A nagyhalaké a pálya a neten
2006. október 17. 10:24, kedd - Forrás: Napi Online
Az utóbbi időben koncentráció figyelhető meg az internetes médiapiacon, ahol két szereplő vált meghatározóvá - a témával kiemelt helyen foglalkoznak Tihanyban ma, az Internet Hungary konferencián.

Hirdetés

Általános tendencia, hogy ha valakinek jó ötlete támad s magas látogatottságot, illetve megfelelő árbevételt ér el, akkor a Sanoma vagy a T-Online kettősből valamelyik biztosan megpróbálja megszerezni. Ezek a cégek az organikus fejlődés helyett egyelőre inkább akvirálnak, vagyis felvásárlásokkal bővítik portfóliójukat. Egyes szakemberek szerint az online hirdetési piac kicsi ahhoz, hogy egy-egy kisebb tematikus portál egymaga megéljen, ezért legtöbbször közös értékesítési csoportba szerveződnek. (Más szakértők ugyanakkor úgy vélik, hogy a kisebb oldalak igenis önfenntartóak tudnak lenni.)

A Carnation igazgatója, Tóth Krisztián jelezte: az online médiapiacon egyre több akvirálás figyelhető meg. Tavaly ilyenkor a Sanoma vásárolt állásportálokat (profession.hu és jobmonitor.hu), az idei akvizíciók közül kiemelkedő volt az iWiW-tranzakció, amelyben a T-Online - többek között az origo tulajdonosa - állt a vevői oldalon. Az ügylet segítségével és az eltérő látogatói összetétel miatt már több mint napi egymillió látogatót lehet elérni.

Szintén a T-Online-hoz kötődik az Adnetwork hirdetési hálózat felvásárlása, amellyel egy egyre fontosabb szerepet játszó hirdetői csoportnak, a kis- és középvállalkozóknak tudnak hirdetési lehetőséget biztosítani. A Habostorta-csoport vásárlói kedve már évek óta töretlen és tudatos. Többek között a tavaly év elején felturbózott iqteszt.hu oldallal kötött megállapodást a cég, ez év kezdetén pedig 100 százalékos tulajdonosa lett a Gyalogló közösségi oldalaknak.

Az iqteszthez hasonló arculatfrissítéssel, koncepcióátgondolással köztudatba kerülés egyébként is jó recept egy, a magyar piacon, amatőr kezdeményezésből jól menő üzleti vállalkozássá növő, magát megmutatni kívánó, megkomolyodó csapatnak arra, hogy felfigyeljenek rá a potenciális befektetők - vélekedett Tóth Krisztián. Természetesen ennek ára van, mert egy profi online ügynökség megbízásával, pr-segítségével kerül igazán reflektorfénybe a korábbi "amatőr" site. Ha viszont jó az üzleti vállalkozás, akkor megéri az egyszeri, önmagára fordított befektetés.

A felvásárlói oldalon álló Habostorta időközben a másik oldalra került: a német Holtzbrinck Networks jelentős többségi részesedést vásárolt a cégben. A Georg von Holtzbrinck-médiacsoport online divíziója e tranzakciót stratégiai jelentőségűnek tartotta, a társaság tervei szerint további tranzakciók megvalósításával meghatározó szerephez kívánnak jutni a kelet-európai régió internetes piacán a következő időszakban.

Tóth Krisztián hozzáfűzte, kisebb, de egyre fontosabb jelentőségű a self-publishing előretörése, amit jelez, hogy az Econet tavaly felvásárolta az Indextől - amely akkor még nem tulajdonított fontosabb jelentőséget ennek a szegmensnek - a Freeblogot, majd az idén a T-Online kötött stratégiai megállapodást a Blogtérrel.

Szakértők szerint bizonyosra vehető, hogy az online tartalomszolgáltatói piacon az eddig tapasztalt konszolidációs folyamat a későbbiekben sem veszít üteméből. Miután a múlt évben az Aegis-csoporthoz tartozó Isobar felvásárolta a Kirowskit, így a Carnation maradt a legnagyobb magyar tulajdonú, független hazai online fullservice ügynökség. "Természetesen a függetlenen van a hangsúly, ami nem jelenti azt, hogy ez mindig így marad. A megfelelő exit-időpont és vásárló kivárása, kiválasztása a feladat" - reagált Tóth Krisztián a jövőt feszegető kérdésekre.

Előbb-utóbb egyébként a kereskedelmi színtéren megjelennek Magyarországon a "nagyok", vagyis beléphetnek a piacra a nagy külföldi aukciós vagy forgalmazó portálok (amazon.com, e-bay.com). Egyes vélemények szerint e cégek például a vatera.hu felvásárlásával válthatnak jegyet Magyarországra. Ide kapcsolódik még, hogy korábban Magyarországot illetően nagy volt a bizalmatlanság, leginkább a postázásokat illetően. 2006. szeptemberétől 14-étől PayPal-ország lett Magyarország is, így közvetetten, de előrevetíthető akár az eBay itthoni terjeszkedése is, miután a PayPal e cég kezében van. A már most jelen lévő külföldi kiadókon kívül nem valószínű, hogy újabb, kifejezetten online kiadó érkezne a közeljövőben - mondta Tóth Krisztián.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Indigo  
2006. okt. 18. 13:31 | galéria | válasz | #25
Képzeld, tudok olvasni :)

Csak Mordent akartam kicsit forgatni, mert sejtettem, hogy fogalma sincs az SG tulajdoni viszonyairól, csak okoskodott, és ráadásul téves összefüggéseket látott :)
2006. okt. 18. 11:13 | válasz | #24
talán azért mert sokkal kevesebet tojik mint amennyit adnak érte
egy nagy halnak meg sokszor nem az az érdeke hogy sokat tojik e vagy sem de annyit tojik hogy az már eléri a konkurenciának nevezhető szintet azt inkább bekebelezik hogy továbbra is náluk legyenek a legtöbben
2006. okt. 18. 10:40 | válasz | #23
-Szóval akkor kinek a tulajdonában van az SG? :)

-Jó, mondjuk, hogy nem akarok leszaladni az oldal aljára, vagy nem látom az összefüggéseket, vagy teljesen hülye vagyok :)


Olvasni azért tudsz? :D
© 1998-2006 SG.hu Kiadói Kft. - Minden jog fenntartva!
2006. okt. 18. 10:19 | válasz | #22
Nem értem, hogy egyesek miért adják el az aranytojást tojó tyúkjaikat?
lexor  
2006. okt. 18. 08:21 | válasz | #21
roliika akkor kaszálsz ha nem vesznek meg......
2006. okt. 17. 17:35 | válasz | #20
Viszont ettől még nem lett könnyebb az ebayen való vásárlás. A gondot legtöbbször az okozza, hogy a szállítást csak az USA-n belül vállalnak, és viszonylag kevés a "worldwide".
Bár ha összehoznák a vaterát az ebayel, hamar kiugranának az árkülönbségek.
Indigo  
2006. okt. 17. 17:28 | galéria | válasz | #19
http://www.sg.hu/cikkek/47142/nem_alakitja_at_a_paypal_a_hazai_piacot

"Szeptember 14-étől Magyarországon is teljessé válik a PayPal szolgáltatás, már nemcsak küldeni, fogadni is lehet pénzt az online rendszer segítségével."
2006. okt. 17. 17:22 | válasz | #18
A cikk szerint "2006. szeptemberétől 14-étől PayPal-ország lett Magyarország is."
Ezt nem értem. Nekem már jóval korábban volt PayPal-es számlám, amit használtam is, és vásároltam is az ebayen. Mi változott meg most?
2006. okt. 17. 16:06 | válasz | #17
Ejj de boldog lennék, ha a nagy halacsok megvennék az oldalam. :D Na de majd énis megnövök ám idővel, és kaszálok...mert megvesznek! X-D
2006. okt. 17. 15:37 | válasz | #16
Ezt értem én is, el tudom olvasni, hogy designed by illetve powered by.

Nem hoztál kellemetlen helyzetbe, csak nem vágtam le, hogy mire megy ki a játék :)
Cat  
2006. okt. 17. 15:36 | galéria | válasz | #15
ha logók alapján akarnál tájékozódni, ajánlom pl. a prohardvert - annyi logo van rajta, hogy belepusztulsz mire mindet végignézed.
Cat  
2006. okt. 17. 15:35 | galéria | válasz | #14
a cikk is irja hogy eladták, rá is linkelnek, szóval nem pontatlan.
Indigo  
2006. okt. 17. 15:13 | galéria | válasz | #13
Bocs, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni :)

A másik két cég egy-egy online szolgáltató cég, legjobb tudomásom szerint semmi közük az SG tulajdoni viszonyaihoz. A Carnation tervezte az új SG dizájnt, a Mediacenter pedig a tárhelyet szolgáltatja. Ezért van kint a logójuk.
2006. okt. 17. 15:03 | válasz | #12
Nem tudom.

De nem látok T-Online vagy Sanoma logót.

A másik két céget nem ismerem, nem tudom, hogy ők tartoznak-e valaki alá. Nyilván ennek ismerete döntené el, nem?
Indigo  
2006. okt. 17. 14:50 | galéria | válasz | #11
Jó, mondjuk, hogy nem akarok leszaladni az oldal aljára, vagy nem látom az összefüggéseket, vagy teljesen hülye vagyok :)

Szóval akkor kinek a tulajdonában van az SG? :)
2006. okt. 17. 14:41 | válasz | #10
A támogatókat, illetve ahonlap szerkesztésében részt vevő, valamit a fenntartást végző szirszarok logóját általában feltüntetik a honlap legalján. Ez azért van, mert vagy

1. árengedményt adnak a reklámért az egyes szolgáltatók, karbantartók
2. a támogató, esetleg tulajdonló cég kiköti, hogy legyen kint

Magyarán: ha érdekel, hogy az SG-ben kik az érdekeltek, akkor szaladj le az oldal aljára, és kukkold meg. Ha még jobban érdekel, akkor meg nézd meg, hogy ezek a logók kikhez kapcsolódnak, és ezek kikhez kapcsolódnak, és így tovább.

Érted? ;)
Indigo  
2006. okt. 17. 14:36 | galéria | válasz | #9
Azért magyarázd csak el :)
2006. okt. 17. 14:32 | válasz | #8
Hm? Nem hiszem, hogy ebben az esetben lenne olyan dolog, amit én tudok, és ti nem. Utánanézés kérdése. Én csak a referenciapontot adtam meg.

"Oldal legalja"

Ezen mi a homályos?
Indigo  
2006. okt. 17. 14:17 | galéria | válasz | #7
Na, akkor homályosíts fel minket, mert te olyat tudhatsz amit mi nem...
2006. okt. 17. 14:17 | válasz | #6
szerintem nem fognak válaszolni
kow83  
2006. okt. 17. 14:13 | válasz | #5
Az előbb beírtam, hogy már eladták a habostortát egy német csoportnak és pontatlan a cikk. Ezt miért kellett kitörölni?
2006. okt. 17. 14:12 | válasz | #4
Bocsesz, kimaradt.

Azt már nem tudom, hogy ilyen tekintetben kinek a kije.
2006. okt. 17. 14:10 | válasz | #3
Kukkolj le az oldal legaljára. A leges legaljára.

Látsz ott olyan logo-t, amit esetleg a leírás is említ?

Gratulálunk. Ön nyert:)
2006. okt. 17. 14:00 | válasz | #2
az sg is 1 nagyhal tulajdonában van ? :D
Mice  
2006. okt. 17. 13:10 | válasz | #1
lol, de gyorsan kikapták vkinek a hsz-ét, hogy felvásárolták a habtortát:)
épp most akartam linkelni, hogy tök ugyanezt írták a cikkben is mint a belinkelt portfolio oldalon, hogy többségi, tehát a hszben nem volt új adat:)
moderator rulez:)