Változó használati feltételek a Vistánál
2006. október 17. 12:53, kedd
A Windows Vista ugyan több olyan új funkciót is tartalmaz majd, mely megkönnyíti hordozható számítógépen való használatot, ám maga az operációs sokkal kevésbé lesz mozgatható - legalábbis legálisan.

Hirdetés

A Microsoft megváltozott licenc-feltételei miatt a jövőbeni Vista-felhasználók csak egyszer vihetik át egy másik gépre megvásárolt operációs rendszerüket, a további átvitelhez újabb példányt kell vásárolniuk a szoftverből.

Ugyan a licenc-szerződés értelmében eddig minden jogtiszta Windows-verziót vásárló személynek el kellett távolítania a jelenleg futó rendszert, ha át akarta vinni azt egy másik gépre, ám ezt mindenfajta korlátozás nélkül, akárhányszor megtehette. "Ez a lehetőség kalózkodás szempontjából sértette az érdekeinket. Csak tisztázni akarjuk, hogy az egyikről a másik gépre való átrakásról szól a licenc-szerződés" - összegezte a helyzetet Shanen Boettcher, a Microsoft Windows Vista-részlegének vezérigazgatója a ZDNet oldalán.

Boettcher elmondta, hogy a szoftvercég kalózkodás ellenes programjain keresztül - többek között a nemrég bejelentett másolásvédelmi platformmal - próbálja alátámasztani az új változtatásokat. Külön jogszabály foglalkozik az új PC-kre előre installált Windowsokkal. A leírtak értelmében az így kapott operációs rendszereket legálisan nem lehet áttenni másik számítógépre. Boettcher szerint a változások nem lesznek negatív hatással a Vista fogadtatására. "Semmi olyan akadályt nem jelent, ami megnehezítené az elfogadást" - vélekedett a vezérigazgató.

A most bevezetett módosítások részeként a Microsoft meghosszabbította a Windows garanciaidejét. A kiskereskedelmi forgalomban kapható Vista egy év jótállással kerül a polcokra, szemben az XP 90 napos garanciájával.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. okt. 20. 01:13 | galéria | válasz | #93
Jahh wakatta! ^^
Amugy bejiita. :)
sudyke  
2006. okt. 19. 07:31 | válasz | #92
Ja, a dewanai pedig a dewaarimasen-nek a roviditese,
szal pontosan azt irtam, hogy igazabol Uegeta vagy, nem Vedzsita!! :D
sudyke  
2006. okt. 19. 03:37 | válasz | #91
Az janai - a dewanai roviditett formaja, ami kb. anyit tesz, hogy "nem az", "nem olyan", vagy csak "nem".

Amugy neked is haj! 
私はシュディケです。
gplay  
2006. okt. 18. 21:13 | galéria | válasz | #90
Pont az ilyen kulákoknak találta ki az ms ezt a vedd meg többször szarságot.
Hopp. Nem geciségből mondtam.
2006. okt. 18. 21:01 | galéria | válasz | #89
jakyanai resz nem egeszen tiszta. ^^
Amugy hai. :)
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. okt. 18. 18:25 | galéria | válasz | #88
És akkor mivan, bébi?
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. okt. 18. 18:23 | galéria | válasz | #87
Mégtöbben meg játékra használják. Itt a fórumon csak ilyeneket találsz.
strogg  
2006. okt. 18. 16:01 | válasz | #86
virs lee.

ehh. Tudod sokan munkára használják a gépet. És sem vasat, sem pedig oprendszert nem úgy választ, hogy megy-e rajta a HL2. tudom, sokakank ez a szempont, de sokaknak meg nem. Hidd el az agyát szét játszó pistikének nem is ajnálok linuxot. És örülnék ha magától sem fedezné fel. :))))

Akinek meg nem ez a szempont, az meg általában már szokta tudni milyen feladatra mely oprendszer/sw a leg megfelelőbb. (legalábbis a számára)
illetve sokaktól ezt el is várják. Pl a szakemberektől. Szóval a DX-es játékokról ennyit.
Indigo  
2006. okt. 18. 15:43 | galéria | válasz | #85
Ááá.. még csak véletlenül sem hangzik dicsekvésnek... A témához meg még csak köze sincs...
2006. okt. 18. 15:38 | válasz | #84
Hát erre rákeféltél angyalka. Van egy gépem amit volt alkalmam ma megint fejleszteni. alaplap+proci 140e. Valakinek ennyi az egész gépének az értéke.
Ja es vettem egy laptop-ot is ehez meg alapjába jár a Win.
Az asszonynak ma van a szülinapja, ő is gépezzen egy kicsit. Neki lett a laptop.
Hopp. Nem dicsekvésből mondtam félre ne értsen senki, csak azért irtam hogy tisztába legyél mint egy hathónapos gyerek a fürdetés után.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 18. 13:40 | galéria | válasz | #83
Pontosan. A dx-et is pont ezért hozták létra anno jó előre gondolkozva, hogy így legyen, és így is maradjon. Ha az ogl előbb lett volna, és azt szokják meg a programozók, lehet hogy más lenne a helyzet.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. okt. 18. 12:18 | galéria | válasz | #82
Gondolkozzon már el az az ember aki a 2 telepítésről beszél, és utána kidobhatom a vistát, hogy ez mekkora szegénységi bizonyítványra vall
Vagy inkább csak te vagy annyira csóró hogy 2 win verzió közt nem tudsz gépet fejleszteni se. De van aki igen, és pont azokat szopatják. Aki warezban gondolkodik, annak tökmindegy, a crack.exe nyilván nem fog neked beszólni hányszor telepítheted.
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. okt. 18. 12:15 | galéria | válasz | #81
Miért, mit tudsz csinálni? Nyilván azért használsz wint, mert azon futnak azok a programok amik neked kellenek. Majd te átírod a megvásárolt játékaimat linuxra meg opengl-re?
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. okt. 18. 12:13 | galéria | válasz | #80
A wines világnak az m$ szabja a játékszabályait! Ez tény! Vagy megszokod, vagy használsz mást.Pont. Ennyi.
Használj linuxot a directx-es gaméhoz, aztány gyere vissza ha sikerült! Viszlát!
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. okt. 18. 12:07 | galéria | válasz | #79
Ha lenne directx linuxra, vagy dx helyett opengl-ben fejlesztenék a játékokat, már most se lenne semmi ok a windows használatára. Kizárólag a játékok, azon belül is a directx tartja életben a windowst.
Zedas  
2006. okt. 18. 12:06 | válasz | #78
Itt nem az MS-sel van a gond, hanem a cikkel. Ld. #54
virs lee   "Rest in Peace virs lee" 
2006. okt. 18. 12:06 | galéria | válasz | #77
otholi usereknél ez tök mindegy mert őket senki sem fogja nézni hogy még vagy 2 3 gépre feltették ugyanazt az oprendszert
LOL. Pont arról van szó hogy aktiválás nélkül nem is tudod használni (a próbaidőt leszámítva) a Pistát, azt meg csak úgy tudod megtenni ha elküldöd a géped adatait az MS-nek, az meg ennek függvényében visszadob hozzá egy egyedi kódot. Ezzel a kóddal csak arra az 1 gépre tudod feltelepíteni, a haveréra már nem.

---

A kérdés csak az hogy miért szopatják azt aki sokszor cseréli a gépét, pl. mert rendszeresen fejleszti? Nyilván nem fogok minden 40k-s alaplap meg 80k-s proci mellé 100k-s windowsokat venni. Akkor marad a feltört, problémamentes warez, ami még ingyenes is. Ilyen akciós ajánlattal hogy tud versenyezni az MS? Saját magukat szopatják meg ezzel, pedig ezt a tipikus esetet már a közmondások is megörökítették: sokat akar a szarka, de nem bírja a farka.
Benoke  
2006. okt. 18. 11:25 | válasz | #76
Lehet én vagyok őrült, de van legális Dobozos XP -m. Sok gépet cseréltem alatta OEM win ből a gatyámat is kifizettem volna érte. Mindegy legalább most már biztos, hogy nem fogok soha legális Vista -t vásárolni ez hótbiztos. Kenje a hajára az ms a sz@rját. A legális Win kelett a munkámhoz, de hogy ne tudjam arra a gépre felrakni amelyikre akarom. Ha akarom havonta cserélgetem a gépem és kész. De akkor most fontos, hogy fel lendítsék a HW kereskedelmet vagy nem? Mert ezek alapján még sem fontos. Nem baj ott a LINUX, már így is azt használom ha elérhető az adott progi ami kell. Játszani Passziánson kívül nincs időm. 1 éve nem ültem le játszani semmivel. Szép lassan teljesen elfelejtem az egész MS baromságot, úgy is csak a baj volt vele. Tiszta gáz, és még csodálkoznak, hogy mért támadják őket annyira. Mert ilyen diletáns barmok ülnek vezető pozicióban, illetve ezek az ötletek kizárólag az MS -nek jók, senki másnak nem. Valóban gátolják a kalózkodást, de a használatot is. Ja hogy ez őket nem zavarja. Nem baj engem sem, mert meg se fogom venni, ugyanis nem tudnám használni legálisan.
sudyke  
2006. okt. 18. 07:22 | válasz | #75
Bocs... OFF volt...
sudyke  
2006. okt. 18. 07:22 | válasz | #74
あなたはほんとにヴェゲタです。
ベジータじゃないです。
2006. okt. 18. 07:12 | válasz | #73
Egyetértek bvalek2-vel.
Tököm kivan a Vistával - már elnézést -, az MS így is maga alatt vágja a fát, ha tényleg egy ilyen baromságot tervez (még a telefonos baromkodással együtt is). Eddig se akartam legálisan beszerezni a Pistát, hát ezután se fogom, sőt cégeknek sem fogok ilyesmit javasolni :P
Indigo  
2006. okt. 18. 02:27 | galéria | válasz | #72
Nem pont linuxról van szó, de elég ha csak megnézem a játékhírek topikjait De inkább hagyjuk...
2006. okt. 18. 00:47 | válasz | #71
Szeretem az eféle utópista gondolatokat.
A baj az, hogy ebből amit olyszépen itt leírtál alig fog valami is teljesűlni. Főleg ha már John Carmack is elismerően nyilatkozott a DX10-ről, igaz megigérte, hogy az OpenGL illetve a nem Windows operációs rendszereket is továbbra is támogatni fogják. Gondolom a szokásos 2 hónap - éves késéssel.

"A Apple már biztosan rágyúr arra hogy inteles pc-ken is fusson az ő oprendszere."
Eddig is futhatna minden féle hack nélkül, ha nem tettek volna bele a kernelbe minden féle proci, chipset, BIOS, EFI, stb ellenörzőt, amit fel kell törni ahoz, hogy fusson egy mezei PC-n.
2006. okt. 18. 00:41 | válasz | #70
A telefonos aktiválást a Microsoft fizeti, amit gondolom bele tesz a Windows árába, szoval nem kell külön kalkulálni.
2006. okt. 18. 00:40 | válasz | #69
Ezzel a dologgal négy dolgot ért el a Microsoft. 1: A Apple már biztosan rágyúr arra hogy inteles pc-ken is fusson az ő oprendszere. 2: Az emberek más rendszerekre fognak térni (linux, macos, stb), amik sok esetben jobbak mint a Windows. 3: A játékkiadók és szoftvercégek is elkezdik a windowson kívűl más rendszerekre is írni a programokat. 4: Aláírta a halálos ítéletét (jogi perek, eladási adatok). Én személy szerint a a FŐ inteles pc-en MacOS-t használok. Gyors, szuper, frankó. A másikon is csak azért van Windows, mert játszok néha némely játékokkal.
2006. okt. 18. 00:24 | válasz | #68
Fuu, de utalok telefonalni. :)

bvalek2: Hat altalba Linux temat szokas feldobni win. topikokban az megfelel? Vagy inkabb toljunk valami fizika temat azt is szeretem, estelg nem x86 procikrol, FPGA-k rol? De mi van, ha komolyabb cikk jelenik meg a Pistarol? Es nem csak anyi,hogy telefonszamlat is hozza kell kalkulalni a hardware+pista arakhoz.
(cikkbol persze kifelejtve,hogy mehessen a flame ,mert a cikk irok azt szeretik, es valojaban mas OS-eket nepszerusitenek, mert kulonben nem merulnenek fel. Valoszinuleg a hozzaszolas szamra kapnak bonuszt :), (meg fogadnak, hogy milyenek lesznek a hozzaszolasok) ).
2006. okt. 17. 23:00 | válasz | #67
Igazad van. Többet nem megyek be a Linux-topicokba, és nem fikázom szét
Indigo  
2006. okt. 17. 22:47 | galéria | válasz | #66
Netán bagoly mondja?
2006. okt. 17. 22:29 | galéria | válasz | #65
Ngem speciel erdekelnek a windows hirek, a vista rc1-et is hasznaltam egy ideig es meglepoen jo szerintem... de ha ilyeneket csinal a ms mint ami a cikkben is olvashato akkor termeszetes hogy felhaborodik az mber..
2006. okt. 17. 22:25 | válasz | #64
Hát még egyszer köszönjük Zedas!!!

Amúgy egy apróság mindenkinek, aki rá van izgulva a Vistás hírek szétfikázására:

PLÍÍÍÍZ(!!!) kövesse >>>BVALEK2<<< komát, aki nagyon jót mondott a témáról. Aki szarik a Windows-témába bele, az egyszerűen ignorálja a további híreket.

Ha ezt a remek példát követjük, akkor esetleg a jövőben elkerülhető, hogy az érdeklődők agyát egy rakat okoskodó (akinek nem inge...), illetve okleveles fikagép (akinek nem inge...) teletömje baromságokkal.

Egy szó, mint száz, a Windows-fikázók oldják meg a szellemi önkielégítésüket máshogyan, mert vannak emberek (pl. jómagam), akit azért érdekelnek ezek a hírek, mert pénzt fogok, illetve nem fogok áldozni az adott termékre. Elhiszem, hogy ez sokakat nem érdekel, de azokat biztosíthatom, hogy az érzés kölcsönös.

És még egyszer hadd gratuláljak, 1 - Zedas-nak, aki megoldotta a helyzetet, és 2 - bvalek2-nek, akinek a kezdeményezését érdemes lenne követnie azoknak, akik pont leszarják a Microsoft-frontot.
Indigo  
2006. okt. 17. 22:24 | galéria | válasz | #63
Nem beszélsz te soha semmiről, csak a winfosfikázókat fikázod...
2006. okt. 17. 22:00 | galéria | válasz | #62
Ami jobb az jobb sajna ez van... ;)
2006. okt. 17. 21:43 | válasz | #61
ez hihetetlen erről beszéltem #59
2006. okt. 17. 21:42 | válasz | #60
Ez nem felháborodásm hanem vannak a töketlen akik alig várják hogy a M$ cikk megjelenjen és szidni lehessen azonnal. Közbön az idióta beirásával égeti magát mint egy linuxos a windows vizsgán :)
2006. okt. 17. 21:40 | válasz | #59
Linuxot bármikor bármennyi gépre feltehetek legálisan, és még csak telefonálgatni se kell.

#18, egyetértek!
2006. okt. 17. 21:31 | válasz | #58
Ezt miért nem voltak képesek leírni a fenti cikben, sok kommentet meg lehett volna sporolni, na meg elkerülni egy jó nagy felháborodást.
Zedas  
2006. okt. 17. 21:26 | válasz | #57
Akkor a hitelesség kedvéért, meg ha nem volt világos amit írtam:

"As far as how adding and removing hardware components will affect activation, Vista will operate in a similar manner to Windows XP -- and in most cases, it won't be as picky. For enthusiasts out there who often upgrade hardware components, replacing memory, upgrading your video card, or changing out your processor won't set off any major alarms with Vista. Two component changes that will cause Vista to stand up take notice, however, are changes to the motherboard and hard drive. In that case, if automatic electronic reactivation does not occur, you will be prompted to call Microsoft support to reactivate your installation over the phone. This, again, is no different than what was required with Windows XP."
2006. okt. 17. 21:16 | válasz | #56
Na baszdmeg, ennyit erről.

Ez nem "KIEGÉSZÍTÉS!!!" hanem az egész mizériának az esszenciája, hallod-e :)))

Köszönjük Zedas, hogy megoldottad a problémát (már ha ez így is van, ahogy írod). Ezek után gyakorlatilag a topicban szereplő másik 53 komment totál értelmetlen.
szgege  
2006. okt. 17. 21:16 | válasz | #55
Megvéd attól,hogy nehogy véletlenül megvegyem az oprendszert.:D
Eléggé irreális dolog,hiszen bármikor előfordulhat egy nem kívánt alaplapcsere.
Tönkremegy az alaplap vagy nem jó széria és ezért cserélünk. S ha azt nézem most már elég sokszor van proci platform váltás,emiatt is eléggé hülyeség ez a védelem. Bár a másik oldal is megérthető.A rendes vevőkkel szúrnak ki ezzel a védelemmel.
Zedas  
2006. okt. 17. 21:13 | válasz | #54
KIEGÉSZÍTÉS!!!

Egy angol nyelvű fórumon az egyik MS illetékes azt mondta hogy XP-nél jó sokszor rakhattad át másik gépre, hagyta magát aktiválni, ez Vistán 2 lesz. Eddig stimmel minden amit lentebb írtatok.

A lényeg azonban az lenne, hogy EZUTÁN IS LEHET AKTIVÁLNI, de már nem elég hozzá a net: fel kell hívni a helyi MS kirendeltséget telefonon, akik aktiválják. A lényeg az, hogy az MS csak közvetlenebb kontrollt akar az aktiválásnál, nem fogja tökönszúrni a felhasználókat és magát.
szgege  
2006. okt. 17. 21:12 | válasz | #53
Ez nem másolás védelmi platform,hanem vásárlás védelmi platform. :D
szgege  
2006. okt. 17. 21:08 | válasz | #52
Ha jól sejtem,arról van szó ha felrakod egy adott gépre a Vistát,azt ő megjegyzi,erre akárhányszor felrakhatod. S ha majdan alaplapot cserélsz akkor erre a gépre is felrakhatod ezt a példányt. De ha még egyszer alaplap csere lesz akkor már nem fogod tudni aktiválni.
2006. okt. 17. 21:02 | válasz | #51
Igen Mo.Organ, én is erről beszélek, és ezért mondtam azt, hogy örülnék neki, ha valaki, aki érti, mi itt a csízió, idetolná a képét, és leírná, hogy mit akar ez a rendkívül érthetetlen és egyben értelmetlen cikk mondani.

Bár most már lehet, hogy "segíts magadon, isten is megsegít" elv alapján fogom magam, és elolvasom azt a tetves PDF-et a feltételekről.
2006. okt. 17. 20:46 | válasz | #50
Szánalmas banda. Tisztelet a kivételnek. Mint már említettem a legnagyobb ökörséget azok irnak akik még életükben egy qrwa jogtiszta szoftvert sem vettek.

Ezek az emberek azok akik azt hiszik hogy egy új zenei albumon a számok is mp3-ban vannak felírva.

Gondolkozzon már el az az ember aki a 2 telepítésről beszél, és utána kidobhatom a vistát, hogy ez mekkora szegénységi bizonyítványra vall.

Ez olyan mintha azt mondanám ha van egy autom, és ha kétszeri indításra nem indul akkor nem mehetek vele töbször és vennem kellene egy másikat.
strogg  
2006. okt. 17. 20:42 | válasz | #49
Azt mondom, hogy a wines világban az m$ diktál. Mert a user (fogyasztó) hagyja.
Tehát az m$ diktál. ezt vagy megszokja, vagy átáll más OS-re.
Az mondom, hogy ilyen egyszerű. Ha viszont tényleg igen hatékony lesz ez a warez ellenes intézkedés csomag, akkor a usernek még választása sem lesz. (nem fog tudni warezolni. Egy darabig:) Ergo: ezzel az m$ magának is keresztbe tesz.

2006. okt. 17. 20:03 | válasz | #48
Én is pont ezt mondtam.
2006. okt. 17. 20:00 | válasz | #47
Miért állna át valaki Linuxra attól, hogy nem tud átállni Vistára (ha tényleg ez lenne a helyzet)?

Max. a torrentoldalak letöltési arányának fog jót tenni, ha ilyen hülyeséget csinálnak, nem a Linuxnak.
Ha valóban így lenne a dolog, ahogyan itt sokan leírják (azért én még mindig várok valami értelmes kommentet is), akkor a Microsoft csak azoknak a user-eknek tesz keresztbe, akik meg is veszik a Win-t, nem csak warezolgatják. Magyarán csak többen fogják letölteni, nem kevesebben használni.
2006. okt. 17. 19:55 | galéria | válasz | #46
stogg igazad van.. lehet enis atallok a linuxra. Csak az a bajom hogy van egy par regi jatekom amivel szivesen jatszok +photoshop +dreamweaver ami csak winfosra van. :(
2006. okt. 17. 19:51 | válasz | #45
Most már biztos, hogy az összes törő csapat célkeresztbe fogja venni a Vista-t. Nem hogy a kalóz másolatokat fogják ezzel visszaszorítani, hanem ezzel az intézkedésekkel a warez Windows-ok száma, úgy fog növekedni, mint termonukleáris robbanássorán az energia.
strogg  
2006. okt. 17. 19:41 | válasz | #44
Nos bárhogyan is van, jót fog tenni a linuxnak. (gonosz:)))

De most komolyan. Tessék elfogadni végre! Az m$ profit orientált cég, és nem jótékonysági intézmény. De itt is igaz az alap közgazdasági tény, minden annyiért adható el, amennyiért megveszik. Ha a hülye user megveszi, és telepíti (ugye klikk az OK-ra, hogy elfogadtad!!!) akkor meg no sírás. Aki pedig warezol az meg jobb ha csendben marad. Lopott kocsira te sem anyázol, ha a hibás a gyújtás....
A wines világnak az m$ szabja a játékszabályait! Ez tény! Vagy megszokod, vagy használsz mást.Pont. Ennyi.
2006. okt. 17. 19:37 | válasz | #43
Ez ellen bezzeg az EU Bizottság nem csinál semmit. Persze ők az IBM-től, Symatec-től, RealMedia-tól , stb. csak azért kaptak pénzt, hogy értelmetlen baromságok miatt cseszegessék őket, erre meg itt egy olyan komoly problémai ami szerintem a legális fogyasztó jogait sérti, ez bezzeg rendben van.
Lehet, hogy nekünk is kéne némi kenő "anyagot" csúsztanunk az Eu Bizottság tagjainak a zsebébe?
Indigo  
2006. okt. 17. 19:35 | galéria | válasz | #42
A legfőbb érve úgyis az lenne, hogy buták vagyunk...
Indigo  
2006. okt. 17. 19:34 | galéria | válasz | #41
Mert megérdemelnék :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 17. 19:25 | galéria | válasz | #40
Pedig lehet hogy simán visszaszórítják a kalózkodást... a vindózzal együtt :D
2006. okt. 17. 19:11 | válasz | #39
A dobozosat kétszer rakhatod fel és kész, gondolom nem kell ellenörzés, nem fogod tudni aktiválni harmadszor és hali ... csak akkor felmerül a kérdés, hogy OEM-et meg csak 1x lehet feltenni vagy mi?
2006. okt. 17. 19:03 | válasz | #38
Na baszdmeg ez az!

Senki nem tud semmi értelmeset, de már van harmincX komment. Jöjjön már valaki, aki kirészletezi, hogy itt mi van, mert itt mindenki csak vaksizva durrogtat.
2006. okt. 17. 18:56 | válasz | #37
Ha dobozost veszek akkor mi van?
Vehetek másikat, ha gépet cserélek, ami kb. 1,5 évente bekövetkezik?
És mi van ha nincs netem és telefonosan aktiváltam, majd jönne aza bizonyos ellenörzés 4 havnonta, akkor mit fog csinálni, kijelenti, hogy nem legális a Vistám és elkezd minden féle korlátozó intézkedéseket végre hajtani?
2006. okt. 17. 18:53 | válasz | #36
Na gyerekek, jöhetne egy ember, aki tudja, hogy miről van szó, mert itt már miindenki mindent írt, de értelmeset még alig.

Én még mindig nem tudom, hogy a többfajta leírt variánsból melyik a valóságos, vagy egyáltalán van-e valamelyiknek köze a valósághoz.

Fikázni meg fújolni nem szívesen kezdek el, ha azt sem tudom, hogy mi a frász van itt. Ezt mindenki magára vehetné.
2006. okt. 17. 18:31 | válasz | #35
A garancia egy nagy hazugság. A winfos és a többi M$ termék bugjai után még soha senki se kapott egy vasat se!
Különben is: mi az hogy 90 nap garancia meg 100 nap garancia? Egy olyan gépnél, amelyik KOPIK, ott van értelme. De egy szoftver nem kopik! Ha hibás valahol, akkor az a megírása pillanatában is hibás volt. Tehát időkorlátozás nélküli, abszolút garancia járna. Természetesen csak azoknak akik MEGVETTÉK.
Ezzel kellene az embereket a megvételre ösztönözni, nem azilyen pofátlan mocskos trükkökkel, amikről a cikk is szól!
2006. okt. 17. 18:27 | válasz | #34
Pont ilyesmin gondolkodtam... Ha tegyük fel, cserélek alaplapot, mert rájövök, hogy lassú a gépem a Vista-hoz, 1 héttel később veszek egy alaplapot, ami 1 hét múla elfüstöl, de cserélik garanciálisan, akkor csak 2 hétig használhatom a 60-80 ezer forintos programot jogtisztán?

Ha jól tudom, eddig az OEM volt olyan státuszban, hogy tilos volt más gépre feltelepíteni, most már a teljes verzió is lassan oda jut...

Az európai bizottságok inkább ezzel foglalkoznának, ne azzal, hogy van-e benne Media Player, vagy nincsen... Apple-t sem perelte be senki sem, mert alapból mindent tud, amire szüksége van az embernek... Pl. annak ellenére Firefox-ot és Mplayer Classic-ot használok, hogy az iE meg a Media Player benne van a Win-ben... Úgy látom, hogy megint sok bizottsági tagot csak feleslegesen tart el az Unió...
2006. okt. 17. 18:27 | válasz | #33
Most már csak az a kérdés, hogyan tudom ezt a vistát kikerülni? Egy ilyen büdös tróger trágyabanda termékét valahogyan bojkottálni kellene! Mi az, hogy megveszek valamit k***va drágán, és csak kétszer installálhatom?

Engem az zavar nagyon, hogy ez a büdös pofátlanság terjed és terjed. Lassan de biztosan. A teljes kiszolgáltatottság felé. Micsoda szemétség az ELŐÍRNI hogy én csak internettel ellátott gépre vagyok jogosult felrakni egy oprendszert? Nekem otthon nincs internetem, és ha lesz is, akkor két gépem lesz: egyikkel internetezgetek, de a másikat a közelébe se engedem!

Egyre többször találkozhatunk olyan videókkal (nem filmekről van szó), amelyeket nem tudok letölteni, csak on-lineban megnézni. Hát nem nézem meg csakazértse. Bassza meg magát, aki kitalálta! Egyre nő a kiszolgáltatottságunk, egyre jobban kotorásznak a magánéletünkben és a zsebünkben.

Ha ez így "fejlődik" akkor 2020 után a gépünket csak a hálózaton keresztül tudjuk bebootolni, és a használat perceit fogják kiszámlázni... meg azt figyelemmel kisérni hogy csakis "korrekt" dolgokat szabad a géppel csinálni.
2006. okt. 17. 18:25 | válasz | #32
uristenna szóval telepíteni akárhányszor lehet csak annyi hogy
egy oprendszert egy gépen használj és ne az egész válalat ugyanazt az lemezt használja

otholi usereknél ez tök mindegy mert őket senki sem fogja nézni hogy még vagy 2 3 gépre feltették ugyanazt az oprendszert ezért ez ahir kábé annyi mintha azt mondaná valaki hogy kék az ég

2006. okt. 17. 18:21 | válasz | #31
Akkor jöjjön, mert még mindig nem tudom felfogni ennek az egésznek az értelmét.
2006. okt. 17. 18:20 | válasz | #30
Hát hogy igy nagyon sokan nem fogják megvenni... ha most jól értelmezem akkor kétszer állhatok át máskonfigra és kuldonben már nem is használhatom???
2006. okt. 17. 18:07 | válasz | #29
Majd jön kbupdate és megmondja miért jó ez
2006. okt. 17. 17:46 | válasz | #28
"és példa nélküli"-nek nem nevezném. A Crystall Ball ugyanígy müködik. Évente egyszer lehet új gépre telepíteni, és igen, internet nélkül nem megy. Gagyesz...
Indigo  
2006. okt. 17. 17:46 | galéria | válasz | #27
Nem kell minden hardver cserénél/bővítésnél új wint venni, mondjuk egy memóriabővítésnél még csak újra sem kell aktiválni. Én úgy tudom, hogy egyedül az alaplap megváltozása hozza magával, hogy újra aktiválnod kell. Mondjuk aktiváltam pár wint, de azokban a gépekben még szerencsére nem kellett alkatrészt cserélni, úgyhogy a hardverváltozások kapcsán én is csak annyit tudok amennyit olvastam róla...
2006. okt. 17. 17:39 | válasz | #26
Ha ez fix, akkor ez viszont nonszensz.

Ebben az esetben a "garancia" szó jelentését már el is kezdhetik újraírni az okosok.

Mit csinálok, ha garanciális meghibásodás okán elbaszódik a Vistám, amiért kemény dellát fizettem?
Fizet érte az alaplap garanciáját biztosító cég? Esetleg indítványozzak egy kérvényt a Microsoft-nál, hogy lécci hadd telepítsek még egyszer?

Arról már nem is akarok beszélni, hogy miért pont az alaplapot veszik alapul, amikor a "másik gép" meghatározását nézik? Mi az elméleti háttere a megállapításnak?

"Csak tisztázni akarjuk, hogy az egyikről a másik gépre való átrakásról szól a licenc-szerződés"

Engem ez a mondat zavar. Miért, miről nem szól a licenc-szerződés? Hiszen - ha tényleg úgy igaz, ahogyan Indigo mondja -, akkor gyakorlati értelemben ez EGY, azaz 1 darab Vistának a "szavatosságát" határozza meg.

Ez egy teljesen lehetetlen, kivitelezhetetlen és példa nélkülien piacgyilkos megoldás lenne. Gyakorlatilag piacgazdasági harakiri a Microsoft-nak. Képtelenségnek tartom.
scorpeeon   "Rest in Peace scorpeeon" 
2006. okt. 17. 17:37 | válasz | #25
Ugyanmár :D A Vienna-ig nem fog megjelenni :)

GabiWong: ha ez igaz, akkor hatalmas taps illeti a microfost ismétcsak! Veszel egy plusz RAM-ot a gépbe és már vehetsz is még1 vinFost. Veszel egy új videókártyát, mehet még1 winfos. még1 hangkártyacsre, és már mehet a 4. winfos! Jee! (ilyenkor csak azon gondolkozom h aki ezt kitalálta, annak mi a f@sz járt a fejében) Lehet, hogy ez az egész arra is kimegy, hogy ne bővíts gépet, vegyél mindig teljesen újat. Nagyon f@sz@
Indigo  
2006. okt. 17. 17:34 | galéria | válasz | #24
Úgysem lesz kész soha...
Indigo  
2006. okt. 17. 17:33 | galéria | válasz | #23
Ugyanarra a harverre akárhányszor installálhatod, és akárhányszor aktiválhatod. Egy vinyócsere vagy egy VGA csere nem számít, ellenben egy alaplap cseréjénél (akár garos akár nem) már új gépnek minősül. Ezután még mindig van lehetőség aktiválni a Wint, viszont újabb alaplapcsere vagy másik gépre telepítés után a központ már nem fogadja el az aktivációt -> vehetsz új wint.
dcyrax  
2006. okt. 17. 17:29 | válasz | #22
Hallotátok már hogy vistára fejlesztik a DNF et ?
2006. okt. 17. 17:20 | válasz | #21
Pontosan melyik, illetve mennyi hardware cseréje? Ha szétmegy a vinyóm, amin a Vista volt, és jön gariba az új, akkor az már másik hardware?

De érdekesebb az a kérdés, hogy ha valaki pl. szétbassza a gépemet. Akkor a kártérítési összeg kibővül a Windows Vistával, mert többször nem tudom felrakni a gépemre? Ez egy értelmezhetetlen szituáció számomra.
2006. okt. 17. 17:18 | válasz | #20
Hát most vagy az van, hogy

a.) 2-szer lehet installálni (ez szerintem nem lehetséges)
b.) 2-szer fogadja el a microsoft.com a Vistához kapott key-emet (ami gáz lenne, mert elég sok oka lehet egy Win reinstallnak, vagy jobbat mondok, el is lophatják mondjuk a laptopomat, amin van)
c.) a microsoft.com monitorálja a hardware-eimet, és ha változást tapasztal, akkor lezárja a Vistát

"C" esetben milyen változás az, ami már "másik gép"-nek minősíti az én masinámat? Arról nem is beszélve, hogy visszatérünk az "A" illetve "B" ponthoz ennél a szitunál is.

Könyörgöm, valaki mondja el, hogy ez miről szól, de olyan, aki ért is hozzá, és vágja, hogy itt pontosan miről van szó.
2006. okt. 17. 17:16 | galéria | válasz | #19
Hardvereket feltérképezi a gépben, és így állít elő egy egyedi azonosítót, amit ta vagy telefonon vagy neten eljuttatsz az aktivációs központnak, majd kapsz egy kulcsot amivel aktiválod a wint.
Valameik hardver(ek) cseréje már új gépnek minősül...
bvalek2   "Rest in Peace bvalek2" 
2006. okt. 17. 17:16 | válasz | #18
Kiáltvány az SG.HU közösségéhez:

Tisztelt fórumozók!

Szeretném előre bocsátani, hogy egy sort sem olvastam el az újabb Windows Vista cikkből. Az eddigi tapasztalataim alapján feltételezem, hogy semmi használható információt nem tartalmaz, mindössze marketing az egész. Véleményem szerint méltatlanul, reklámcélokból visszaélnek egy eredetileg nem ilyen szándékkal létrehozott médiafelülettel.

Nem ismerem az SG.HU szervezeti működését, feltételezem hogy a cikkíró nem tesz mindent önszántából (az SG.HU nyilván egy munkahely, ahol az embernek kötelességei vannak). A szervezetet magát sem itélem el, a piacon az ember nem válogathat, ha fenn akar maradni. Ezért a szabad akaratukból, anyagilag független közreműködő társaimhoz: a fórum hozzászólóihoz fordulok.

Azt javaslom az SG-n fórumozóknak, hogy minden arcátlan Vista-val kapcsolatos reklámcikket bojkottáljunk, a következőképpen:

1. Nem olvasunk el egyetlen olyan cikket sem, amelynek a témája a Windows Vista. Tesszük ezt azért, mert ezek a cikkek reklámok, semmilyen tudományos, technikai stb. információt nem tartalmaznak. Más, Microsofttal kapcsolatos cikkeket ez természetesen nem érint.

2. A portál szellemének megfelelően, a cikkíró munkájának elismerése, és a színvonal fenntartása érdekében, írunk a fórumba, de a hozzászólásunk teljes mértékben off topic lesz. Az első hozzászóló felvet egy témát, és arra a többiek reagálhatnak, vagy más témát javasolhatnak. Eközben teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a cikk tartalmát. Ezzel kifejezzük hogy alkotó ellenállásra törekszünk egy arcátlan, és valótlanságokkal teli marketing kampánnyal szemben.

Tisztelettel: bvalek2

Köszönöm hogy elolvastátok, várom a véleményeteket. Szerintem ez a méltó módja a reagálásnak, és nem a flame.
lerboy  
2006. okt. 17. 17:14 | válasz | #17
Tényleg érdekes. Nem értek hozzá, csak mint laikus: vizsgálja majd a hardvereimet?
És tegyük fel: ha pl. nincs netem?
2006. okt. 17. 17:05 | válasz | #16
"egy másik gépre megvásárolt operációs rendszerüket, a további átvitelhez újabb példányt kell vásárolniuk a szoftverből."

Ebben csak egy dolgot nem értek, bár kurvára nem vagyok tisztában semmiféle számtech varázslattal, de:

Ha van nekem egy DVD-m, amin ott ül a Windows Vista Ultimate Edition, az hogy a tökömbe határozható meg, hogy hányszor "mozgatom" a Win-emet? Másodszori regisztráció után már tilt az aktivációs szoftver, vagy mi - vagyis a vásárolt key-emmel csak kétszer aktiválhatom a Windows-omat?

Akkor most itt tulajdonképpen mit látok? A Windows Vistát
a.) csak 2-szer installálhatom
b.) csak 2-szer fogadja el az aktiválási szándékomat a microsoft.com

Mi a tökömet jelent az, hogy "csak egyszer vihetik át egy másik gépre"?

Tény, hogy ma rohadt fáradt vagyok, de nem esik le egyszerűen.

Nem tudom hova ragozni, számomra ez a mondat értelmetlen, teljes egészében. Mellesleg mi számít "másik gépnek"? Mi van, ha alkatrészeket cserélek a gépemben? Na mindegy, ilyet sem kértem még, de ezt valaki magyarázza el nekem, mert... mert.
Besz  
2006. okt. 17. 17:05 | galéria | válasz | #15
Múltkor arról olvashattunk, hogy ha eltelik 30 nap, és nincs aktiválva a Win, akkor korlátozásokat léptet életbe az operációs rendszer. Elképzeltem, hogy milyen jó kis vírusokat fognak majd erre írni, amelyek majd véletlenszerűen aktivizálják ezeket a beépített funkciókat akár legális a Win, akár nem. Majd elhitetik a rendszerrel, hogy letelt az idő, az aktivizálás pedig nem történt meg.
Indigo  
2006. okt. 17. 16:57 | galéria | válasz | #14
Én csak azt nem látom, hogy hogyan fogják ezzel visszaszorítani a kalózkodást. Idióta, aki ezt kitalálta, de mégnagyobb, aki ezt be is veszi...