Árnyékszéknél kötött ki egy autós Németországban, mert teljesen rábízta magát terepjárójának elektronikus navigációs berendezésére.
Hirdetés
Mint a rendőrség közölte, a kocsit vezető 54 éves férfi hétfő éjjel egy építési területen kizárólag a fedélzeti számítógép jelzéseit követte, azoknak megfelelően egy ponton jobbra kanyarodott, de út helyett egy lépcsőre tért rá, s ott fennakadt egy árnyékszék mellett. Utóbb kiderült, hogy az útkereszteződés, amelyet keresett, harminc méterrel odébb volt.
A gép tévedése - és az autós vak engedelmessége - miatt a lépcsőben kétezer euró (több mint fél millió forint), a kocsiban száz euró (26 és fél ezer forint) kár keletkezett. A géphű járművezetőnek ezenkívül 35 euró (több mint kilencezer forint) pénzbírságot kell fizetnie.
Aki hulye az meg is érdemli! Én már több NAVI GPS-t is használtam, de soha nem volt gondom velük. Meg aztán, ha jól emlékszem az első bekapcsolaásnál írja is, hogy ne ez alapján hanem a forgalomnak és a tábláknak megfelelően vezess, vagy vmi hasonló.
A GPS engem is majdnem bevitt már egy párszor a málnásba. Sétálóutcába akart befordulni, ahol ezek a hereleverő magasságú oszlopok vannak, de olyan is volt, hogy 50m-t tévedett.
Fear is the path to the dark side... fear leads to anger... anger leads to hate.. hate leads to suffering.