Az ICANN nem függeszti fel a Spamhaus domént
2006. október 12. 10:57, csütörtök
A szervezet nem tudja, de nem is akarja felfüggeszteni a spamellenes csoport doménjét, és arra hivatkozik, hogy ez nem tartozik a hatáskörükbe. A Spamhaus attól tart, hogy az amerikai bíróság egyéb úton-módon próbálkozik majd.

Hirdetés

A héten már beszámoltunk arról a bírósági döntésről, amely súlyos következményekkel járhat a brit Spamhausra nézve. A csoport azután került kényelmetlen helyzetbe, hogy komoly kártérítésre büntették egy amerikai cég spamküldőként való megbélyegzése miatt. A bírósági döntés értelmében az e360insight nevű vállalatot el kellett volna távolítaniuk a feketelistáról, mintegy 12 millió dollár kártérítés megfizetése mellett, amire azonban a Spamhaus nem volt hajlandó.

Az engedetlenség láttán a bíróság a domén felfüggesztésével fenyegette meg a csoportot, a végrehajtóként kiszemelt ICANN azonban - némi meglepetésre - közölte, hogy nem tudja és nem is akarja végrehajtani ezt, mivel nem tartozik a hatáskörébe a domének felfüggesztése. "Az illinoisi bíróság nem utasíthatja az ICANN-t és egyébként sem a mi feladatunk a felfüggesztések végrehajtása" - jelentette ki a szervezet szóvivője. A jelek szerint tehát nincs ínyükre a piszkos munka elvégzése, ez azonban nem jelenti azt, hogy a Spamhaus fellélegezhet.

Szerintük ugyanis a bíróság egyéb úton-módon igyekszik majd elérni eredeti ítéletének végrehajtását. Ezt megpróbálhatják a domén kezelését végző, vagy a bejegyzést annak idején végrehajtó céggel elvégeztetni, előbbi azonban Európában, utóbbi pedig Kanadában van, ami szintén nem elérhető számukra. Végső esetben a virginiai Public Interest Registry-hez fordulhatnak, ám ők a Spamhaus szerint szintén kivonják majd magukat a felelősség alól, az eltérő hatáskörre hivatkozva.

Kérdés, hogy ezek után hogyan határoz a bíróság, amely várhatóan továbbra is szeretné elérni célját. A döntés még nem született meg, de ha minden kiszemelt szervezet elmenekül a végrehajtás elől, lehet, hogy a Spamhaus elkerüli a komolyabb következményeket.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2006. okt. 13. 00:37 | válasz | #2
Már nem azért, de mit akar egy amerikai bíróság egy európai cégtől?
dez  
2006. okt. 12. 20:15 | válasz | #1
Nem lehet, hogy azért erőltetik ezt annyira (nem publikus kormány-nyomásra pl.), hogy kijárjanak egy utat a későbbiekre külföldi székhelyű domainek lekapcsolására? Vagy túlzás lenne ilyet feltételezni?