koncentrálni mivel "nálunk" már minden "hardware" adott, nem kellene egy csómó idôt csupán a kifejlesztésre, sebességre, mobilizálásra, fogyasztásra stb stb áldozni, egyszerûen csak el kellene kezdeni "használni".
C2D E8400 ~4.4ghz+GeminII / P5B Deluxe / 2*2Gb Kingmax DDR2-1066 / Powercolor ATI 4890 / Acer AL1916W / 400+320GB Samsung / G15 / Razer D.Back / Creative Audigy 2

|
Viszont a nagy teljesítményű pécé egyik legelterjedtebb felhasználási területe a játék.
http://twitter.com/valamit76
http://conspiracy101.t35.com/
http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
|
Már ma sem csak a játékokhoz használják, hanem pl. katonaságnál, ipari területen (gépszerelés közben azon nézi a tervrajzot, stb.). Tudni kell, hogy ezekben a kép alapesetben nem fedi le a teljes látómezőt, hanem olyan, mintha 1-2m-re lenne egy nagy képernyő.
|
PC-böl soha nem elég!!!:)
|
Na igen, pl a monitor-szemüveg épp ezért nem lesz igazán sikeres, csak maxa játékokban.
|
ha valami a felhasználókon bukik el az azért van mert eleve nehézkes hülyeség volt, vagy túl drága ... pl a chatboard
|
Ez mind szép és jó, de annyi hasolnó kezdeményezés bukott már el a felhasználókon. A szórakoztatásban biztos lesz jövője, de könnyen lehet, hogy a munkában, hírolvasásban az emberek szívesebben maradnak a jól bevált, sokkal kézzelfoghatóbb eszközöknél.
|
Felhivnam a figyelmet az ibm egyik regi (2000 koruli) tanulmany gepere. A rendszer egy kartyapakli meretu kozponti egysegbol allt, amihez bovitomodulokat lehetett kapcsolni: -kis erintokepernyos lcd: pda -asztali dokkolo: desktop pc -nagyobb lcd billentyuzettel: laptop
Az egesz a platformon mulik. Ha egy szoftver olyan kornyezetet kap ami szabvanyos ezert konnyu hozza alkalmazkodni es erre fel is van keszitve, akkor csak az adatokat tartalmazo adathordozot kell magunkkal vinni es azok ott es ugy jelennek meg ahogy az adott keszulek keszitoi megalmodtak. Ha minden felulet es platform szabvanyos, akkor az otthon elinditott programot az ember lementi egy tarolora, a munkaba menent egy pda-n meg kiad par parancsot, majd a munkaba erve az egeszet atkuldi az ottani gepre ami befejezi a szamitasokat. Attol a pillanattol hogy ezt nem csak adatokkal hanem progamokkal is meg lehet tenni, mar semmi szukseg azon vitatkozni hogy mi micsoda. Ha a zsebszamitogep (pda) nem eleg eros, akkor az ember hozzakot meg 3 asztali szamitasi egyseget (pc-t). Az eredmenyt meg mondjuk a kijelzo (tv) processzora jeleniti meg. 
|
Tényleg a fantázia szegényességével kell itt küzdeni ... a nanotechnológia lehetővé fogja tenni a nagy felbontásű szemüvegekbe építhető megjelenítőket, a vezérlést is meg lehet oldani egyszerűen mozgásérzékeléssel ... így máris feleslegessé válik a monitor, a billentyűzet, az egér, ezzel együtt akár az asztal is, ekkor a helyhez kötött gép már csak egy plusz nyüg lesz, jobb lesz ha azt is zsebre rakod, ha belefér ... és járkálhatsz szabadon a világban, ami tele lesz élő 3D informatikai tartalommal ... ez a kiterjesztett valóság utópiája ... de a kiterjesztett valóságokat, akár már ma is létre leeht hozni a telefonok kijelzőjén, csak kamera kell a mobilra és egy külső fix pont amihez pozicionálni tudja önmagát a teló, és máris vetülhet a virtális tér rá a valósra ... ugyan ennek helyhez kötött gépeknél nem sok értelme lenne
|
Ne a mai smartphone-ból indulj ki, engedd kicsit jobban szabadjára a fantáziád. (Tudom, tudom, a mai fiatalok fantáziája szegényesebb, mert mindent készen kapnak. Nem kell magadra venned, ezt csak úgy általánosságban írtam.)
|
Meg egy hulyeseg a sok kozul. Jok a smarphoneok, nekem is van. Azt viszont meg lergosszabb remalmoba se tudom elkezelni, hogy egy asztalhoz leulve a kis telcsimel szenvedjek a PC helyett.
|
A számítógépek sincsenek kihasználva nagyon sok esetben. A titkárnő munkafeladatit ugyanúgy megoldaná egy PI-esen a legtöbb esetben, mint ahogy ma a P4-eseken teszi. Nem lenne muszáj 3d gyorsítós videokártya, 5.1 csatornás hangkártya (mégha csak alaplapi is), meg RAID vezérlő az alaplapon. stb. A könyvelő programok is hasonlóak, és még egy sor más dolgot lehetne mondani. (Viszont a gyártó nem sokat spórolna, ha ezeket lehagyná, mert filléres dolgok ezek az alaplapra integrálva ma már.) Attól még, hogy, esetleg Mari néni, a takarító a smartphonjával majd csak telefonál, attól még lehet, hogy egyszer neki is (és mindenkinek a mobilja) a mai értelemben vett smartphone lesz.
http://twitter.com/valamit76
http://conspiracy101.t35.com/
http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
|
"mi lenne, ha az egész gépet mindig hordoznánk?" - sokan használnak ma is notebookokat, és tendencia, hogy egyre többen
http://twitter.com/valamit76
http://conspiracy101.t35.com/
http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
|
Na igen, és ez a szerver lesz a pc:)
|
A használatukról van szó, nem a technológiájáról.
|
a lopásos dologra meglesz a megoldás, egyre inkább arra tendálunk, hogy az adatainkat szervereken tároljuk, azok tök biztonságban vannak a kis hordozható kütyünk valszeg pedig csak hardverből és "böngészőből" fog állni, így ha ellopják, max veszünk egy másikat.
|
bocs, de a papír -> crt -> lcd evolúciós fejlődésről nem gondoltam hogy te a vékonyodásra gondolsz :)
|
egy monitor képpontjainak sűrűsége 72dpi körül van, egy nyomtatott papírlapé minimum 300dpi. szóval ilyen irányban is bőven van mit fejlődni amellett, hogy 3D-ben se sikerült még közel tökéletest se alkotni
|
Miért állna meg? Nem erről beszélek. Régen a monitor elfoglalta az egész asztalt. Most kb az 5%-át. És mivel negatívba nem lehet átmenni, ez már max csak 0-ára csökkenthető. Tehát már csak annyiban változik, hogy nem 5cent, hanem 0 lesz a vastagsága. A felbontás változása most itt lényegtelen. Egy 3d-s képernyőnek sincs túl sok funkciója, amikor aktákat olvasgatok/írok.
|
Na igen, a szórakoztatás részét soha az életben nem fogja kielégíteni egyik kis kütyü sem, max a buszon ideiglenesen. A nagy képernyőnek nem nagyon van alternatívája, és a lehető legnagyobb teljesítményre/tárkapacitásra van szükség.
Ugyan ez igaz a tervezési munkákra is (programozás, videovágás, 3d tervezés stb).
A munkahelyen a mostani pc tökéletes. Csak viszonlyag kisebb fejlesztésekre van szükség a nagyobb kényelem miatt. Itt a mobil életképtelen, mivel már most is gondot jelent, hogy a pendriveokkal mindent ellopnak, mi lenne, ha az egész gépet mindig hordoznánk?
És más terület azt hiszem nincs is, ahol használni lehetne. Ezek közül 1-2 helyre korlátozottan be lehet helyettesíteni egy smartphone-t, de alapvetően mindig is az utazó ember munkaeszköze marad.
|
ugye ezt nem gondolod komolyan? :) majd ha nem tudod eldönteni, hogy az elötted levő tárgyat a monitorodon nézed vagy tényleg ott van, akkor esetleg lehet ilyet mondani.. nem tudom miért gondolják egy csomóan azt, hogy a fejlődés megállt?
|
Hát nem is tudom. Az ember ugye dolgozik. És ezt, mióta a szellemi munka létezik, mindig is íróasztal előtt tesz. Először papíron, majd a CRT-monitoron, most pedig LCD-monitorral. Tehát max a megjelenés módja változik. És az LCD-t túlzottan nem lehet már űberelni.
|
Azért az emberi tényezőt ne felejtsük el. Azért van sokkal több telefon, mert telefonálni mindenki tud, és mindenkinek van rá igénye. A takaritónő Mari néninek ugyanúgy igénye van rá, hogy esténként felhivja a tőle 60 kmre lakó lányát, mint az elfoglalt bizniszmennek hogy meg tudja beszélni a holnapi tárgyalás részleteit... Ellenben Mari néni vszleg bekapcsolni sem tudná a számitógépet, igénye sincs, inkább nézi este a bköztet... És ez igaz a magyar társadalom nagyrészére, hogy mig a telefon alapfunkcióit szinte mindenki tudja kezelni, ráadásul konkrét célhardverként használja, addig szintén a magyar társadalom nagyrésze informatikai analfabéta.
Kétféle világ létezik. Az egyik amit látsz és a másik ami mögötte van. Ami mögötte van azt a pénz irányitja. Találd ki melyik világ irányitja melyiket.
|
Eléggé el van szállva a fickó. :) Azért a legtöbb PC még ma is bőven a vállalati szegmensben fogy. Kiváncsi vagyok, hogy sokan a PC-s munkájukat miként végeznék okostelefonon. Nagyon jó, hogy egyre többet tudnak, de alapvetően más célra van. Elnézést, hogy ha már volt erről szó, de nincs időm végig olvasni a több mint 100 kommetet, de egyszerűen elképeszt néhány ember elképzelése.
Az igazi kolléga nem csak ígér, hanem be is tart...
|
Nos azt talán ki lehet mondani, hogy idővel jópár dologban kiváltja majd a smartphone (de addigra nem így fogják hívni) a PC-t, mivel elég sokat fog tudni, ami sokaknak valószínűleg elég is lesz, mégis elég olcsó lesz ahhoz, hogy sokkal elterjedtebb legyen, mint ma.
|
az asztali PC techniaki kényszerűség, ha létezne mobil alternatívája elfogadható áron, akkor valóban háttérbe szorulna ... digitális papír, késöbb szemüvegbe építhető térhetású megjelenítő eszközök, még meg leszünk lepődve azon, hogy voltak olyan évek amikor egy órmótlan gépek előtt görnyedve pötyörészve éltük életünket az interneten
|
Mondhatni nem szinpatikus számomra a Symbian.Ostobaság a"néhány év".Egyszer lesz,biztosan,valamilyen formában.
|
Én nem mondtam, hogy most több. Én folyamatosan a jövőről beszélek. A smartphone meg mindig is drágább lesz a pc-nél, ha közel ennyit akar tudni. A kicsi mindig drágább. Ha meg nem tud annyit, szükségünk lesz a pc-re.
A tárhelyről meg ilyet nem nyilatkoznék. Pár éve el nem tudtam képzelni, mit lehet kezdeni 10 giga hellyel. Aztán a 80 gigán hüledeztem, de az is betelt. Most a 300 giga kezd szűkös lenni. Ráadásul még vagy 200 giga ki van írva, és az is jobb lenne a winyón, ha lenne hely. tehát most így hirtelen betöltenék egy TB-ot. És akkor csak most jönnek a nagyfelbontású filmek, amik több10 gigásak.
|
A PC is nagyon drága volt először. A mobil is nagyon drága volt először. A smartphone is ideig-óráig nagyon drága. A következtetésről meg csak annyit, hogy te erősködtél, hogy több itthon a PC, én meg hoztam statisztikát, hogy nem, hogy nem több, de jóval kevesebb.
"Egyrészt, mert a pc-re több fér." - Ez nem sokat számít. Egy szint felett ez a "több" nem számít. Ha pl. a jelenlegi állomány méretek mellett 100-150 giga elférne a mobilon, akkor hiába férne el 4-500-800 giga az asztali gépen, a többségnek kevés pluszt jelentene már az 300-700 giga többlet.
http://twitter.com/valamit76
http://conspiracy101.t35.com/
http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
|
De ezeknek a tendenciáknak igen sok oka van. Pl az ár. Tizedannyi a telefon, mint a pc. De a smartphone, ami képes kiváltani a pc-t, legalább annyiban kerül, mint a pc. Ha teljesen ki akarja váltani pedig tuti drágább. Tehát még véletlenül se úgy következtess, hogy a grafikonon meghosszabbítod az egyeneseket.
|
Egyrészt, mert a pc-re több fér. Másrészt könnyű elhagyni.
|
Maradjunk annyiban, hogy jelenleg (2006) több telefon van, mint számítógép, az elmúlt öt-nyolc évben gyorsabban is terjedt a mobil, mint a számítógép és tegyük még hozzá azt is, hogy a világ nagy része (lélekszámot nézve) Magyarországnál elmaradottabbnak számít és jellemzően ezeken a helyeken jóval több a mobil, mint a számítógép.
http://twitter.com/valamit76
http://conspiracy101.t35.com/
http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
|
Istenem... Nem kell mindent teljesen szó szerint venni... :P A nem feltétlenül folyamatosan szükséges adatokat lehetne mondjuk egy külső mobil rack-en tárolni, személy szerint nekem 10 gigára ráférne az, ami jól jönne kocsiban, metrón stb stb... "a mobilok mindig lemaradásban lesznek a pc tárhelyével és teljesítményével szemben" soha nem írtam ennek az ellenkezőjét. De a többségnél a processzoridő nem naon van kihasználva. Ha valaki megint magára veszi, és beírja, hogy bezzeg én egész nap jáccok, közbe' kódolok, és még tesómat meg ismerőst is csak úgy engedem a gép közelébe, hogy 3d studió minimum 3 példányban renderel, nehogy 100% alá menjen a prociterhelés, és meghalna, ha pár másodperccel tovább tartana egy 10 perces folyamat, akkor levakarom a tapétát... Nem konkrét adatokat akartam, csak ha így megy a fejlődés, akkor az átlag felhasználóra előbb-utóbb lehet igaz lesz a cikk...
|
Mért ne lehetne minden a telefonon? A zenék és a többi? Aztán ahogy tudod hasznosítod. Ha fülest dugsz rá, akkor tudod hallgatni, ha nyomtatóra kötöd, tudod nyomtatni a doksikat, ha billenttyüzetre kötöd (az meg a monitor USB-jén lóg, a billentyüzeten meg ott lóg az egér is), akkor meg tudod asztali PC-ként használni. stb. Olyan lenne kicsit mint a tárcád, amiben ott van a jogsi, meg az igazolvány, meg a többi, csak épp egy elektronikus "tárca" lenne, minden "jogosítványod" ott lenne veled és az adott eszközhöz való érvényesülne.
http://twitter.com/valamit76
http://conspiracy101.t35.com/
http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
|
1221-ben pedig pont egyenlően álltak.
|
Nade a szuper okos smartphone ma még csúcstechnikának számít és ebből is adódóan borzasztó drága, kevesen engedhetik meg és kevesen is ismerik. A PC-vel meg már 5 éve is majd minden feladatot ellehetett végezni, amit ma. De a legfontosabbakat meg már 10 éve is.
http://twitter.com/valamit76
http://conspiracy101.t35.com/
http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
|
Már nem azért, de 1994-ben még a PC vezetett. Tehát a tendencia se PC fölényt mutat.
http://twitter.com/valamit76
http://conspiracy101.t35.com/
http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
|
Ez tetszett. Most megnéztem, és csak a zenék foglalnak a winyómon 10GB-ot, pedig nem is vagyok egy mániákus zenehallgató. A többi cumót hova teszem?
A miniatürizálás az egyik legdrágább technikai fejlesztési irány, éppen ezért - és a korlátozott áramforrás miatt is - a mobilok mindig lemaradásban lesznek a pc tárhelyével és teljesítményével szemben.
|
izé..., rotfl...
"Hány fokon üzemel egy x2 4400+ proci átlag normál üzemmódban?
De jó, oké, megnézem akkor az amd.com ot. Azt hittem van vki aki megnézi helyettem, te láma válaszoló."
bye ent
|
Zúgni otthon zúg, az áramot meg úgyis mindig fogyasztja, mivel nem kapcsolom ki. Ráadásul nem 4 meg 10, hanem 30giga zeném, + 300 giga filmem van, + egyéb fontos adat, amit nem cipelnék magammal a fontossága miatt.
Szóval maradnék az én ötletemnél.
|
És akkor álmodj nagyot, hogy már most vannak 4 gigás mobilok, és mondjuk lenne benne 10 gigás tár, minden adat ráférne, és nem kellene, hogy mondjuk zenehallgatáshoz még a pc is zúgjon, meg szívja az áramot...
|
Ahhoz, hopgy ez megváltozzon, valami forradalmi újításnak kell bekövetkeznie, ami megjósolhatatlan, hogy mi lesz, és hogyan változtatja meg ezt az egészet.
|
MInt már írtam, a samrtphone is kell, de csak mint a pc meghosszabbítása. A tökéletes az lenne, ha a neten keresztül folyamatos kapcsolatban lenne az otthoni gépemmel, egyenesen onnan hallgatnám a zenét, nyitnám a dokumentumokat stb. És mivel technikailag semmi akadálya, így jó eséllyel ez meg is fog valósulni.
|
Én azért azt látom hogy a nagytöbbség egyet ért abban hogy a pc él és virul valamint a telok nem veszélyeztetik a pozícioját még sokáig.
|
Igen, de ha rákötöd bill-t, egeret, moncsit, és mondjuk van otthon is meg munkahelyen is, akkor akárhol elérheted a megszokott környezetet, és nem kell házat magaddal cipelned. :) Egyébként én is pc párti vok, kicsit többre használom, mint a leírtak, de tényleg nem lenne rossz egy wifi-s, szép, nem túl nagy smartphone, csak egyelőre aranyárban mérik (és persze az emberek többsége azokat se használja ki...).
|
Kulcsszó a kényelem. Senki nem fog kis telefonnal szenvedni, ha ott a pc. Ráadásul az ember fizikailag is képtelen egész nap telefonon dolgozni. Ha meg a telefonra rákötöd a billenytűzetet, monitort meg mindent, akkor az már maga a pc. Csak a ház kisebb.
|
Ráadásul a konzolok fogyasztótábora fix, és tizedakkora mint a pc-é.
|
Nem tudom, a többség miért LOL-ozza egyből az ilyen hírt... Manapság egy smartphone mindent tud, ami egy átlag felhasználónak kellhet: olvasgathatja és szerkesztheti a dokumentumait, webezhet, írhat e-mailt, írhat a blogjába, akár wifi-vel kapcsolódhat a hálózatra, akár a hi-fi-hez is lehet kötni, és még képeket is lehet tv-n nézni, némelyikhez bill-t is lehet kötni (mondjuk ebben lehet, hogy tévedek olyan szinten, hogy elképzelhető, hogy csak pda-khoz lehet egyelőre), akkor még könnyebb a dolog. Persze egy full pc-n kényelmesebb, de a többségnek erre nem lenne szüksége, és a mobil eszközt tényleg oda viszi, ahova akarja, és nem kell neki külön táska... (Igen, én is várom a tökéletes eszköz elérhetőségét. :) )
|
|