![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Már kétmilliárdot keresnek a Magyar Telekomnál
2006. október 9. 23:59, hétfő - Forrás: Napi Online
Továbbra sem látszik a montenegrói alagút vége. A Magyar Telekom tegnapi közgyűlésén újabb két gyanús szerződést jelentettek be, így azok értéke már kétmilliárd forintra, a vizsgálat költsége 3,1 milliárdra emelkedett.
Az igazán kellemetlen meglepetés ellenben az volt, hogy kiderült, az eddigi két szerződés mellé előkerült még kettő, szintén gyanús okirat, így már nem 700, hanem 1,98 milliárd forint értékű ügyekről van szó. Bizonyára az igazgatóság is tisztában volt annak kínos voltával, hogy egy ötperces kommüniké felolvasása miatt tereljék össze a részvényeseket (igaz, olyan sokan nem vették a fáradságot, a fő tulajdonoson kívül kevesebb mint ötszázaléknyi részvényes jelent meg), így a frissen kinevezett gazdasági vezérigazgató-helyettes ismertette a 2005-ös és az idei első félévi eredményeket is. A posztját mintegy két hete elfoglaló Thilo Kusch előadásából kiderült, a társaság idén és jövőre is 3 százalékos árbevétel-növekedést tervez, emellett idén az EBITDA szinten tartása, illetve jövőre a forintértékének megőrzése a cél. Megtudhattuk azt is, hogy a féléves 1,8 milliárdról szeptember végéig 3,1 milliárd forintra emelkedett a vizsgálatok költsége. A közgyűlésen mindössze két részvényes szólalt fel, egyikük azt firtatta, ha külföldön volt a probléma, miért nem lehetett az anyavállalati mérleget elfogadni (az osztalékot ebből számítják), vagy pedig záradékkal ellátott kimutatást a közgyűlés elé terjeszteni. A kérdéssel azonban érdemben nem foglalkozott a könyvvizsgáló PricewaterhouseCoopers jelen lévő képviselője, aki némi töprengés után megszólalt, és a jól ismert formulát (a vizsgálat folyamatban van, etc.) ismételte el. Hogy az egybegyűltekben kialakult bizonytalanságot csökkentsék, szó esett az osztalékról is: az igazgatóság továbbra is a 70 forint körüli javaslatot támogatja - mondta a részvényeseknek Kusch. Ezzel úgy tűnik, a testület - vagy a fő tulajdonos - nem méltányolja azt a részvényesi igényt, hogy az eltelt idő miatt kiesett kamatok (és csalódottság) miatt kompenzálja őket a társaság egy 74-75 vagy akár egy 77 forintos kifizetéssel. Miután nem volt több kérdés, a közgyűlés megszavazta a főleg a törvényi változások és a T-Com-T-Mobile összeolvadás miatt szükségessé vált alapszabály-módosításokat, majd Straub Elek elnök egy hónapra felfüggesztette a közgyűlést, mondván, nem volt elég idő a személyi döntések előkészítésére. A részvényesek így november 6-án újra találkozhatnak, az it és az fb, valamint az ellenőrző bizottság tagjainak megválasztása végett. Ha minden jól megy, utána egy héttel ismét lesz közgyűlés, amelyet már a mérleg elfogadása és az osztalék megállapítása céljából a felügyelőbizottság hívott össze, november 15-ére. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |