Egyre intelligensebbek lesznek az autók
2006. október 13. 14:22, péntek
A héten Londonban zajlik a Közlekedési Rendszerek Világ Kongresszusa, melyen a már működő intelligens rendszerek mellett több műszaki újdonság is bemutatkozott. A közeljövő okos autói képesek lesznek követni a forgalom ütemét, figyelmeztetik a figyelmetlen vagy a fáradtsággal küzdő vezetőket és végre azok is fellélegezhetnek, akik gyűlölik a parkolással járó tolatgatást, centizgetést.

Hirdetés

Lássuk elsőként a prototípusokat: ilyen a német Ibeo által kifejlesztett rendszer, ami némi átalakítás után egyetlen gombnyomással képessé teszi autónkat (amiben nem árt ha van automata váltó és tempomat) az előtte haladó jármű automatikus követésére. A lökhárítóba szerelt infravörös lézerletapogató folyamatosan méri a távolságot az előttünk haladóhoz képest.

Az adatok egy fedélzeti számítógéphez futnak be, ami tartja a biztonságos távolságot, a sofőrnek a megállásokra és az elindulásokra sincs gondja, ha éppen bedugul a fogalom. A rendszer nem csupán az araszoló városi közlekedésnél alkalmazható, rendkívül precíz és gyors reagálásának köszönhetően óránkénti 180 kilométeres sebességnél is képes nyomon követni az álló és mozgó tárgyakat, illetve a szoftver alakfelismerő moduljával megkülönbözteti a gyalogosokat és a járműveket is.



A német rendszer a fentieken túl képes kiértékelni a közlekedési helyzeteket, kiszámítva az esetleges ütközéseket, így figyelmeztető jelzést küld, ha veszélyes előzésbe fogunk, illetve képes 0,3 másodperccel az ütközés előtt aktiválni a légzsákokat.

Vannak kevésbé összetett rendszerek is, melyek főként a balesetmegelőzésre koncentrálnak. Ilyen a japán Aisin által bemutatott viszonylag egyszerű szerkezet, ami egy, a kormány mögött elhelyezett infravörös kamerával figyeli a vezető fejét, illetve annak elfordítását az útról. Ha ez bekövetkezik, azaz a vezető figyelme valami más felé irányul, figyelmeztető jelzéssel és az ülés megrezegtetésével reagál. Felmerül a kérdés, mi van, ha a sofőr egyszerűen elalszik, feje viszont mozdulatlan marad. Nos erre is van megoldás, szintén Japánból, ahol számos vezetésbiztonsági rendszer már évek óta bizonyít a gépjárművekben.

A DENSO rendszere szintén egy infravörös kamerát alkalmaz, ez azonban nem a fej mozgását, hanem a szemeket, illetve annak mozgását és alakját figyeli. Ha a kormány mögött ülő másodperceken keresztül zárva tartja szemeit az ülés ebben az esetben is némi rázkódással és a nyakra fújt hideg levegővel igyekszik magához téríteni a vezetőt. A DENSO rendszerének más funkciói is lehetnek, hangsúlyozza a cég szóvivője. Elvileg összeköthető a fényszórókkal, melyek követik a vezető tekintetét, vagy arcfelismerő rendszerként is alkalmazható, ami miután végigpásztázta a volán mögött ülő vonásait beállíthatja az ülést az alany számára elmentett paraméterek szerint.

Végül lássuk a parkolástól irtózók számára megváltást jelentő Toyota fejlesztést, az intelligens parkoló rendszert. Az ultrahangos érzékelők felmérik az általunk kiszemelt helyet, melyet a középkonzol videóképernyőjén jelölhetünk ki, majd a rendszer automatikusan megkezdi a beállást, elvégezve a szükséges kormánymozdulatokat. A vezetőnek csupán a sebességet kell kontrollálnia a fékpedál segítségével, ha a rendszer ezt túl nagynak találja a manőver kivitelezéséhez.

Az intelligens parkoló rendszer 2005 óta igényelhető egyes Toyota modellekhez Japánban, 2007 januárjától azonban már Európában és az USA-ban is ott lesz az autókereskedések listáján, mint választható extra. Következő lépésként a Toyota fejlesztő gárdája azt szeretné elérni, hogy az autó teljesen automatikusan, a vezető kiszállása után parkoljon be a kívánt helyre.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. okt. 28. 15:21 | válasz | #30
eccer majd beszolsz neki, es megol
2006. okt. 17. 12:55 | galéria | válasz | #29
Japánban még mindig vannak autók??
2006. okt. 17. 12:53 | galéria | válasz | #28
Ne légy ennyire lenéző.
Mert például új márkájú autót vesz az ember, és szokatlan. Én így üttettem meg az enyém lökhárítóját kétszer is. Vettem festékszóró sprayt, oszt annyi.
2006. okt. 16. 12:48 | válasz | #27
az en otomba tenyleg nincs se szervo se abs még csak légzsák és bizti öv se nincsen... :) viszont van benne 30paci. :) és 47 év :D

2006. okt. 16. 12:44 | válasz | #26
Komolyan mondom, aki szemből nem tud beparkolni egy szabad parkolóegységnyi helyre, annak komoly mentális hiányosságai vannak... Azt még megértem, ha nem tud a szöszi farral betolatni a járdával párhuzamosan két kocsi közé, de ezt...
sudyke  
2006. okt. 15. 06:17 | válasz | #25
En japanban elek, es nem egy autot lehet kapni automata parkolorendszerrel...
Nem is csak nagy autokhoz, hanem vagoner szeru hondahoz is. (de ezekbe minek??)
OK, szoke no nem tud parkolni az apuci s80-aval, de egy kisautoval nagyanyam is tud!!!
dav  
2006. okt. 15. 00:45 | válasz | #24
Itt egy totalcar teszt a Toyota fent említett "intelligens" parkoló rendszeréről:

http://totalcar.hu/magazin/technika/priusparkol/

plamex  
2006. okt. 14. 21:30 | válasz | #23
csak nehogy aztán minden automatikus legyen ... én szeretek vezetni
N1ggA  
2006. okt. 14. 21:20 | galéria | válasz | #22
ez kurva jó! én a fejlődés mellett vagyok
Sadist  
2006. okt. 14. 13:54 | galéria | válasz | #21
Gondolom a te autódban sincs se szervo, se abs, még csak légzsák és biztonsági öv se. Aki tud vezetni annak úgysincs szüksége rá, igaz?
2006. okt. 14. 12:31 | válasz | #20
Nem fogja. Ezt elég könnyű megoldani.
2006. okt. 14. 11:03 | válasz | #19
Rutinvizsgán a vizsgabiztos: "Nnna, melyik gombbal parkolunk be tolatva?", "Ez hiba, nem nézte a parkolóradart...", "Sajnos meg kell buktatnom, nem ellenőrizte a fedélzeti computert az indulás előtt..."
2006. okt. 14. 08:56 | válasz | #18
ez marhaság, igy is már mindenkinek jogsit adnak... milesz ezután??
szombi  
2006. okt. 14. 07:36 | válasz | #17
Ennél még a 4 kerék 90°-ban elfordítása is ésszerűbb..
szombi  
2006. okt. 14. 07:35 | válasz | #16
És ha az én radarom megzavarja a másik kettő parkolni akaró kocsiét? Vagy ők az enyémet?
2006. okt. 14. 01:41 | válasz | #15
Ja, a fejlődés baromság... szekeret a népnek!!!
2006. okt. 13. 20:34 | válasz | #14
Csak ne olyan MS módszerrel csinálják meg az intelligenciát, hogy mindent jobban akar tudni a felhasználónál (sofőrnél).
Rolesz  
2006. okt. 13. 19:57 | válasz | #13
jaja!!!
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. okt. 13. 19:44 | galéria | válasz | #12
sajna a vezetők intellengenciája viszont pont az ellenkezőjére változik.
szomorú, amit nap-mint nap az utakon látok....
ezen nem fog segíteni a kompúter'
Attie  
2006. okt. 13. 19:27 | válasz | #11
Na mire kikerestem a linket beírtad :) Látom neked is ez volt az utolsó amiről olvastál és beugrott :)
Attie  
2006. okt. 13. 19:26 | válasz | #10
Látom nem a Földön élsz :)
Egy ideje vannak már ilyen rendszerek a nagyobb autókban. Csak egy a sok közül: http://totalcar.hu/tesztek/volvos80v8d5/
St   2001. 01. 06. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 06. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 06. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 06. óta regisztrált VIP fórumozó
2006. okt. 13. 19:21 | galéria | válasz | #9
ez már a Volvo S80-ban is benne van, nem olyan extra.
2006. okt. 13. 19:13 | válasz | #8
tiszta hülyeség ennyi elektronikával telenyomni a kocsikat. A régi autók az igaziak amibe se abs ebd esp meg egyéb vackok vagy tudsz vezeteni vagy nem.
2006. okt. 13. 18:01 | válasz | #7
és mi van akkor ha nem figyelsz oda egy kicsit és a az elötted lévő kocsi lehajt a pályáról??akkor már mész is a balcsira
2006. okt. 13. 17:59 | válasz | #6
Jól értettem, h lehetséges beállítani az előttem álló kocsi követésére, akár egy Miskolc-Pest távolságon is, mondjuk az M3-ason végig?
2006. okt. 13. 17:57 | válasz | #5
Aki egy olyan parkolóhelyre nem tud önállóan beállni, az jobb ha visszaadja a jogsiját.

Ráadásul ilyen szabályos parkolóhelyeket is ritkán talál az ember. Manapság csak az akácfák legmagasabb ágára nem parkolnak.
2006. okt. 13. 17:21 | válasz | #4
Mindig a sofőr a felelős.
Aztán perelheti az autogyárat, ha tudja, de elsősorban a sofőr.
2006. okt. 13. 16:59 | válasz | #3
Bírom a vicces képaláírásokat. Írhatnál többet is
Yv@n  
2006. okt. 13. 16:25 | válasz | #2
1es kép:
Az autó elejéből kicsapó lézernyaláb elpusztít minden veszélyforrást!

2006. okt. 13. 15:12 | válasz | #1
Kérdés, hogy ha egy ilyen automatikus autó egyszer mégis balesetet okoz ki lesz érte a felelős...