Újabb arcát mutatta meg a Mars
2006. október 18. 22:30, szerda
A NASA legújabb Mars-szondájának tesztüzeme is rengeteg új adattal szolgált a vörös bolygón végbement változásokról, a küldetés vezetői szerint azonban a java még csak most jön.

Hirdetés

A Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) még mindig hetekre van tudományos munkájának megkezdésétől, azonban első tesztfelvételei és adatai máris felvillanyozták a tudósokat. Olyan részletek tárultak fel előttük, mint a sarkvidék környezetváltozásai, valamint az agyagot és a földtani mértékekkel mérten viszonylag új keletű vízmosásokat létrehozó ősi folyadékmozgással kapcsolatos események. Steve Saunders, az MRO program egyik tudósa szerint a Mars még mindig tartogat meglepetéseket és időről időre képes újabb és újabb arcait megmutatni.

Az elmúlt két hétben a földi irányítás az MRO szinte minden műszerét kipróbálta külön-külön és rendszerben is. Ennek a tesztsorozatnak a keretében bukkantak rá a Mars északi jégsapkájában a környezeti, és éghajlati változásokra utaló bizonyítékokra, valamint a fentebb említett fiatal vízmosásokra.


Az északi jégsapka

A szakemberek a kalibrálás elősegítése végett eleve olyan helyeket mértek fel a műszerekkel, melyeket már korábbi vizsgálatok alapján is ismertek. Ilyen volt az északi jégsapkába beágyazódott tágas völgy, a Chasma Boreale. A szonda leképező spektrométere felfedezte és megvizsgálta a szerkezetet fedő jégtakaró rétegződését, melyben jégben és porban gazdag sávok váltják egymást, ami viszonylag friss környezeti és éghajlati változásokra utal. A rétegek tanulmányozása hasonló támpontokat ad a marsi éghajlat változásaira mint a grönlandi, vagy az antraktiszi jégmagok a Földön lezajlott folyamatokra.

Az adatokat elemző tudósok szerint a Mars északi jégsapkája az elmúlt 100 000 évben igen dinamikus események tanúja volt. A spektrométer ásványokban gazdag agyagrétegeket is megvizsgált egy szintén viszonylag ismert terület, a Mawrth Valles felszínén. Az európai Mars Express által is észlelt agyagok tekintélyes mennyisége rendelkezik vassal, illetve alumíniummal. Ez a közeg egykor akár az élet számára is kedvező körülményeket biztosíthatott.


A Mawrth Valles ásványainak spektrométeres vizsgálatából származó képek

Az agyag egyértelmű utalás arra, hogy a felszín nedves volt, míg az ásványtani különbségek a környezeti különbözőségekről árulkodnak, amibe beletartozhatnak az esetleges múltbeli víz hőmérsékleti és egyéb karakterisztikájában fennálló eltérései is. Ami érdekes, hogy a környezet akár néhány százméterenként is jelentős különbségeket mutat.

Ugyancsak a Mawrth Valles környékén talált csatornákat a szonda másik műszere, a HiRISE kamera, ami újabb adalék a bolygó vizes múltjához. A nagyfelbontású kamera 64 területet kapott lencsevégre, feltárva többek közt egy fiatal víznyelő rendszert, ami a Terra Sirenum terület egy még névtelen kráterének falán alakult ki. Az egyedinek egyáltalán nem nevezhető felszíni jegy szintén jó eséllyel pályázik arra, hogy folyó víz munkája hozta létre. Korábban a bolygó különböző pontjain már több ilyet észlelt a Mars Global Surveyor.


Víznyelők a Terra Serenum egyik kráterének oldalán

Egyre biztosabbnak tűnik tehát, hogy egykor igenis volt víz a Marson. A nagy kérdés azonban válasz nélkül marad, mivel arra továbbra sincsenek egyértelmű bizonyítékok, hogy még ma is szűrődne víz a felszínre.

A 2005 augusztusában fellőtt MRO csak szeptemberben vette fel tudományos munkájához szükséges pályáját, tervezett küldetését pedig november 7-én kezdi meg. A tartályaiban rendelkezésére álló üzemanyag mennyiséggel 2018-ig tud pályán maradni. Ez idő alatt a tudósok várakozásai szerint az MRO új fejezeteket tárhat fel a Mars vizes múltjáról, és segíthet megtalálni a legideálisabb leszállóhelyeket a jövő expedíciói számára.

Mivel már a tesztidőszak adatai is számos újdonsággal szolgáltak a kutatóknak, ezért méltán várják a tényleges munka megkezdésétől, hogy minden eddiginél átfogóbb és részletesebb képet adjanak a Mars geológiájáról, sőt akár a fentebb felvetett "vizes" kérdésre is egyértelmű választ nyerjenek.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. nov. 10. 22:23 | galéria | válasz | #58
http://index.hu/tech/urkutatas/mars061110/
2006. nov. 09. 08:39 | galéria | válasz | #57
Széndioxid gejzírek a Marson:
2006. okt. 20. 16:15 | válasz | #56
Nem vagyok tisztában a digitális fényképezéssel, eddig úgy képzeltem el mint a hagyományost, csak a molekulák helyén szenzorok vannak, amik nem elég kicsik még, de ez sem gondoltam bajnak, úgy gondoltam csak nagyobb ernyő kell, jó, persze jóval nagyobb.
2006. okt. 20. 15:53 | válasz | #55
2006. okt. 20. 14:18 | válasz | #54
"mindenből a szart kapod meg öregem"

Azt kapod, amit veszel.
2006. okt. 20. 14:18 | válasz | #53
Azt mondja, hogy digitális képet jellegéből adódóan elvileg is lehetetlen nagyítani (illetve nincs értelme).
2006. okt. 20. 12:50 | válasz | #52
valaki számolja már ki légyszi, ahhoz hogy egy négyzetcentinként meg lehessen különböztetni a ferde vonalat az egyenestől, hogy színe is legyen az nem fontos, de az egész bolygó benne legyen a képben milyen sűrű kell legyen az a felfogó ernyő? :D légyszi
(mer optika van megfelelő)

2006. okt. 20. 11:44 | galéria | válasz | #51
160 megapixel! Ez már döfi!
40× keményebb, mint az enyém. :-)
2006. okt. 20. 11:29 | válasz | #50
monitorokrol ne is beszéljünk, mindenből a szart kapod meg öregem, nem csak a kajából, ezen nem kell csodálkozni
2006. okt. 20. 11:27 | válasz | #49
tehát rosszak a szoftverek, ezt mondod
uniu  
2006. okt. 20. 11:18 | válasz | #48
Minel nagyon "megapixeles" kameraval keszitesz kepet, annal nagyobb a kep, es ezaltal reszletesebb foto keszul. Ezen mar nem sok nagyitani valo van. De ez a kep szinte kezel7etlen igy, ossze kell kicsinyiteni elotte, hogy lasd az egeszet. De ennek a nagyitasa nem igazi nagyitas, csak visszateres az eredeti kephez.
Ezt mar ennel jobban nem tudom elmondani :)
2006. okt. 20. 11:09 | válasz | #47
"felfogó ernyő" átmérője ill. a szenszorok sűrűsége ami számít nem?
nem vagyok egy matekos alkat, de szerintem lehet akkora "ernyőt" vinni amivl elérhetjük a megfelelő részletességet. de a kissebbel is lehet trükközni.
uniu  
2006. okt. 20. 09:58 | válasz | #46
akkor elmondom:
tok mindegy, hogy hany megapixeles a kamera....
amikor a kep megjelenik, 1:1 aranyban latszodik. Minel nagyobb felbontasu a kep, annal kevesbe fog kiferi a monitorra. es amikor ezt nagyitod, max 2x-3x erteket bir el, utana "szetesik".
Amirol te beszelsz az az lehet, amikor ezt a kurva nagy kepet, hogy raferjen a monitorra, elosszor LEKICSINYITIK. De ennek a nagyitasa nem valos nagyitas, csak visszateres az eredeti ertekhez.
2006. okt. 20. 06:55 | válasz | #45
hm nekem tetszik az első kép...szép!
2006. okt. 20. 02:18 | válasz | #44
2006. okt. 19. 21:31 | válasz | #43
egyébként ezen a linken: http://www.earthsat.com/ArcIMS/naturalvue/viewer.htm elérhető egy elég jó nagyító
Kensin  
2006. okt. 19. 21:01 | galéria | válasz | #42
Hozzátenném az előbbiekhez, hogy azokat a napelemes fémbigyókat nem azért lövik ki a világűrbe, hogy a mezei emberek csodálhassák a gyönyörűszép nagyfelbontású fényképeket. Természetesen megcsinálják, de látható, hogy mellékes dolog, mert nincs még meg minden terület max nagyításban a Google-nek. Mellesleg sok műhold nincs is olyan magasságban, hogy normális objektívvel lehetne képet készíteni egyben az egész bolygóról, és még ha lenne is, nagyon nagy felbontású gép kéne hozzá, ha részleteket is szeretnél.
Tudjátok kik fognak majd minél szebb képeket készítgetni a világűrből? hm?
Úgy van, az űrturisták.
Nehogy már itt az űrkutatásoknál leszóljuk a tudományt, mert nem készít nekünk szép képeket. Örülnek, ha minél kevesebb problémájuk akad a műszerekkel, mer a kormányok a pénzt elviszik a háborúkba.
2006. okt. 19. 17:20 | válasz | #41
Azért nem csak részletkérdés. Ha megnézted a Marsról vannak 40 megás képek. És az nem az egész bolygó, még mindig, főleg nem 20 centis leképzésben. Ha az egész Földet berámolnád a Google Maps legnagyobb nagyításában, majd lekicsinyítenéd képernyő méretűre, akkor a többség mindenhova elküldené a készítőket, hogy használhatatlanul lassan kezeli azt a (látszólag kis) képet a gépe. Az emberek túlnyomó többsége nem gigabytokban mért képekkel dolgozik.

Ezt a 10*-es nagyítást, hogy nem lehet, ezt nem igazán értem. Egy digitális kép pixelekből áll, ha kellően nagy számú és pontosan leképezve van, akkor ahogy nagyítod részletesebb lesz. Egy monitoron egyszerre mondjuk elfér 800*600-tól mondjuk 1280*1024-ig (tudom, hogy van nagyobb felbontás is, most a nagy átlagot mondtam), ez tízszeres nagyításban kb. 8000*6000-től 12800*10240-ig felbontású képet jelentene gondolom. Ami úgy 50-100 megapixeles kamerát kéne jelentsen. 20 megapixeles már biztosan van, de még talán több is akad. Na meg van pl. panoráma funkció is, így akár több képből is összerakhatsz egyet.
uniu  
2006. okt. 19. 17:09 | válasz | #40
ez mar reszletkerdes. nem erre gondoltam, hanem, hogy digitalisan nem lehet olyan kepet kesziteni, melyen 10x-es nagyitas is erdemleges eredmenyeket hozna.
2006. okt. 19. 17:06 | válasz | #39
hát ha azt egyben berámolná a memóriába, akkor sok gép inaszakadtából dolgozhatna
2006. okt. 19. 17:04 | válasz | #38
Roliika, az a helyzet, hogy a tudósoknak be kell vallaniuk, hogy hozzád képest elmaradottak. Se egy idegen életformát nem fedeztek fel, se örökmozgót nem csináltak még, és az ócska Mars szondájuk is csak 24 cm-es részletezettségig jutott el 300 km magasból. Hát látod, tiszta gáz, az emberi technika ma itt tart. De te viszont gyanús vagy :P Lehet, hogy te idegen lény vagy? ;)
uniu  
2006. okt. 19. 17:02 | válasz | #37
mert cserelgeti a kepeket 2-3x-os nagyitasok utan.
uniu  
2006. okt. 19. 17:01 | válasz | #36
mirol akarsz te 10x-es nagyitast ??? sztem alap dolgokkal nem vagy tisztaban!!!!
2006. okt. 19. 17:01 | válasz | #35
azért a Google Mapsban igencsak szép nagyításban járhatod be a világot
2006. okt. 19. 16:58 | válasz | #34
" szerintem megfelelő végzettség nélkül ürüléket se tudnál kivenni belőlük."

éppen ezért én sem értem, miért nem lehet a marsról, vagy akár a földről egy normális képet találni sehol. egy olyat, amin látszik hogy gömbölyű és legalább 10xes nagyítást lehet rajta csinálni. ehelyett télleg kiszúrják az ember szemét, ezekkel a rosszul szabott fotókkal.
szivar  
2006. okt. 19. 16:23 | válasz | #33
Ha mászkáló sziklákra vágysz, akkor olyan van itt a földön is. Pármázsázs sziklákat -csak úgy- arréb fúj a szél. Igaz hogy alatta időszakosan olyan csúszós iszap van, hogy a bagzó meztelencsigák a vödör fikában ehhez képest dörzspapírként hatnak, de ez részletkérdés. Valahol ámerikában, de közelebbire nem emlékszem :(.
Kensin  
2006. okt. 19. 16:21 | galéria | válasz | #32
Már csak az kéne, hogy kijusson egy hangfelvétel a NASA főnökéről, amint épp bevallja, hogy négy évig nem csináltak semmit
Ami a feldolgozandó adatokat illeti... először is, vannak itt is versengések, hogy ki tud meg előbb valamit arról a bolygóról, szal csak úgy nem adnak ki mindent a kezükből a közönséges halandóknak, hogy tessék elemezgetni. Másodszor meg ha már ki is adnák, szerintem megfelelő végzettség nélkül ürüléket se tudnál kivenni belőlük. Én pl ha ahhoz a színes képhez nem írták volna oda, hogy "iron-rich clay", sose jöttem volna rá, hogy spektrométeres kép, és a vasról lenne rajta szó. Egyszerűen mert nem értek hozzá. Ha meg értek hozzá, akkor esetleg megyek állást keresni a NASA-nál, mert érdekel a dolog.
Addig még oké a dolog, hogy "Kételkedem, tehát vagyok.", de a "Kételkedem, mert semmi sem az, aminek látszik, és mindenki eltakar előlem mindent, de én majd megmutatom!" felfogás az már a ló másik oldala. Értelmes gyerek vagy te roliika, csak ezek a túlzott gondolatok max jó nevetést hoznak az embernek.
2006. okt. 19. 16:02 | galéria | válasz | #31
"Joe vagy Bob nem emlékszem már/ a szikláról aki valamiért vándorol...már ha szikla-

Ez a "...már ha szikla" mindent visz. :-)))

"de ilyen sivatagokkal meg víznyelőkkel, meg jéggel szúrják ki az ember szemét! "

Mondd ki tisztán: marsi port hintenek a szemünkbe.
Ekkora böszmeséget!
:-)
2006. okt. 19. 16:00 | galéria | válasz | #30
Hát, ha lépegető sziklákra vágysz, akkor inkább sci-fit kellene nézned.
Lost in Space - például.
uniu  
2006. okt. 19. 15:59 | válasz | #29
Tudtam, hogy kiugtasztom a nyulat a bokorbol... :)
Amugy legszi`, adj mar par linket, hol vannak ezek az "erdok"...
2006. okt. 19. 15:48 | válasz | #28
Jójó, biztos nagyon érdekesek a valaha volt víznyelők, meg a kősivatagok és a földitől eltérő tektonikai mozgások, de inkább miért nem azokat a helyeket keresik fel ahol most is történik valami különös? Mert vannak olyan részei a Marsnak ami marsi évszakonként váltja a színét, akárcsak itt az erdők...arról miért kussolnak?
Miért nem beszélnek azokról a képekről amiken folyosó szerű képződmények? láthatók, vagy /Joe vagy Bob nem emlékszem már/ a szikláról aki valamiért vándorol...már ha szikla, sok érdekes dolog van ott és csak 1 bolygó az immáron csak 7 közül a Földet nem beleszámítva. Lenne ott mit keresgélni, de ilyen sivatagokkal meg víznyelőkkel, meg jéggel szúrják ki az ember szemét!

Ébresztőőőőőő!!!
2006. okt. 19. 15:32 | galéria | válasz | #27
Frankó kis Tiberium mezők vannak ott ! :D
uniu  
2006. okt. 19. 15:22 | válasz | #26
Miert nem mondod meg nyiltan akkor, hogy mire gondolsz ?? A marsi bazisokrol akarsz kepeket latni, ugye ?? A Mars felszine kb. hasonlo erdekes 1 laikusnak mint az Antarktisz.
AnWar  
2006. okt. 19. 15:09 | válasz | #25
Valóban nem értem mit karattyolsz, de ezzel szerintem nem vagyok egyedül :)
mrzool  
2006. okt. 19. 14:56 | válasz | #24
Szerencsére a tudósok nem a hozzád hasonlók fantazmagóriái után nyomoznak, hanem tudományos kutatást végeznek. Egyébként pedig talán nézz utána, hogy hány és milyen műszer található még az MRO-n.
2006. okt. 19. 14:47 | válasz | #23
A Szahara és az Antarktisz nagyfelbontású képei is marha érdekesek biztos... azt is lehetne elemezni évekig. Pixelentént.
2006. okt. 19. 14:45 | válasz | #22
Asszem valami juttatást fogok kérni az SG-től...ennyien csak nekem írnak, és ezért jönnek ide...jajj de megható . De nem fikának szántam a hozzászólásokat, csak célozni szerettem volna rá, hogy képeket bármiről lehet készíteni, nagy felbontásút is, és nekem ennyi adat nem elég. De látom nem lehet érteni amit karattyolok, úgyhogy pá.
AnWar  
2006. okt. 19. 14:36 | válasz | #21
Ugye nem gondolod komolyan, hogy egy szonda csak fényképeket és videókat rögzít sé a tudósok azokat elemzik? De a legtöbb adat ami onnan jön, max a szakembereknek mond valamit, a laikusok számára mindössze számok egyvelege - ami mondjuk megfelelő szoftver nélkül meg csak egy halom kód.
mrzool  
2006. okt. 19. 14:36 | válasz | #20
Pár nyamvadt kép? Én kb. 40-et látok a HiRISE oldalon, egyenként cirka 100 megások. Ahhoz képest, hogy még el sem kezdődött a hivatalos program, ezeket csak poénból / teszt gyanánt lőtték el, én tényleg nem tudom, hogy te miről beszélsz.

A videókat meg álmondtad? Ki mondta, hogy az MRO videókat fog készíteni? Ráadásul orbitról? Képben vagy te egyáltalán? Majd az MSL rover, de az még messzebb van...

Szóval mi a bajod?
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 19. 14:26 | galéria | válasz | #19
Miért ha videok lennének azokon mit kéne elemezni áruld már el! :D
És éppen az a baj, hogy nincs a nasa-nál pénz, mert az inkább irakban van.
2006. okt. 19. 14:03 | válasz | #18
Ezt a flémet...:D lol ka Bolka. :D De még mindíg nem értitek. Ez csak pár nyamvadt kép! Milyen ADATOKAT elemeznek? Hol vannak a videók? Na nehogy meghaljon a NASA szerverparkja 1 millió látogatótól! 1 nyamvadt rádióteleszkópjukban majdnem van annyi számítógép ami 1 komplett szerverpark. Van ott pénz meg technika is.
2006. okt. 19. 12:04 | válasz | #17
Vigyázzatok, hogy mit mondtok rolikáról, mert még a végén megfejti az álmaitokat is!
Macc  
2006. okt. 19. 11:57 | válasz | #16
rolika, az eletben ez ugy mukodik, hogy amire kivancsi vagy, annak utananezel. Ne vard el, hogy az SG.hu majd reszletes dokumentaciot tar eled a Mars kutatasrol...
uniu  
2006. okt. 19. 10:54 | válasz | #15
Rolika ez alatt az osszeskuves elmeletere gondolt, hogy a kis kepeken nem tudjuk kiszurni a sok ufot es marslakot, amig ki nem retusalja a NASA.
kow83  
2006. okt. 19. 09:31 | válasz | #14
Van pár site, ahonnan 700-1000 megás KÉPEKET lehet lehúzni a földről. Ha ilyeneket tennének fel a NASA szervereire a marsról is, szerintetek mennyi idő alatt fosná össze magát a szerver/park ha rászabadul 1millió látogató?
//szintén rolikának
zenoka  
2006. okt. 19. 09:21 | válasz | #13
hja:) pacsi:)
mie nem szurtad be a kepet;)
zenoka  
2006. okt. 19. 09:18 | válasz | #12
ja s ha Rolika megnezi a Cat altal adott linket egy kicsit jobban:
http://marsprogram.jpl.nasa.gov/mro/gallery/press/20061016a/
itt vannak 28-40 megas jpg-k csak gondolom nem akartak behivatkozni:):)
torjoz  
2006. okt. 19. 09:16 | válasz | #11
Itt egy kisfelbontású kép!!!: http://mars.jpl.nasa.gov/mro/gallery/press/20061016a/G-TRA_000845_2645_RED.jpg

(adatok: 26280x11720; 42,68 MB JPG/293,73 MB BMP)
Zedas  
2006. okt. 19. 09:08 | válasz | #10
"már bocs, de te bolond vagy"

Roliikával felesleges vitatkozni, arra viszont jó, hogy vigyorogva kezdd a napod. Elképesztő 'tudásról' szoktak árulkodni a hozzászólásai :)
mrzool  
2006. okt. 19. 07:59 | válasz | #9
"Én ezt ám nem értem teljesen. Dollár milliárdokat költenek az ilyen programokra, és az emberek szemét, ma az informatika korában ilyen kisfelbontású képekkel /megnéztem a marsprogram oldalát/ és gyenge rövid videókkal szúrják ki?"

Kis felbontású anyagok? Már bocs, de te bolond vagy, esetleg csak simán olyanról beszélsz, amihez nem értesz. Ez utóbbi esetben igazán utánanézhettél volna... Kb. 25cm/pixel felbontású képek készülnek, ha ez neked kicsi, akkor csinálj jobbat.
Thrawn  
2006. okt. 19. 07:58 | válasz | #8
A NASA MRO honlapján meg lehet nézni az Opportunityt ábrázoló felvételt. Még a kamerát tartó rúd is látszik a kamerával, mindez 300 km magasról. Ezt látva talán a fikázók is elcsitulnak.
2006. okt. 19. 07:39 | galéria | válasz | #7
Ráadásul lehet, hogy a weblap gyors műköséde miatt ilyen a felbontás...
2006. okt. 19. 07:38 | galéria | válasz | #6
Surferrel meg mégjobbat lehet. Egyébként nem kell fikázni. Ez a műhold több100 km magasban kering. Onnan nem is olyan rossz. Pláne, hogy nem csupán egyfajta műszer van azon a műholdon.
2006. okt. 19. 02:50 | válasz | #5
lehet hogy a föld nem is gömbölyű, vagy mondjuk plusz egy földrész van rajta? biztos infod csak akkor lesz, ha anettkánál sőt akár a magyar microsoft gurunál tovább mész!

2006. okt. 19. 02:44 | válasz | #4
Én ezt ám nem értem teljesen. Dollár milliárdokat költenek az ilyen programokra, és az emberek szemét, ma az informatika korában ilyen kisfelbontású képekkel /megnéztem a marsprogram oldalát/ és gyenge rövid videókkal szúrják ki?

Ennyi erővel David Copperfield médium is lehetne /de nem az/.

Mindíg minden hír arról szól, hogy rengeteg adatot kaptak és több évig lesz mit elemeznikük, de a nyilvánosság miért nme kaphatja meg ezen adatok legalább töredékét? Mert konkrétan én is kíváncsi lennék mit elemezgetnek, és gondolom még több 100 ezren vagy millióan.

Igaz ez kivételesen nem az én zsebemből valósult meg...de azért mégis...inputot kérek! :D
2006. okt. 19. 02:25 | válasz | #3
Köszi :)
Cat  
2006. okt. 19. 01:39 | galéria | válasz | #2
itt van nagyban:

http://marsprogram.jpl.nasa.gov/mro/gallery/press/20061016a/D-Gully-highlight.jpg
2006. okt. 19. 00:58 | válasz | #1
Photoshoppal jobbat csinálok. :( Nekem a kép elég fake-nek tűnik sajna. :(