A Parhelia utódján dolgozik a Matrox
2006. október 15. 18:36, vasárnap
A professzionális megoldásokra szakosodott cég új fejlesztéseken munkálkodik, de a részleteket még nem tudni. Továbbra is kérdés, hogy mi lesz a Shader Model 2.0, DirectX 10 támogatással.

Hirdetés

A találgatások akkor kezdődtek újból, amikor a cég bejelentette a Mosaid Memorize technológiájának licencelését. Ez DDR2-re épülő interfészt, memóriavezérlőt takar, amely a jövőben elkészülő 90 nanométeres grafikus chipekben érkezik majd. A részleteket nem árulják el, a Matrox még arról sem hajlandó beszélni, hogy milyen újításokon dolgozik. A jól értesültek az utódok érkezését nem vonják kétségbe, de véleményük megoszlik a különböző technológiák támogatásáról.

Ezek között szerepel a Shader Model 2.0 és a DirectX 10, amely természetesen a Windows Vista kompatibilitást is jelentené. Ez már csak azért is érdekes lenne, mert a 2002-ben megjelent Parhelia chip továbbfejlesztéséről eddig semmilyen információt nem közöltek. A DDR2 támogatása és az eddigi ismereteink alapján biztosra vehetjük, hogy nem kifejezetten otthoni felhasználásra szánt erőgépek érkeznek, hanem profi megoldásokba szánt speciális eszközök, amelyek nem fogják meghódítani a tömegeket. Mindenesetre érdekes lesz, ha a vállalat végre új példányokat dob piacra.



A Matrox legutóbb a grafikusokat és játékosokat egyaránt megcélozta fejlesztésével. A TripleHead2Go névre keresztelt megoldása egy Palm méretű elosztó, amely három kijelző csatlakoztatását teszi lehetővé egyetlen átlagos grafikus kártyához. A teljes piac mindössze 1 százalékát birtokolják, így nincs is sok esélyük szembeszállni az Nvidia vagy az ATI uralmával. A Parhelia PCI Expresses változata 2004-ben jelent meg, azóta nem sok fejlesztésről érkezett hír.

A cég a költségek és a kockázat csökkenésével indokolja a MOSAID megoldásának licencelését. Kérdés, hogy mikor és milyen fejlesztésekkel jelennek meg.

Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2006. okt. 19. 19:29 | válasz | #22
Ott az órajel ellensúlyozza a 128 bitet.

Na persze a most jövő generációnál meg már a 256 bit is kevés, többet követel, de adnak is hozzá bőven, ha nem is egykönnyen és olcsón. Kérdés, mi lesz a rákövetkező generációnál, vagy az arra következőnél. Ott úgy tűnik, újra gond lesz a memória, ha ki nem találnak valamit. Vagyis valami már van fejlesztés alatt Inteléknél: chipek közötti optikai kapcsolat!
NEXUS6  
2006. okt. 19. 11:54 | galéria | válasz | #21
Na ja. A jelenlegi kártyám viszont csak sima DDR ramos.;)))
Hát télleg nem egy csúcs modell. Viszont igen csak szereti, ha a memcsi frekit nyomom felfelé, kár hogy csak 10%-hajlandó elviselni.

Ettől függetlenül biztos igazad van a csúcskariknál.De még jelenleg is DDR2-vel is elég sok karit adnak, igaz inkább alsó kategóriákban.
arty  
2006. okt. 17. 10:04 | galéria | válasz | #20
ez butaság :)

- pixel shader 1.0 program ha jol rémlik max 64 utasitásból állt, de lehet annyibol sem .. ma ez akár 65000 is lehet (ok, ennyi nem kell, de LEHET, a 64 mindenképpen kevés volt)
- nincs dynamic branching 1.0 alatt, még 2.0 alatt sem: lassu!!!!
- lebegőpontos számitások : a legszebb HDR !

nincs is értelme sorolni, az 1.0 egy vicc volt, elég hamar fel is váltotta az 1.1 és 1.4, igazán 1.0 sosem volt használva mert egy sz*r, egy első kisérlet ... :)
arty  
2006. okt. 17. 09:49 | galéria | válasz | #19
alapvetően megváltozott azóta a helyzet! már nem sdramok vannak a kártyákon, hanem DDR3, 1500mhzeken, 256bites optimalizált memoriavezérlőkkel... és immár ott tartunk, hogy a GPU a lassu, nem a ram... a shader egységek fogják vissza a kártáykat.

probáld meg huzni egy mai csucskártya memoriáját: alig lesz sebességnövekedés, ha viszont a GPU-t tuningolod, szinte egyenes arányban jön a pluszteljesitmény ...
2006. okt. 17. 06:30 | galéria | válasz | #18
De + 1 TV t nem tudja lealábbis a 9800pro nem, megpróbáltam de megkeveredett mint a magyarkártya szal inkább hagytam...
2006. okt. 17. 01:14 | galéria | válasz | #17
Kösz. Tehát a több kimenete miatt használható?
Az én mamár őskorinak számító Atim is tudja, és egyszerre két monitort ki is használom, igaz az egyik van csak DVI on, a másik analóg... És úgytudom, hogy a legtöbb azóta megjelent VGA tudja ugyan ezt.
Yfel  
2006. okt. 16. 16:51 | válasz | #16
"...Bár tény hogy mindkét esetben van egy viszonylag nagyszámú fanbase akik a szart is megveszik jó drágán, úgyhogy amig ez ígymarad ellubickolnak ezek a cégek..."

Mint Pl ezt...a Matrox mar regota nem az otthoni felhasznalokat szolgalja.

Y
vice  
2006. okt. 16. 15:55 | válasz | #15
"Inkább az a szánalmas, hogy beveszed hogy az SM 1.0 és a 4 között bármi újítás is van, pedig csak marketing az egész..."

Megtennéd, hogy ezt kifejted bővebben?
2006. okt. 16. 15:33 | válasz | #14
Nah elmondom mitol professionalis a cucc. Mivel mi Matrox Parhelia-val dolgozunk.
A kartya dog lassu, OpenGL nuku. Viszont van egy olyan tulajdonsaga amitol megis sokan ezt valasztjak ha munkarol van szo. Megpedig, hogy egyszerre kepes lekezelni 2 monitort + 1 TV-t. Igy a munkat azonnal meg is lehet nezni TV-n. (Tamogatott software-ek: PS, AfterFX, 3DStudio...) Jah es a repulogep szimulatorokat is tamogatja.
NEXUS6  
2006. okt. 16. 15:15 | galéria | válasz | #13
Hát igen, még '99 környékéről emléxem egy cikkre amiben valami bika videokártyát teszteltek, és már akkor azt írták, hogy a GPU teljesítménye fényévekre van attól, mint amit a videokarira szerelt RAM-ok ki tudnak szolgálni.

Nekem úgy tűnik a helyzet azóta sem változott, a sok extra fícsör (amiket csak évek múlva fognak a játékok használni - talán) még mindíg másodlagos ahhoz képest, hogy a GFX-karin milyen sebességű RAM van!!!
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2006. okt. 16. 14:41 | galéria | válasz | #12
Inkább az a szánalmas, hogy beveszed hogy az SM 1.0 és a 4 között bármi újítás is van, pedig csak marketing az egész...
2006. okt. 16. 11:57 | válasz | #11
jaja, kész vicc ez a szöveg. Mint a konzoloknál amit a nintendó művel.

Bár tény hogy mindkét esetben van egy viszonylag nagyszámú fanbase akik a szart is megveszik jó drágán, úgyhogy amig ez ígymarad ellubickolnak ezek a cégek.
2006. okt. 16. 11:29 | válasz | #10
egyetértek. a felhasználóknak sem túl jó befektetés az elitizmus. használtam egy matrox marvel g400 tv nevezetű kártyát 2 évig. amig a win millenium volt az "op rendszer" addig tök jól ment minden. váltottam xp-re. hát igen: a honlapjukon azt mondják, hogy a driver "included in os", DE! nincs az a program ami hajlandó lenne együttműködni a tv vevő alrendszerével(ha tud ilyenről valaki, akkor hálás lennék az infoért). szóval azóta vettem egy alsókategóriás videókártyát, meg vettem mellé egy sima bt878as tv tunert és minden oké. hiába a spéci hardware, ha nincs ami meghajtsa. egy oprendszerről másikra átállni akkora kín speciális hardwarekkel, hogy lehet jobban megéri általánost venni.
arty  
2006. okt. 16. 11:24 | galéria | válasz | #9
g200 után elkezdték hangsulyozni, h "más a célközönség" csak mert nem képesek épkézláb GPU-t össezhozni...

volt g400am, 450em, 550em ... soha többet matrox(-support) :)
2006. okt. 16. 09:23 | válasz | #8
Nem szánalmas hanem más a célközönség.
Nem mindenkinek van szüksége ezekre.
2006. okt. 16. 09:05 | válasz | #7
Shader 2 és DX 10?

Nem Shader 4 és DX10? Vagy eddig még sm 2.0 támogatás sem volt...

Hát ha nem akkor szánalmas...
2006. okt. 15. 21:51 | válasz | #6
"..egy Palm méretű elosztó.."

Csak nem lecsapott megint az SG nyelvész kommandója? "..a palm-sized box.." magyarban a főneveket nem írjuk nagybetűvel, ja igen és a Palm az magyarul T_E_N_Y_É_R! tehát ez egy tenyér méretű elosztó.
2006. okt. 15. 21:24 | válasz | #5
Ugy latom az OpenGL tamogatas trivialisnak tekintheto.
Senki nem kerdezi azt vajon eszi -e majd a kari:)
2006. okt. 15. 21:03 | galéria | válasz | #4
egyetértek.
An-Dee  
2006. okt. 15. 19:53 | válasz | #3
Nem értem miért kell a Matrox-ot az Nvidia-hoz és az ATI-hoz hasonlítani, teljesen más célközönséget céloz meg, ráadásul a Matrox-nál nem kell részvényeseknek megfelelni, mivel privát cég.
NEXUS6  
2006. okt. 15. 19:13 | galéria | válasz | #2
Hát sok sikert hozzá, de most már azért fel is mutathatnának. Számtekben az elitizmus viszont hosszútávon nem jó befektetés.
2006. okt. 15. 18:59 | galéria | válasz | #1
Nem teljesen világos, hogy egy videókártya mitől lesz professzionális?