Ellentmondásos a koreai atomkísérlet
2006. október 10. 14:53, kedd
A tudóstársadalom óvatos, kivárásos taktikával szemléli az észak-koreai eseményeket, egyelőre azt sem zárják ki, hogy sikertelen volt az állítólagos atomrobbantás, sőt még az is kérdéses, hogy valóban nukleáris töltettel kísérleteztek-e.

Hirdetés

A választ várhatóan a szeizmikus vagy a légköri adatok körültekintő elemzése adja majd meg, a jelentések ugyanis elég ellentmondásosak, különösen, ami a robbanás erejét illeti. A dél-koreai Földrengés Kutató Központ 3,58-as erősségű rengést regisztrált Észak-Korea Hamgyong tartományából, ami 0,8 kilotonna TNT erejének felel meg. Az orosz ITAR-TASSZ hírügynökség Szergej Ivanov védelmi miniszter szavait idézte, aki a robbanás erejét 5-15 kilotonna közé becsülte. Összehasonlításként a hirosimai atombomba 12 500 tonnányi TNT-nek felelt meg.

A források többsége szerint a koreai robbanás egy kilotonna alatti volt, ehhez képest az oroszok jelentése igen nagy eltérést mutat, így a tudósok elsősorban ennek megerősítésére vagy tagadására várnak. 15 kilotonna ugyanis már megfelelne egy kísérleti robbantás erejének, vélekedik a kutatások ellenőrzésére specializálódott független szervezet, a londoni Vertic atomfizikusa, James Acton. Furcsa módon könnyebb elkészíteni és tesztelni egy Hirosima-méretű fegyvert, mint egy ilyen kis erejűt, ahhoz ugyanis rendkívül jól kell ismerni a szükséges miniatürizálási technikákat, magyarázta Acton a New Scientist kérdésére, hozzátéve, hogy ha valóban egy kilotonna alatt volt a robbanás, akkor feltehetőleg besült a bomba, azaz nem sikerült elérnie a teljes láncreakciót.


A robbanás Amerikai Geológiai Intézet által rögzített szeizmogrammja

Egy másik lehetséges változat szerint Észak-Korea csupán TNT-t robbantott fel a föld alatt, egy hagyományos robbantás és a nukleáris kísérlet között ugyanis csak egészen apró eltérések vannak. Egy atomrobbanás sokkal gyorsabb lökéshullámot produkál, mint egy kémiai, egy ilyen kis szeizmikus eseménynél azonban ezt a különbséget elég sokáig tart kimutatni.

Az átverés elmélete sem egyértelműen jelenthető ki, figyelmeztet Acton, mivel egy föld alatti atomrobbanást szimuláló nagy mennyiségű TNT felrobbantása sem egyszerű feladat. Hatalmas föld alatti üregre, valamint a detonátorok precíz összehangolására lenne szükség egy ilyen művelethez. Előbbire legfeljebb a kémműholdak adhatnak valamilyen utalást.

Ha valódi atomrobbantás történt, akkor elképzelhető, hogy kiszabadulnak és a légkörbe kerülnek az árulkodó jegyek, a plutónium vagy uránium részecskék, de nem kizárt, hogy a helyszín tökéletesen szigetelt, ekkor ez a módszer sem ér sokat, aminek kiderítéséhez nem árt egy berepülő kémrepülőgép sem. Egy másik megoldás a műholdak és a földi letapogató radarok közös alkalmazása, melyek rögzítik a terület topográfiáját a robbanás előtt és után. A talaj mozgásának, vagy süppedésének mértéke utalhat a robbanás méretére és természetére.

Jó támpont lenne az ENSZ bécsi Átfogó Atomkísérlet Tilalmi Egyezmény Szervezetének (CBTO) észlelése. A hivatal 189 szeizmikus és hidroakusztikus megfigyelő állomásból álló hálózattal rendelkezik, aminek pontosan az atomkísérletek felfedezése a fő feladata. A testület azonban nem adhat ki nyilvános állásfoglalásokat az általa regisztrált és kielemzett incidensek természetéről, ezért nem erősíthették meg egyik álláspontot sem, illetve a sikeres kísérleti robbantásról szóló észak-koreai bejelentést sem. Adataikat azonban már továbbították 176 tagállamuk 770 intézetének.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 19. 23:28 | válasz | #269
Te valami provokátor lehetsz a friss regeddel. Amúgy meg baromságot írtál.
2006. okt. 19. 22:22 | galéria | válasz | #268
Csókolom! Két sör között beugrott ide ön is?
2006. okt. 19. 20:02 | válasz | #267
Sziasztok mi a véleményetek a koreai robbantásokról, nekem véleményem Magyarország elöször heverje ki a Gyurcsány vitát.Szerintetek? Szerintem az Orbán többet hazudik nem? Jobb egy zsido ma mint100 cigány holnap.
2006. okt. 18. 16:11 | galéria | válasz | #266
"Én már azon a ponton vagyok, gyerekeim, hogy két fajról kezdek beszélni az emberi fajon belül: vannak a kultúrlények, és vannak a barbárok."

No, tessék, nem vagyok egyedül:
http://index.hu/tech/tudomany/2faj061018/
Itt Magyarországon már most két faj van.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 18. 14:39 | válasz | #265
Publikus, már megjelent, bárki számára elérhető ötleteket miért ne írna le az ember? A saját ötleteimet meg vagy megvalósítom én, vagy magamban tartom. Utálom az ingyenélőket.
2006. okt. 18. 12:17 | galéria | válasz | #264
...és tulajdonképpen on-topic vagyunk mert Teller Ede a H-bomba atyja...
2006. okt. 18. 12:07 | galéria | válasz | #263
Még csak annyit, hogy Lipták prof, jóhiszeműségében nem kételkedem, tisztességes ember, épp jó csaléteknek.
2006. okt. 18. 12:02 | galéria | válasz | #262
"A figyelők meg tehetnek egy szívességet. "
Nevetsz te, de ha tudnád..., hogy így is lehet megcsapolni a szürkeállományt.

Mondok egy példát: az origo.hu-n tette fel egy bájos fórumozó a kérdést, hogy ötleteket vár arra vonatkozóan, hogyan lehetne érzékelni a kertben a vakondok által ásott járatokat. A naív fórumozók aztán természetesen próbáltak segíteni a rágcsálók által veszélyeztetett kerttulajdonosnak. Aztán lassan kezdett szivárogni az elmélet. Kiderült, hogy nem is vakondokról van szó, hanem alkalmasint palesztinokról, akik titkos alagutakat ásnak a Gázai övezet határán, ahol mindenféle dolgokat csempésznek be. Szóval, így is lehet okosodni. :-)

De van másik példám is: Maga Lipták Béla nagytekintélyű Professor Emeritus tette fel a világhálóra (Hungarian American Lobby levlistája) azt a felhívást, amely a Nobel-díjas Teller Ede nevében kérte a magyar fiatalokat, hogy egy megadott címre küldjék el ötleteiket, tudományos szakdolgozataikat, találmány-terveiket. Szegény Teller Ede ekkor már vak volt, beszélni is alig tudott. Próbából el lett küldve néhány szakdolgozat, válasz soha nem érkezett rájuk.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 17. 15:27 | válasz | #261
Ámulok és bámulok :)
Én azért ezeket nagyon erős fenntartással fogadom.
A figyelők meg tehetnek egy szívességet.
2006. okt. 17. 12:46 | galéria | válasz | #260
Re: lepkefing :-)

Van egy olyan irányzat, hogy a műlégy megeszi a természetes legyet, amelynek lebomlása során metángáz keletkezik, és az hajtja tovább a kütyüt, persze nem Forma-1-es sebességggel. Na, ehhez mit szólsz?
Egyébként nekem lennének ötleteim, de itt nem árulom el őket, mert minden szavunkat figyelik.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 17. 10:37 | válasz | #259
"Ma a mobilok egy hétig is húzzák, ilyen az enyém, de van már olyan is, amely 2 hétig elketyeg." - a mai mobilok, amik már színes kijelzőjűek, multimédiás tartalmat játszanak le, bluetooth-ot, wifi-t használnak, stb. kb. 1 napig, vagy addig se bírják. Persze akkor, ha használod is. A készenléti módot most hagyjuk, mert nem azért tart valaki telefont, hogy ne használja. Persze a tök egyszerű telefonok, amiben gyakorlatilag semmi egyéb nincs, bírhatják tovább. Neked olyan van?
Ha itt repülő műlegyekről beszélünk, az mégsem lehet akkora, mint mondjuk egy macska. A kis méretű szerkezetbe csak kis aksit lehet tenni, annak meg a kapacitása annyi lehet, mint a lepkefing.
2006. okt. 16. 21:18 | galéria | válasz | #258
Ide figyelj:
A francba ezzel az állandó afrikázgatással. Itt lebzseltek ösztöndíjasaik a szocialista országokban, majd hazamentek, és szépen visszaileszkedtek a törzsi életbe.

Nekünk Európával kell törődnünk, esetleg más - hozzánk hasonló kultúrájú népekkel (Észak-Amerika, Ausztrália ilyenek), és még közelebb a magyar nemzettel.
Ne félj, mások nem aggódnak miattunk.
Afrika esetében az újragyarmatosítás vagy a gyámság lehetne a megoldás, de máris látom, amint húzod a finnyás orrod. Akkor meg hallgass.
----------------------

Visszatérve ezekre a műlegyekre: naná, hogy az energiaforrás a bibije a dolognak, de gondoljatok bele: 1994-ben vettem az első mobilt, Ericsson GA628-ast. Úgy feszítettem vele, mintha én lennék Henry Ford. Két- max. háromnaponta kellett tölteni. Ma a mobilok egy hétig is húzzák, ilyen az enyém, de van már olyan is, amely 2 hétig elketyeg.

Mindenestre, ha már lesznek ilyenek, jó lenne nekünk feltalálni, nem az irániaknak, zsidóknak, koreaiaknak, mit tudom én még kiknek...
Csak, jaj, a magyar kutatást valakik tönkretették, kutatóink kitántorogtak Nyugatra.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 15. 20:32 | válasz | #257
Amit leírtál, az nagyjából igaz. De tisztában vagy azzal, hogy mi a témája a cikknek, amihez ez a topic kapcsolódik?
2006. okt. 15. 19:03 | válasz | #256
Üdv! Beszélhettek a 2.vh vagy az atombomba és egyebek által elpusztított/kiirtott emberek számáról, de érdekesebb ami manapság (és már jó néhány éve-évtizede) Afrikában zajlik. Hadurak-kormányok módszeresen irtják az adott ország lakosságát napról napra. Lehet, hogy a háborúban meghalt pl Ausztriában 90.000 civil. Rendben, Afrikában két-három nap alatt -már elnézést- összejön ugyanennyi, vagy még több is, és nem a helyi vadállomány miatt. Gusztustalan hogy a "világ rendőre" (mert szeretnek ebben a szerepben tetszelegni) usa amennyiben nem fűződik érdeke az adott területhez, elfelejti rendőri kötelezettségeit. Kapják be. Az ensz ugyan bróbálkozik, küldözgeti is a kéksisakosokat de -lássuk be- kevés vagy semmilyen sikerrel. Ugandából ha jól emlékszem 98' ban úgy kirugdosta őket egy helyi milícia hogy nem győzték összeszedni a holmijukat. Szóval emberek lehet évtizedekkel ezelőtti történéseken vitatkozni, meg zsidózni meg minden, de ez a szemetek előtt zajlik. És fog holnap is, és holnap után is...
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 15. 16:59 | válasz | #255
Van mindennek ellenszere. Ha _esetleg_ lesz valami konkrétan is, akkor rövid időn belül meglesz az ellenszer. Egyelőre ezt még csak a kamu katégóriába sorolom.
szivar  
2006. okt. 15. 16:22 | válasz | #254
A publikus dolgok szerint nehézkes az energiaellátása. De amiről nem tudunk||tudhatunk? Összeesküvés elmélet rlz...

Amúgy meg nem egy darabban kellen gondolkozni, hanem sokban. Egy jóskabogarat simán eltapos az ember, de sok százat?
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 15. 14:27 | válasz | #253
Én is láttam már hasonlókat. De a legnagyobb probléma az energiaellátása. Még a saját súlyát is nehezen viszi, nemhogy fegyvert!!! Önmagában is csak rövid ideig üzemképes, és persze könnyen észlelhető, hatástalanítható. Tehát semmi értelme nincs.
szivar  
2006. okt. 15. 12:27 | válasz | #252
Nem tudom láttad-e azt a sorozatot aminek az volt a címe hogy a "Cég hullámhosszán" (ha jól emlékszem a címére). Ilyen összeesküvéselméletes, akciós sci-fi szerűség volt. Nem is olyan rég. Megnéztem, először jót röhögtem hogy hogya a f***omba lehet ilyen baromságokat kitalálni. Azóta a benne szereplő kitalált(?) cuccok nagy részéről már a nyilvánosságnak is tudomása van. Volt benne ilyen rovar is ám :D.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 15. 10:22 | válasz | #251
2006. okt. 15. 00:46 | válasz | #250
még szerencse hogy te ezt is tudod
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 14. 23:40 | válasz | #249
Arra azért ne vegyél mérget, hogy ez igaz hír. Csak a szokásos kamu.
2006. okt. 14. 20:51 | galéria | válasz | #248
Már látom is, amint az MSZP zárt üléseinek mocskos beszédeit ilyen legyekkel veszik fel az ellenállók. :-)
2006. okt. 14. 20:49 | galéria | válasz | #247
Nesze neked atom!
2006. okt. 14. 20:18 | galéria | válasz | #246
Bocs, lehet, hogy Nagy-Britanniában 200.000 katona halt meg (a garfikon, amit nézek, nem elég pontos).
2006. okt. 14. 20:15 | galéria | válasz | #245
"33 millió civil áldozat a szövetségesek oldaláról, 3,8 millió a tengelyhatalmak oldaláról. A katonai áldozatok száma is duplája (17 millió szemben a 8 millióval) a szövetségesek oldalán. "

Aham.

Németországi halott: 3.250.000 katona + 2.350.000 civil
Ausztria: 230.000 katona + 90.000 civil
Olaszország: 330.000 katona + 80.000 civil
Magyarország: 150.000 katona + 260.000 civil
Japán: 1.700.000 katona + 350.000 civil
folytassam?

Abban igazad van, hogy a tengelyhatalmakkal szembenálló antifasiszta koalíció áldozatai nagyobbak, de csak a Szovjetunió és Kína miatt, ugyanis:

USA: 290.000 katona + gyakorlatilag 0 civil
Nagy-Britannia: 400.000 katona + 60.000 civil
Franciaország: 250.000 katona + 270.000 civil

(A fenti számokban nincsenek benne a zsidó áldozatok)

Azt természetesen hozzá kell fűzni, hogy 1 ártatlan ember halála sem elfogadható. (Az ártatlant csak azért fűztem hozzá, mert én támogatom a halálbüntetést, spec. esetekben.)
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 14. 14:42 | válasz | #244
"Én meg azt bírom, hogy folyamatosan ugyanazt szajkózod, akkor is, amikor már messze nem áll meg a lábán az érvelésed." - szerinted. Nekem erről más a véleményem.

A történelmet mindig a győztesek írják, nem a vesztesek... Ha valaki esetleg vitatni meri, azt meg bíróság elé ráncigálják...

"kiderült, hogy hülye vagy" - egy ilyen móricka, mint te, kevés ahhoz, hogy a kijelentést komolyan vegyem. Egyébként melyik is volt az a két alkalom?
2006. okt. 14. 13:14 | válasz | #243
Hehe, hát kb jah :D Velem is eljátszotta :D Amolyan elméleti kísérethez tudnám hasonlítani a gondolkodását. Mint egy fizikai kísérlet, ami tökéletesen ideális körülmények között van megvalósítva. Hogy lám lám így működik. Csak a valóság ettől messze áll. Steril körülmények között, igaza volna, de nem erről van szó. A probléma sokoldalú, sokrétű, nem lehet leegyszerűsíteni arra a dologra amire ő teszi: "Nem etikus dolog volt hirosima." Steril ember egy steril világból. :D
Tudod Wanek egy ilyen dolgot nem lehet kiragadni a környezetéből, sem időben sem térben, hanem a körülményekkel együtt kell vizsgálni a dolgot, mert egyébként nem kapsz hiteles képet. Ha pedig nincs hiteles képed, nem tudsz hiteles ítéletet hozni, ennyi.
2006. okt. 14. 13:01 | válasz | #242
Én meg azt bírom, hogy folyamatosan ugyanazt szajkózod, akkor is, amikor már messze nem áll meg a lábán az érvelésed.

33 millió civil áldozat a szövetségesek oldaláról, 3,8 millió a tengelyhatalmak oldaláról. A katonai áldozatok száma is duplája (17 millió szemben a 8 millióval) a szövetségesek oldalán. Ezek után gondolkozz el azon, hogy 300-400 ezer saját és 200 ezer ellenséges katona halálát és hónapokig tartó harcokat választanál, vagy 200 ezer ellenséges civilt áldoznál e be, hogy gyorsan véget érjen a háború. Tudom, te olyen messze menőkig erkölcsös vagy, hogy inkább haljon meg 600 ezer ember, közte 400 ezer saját katona, mint 200 ezer ember ellenséges civil. Csak te, messze menőkig erkölcsös ember, már ebben a topicban is két alkalommal eljátszottad velem azt, hogy amikor minden érved megdőlt és kiderült, hogy hülye vagy, akkor nem beismerted, hanem basztál válaszolni.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 14. 12:41 | válasz | #241
Bírom, hogy az ilyen mórickák mindig tudják, hogy a másik miről mit gondol, és mit tenne. Ne legyél már ennyire nevetséges!

Az, hogy te mit kockáztatsz meg és mit nem, az a saját jogod. Persze a móricka-effektusod (ugye tudod, hogy móricka mi?) itt is közrejátszik.
2006. okt. 14. 11:59 | válasz | #240
:D Meg ahogy Móriczka elképzeli. Ilyen helyzetben te lennél az első (és a jobbosok, meg főleg a szélsőjobbosok) aki üvöltve követelné(te)k a bomba (nevezzük akár atombombának a) ledobását.

Egyébként az meg, hogy most ennyire tiltakozol az atomfegyver ellen nem kis részben köszönhető annak, hogy már korábban mások bevetették. És megkockáztatom nálad az is bejátszik, hogy kik tették.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 14. 11:03 | válasz | #239
Ez a fikció nem nagyon állja meg a helyét több okból sem. Sem az EU, sem a NATO miatt. Tehát ez most nem jött be. Érzem én az igyekezetedet, hogy valamilyen módon megpróbálsz engem rávenni arra, fogadjam el az atomfegyver bevetését (és ezzel áttételesen "igazolni" az amerikaiakat), de ez nem fog menni.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 14. 10:50 | válasz | #238
:)
Az én fejemre nem nagyon nőnek, mert tulajdonos is vagyok...
2006. okt. 14. 10:34 | válasz | #237
Szerintem aki tanult történelmet többségében nincs ezzel tisztában. Talán te is jobban el tudod képzelni, ha azt mondom: Képzeld el, hogy Szlovákia holnap lerohanja Ausztriát és elfoglalja. A bombázásokban mintegy 150 ezer osztrák meghal, további 300-400 ezer pedig táborokba kerül. Ezekre valamivel lassabb és kegyetlenebb halál vár. Természetesen az ausztriai magyar lakosokat az elsők közt viszik a táborokba. Aki teheti az menekül Magyarországra. És szintén természetesen ugyanez történik Szlovákiában is, a magyar lakosságot táborokba és gázkamrákba viszik, százezer számra. Onnan is aki csak teheti Magyarországra menekül. Majd Szlovákia gondol egy nagyot: szétbombázza Debrecent, meglódul hadseregével és elfoglalja Salgótarján, Miskoc, Nyíregyháza térségét. Eddigre már a rokonságodból egy a harcmezőn, egy pedig valamelyik táborban végezte. Eszeveszett harcokban, úgy kétszázezer katona vére árán a magyar hadsereg vissza veszi az északi-középhegységet és előretör Kassa irányába. A szlovák vezetés meg kiadja a parancsot: az utolsó vérünkig harcolunk, bevesszük magunkat a hegyekbe és partizánakciókat folytatunk. És akkor az MTA tudósai eléd állnak, hogy a háború alatt kifejlesztettek egy új bombát. Ami egymagában akár 40 ezer ember életét is kioltja és ráveheti a szlovákokat a megadásra. Ezzel mintegy megelőzve a partizánháborút, és így további 40-50 ezer magyar ember halálát. Te hogyan döntenél, mint felelős vezető: ledobnád e a bombát Pozsonyra vagy azt mondanád, hogy köszönöm, de nem, mert ez etikátlan, jöjjön a partizánháború?
2006. okt. 14. 07:39 | galéria | válasz | #236
Jut eszembe: nálam a buta emberek is lehetnének alkalmazottaim, mert nem tudnának a fejemre nőni. :-)) Csak beosztás kérdése az egész.
De jaj, nem vagyok nagyfőnök.
Talán emiatt?
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 14. 02:52 | válasz | #235
Sokféle filozófia létezik, általában mindegyikben van sok igazság, és persze tévedések is.
Teljesen értelmetlen a keresztény vallásból kiindulni, és a bibliára hivatkozni, mert ugyebár sokféle vallás van, világ meg csak egyfajta. Mindegyik vallás másképp magyarázza a dolgokat, és belátható, hogy egyszerre nem lehet mindegyik igaz.
Alapjában véve nincsenek jófiúk, csak roszak. A rosszak között persze lehet különbséget tenni, hogy nagyon, vagy csak kevésbé rosszak. Ez pedig azért van így, mert maga az élővilág ilyen. Más előlény elpusztítása (leszámítva a növények többségét) árán tud csak életben maradni (és ez alapvetően rossz dolog). Ez az az ösztön, ami az embereknél is fennáll. Mármint más élőlények elpusztítása. Az embereknél persze nem kizárólag az élelem megszerzéséért folyik a harc, hanem az életkörülményekért is, és ez az, ami az embert teljesen megkülönbözteti a többi élőlénytől. Az életkörülmények kategóriába aztán nagyon sok minden belefér, tulajdonképpen mindent ide kell érteni, ami nem a biológiai lét fenntartásához szükséges.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 14. 02:32 | válasz | #234
Ismét bebizonyítottad, hogy miért nem lehetnél az alkalmazottam. Ugye emlékszel? Csak értelmes emberek dolgoznak nálam. A hozzászólásod nívója nem éri el azt a szintet, hogy tételesen válaszoljak rá.
2006. okt. 14. 01:38 | válasz | #233
"Hol írtam én azt, hogy csak én látom helyesen a dolgokat?"
Minden hozzásólásod olyan, hogy egy picit sem befolyásol mások véleménye, kb ebből látható, nem kell ezt leírnod.

"Ha neked az erkölcs hülyeség, akkor nagyon sajnállak téged."
Az erkölcs meg, hogy a fenébe jön ide? Se a topikhoz, sem pedig a háborúhoz nem sok köze van... Azt meg végképp nem tudom honnan veszed, hogy nekem az erkölcs nem jelent semmit. Próbáld meg érteni is amit írok, ne csak saját szájíz szerint értelmezni a mondatokat.

"5 évvel ezelőtt is voltak agymosó filmek... Hollywood egy nagy agymosó..."
Hagyj már ezzel a baromsággal, tisztában vagyok vele, hogy mi a film és mi a valóság, ezt a hoolywood-ot is honnan a fenéből hoztad fel nem értem.

"Te megpróbálod jogossá tenni azt, ami egyértelműen elitélendő."
Mit próbálok jogossá tenni? Hol élsz te? Egy háborúban aztán magasról tesznek a jogra. Aki megteheti megteszi ennyi. Mondjuk lehet utána egy-két embert szájbavernek a végén, de semmi komolyabb. Milyen jogról beszélsz? Hogy volt e joga az USA-nak ledobni a bombát? Nem érzed, hogy ez egy hülye kérdés?

"Jelen esetben nem általában a bombákról, hanem atombombáról van szó, és csak másodlagosan a népírtásról, hiszen eleve a cikk is ezt az alapot adja."
Tényleg? Kialakult még itt zsidózás, nácizás stb. te meg jössz agymosással Hoolywooddal.. hagyjuk.

"A haláltáborokat nem én hoztam szóba, hanem az ide beírogató zsidók."
A haláltáborok, mint példa felhozása a másik oldalról ok. De ez a zsdózás nácizás...röhej.

"Én például utálok minden országot, ahol népirtás volt..."
Molnibalage megválaszota helyettem is... hülyeséget beszélsz, vagy akkor utálod egész ny-európát?..meg persze kelet európát.. meg ázsiát..meg....

"Az usat nem divatból utálom, egyébként sem jellemző rám a csordaszellem, hogy a mások által szajkózott dolgokat én is visszhangozzam."
Mit mondjak erre? Én így látom pedig. Ez privát vélemény, lehet rosszul látom.

"Ilyen alkalmazottam nem sokáig lenne, pontosabban egy pillanatig sem. Csak értelmes alkalmazottaim vannak."
Dejó :DD Egyetértünk, együtt dolgozni nem fogunk :D
2006. okt. 14. 00:15 | galéria | válasz | #232
Csókolom!
Jöttem megmondani a tuttit. :-)

A keresztény vallás eredendő bűnről beszél. De vajon mi az eredendő bűn? - mert hogy nem almaevés, a tudás bekebelezése, az hótbiztos!

De itt vagyok én nektek, és elmondom azt, amit még a biblia, és más szent könyvek sem tudnak!

A biológai evolúció motorja a természetes szelekció. Persze jobb lett volna, ha egy Tökéletes Szellem megtervezi a világ folyását, de jaj, nem nagyon van ilyen intelligens tervező, és szegény természet azzal főzött, amije volt (jobbára vízzel).
Kialakultak bennünk ezek az állati ösztönök, hogy minél jobban szétszórd a pollened, a magod, a spermiumod. Bonyolultabb biológiai rendszerekben, - de mit beszélek itt? már a primitívekben is - a bandákba verődés komoly előnnyel járt. Aztán ugye kialakultak a furkósbotos bandák, és ezek jogutódjai, az államok. Az államok élén meg ott vannak a böszmeségeikről híres-hírhedt politikusok. (Értsük egymást ;-)

Lassan azonban kiderülnek a disznóságok, a davincsi kódok kezdenek megfejtődni.
A kiút 2 pontban keresendő:

1. Rá kellene ébredni, hogy a világűr bazinagy. Nem kell félni attól, hogy elveszik a vadászterületed, terjeszkedhetsz itt, mint a pertligumi. Persze, persze, ez azért még odébb van...

2. Úgy 10-12 ezer éve, amióta megjelent a civilizáció, a barbárság is újratermeli önmagát. Én már azon a ponton vagyok, gyerekeim, hogy két fajról kezdek beszélni az emberi fajon belül: vannak a kultúrlények, és vannak a barbárok.
A dologban az az érdekes, hogy Te, mint kultúrlény, azért, hogy megvédd magad a barbárok ellen, két részre osztod őket. Fele megmarad haramiának, a másik felét felöltözteted rendőrnek, katonának, nyomozónak, bírónak stb.
Közben meg dolgozol, mint a rabszolga, mert azért mindkét csoportot neked kell eltartanod. Amúgy meg, a "jófiúk"-nál is néha kiütköznek a atavisztikus ösztönök, és ezért hallani arról, hogy már bilincsbe vert tüntetőket jól elagyabugyálnak a rend őrei. Mert a bélyeg, a szadizmus bélyege ott van a homlokuk bőre alatt besütve.

Nos, kedves kultúrlény barátom, itt állunk mi ketten remegve, a jófiúk és rosszfiúk gyűrűjében, akik közben boldogan élik a világukat, áll az állnivalójuk, mint Toldi Miklós petrencés rúdja, és igazából a biológiai folytonosságot ők biztosítják, nem te, a könyvmoly, akinek már fel sem áll.

Valahogy emlékeztet engem ez az egész az ipari forradalom korszakára. Már látom is, amint megjelennek a robotrendőrök, a robotkatonák, akik nem lépik túl a hatáskörüket, szigorúan a a hatáskörükön belül érvényesítik a jogot. A rosszfiúknak annyi, a sok egyenruhást meg el lehet csapni. Egy részük persze beállhat programozónak, illetve a gyerekeik, de félek, hogy sok fölösleges ember marad.
Ez lenne talán az apokalipszis (kis betűvel, mert a nagybetűs még jóval odébb van, és arról most nem beszélek), vagyis annak mini kiadása, amikor kiválogatódnak a jók és a rosszak?

Naszóval, jól nézünk mi ki!
És a klímaváltozásól nem is beszéltem.

Ebből a kutyaszorítóból csak egy kiugrási lehetőség van: ha tovább folytatod azt, ami eredendő bűnként beléd van vésve, vagyis az expanziót.

Stephen Hawking nem beszél butaságokat...
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 13. 23:47 | válasz | #231
Szerintem aki tanult történelmet, az ezekkel többnyire tisztában van.

"Természetesen igaz az, hogy a két atombomba ledobása ezekre a városokra sérti az etikai, meg erkölcsi normákat, de abban a háborúban ezeket nem nagyon nézték. Amit ma megtehetünk, hogy emlékezzünk erre a két dátumra, hogy lehetőleg soha többet ne történjen meg." - látod, így megfogalmazva már lényegesen jobban hangzik.
2006. okt. 13. 22:56 | válasz | #230
Csak érzékeltetvén, hogy mit jelentett a II. világháború, hogy mik előzték meg Hirosimát és Nagasakit, néhány mondatban (nekem is tanulságos volt végignézni újfent a számokat):

17 millió katona a szövetségesek oldaláról meghalt. 33 millió civil a szövetségesek oldaláról meghalt. A tengelyhatalmak oldalán 8 millió katonai és 4 millió civil áldozat. Rotterdamot porig bombázták, 70 ezer ember vált hajléktalanná. Londonban a halálos áldozatok számát 30 ezerre becsülik. A sztálingrádi csata mindkét oldalról külön-külön is 750 ezer - 750 ezer katona áldozatával járt, illetve további 40 ezer civil áldozattal. A drezdai bombázás áldozatait valahova 25 és 140 ezer közé teszik. A moszkvai csata áldozatai valahol 900 ezer és 1,5 millió között voltak. Leningrádban mintegy 300 ezer katona és további 20 ezer civil halt meg a bombázásokban, illetve további 1 millió civil halt éhen. Volt olyan V-2-es rakáta, ami 160 illetve olyan is, ami 500 civil ember halálát okozta. A Vörös Hadsereg csak Magyarországon mintegy 70 ezer katonát vesztett. Tokióban a gyújtóbombák mintegy 100 ezer halálos áldozatot szedtek. Ez közel sem fest teljes képet a második világháborúról. De mindez megelőzte a Hirosimai atombomba ledobását, ami 140 ezer ember halálát okozta, majd három nappal később Nagasakira hult a bomba, 75 ezer ember életét kioltva a háború végét jelentette. Természetesen igaz az, hogy a két atombomba ledobása ezekre a városokra sérti az etikai, meg erkölcsi normákat, de abban a háborúban ezeket nem nagyon nézték. Amit ma megtehetünk, hogy emlékezzünk erre a két dátumra, hogy lehetőleg soha többet ne történjen meg.
2006. okt. 13. 22:37 | galéria | válasz | #229
Akkor a világ majdnem összes országát utálod? Kisebb nagyobb népirtás mindehol volt...
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 13. 22:13 | válasz | #228
Te beteg vagy. Hol írtam én azt, hogy csak én látom helyesen a dolgokat? Ha neked az erkölcs hülyeség, akkor nagyon sajnállak téged.
5 évvel ezelőtt is voltak agymosó filmek... Hollywood egy nagy agymosó...
Te megpróbálod jogossá tenni azt, ami egyértelműen elitélendő.
Jelen esetben nem általában a bombákról, hanem atombombáról van szó, és csak másodlagosan a népírtásról, hiszen eleve a cikk is ezt az alapot adja.
A haláltáborokat nem én hoztam szóba, hanem az ide beírogató zsidók.
Én például utálok minden országot, ahol népirtás volt...
Az usat nem divatból utálom, egyébként sem jellemző rám a csordaszellem, hogy a mások által szajkózott dolgokat én is visszhangozzam.
Ilyen alkalmazottam nem sokáig lenne, pontosabban egy pillanatig sem. Csak értelmes alkalmazottaim vannak.
2006. okt. 13. 21:46 | válasz | #227
Ennyi, mindenkinek ezzel jösz, csak te láthatod helyesen a dolgot, nem vagy vitapartner, mert nem vagy hajlandó végiggondolni sem más hozzászólását, mindíg jössz valami hülyeséggel.. katona voltál.... lool.. jajj hova rohanjak. Ameriaki film sugallta, kimosta az agyam.. lool. 5 éve elvből nem nézek médiaszemetet. Már megint jössz ezzel a hülye amerika útálattal. Vedd már észre magad, nem én vagyok begyepesedve... te csupán 1 oldalról nézel meg 1 problémát. Ki a fene védte amerikát mondd már meg?? Én csupán felvázoltam az akkori valószínűsíthető szemszöget. A kérdés másik oldaláról is. Oltogatsz mindenkit, hogy hű de szemét USA, meg el kell ítélni, mert civilek ellen vetették be. Gondolkodj már kicsit, angiára is esett néhány db bomba a wh-ban. És lett volna közte atom is ha épp olyan fokon áll a fejlesztéssel NO. Bárki megtette volna aki akkor érdekelt volt. Hülye lett volna kihagyni.
Meg ugye voltak ezek a szomorú táborok..... Németország le lett verve a francba, most úgy általánosan nem utáljuk a németeket... Amerika nyert. Igaz a haláltáborokhoz nem fogható az atombomba sztem.... de mivel most ő a legerősebb keressük meg hol lehet megkérdőjelezni a tetteiket (jelen esetben az atombomba), kapaszkodjunk bele és utáljuk ezért. Utálom én is Amerikát, de nem ilyen 60 éves és az akkori állás szerint igenis logikus lépés miatt.... (ennyi erővel utálhatnék minden országot ahol volt népirtás, vagy végzett népirtást valaki) Én olyan dolgok miatt utálom, ami itt offtopic, úgyhogy bele sem kezdek. Te viszont divatból utálod és ez a különbség kettőnk között és ennek örülök is :)
Nem tudom milyen vezető lehetsz, de ilyen főnök "alatt" nem dolgoznék... :D
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 13. 21:26 | válasz | #226
"Az biztos, hogyha belőled egy vezető lenne, akkor 100% csődbe viszed azt amit vezetsz :)" - most alaposan melléfogtál. Vezető vagyok, és - mások szerint is - sikeres.
Szerintem te még katona sem voltál, és még te beszélsz arról, hogy TV előtt ülve milyen könnyű véleményt alkotni? Én voltam katona...
Egyébként szerintem azt a fajta mentalitást, amit te is képviselsz, az a sok amerikai film sugallja neked, ami kimosta az agyadat.
2006. okt. 13. 18:52 | válasz | #225
Hát a fene tudja :) Ha tényleg létrejönne egy lyen egyezmény az országok hírszerzései rögtön világgákürtölnék, ha valahol csak kiejtenék az atombomba szót :) Utána meg nekiesne mindenki, mert ugye nehogy már kibújjon az egyezmény alól :D De hát ez csak fikció, ilyen szerződés sose lesz sajnos. :(
2006. okt. 13. 18:32 | galéria | válasz | #224
Amen, ey apró kivétellel.

"Privát véleményem természetesen az, hogy a nukleáris fegyvereket le kellene szerelni mindenhonnan. De míg a világ összes országa egyöntetűen nem ír alá olyat, hogy márpedig senki sem fejleszt atomfegyvert, addig ez csak egy hülye megvalósíthatatlan álomkép. Így hát nem fogom elvitatni USA-tól az atomfegyverét, de had tekintsek már aggódással arra, hogy egy Koreának is van."

Ez tényleg hiú ábrándnak tűnik. Mindenki azon agyalna és gyanakodna, hogy mit rejteget a másik ez még nagyobb bizonytalanáságot okzoni, mintha nem is léteznének.
2006. okt. 13. 17:31 | válasz | #223
Az biztos, hogyha belőled egy vezető lenne, akkor 100% csődbe viszed azt amit vezetsz :)

Tudod a háborúban ott egy dúrva fegyver, aminek hatására nem csak háborút nyerünk, hanem azt is megmutatjuk, hogy mi vagyunk a legkeményebbek.
Kérdés: Bevessük? Egy katonai vezető, egy háborúban ezen egy percet sem gondolkodik. Tudod az a dolga, hogy a rendelkezésre álló lehetőségekkel élve egy szituácóból a legtöbbet hozza ki. Célpontként meg persze, hogy olyat választ, ami "látványos". Nem csak az volt itt a cél, hogy Japán kapituláljon. Fogd már fel, hogy akkor háború volt. Nem naphosszat tv előtt üldogélő zombiként kell erre az esetre gondolni. Jajj szegény japánok... Istenem háborúan van ilyen, meg van láger meg mustárgáz, meg minden szörnyűség.
Egyszóval: Sajnálom a hirosimai - nagaszaki-i áldozatokat? Igen. Elítélem ezért az akkori katonai vezetőket? Nem.
Innen könnyű neked népirtást prédikálni meg utálni USA-t...(Azt mondod mást is elítélsz, de közben csak USA-t ócsárolod, legalábbis mondataidból ez süt ki.)
Ha te harcoltál volna katonaként japán ellen amerikai oldalon, sztem a ledobás után te is fellélegeztél volna, hogy talán vége ennek k*rva háborúnak végre. Innen könnyű bűnöst kiáltani annak, aki nem élt akkor. Tudom én sem éltem, csak én megpróbálok az akkor élt ember fejével !!is!! gondolkodni, amire te képtelen vagy. Csak szajkózod a magadét, pedig itt többen is soroltak fel teljesen logikus ellenérveket az álláspontodra. És senki se "szereti" az atombombát itt a fórumon ha nem látnád. Csak pusztán anyiról van szó, hogy USA kezében picikével nagyobb biztonságban látják az atombombát az emberek, mint egy olyan ország kezében mint Korea. Talán kicsit nagyobb biztonságban... ennyi.
Privát véleményem természetesen az, hogy a nukleáris fegyvereket le kellene szerelni mindenhonnan. De míg a világ összes országa egyöntetűen nem ír alá olyat, hogy márpedig senki sem fejleszt atomfegyvert, addig ez csak egy hülye megvalósíthatatlan álomkép. Így hát nem fogom elvitatni USA-tól az atomfegyverét, de had tekintsek már aggódással arra, hogy egy Koreának is van.

Lehet kövezni.

További szép napot
2006. okt. 13. 16:05 | válasz | #222
Nézd, ha már van atomfegyver a világon, akkor szenzációsoan jó dolog, ha csak elrettent. Viszont az is szinte bizonyos, hogy minél többek kezében van, annál nagyobb az esélye, hogy egyszer majd már nem csak elrettent. Szerintem mind a kettőt elég könnyű belátni.
assdf  
2006. okt. 13. 15:55 | válasz | #221
Ez roppant egyszerü. Az USA szerint az nekik csak az önvédelem miatt vannak az atomfegyvereik, mig ha bárki más is csinál atombombát, akkor az az USA szerint csak és kizárólag támadó jellegü lehet nem ám önvédelmi... Tipikus kettős mérce.
És megintcsak az eredeti vitapontál állunk, miszerint az USAnak azért lehet atombombája hogy a kölcsönö elrettentés elvén megörizze a "békét", de ha más is atombombát gyárt nehogy a "békeőrző" amerika "véletlenül" lerohanhassa (magyarán ELRETTENTSE amerikát a megtámadásától igy örizve a "békét") akkor az már főbenjáró bün...
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 13. 15:47 | válasz | #220
Azt azért elárulhatnád te is, meg a többiek is, hogy ha az elrettentés olyan szenzációsan jó dolog, akkor most miért kell Észak-Kórea ellen tiltakozni? Biztosan ők is csak elrettenteni akarnak...
2006. okt. 13. 15:14 | válasz | #219
Én is így gondolom. A háború lezárásában nagy szerepe volt annak, hogy ledobták, több oldalról is. Egyrészt, egy csomó partraszállásban elhunytat meglehetett vele "spórolni". Másrészről felhívta a figyelmet az atomfegyver veszélyeire, ezzel elrettentett egy később atomháborútól. És ami azt illeti a mai napig is emiatt van elrettentő hatása az atomfegyvernek.
Persze nyilván kegyetlen dolog bármiképpen is embereket ölni. (késsel is, meg gépfegyverrel is, meg atombombával is) Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy a II. világháború nem épp az etikus katonai viselkedésekről volt híres, nameg a legtöbb áldozattal járó háborúként is ismert. Továbbá a népirtásokról híres. És azt se felejtsük el, hogy akkor már hat éve minden nap népirtással egybekötött háborúval keltek és feküdtek emberek sok-sok százmilliói. Nem hiszem, hogy egy békés országban, a 200x-es évek etikai normái alapján számon lehetne kérni egy hadvezetést, hogy miért épp úgy viselkedett egy hat éves, hatalmas emberáldozatokkal (köztük sok civil áldozattal) járó háború végén 1945-ben. Nyilván tudták, hogy százezer vagy akár több százezer civil halálát fogják okozni. De ugyanúgy azt is tudták, hogy ezeknél többek életét mentik meg.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 13. 15:02 | válasz | #218
Ezek szerint belül is sárgák a falak...
Nem kell ahhoz 2000-3000 évre visszamenni. Kedvenc usadban elég sokáig volt rabszolgaság...
A sértegetéseidért pedig - jobb híján - fogadj el egy virtuális pofánvágást.

PS: nálatok ilyenkor sok zsepi fogy?
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 13. 14:56 | válasz | #217
Jellemző az amerikai mentalitásra, hogy nekik még jól is jön Észak-Kórea. Miért? Azért, mert így Japánt és Dél-Kóreát sakkban tudják tartani gazdaságilag is...
Tisztában vannak azzal, hogy a távol-keleti államok gazdaságilag egyre erősebbek lesznek, ami az amerikai hegemóniára nagyon káros. Kínával persze nem tudnak semmit sem kezdeni, és ez a legfájóbb számukra.
2006. okt. 13. 14:56 | galéria | válasz | #216
Te teljesen hülye vagy? Henry S. Truman-ról beszélek te sötét.
A huszandrangú feladatok rész meg Truman saját szájából hangzott el...

"Neked valami tömeggyilkos-képző iskolában a helyed."

Aha. Tudod ezt hívják háborúnak és akkoriban így vívták. EZ VAN BAZDMEG! 2000-3000 ezer éve még teljesen természetes volt, hogy egy vesztes háború után gyakorlatilag kiirottak/rabszolgává tettek egy népet, de az idők változnak.
uniu  
2006. okt. 13. 14:42 | válasz | #215
Annyi igazsag van ebben, h a japok nagyon nehezen akartak megadni magukat, sot meg sem akartak. A vezerkar azt mondta, h akkor ha eltorlik az orszagukat legalabb emlekezik majd rajuk a tortenelem, hogy "egykor volt 1 buszke Japan". De szerencsere a csaszaruknak tobb esze volt. Talan kevesebb ember halt meg igy, ill masik megfontosabb dolog: ki lett probalva elesben, es igy mindenki elrettent tole. Ha ok nem dobtak volna le, ledobja vki mas masra, nagyobbat vagy tobbet..
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 13. 14:33 | válasz | #214
"Senki se tiltja meg neked, hogy keress hitelesebb linket." - ahhoz, hogy a _véleményemet_ leírjam, nincs szükségem egy linkre sem.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 13. 14:31 | válasz | #213
"Na máost már állj üresbe bazmeg." - "máost" állj te! LOL!
"USA firss elnöke" - milyen elnöke?
"eddig csak huszadrangú feladatokat látott el" - orvos látott már?
"feygver ami képes EMBERÉLETEKET menteni" - legjobb tudomásom szerint emberéleteket nem fegyverrel szoktal menteni, hanem ellenkezőleg: kioltani.
"Te nem vetéd be" - nem. Neked valami tömeggyilkos-képző iskolában a helyed!
"Nagyon magas lóról beszélsz" - ??? Belül is sárgák a falak?
"Nem csak az a nézőpont van ahol te vagy..." - ezzel semmi újat nem mondtál.
2006. okt. 13. 14:14 | galéria | válasz | #212
Na máost már állj üresbe bazmeg. Ha te lettél volna az USA firss elnöke aki eddig csak huszadrangú feladatokat látott el hogyan döntenél? Közlik, hogy itt egy méregdrágán klifejesztett feygver ami képes EMBERÉLETEKET menteni. Te nem vetéd be? Nagyon magas lóról beszélsz. Nem csak az a nézőpont van ahol te vagy...
2006. okt. 13. 13:50 | válasz | #211
"Hmmm... egy amerikai linkre hivatkozni ebben az esetben olyan, mint amikor a maszop a népszavára hivatkozik..."

Senki se tiltja meg neked, hogy keress hitelesebb linket.
szivar  
2006. okt. 13. 13:30 | válasz | #210
Az a gond a legtöbb esetben hogy a katonák nagy része alapkiszerelésben pszhiológiai eset (szadista, gyilkolászósmániás,stb). Tehát ez alapján nem lehetne a nemzeteket különválasztani. Viszont a politikusoknak nem lenne kötelező mániákusnak lennie, semmilyen téren. Az ember elvárná tőle hogy sorrendben:
-hazáját
-hazájának a lakosságot
-az egész emberiséget
támmogassa tetteivel és cselekedeteivel.
Ehelyett jópár éve a
-saját bizniszt, csak úgy, mert jó dolog
-külföldi vállalkozást, pénzért
-haver bizniszét, mert haver
-a pártagok bizniszért, mert cimborák
támogatják.
Az hogy közvetve vagy közvetlenül véletlenül az adott ország állampolgárainak kedvez a dolog, az mellékes. Örüljön a paraszt.

Ha esetleg egyes országok politikusai példát vennének az állampolgáraiktól -azoktól akik csendben vannak és ráadásul többségben is-, és mutatnának némi toleranciát a többi országgal szemben és betartanák azt amire felesküdtek, nem kellene rettegnie fél világnak Hiroshima megismétlődésétől.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 13. 10:44 | válasz | #209
Hmmm... egy amerikai linkre hivatkozni ebben az esetben olyan, mint amikor a maszop a népszavára hivatkozik...
A komcsiknak 100 millió halálos áldozata van, a sebesültek száma ennek többszöröse lehet.
Természetesen a japán katonák sem voltak szentek, a kegyetlenkedés sajnos általános jelenség egy háborúban - egyedül az amerikai filmekben nem, amiben amerikai katonákat mutatnak be. LOL! De időnként iraki, leleplező tudósítások látnak napvilágot, ahol az amerikai katonák kegyetlenkedéseit mutatják be. Volt erre sok példa Vietnámban is, stb.
2006. okt. 13. 10:22 | válasz | #208
Ugyanígy pedig az is logikusan igazolható, hogy "vannak fontos emberek és vannak akikért ~kevésbé~ kár". Például a hadsereg vezérkarát is viszonylag ritkán küldik ki felderítésre ellenséges terepen.
uniu  
2006. okt. 13. 10:11 | válasz | #207
Ha jol tudom a japoknak is voltak "lagereik" es szepen kiserleteztek ok is, hasonlo volumenben mint a nemetek. A legnagyobb projekt: fagyasi serulesekre es az ellatasukra akartak vmit kitalalni a hadifoglyokkal. Persze ez mar annyira nem lett megszelloztetve, mert a haboru utan Amerika felsegitette a japokat, es errol mar nem beszeltek.

AgentKis: meg egy olyan rossz erzesem is van, hogy a hitelekkel kapcsolatban bevallalnak vmi extra juttatast. Pl.: lehetove teszik bizonyos orszagoknak, hogy piacot nyerhessenek Mo.-n, az itteni gazdasag rovasara, es ehhez ok meghozzak a megfelelo rendeleteket.
2006. okt. 13. 09:45 | válasz | #206
"Oké, ha nem érted akkor mondok egy egyszerü példát amit már több száz éve ismernek, csak ma mélyen hallgatnak róla a tisztelt politikusaink."

Nemcsak hogy hallgatnak róla, hanem egyenesen kötelezővé és kikerülhetetlenné teszik! Ugyanis amikor az emberek rájönnek, hogy nem érdemes a hitelt felvenni, mert akkor a munkabérük jelentős része az ingyenélő réteg eltartására fog elmenni (már amelyik rájön, azért remélem egyre több az ilyen), akkor egyszerűen nem vesznek fel hitelt és kész.
Hanem viszont gerinctelen, ocsmány, népnyúzó, undorító politikusaink megteszik ezt az egyszerű emberek helyett. Az országnak félelmetes mennyiségű hiteleket vesznek fel, horribilis kamatterhet szabadítanak a nyakunkba. Azt pedig már nem lehet választani, hogy ez kell-e vagy nem, fizetni kell az adónkból, ami ugye kötelező, ha nem fizeted mehetsz a sittre.
Na ez a gusztustalan szerintem amikor ez az ingyenélő réteg eléri, hogy kötelező legyen őt eltartani. Ez a leggusztustalanabb legocsmányabb maffia a világon!
2006. okt. 13. 09:45 | válasz | #205
Egyébként meg logikus magyarázata is van, hogy miért van így. Egy civilizált nyugati nagyvárosnak sokkal nagyobb a hatósugara a világban, mint egy eldugott harmadik világinak. Értsd a frankfurti, londoni, chicagoi repülőtér vagy Rotterdam, New York, Szingapúr kikötője messze a városhatárokon túl is érezteti hatását. Ugyanígy az ott lakók a kultúrára is nagyobb hatással vannak, az ipari termelésre, stb-stb. Ezért (is) okoz egy ilyen nagyobb nemzetközi bonyodalmat.
2006. okt. 13. 09:42 | válasz | #204
Akit érdekel részletesen a két bomba hatása, annak ezt ajánlom : http://www.yale.edu/lawweb/avalon/abomb/intro.htm

Érdekes adatok vannak benne, amiket jó tudni. Például, az áldozatok száma. A két városban összesen kevesebb, mint 100.000 halott volt, és kb. ugyanennyi sebesült. Összesen kb. 450.000-en laktak ott.
A másik meg, hogy a sugárzás hatása minimális volt (statisztikai adat), mivel elég magasan robbantak a bombák.
Összehasonlításképp a nácik 6 millió zsidót öltek meg. Az egész háborúban (ha jól emlékszem) 50 millióan haltak meg (nagyrészt civilek mindkét oldalon).
Egyébként a japcsik sem voltak szentek. Nem Pearl Harbour bombázása az egyetlen bűnük. Eleve ők kezdtek ázsiában hódítani (elég nagy vérengzést csináltak). Az angol gyarmatokon elég sok nyugati civil és katona volt arrafelé, így valószínű volt egy nyugati ellentámadás. Ezért támadták meg az USA-t, hogy egy csapással meg semmisítsék a csendes óceáni flottát. Aztán meg a fogolytáborokban is elég durva dolgokat csináltak.

A célpontok választásáról:
Mindkettő katonai célpont volt (lásd link). Akkoriban kevésbbé volt jellemző a nagy katonai támaszpontok építése a semmi közepén. Logisztikai szempontból sokkal jobb városban, vagy annak közelében létrehozni támaszpontot, mert ott eleve van megfelelő infrastruktúra.
Még ma is a legtöbb támaszpont városok közelében van, kivéve persze a szupertitkosakat (ilyenből nincs túl sok, de persze a filmekben sokkal izgalmasabb ezeket mutatni).

2006. okt. 13. 09:38 | válasz | #203
Ez nem fajelmélet, hanem a szomorú valóság. De jó ha észrevennéd, hogy attól még, hogy esetleg nem tetszik neked (vagy épp nekem), attól még így van. Ez a való világ.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 13. 00:55 | válasz | #202
Szép kis burkolt fajelmélet. Gratulálok. Amit leírtál, az azt jelenti, hogy vannak fontos emberek, és vannak, akikért nem kár.
2006. okt. 13. 00:30 | válasz | #201
Az USA helyesen cselekedett az adott körülmények között. A szörnyű az, hogy olyan körülmények adódhattak. És abban azért minden félnek megvolt a maga felelőssége.
2006. okt. 13. 00:25 | válasz | #200
Ez nem diszkiriminációképpen mondtam, hanem mert az a valós helyzet, hogy ha mondjuk (most csak valamit mondok) Niamey vagy Lusaka városában robbantanának (amik egy-egy több mint tízmilliós afrikai ország fővárosai), hidd el, hogy az nem kavarna akkora vihart, jóval kissebb nemzetközi bonyodalmat okozna, mint egy általában vett nyugati civilizáltabb ország bármely nagyvárosa.
szivar  
2006. okt. 12. 23:35 | válasz | #199
Kurvára örülhettek a pékek hogy ipari termelésnek tekintették a munkájukat. Az ország olaj és egyébb nyersanyagkészletei a lópikulával voltak egyenlőek, a hadászati kacatjaik elfogytak. Bár ha az Irakkal kapcsolatosan hasonlítjuk az am. hírszerzés tevékenységét, akkor már nem is csodálkozom annyira a dolgokon...

Amúgy meg remélem ez lesz a véleményed a dolgokról akkor is, ha szegény milliárdos sejk úgy dönt hogy a drága pénzért kifejlesztett vegyifegyvert pont a feneked alatt durrantja el, mert kiváncsi a hatására, és azért az usában mégsem kellene, jó lesz az a magyar metró vagy postahivatal is...
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 12. 23:00 | válasz | #198
"Ez sajnálatos, de USA oldalról nézve elköltöttek olyan horribilis mennyiségű pénzt, hogy annak valami hasznot is ki kellett termelnie." - te aztán egy nagy erkölcsi nulla vagy! Hogy lehetett ilyet leírni? Vagy azzal igazolható bármilyen gonoszság, hogy sokba került? Már hárman vagytok taknyosorrúak.
2006. okt. 12. 22:30 | galéria | válasz | #197
Na ez a része nehezen lett volna nem megoldható. Ha bámiféle katonai clpontra dobták le volna az is egy városban vagy a környékén lett volna. Ugyanis nem csak maguk a városok voltak a célpontok, mindekettőben foly még ipari termelés. Ha egy kikötőre dobdták volna akkor sem sokkal kevesebben haltak volna meg, meg hát fel akarták mérni a pusztító hatást is. Ezt így lehetett megtenni. Ez sajnálatos, de USA oldalról nézve elköltöttek olyan horribilis mennyiségű pénzt, hogy annak valami hasznot is ki kellett termelnie. kb. majdnem annyi ment el rá, mint a teljes Apollo programra.
szivar  
2006. okt. 12. 21:00 | válasz | #196
Jól van. Elhiszem. De talán akkor sem civilekre kellett volna...

Tudom, tudom. Elrettentés meg ilyenek. Egyszóval terroristák volt az usa 'alkalmazottai' és kész. A mai fogalmak szemelőtt tartva persze...
2006. okt. 12. 20:56 | galéria | válasz | #195
1. A csatahajók kora akkor már régen lejárt.
2. Már leírtam, hogy még az atom UTÁN sem akartak nagyon....
szivar  
2006. okt. 12. 20:51 | válasz | #194
Szerintem ha a japán fő csapáserejét jelentő csatahajók 100%-át megsemisítették, és a többi harcieszköz szinte nem ellenfél az amcsi haditengerészetnek... Valóban. Honnan is tudhaták volna...
2006. okt. 12. 20:21 | galéria | válasz | #193
Mégegyster kérdem, hogy ezt HONNAN a jóistenből tudhatták volna. Amúgy meg visszautasították az ultimátumot, még a bomba után csak azért volt fegyverletétel mert a császár akarta így, de a tábornoki kar egy része nem...
szivar  
2006. okt. 12. 19:24 | válasz | #192
A japánok mellesleg azért indítottak támadást az usa ellen, mert ez utóbbi egyszerűen megfojtotta volna pár év alatt a gazdaságukat. Ha nem olyan balfaszok a japcsi fejesek, akkor simán megnyerték volna a háborút a haditechnikájukkal.

Az atombomba ledobása előtt már nyilvánvaló volt az amcsi hadvezetésnek hogy a japánok -korlátozottan rendelkezésre álló- erőforrásai kimerültek, a haditechnikájuk leamortizálódott. 1-4 hónap és feltétel nélkül kapitulált volna az ország vezetése. Nembaj azért ledobták az atombombát, mert kiváncsi egy fajta az ember...
szivar  
2006. okt. 12. 19:20 | válasz | #191
-Központosított hatalom
-Területszerzési szándék
-A zsidók||buzik||cigányok||rendszerellenesek lágerekbe zárása, kivégzése
-Fegyverkezés

Most lássuk az ideológiai és tettbeli külömbségeket, amik Sztálin és Hitler között voltak.
wanek   "Rest in Peace wanek" 
2006. okt. 12. 19:01 | válasz | #190
Látod, most nem írtál annyira rosszakat.
Hogy most miért van másképp? Mert egy komcsizsidó rablóbanda van hatalmon... ez azt hiszem mindent elmond.
Tőzsde: nézd csak meg a brókereket... méghogy nem zsidó privilégium! De mondhatnám a biztosítókat is...